Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-09 / 58. szám

ß MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁRCIUS 9., PENTEK Szomorú rekord: egyre idősebb autók futnak az utakon Vevőként sokszor csak tizenéves autók beszerzésére van lehetőség Fotó: Makovics Kornél Az elektromos autók jelentik a jövőt Drogozott, ivott, és ez két ember életébe került SXEKSZAR Halált okozó tes­ti sértés, rablás és halált oko­zó ittas járművezetés bűntetté­nek elkövetése miatt nyolc év hat hónap börtönre ítélt a Szek­szárdi Törvényszék egy férfit. Hat évre eltiltották a közúti járművezetéstől és kilencre a közügyek gyakorlásától, tájé­koztatta lapunkat dr. Hausz­­mann-né dr. Szőke Rita a tör­vényszék sajtószóvivője. A fel­tételes szabadságra a büntetés kétharmadának letöltése után kerülhet, és meg kell fizetnie a több, mint egymillió forint bűn­ügyi költséget is. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott enyhí­tés, a védője pedig részben fel­mentés, részben enyhítés érde­kében fellebbezett. A büntetett előéletű, húsz év körüli tolnai férfi tizenhárom éves kora óta rendszeres al­kohol és kábítószer fogyasztó. Bódult állapotban halálos balesetet okozott, egy másik alkalommal rabolt és bántalmazott 2015. október 6-án ittasan és drogosán vezette az autót Dom­­boriból Tolna felé. Egy kanyar­ban elveszítette uralmát a ko­csi felett, letért az útpadkára, és egy fának ütközött. A vád­lott mellett ülő utas olyan sú­lyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentőben életét vesz­tette. A jobb hátsó ülés utasa és maga a vádlott is nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülése­ket szenvedett. Egy másik alkalommal, 2016 július 30-án a vádlott együtt italozott a későbbi sértettel an­nak falujában. Már a sértett la­kása felé mentek, amikor a fér­fi pénzt követelt. Miután nem kapott, a vita hevében először megragadta a vállainál és meg­lökte, majd ököllel nagy erővel arcul ütötte, és kikapott a kezé­ből tízezer forintot. A sértett ha­nyatt esett, és beütötte a fejét a beton járdába. Mint kiderült, el­törött a bal járomcsontja és agy­­zúzódást szenvedett. A szom­szédok hívták ki a mentőket, a férfit megműtötték, de pár nap múlva belehalt a bántalmazás következményeibe. 1.1. Tovább öregedett a hazai au­tópark. Tavalyhoz képest kö­zel öt százalékkal több sze­mélyautó van forgalomban. Munkatársunktól TOLNA MEGYE Tavaly év végén 14,1 év volt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlag­­életkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel. Egyelőre te­hát a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés is csak lassí­tani volt képes a 2008-as vál­ság óta tartó öregedési tenden­ciát. A Jóautók.hu elemzéséből az is kiderül, hogy miközben 2017-ben öt százalékkal nőtt a hazai gépjárműállomány, an­nak területi eloszlása - a gaz­dasági fejlettség függvényében - továbbra is igen egyenlőtlen. A jelenlegi hideg időjárás fő­ként az idősebb, romló műsza­ki állapotban lévő járműveket teszi próbára, amelyekből egy­re több fut a magyar utakon. Az elmúlt évtizedben ugyan­is 10,3-ról 14,1 évre nőtt a ha­zai személyautópark átlagélet­­kora. 2017-ben 116 ezer új au­tót adtak el, 20 százalékkal többet, mint egy évvel koráb­ban. Egyelőre azonban a ki­lenc év után ismét a 100 ezres szint fölé kerülő eladásszám is csak lassítani tudta a hazai személyautópark öregedését. A magasabb átlagéletkorhoz jelentős mértékben hozzájárul az is, hogy tavaly több, mint 155 ezer használt személyau­tót hoztak be az országba, ezek 60 százaléka pedig legalább 10 éves volt. A hazai személygépjármű­park közel öt százalékkal bő­vült tavaly, így ezer emberre immár átlagosan 350 autó jut. A gazdasági fejlettség mértéke szoros összefüggésben van az autók számával: míg Pest me­gyében 407, Győr-Moson-Sop­­ron megyében 402, Vas megyé­ben pedig 398 autó jut ezer főre, addig Észak- és Kelet-Magyar­ország egyes megyéi komoly lemaradást mutatnak ezen a téren. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mindössze 271 az ezer főre jutó autók száma, de Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bi­­har megyében sem emelkedik 300 fölé ez az érték. A hazai személyautópark ne­gyedét két márka, az Opel (14 százalék) és a Suzuki (12) teszi ki. A második negyeden továb­bi három márka, a Volkswagen (10), a Ford (8) és a Renault (6) osztozik. Az utcaképet egészen az ezredfordulóig meghatározó szocialista autómárkák ugyan­akkor lassan teljesen kikop­nak a hazai utakról. Rekordévet zárt tavaly a hasz­­náltautó-piac. Összesen csak­nem hétszátezer személyau­tót vásároltak hazánkban, ami több, mint tízszázalékos növekedés 2016-hoz képest. Tavaly az alsó-középkategóri­­ás négykerekűek voltak a leg­népszerűbbek, az eladások harminc százalékát tették ki ezek a modellek. Kisautót hu­szonöt százalékban, felső-kö­zépkategóriás kocsit tizenöt százalékban választottak, de több, mint ötezer használt lu­xusautó is gazdára talált. To­vább csökkentette a keresle­tet a dízel motorral szerelt jár­művek iránt a német sajtó ál­tal széles körben beharango­zott hír, amely szerint a német parlament elfogadta a tervet, így 2030-tól az új autók ese­tén betiltják a benzin-és dí­zelüzemű kocsik árusítását. A tervezet nagyban hozzájá­rulhat az elektromos autók el­terjedéséhez. A németek az EU-s partnere­ket is sürgetik Brüsszelben, hogy 2030-ra mások is ha­sonló módon támogassák a zéróemissziós autók elterje­dését. HÚSZ Új autóbuszt állítanak forgalomba TOLNA MEGYE Húsz új autó­buszt állít forgalomba a kö­vetkező napokban a Dél-du­nántúli Közlekedési Központ Zrt. Miként azt sajtóközlemé­nyükben írják, a Volán Busz­park Kereskedelmi és Szolgál­tató Kft. 2017 októberének vé­gén közbeszerzési felhívást tett közzé huszonnyolc nor­mál és hetvenkét alacsony be­­lépésű új autóbusz beszerzé­sére lízingszerződés kereté­ben. A közbeszerzési pályá­zat győztese a Kravtex-Kühne vállalatcsoport lett Credo Ino­­vell 12 és Credo Econell Í2 tí­pusú autóbuszaikkal. Az autó­buszok Euro 6-os emisszió be­sorolásúak, 210 kilowatt tel­jesítményű motorral, robo­­tizált sebességváltóval sze­relt, könnyűszerkezetű jár­művek, amelyekkel a jelenleg futó típusokhoz képest kedve­zőbb üzemanyag-fogyasztás érhető el. A buszok átlagélet­­kora csökken, színvonalasabb, a kor igényeihez jobban igazodó lesz a szolgáltatás A Credo Econell 12 típusú autóbusz a gyártó alacsony belépésű típuscsaládjának 12 méter hosszú, elől és középen kétajtós, kétszárnyú, befelé nyílós változata, amelyben öt­ven komfortos utas ülést he­lyeztek el, de összesen nyolc­vanegy utas szállítására al­kalmas. Valamennyi autóbusz klimatizált. A Dél-dunántúli Közlekedé­si Központ Zrt. összesen húsz Credo Econell 12 típusú ala­csony belépésű autóbuszt bé­rel a Volán Buszpark Kft.-től. Ezek közül tíz Tolna megyé­ben, hét Baranyában és há­rom Somogybán áll forgalom­ba. A járműveket a forgalmi igények és az autóbuszok me­gyénkénti átlagéletkorának fi­gyelembe vételével osztották el. A buszok az utastájékozta­tó és kiszolgáló rendszer beépí­tését követően róják az utakat. Az elöregedett járművek selej­tezését követően a társaság au­tóbuszainak átlagéletkora 12,3 évre csökken. H. E. HIRDETÉS NEOTON FAMÍLIA SZTÁRJAI 2018. ÁPRILIS 13.19:00 SZEKSZÁRDI SPORTKÖZPONT JEGYÁR; 4290 FT ELŐFIZETŐI HŰSÉGÉT MOST MEGKÖSZÖNJÜK! TOLNAI NÉPÚJSÁG ELŐFIZETŐINK 50% KEDVEZMÉNNYEL, 2145 FT-ÉRT VÁSÁROLHATJÁK MEG A BELÉPŐJEGYET! JEGYEK KAPHATÓK: • TOLNAI NÉPÚJSÁG SZERKESZTŐSÉGE: SZEKSZÁRD, LISZT F. TÉR 3. Tolnai Népújság www. teol.hu ÉRDEKLŐDNI: 74/511-510 Ajánlatunk 100 db jegy erejéig érvényes! Meglepődtek, de örültek a figyelmességnek rendőröktől TOLNA MEGYE Virággal köszön­tötték a rendőrök március 8-án délelőtt a megyeszékhe­lyen, valamint a többi rendőr­­kapitányság székhelyén, Pak­son, Dombóváron, Tamásiban és Bonyhádon az autót vezető nőket. A szabályosan közleke­dő lányok, asszonyok cserepes primulát kaptak ajándékba a férfi egyenruhásoktól a nem­zetközi nőnap alkalmából. Ösz­­szesen százhúsz hölgy kapott virágot, akik először megle­pődtek, de örültek a kedves fi­gyelmességnek. Szabálytalan­kodó nők - ha egyáltalán volt ilyen - megbírságolásáról nem érkezett jelentés. 1.1. Cserepes primulát kaptak ajándékba . Fotó: police.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom