Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-17 / 64. szám
jrrnni'helyorseg Olvasóink irta Első minipályázat Minipályázatunk nyertese Biszak Borbála Eszter. Szeretettel gratulálunk, nyereményét hamarosan kézbesítjük. Minden résztvevő jelentkezését köszönjük, hamarosan újabb pályázatot írunk ki. Tükrök között Arányló kondenzcsík a hófelhők alatt. Huncut mosoly, mit alig félig takar egy sietve felkapott, szőke szalmakalap. Félúton megáll, int, mielőtt tovaszalad. Szeme már nem rád néz, de szép emlék marad. Hisz tudod, a legszebb esték után sem mindig kell aspirin és kávé. Sárga vászonkabátom zsebében csilis csokoládé olvadna össze a sorokkal; egyhelyben szaladó, szótlan szótagokkal... Ha hagynád. Ha most leülnél ide mellém, szépen, csendesen, tenyeredbe vennéd két reszkető kezem, a szemembe néznél, s azt mondanád „mesélj”. ,Arról, hogy milyen volt, s hogy milyen lehetne még”. Lehetne még... Szemeid tükörlabirintusában elveszni. Elveszni, veszni hagyni... s élvezni. Bóbita, Bóbita szólít, csábít a lég, s a mélység. Fal nincs - se ablak, se ajtó - a retúrjegy költséges. Váltó - nincs. Bóbita... Bóbita... Táncolni hívja a sokszínű kép, ezerszer botlik, ha tán rosszul lép. Egy a zene, más csak a ritmus... A dallama ugyanaz. Canzone. Potresti riconoscerlo? És énekelni? Velem? Lehetne még... Bóbita, Bóbita... ne menj! Nézd! Éjjeli fényben a csillagos égbolt: mint szemei mögött e furcsa kép volt. Tündöklő cirkusz, egy átváltozásillúziók közé zárt, vibráló látomás. Kigyúl, s dalát hallja tán unokád. Kihúny, S te még mindig szikrázó kámforát csodálod, mintha csak neked égne. Eszedbe sem jut, hogy a trükkben talán nem is a cilinder volt a lényeg. Lehetne még nézni, hátha egyszer rájössz, lehetne még várni a csodát... Ja nem, kösz. Várni azt, hogy szólj, hogy mondd el, ha már vége. Hogy ne csak, miután a jégeső elvonult, jöjjek rá, hogy köpönyeg is kéne - hogy kellett volna. Kellett volna. Lehetett volna... Már rég nem lehetne. Tükrök közé zártak a jeges esőcseppek. Cs. Nagy László Barátom (az én Radnótim) Hiába tántorgott lelkem később e létbe, barátom, én ott voltam Veled. Hiába köhögött véres habot a nap, s hiába vajúdtak halált a szerb hegyek. Hiába feszült körbe a rideg drót, hiába zengtek ágyút az egek. Tetvesen, rothadó szalma közt barátom, én ott voltam Veled. Tested hiába volt fehér és vézna, mint az a szentséges szent notesz, hiába fagyott üszkösre barakkunkon a véresen csorduló eresz. Hiába jött az álom, az „enyhet adó”, mikor a foglyok lelke szirmosan kinő. Együtt hallgattuk, mellettünk a priccsen halálos dalt sípol egy fáradt tüdő. Hiába égett lázasan, vádlón arcodon az a búsan szép tekintet, én szemedbe néztem s láttam az otthont. Barátom, én ott voltam Veled. Hiába mondtad: A sorban ne állj most mellém, én másfelé megyek. Melletted álltam a gyászos gyászmenetben, barátom, én ott voltam Veled. Hiába vágytuk látni még a „hont”, arcunkba csapott a kakastollas, szürke vég! Barátom, húrként feszülő gyönyörű lelked azóta is bennem ég. Faludyhoz Leszegett fejjel rohan a nyurga szél, barátja sincs, és fürtje oly komor. Ha néha megpihen, viharról mesél, köténye baljós illatot sodor. Mesélnék én is néha zord-magamról, de időt balgán nem fecsérelek. Nem venné le a kötelet nyakamról, ha látnál vöröslő pecséteket, homlokomon égő rőt szégyentapaszt, - elmém süvítve vétkeket kasztrál -, talán csak az adhatna enyhe vigaszt, hogyha önmagamba befalaznál. Mert ha csorbítom agyam penge élét, azzal, hogy rám dől egy petri-csésze apokrif kotyvaléka, lelki békét vesztve fejre áll a lét egésze. Recskre a haza hű keble invitált, hisz hol máshol lett volna jobb helyed? „Fagyott mezőkön” kalandos szél cibált, keserű nyelvünk morzsáit nyeled. Hamisra vetted Villon tört-egészét, de boldogan innék jó bort Veled. Elveszítenéd magadban a békét, ha kicsinységem terhelné zsebed. Petri György Apokrif és Faludy György Óda a magyar nyelvhez c. verse okán. Balogh Ilona (Celldömölk) Hervadt virágnak késő a harmat, Tépett madárnak a végtelen ég, Eltévedt gyermeknek anyja kiáltása A hömpölygő zajban már nem elég. Megkarmolt léleknek késő a balzsam, Béna karoknak a vágyott ölelés, Elmúlt szerelemnek a forró csók Nincs-kenyérnek, ha éles a kés. Tihanyiné Bálint Zsuzsa (Tapolca) Böjt havába’ Szűkreszabott Köntösömbe Öltözők be Böjt havában Már korábban Dúskáltam a Hús javában ■ Másra vágyik Most a testem Mást lát szívem A kereszten Szebb a fája Szebb a színe Ott fenn lüktet Jézus szíve Szeretete árja várja Kiterjedjen a világra Mindnyájunkat Átkarolva Böjthavába’ Felöltöztet új ruhába’ Szívmelege sugarába Böjt havában márciusban Áll a kereszt Reá várva A világ meg Süket-vakon Új csodára Németh István Péter (Tapolca) Öt füredfürdői anzix 1 Valahányszor hosszan elnéztem a tavat, a végtelen vizet és eget láttam a Balaton partjáról is a földdel egybeérni. S ha befordulok egy itteni sétány szűk fasorába, a jóisten már mind szorosabban fog megölelni. 2 Sétálj bár kórházi körfolyosón itt, sokszázados kerengő-köveken mormolt zsoltárokat susog léptedre udvar közepéről a magnólia. S akár nyaranta emelsz a Balaton vizéből arcodhoz tenyereddel, akárha hátrakulcsolt kézzel haladsz végig a téli fasorban: ima az. 3 Megmondták a meteorológusok, hogy idén sem lesz fehér karácsonyunk. Aztán 24-én mégis nagy pelyhekben kezdett (a Horváth-ház sarkán a Gyógy-térre menet) koromfekete kabátomra hullani az égi áldás. De igaza az időjósoknak lett. Nem hó volt, csak egy szétmarcangolt sirály foszlányait hozta felém a balatoni szél. 4 Gyér fényű kórházfolyosó akárha beszűkült retrocardium. Anyám szívén ülnék átkulcsolt térddel bár újra, de most csak a tenger zúdulhat boldogan körém teljes égboltra tág vizekkel egyetlen földi öleléstől. 5 Hártyásodik a Balaton széle, jégpáncél hízik majd tetején - megtartani segítse ez ónszinű mennyet a csonkolt nyíreknek mint dór oszlopoknak: más dolgod se legyen, csak te szoríts engemet, angyal, lázas szívedhez, irgalmad szárnya alá! 2018. március IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
