Tolnai Népújság, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-09 / 58. szám

2018. MÁRCIUS 9., PÉNTEK A második negyedévben lesz a téli rezsijóváírás KEDVEZMÉNY Az idei második negyedévben részesülnek az érintettek a téli rezsicsökken­tésben - közölte a Miniszterel­nökséget vezető miniszter, Lá­zár János tegnap budapesti saj­tótájékoztatóján. A gázzal fű­tők és a távfűtéses háztartások számláján is jóváírnak 12 ezer forintot. (Akik kizárólag elekt­romos árammal fűtik otthona­ikat, most nem részesülnek mindebből.) A miniszter hozzá­tette, megemelik a szociális tű­zifa támogatását is, és megem­lítette a nyugdíjasoknak szánt tízezer forintos Erzsébét-utal­­ványt, utalva arra, hogy a jut­tatásokat a gazdasági eredmé­nyek teszik lehetővé. A rezsicsökkentés komoly té­tel, fedezetét Lázár János szerint az Energialüvatal negyvenmil­liárdos különkasszája teszi le­hetővé. „A mintegy negyvenmil­­liárdból egymilliárdot tesz ki a szociális tűzifakeret megeme­lése, hatmilliárdot a távfűtés­sel, 32 miüiárdot pedig a gázzal fűtő családok támogatása” - is­mertette a részleteket a 111. Kor­­mányinfón a miniszter. MW Orbán virággal kedveskedett a hölgyeknek Köszöntötték a nőket BUDAPEST A nők és a férfiak hasonlóak és egyenlőek, de nem egyformák, ezért az egyenlőséget és nem az egy­formaságot kell hangsúlyoz­ni - mondta az Emberi Erő­források Minisztériumának család- és ifjúságügyért is fe­lelős államtitkára tegnap az Országházban tartott nőna­pi konferencián. Novák Kata­lin a rendezvényen kiemelte, a nőknek plusztámogatásra van szükségük, mert „nekik adatott meg az a csoda, hogy gyermeket szülhetnek”, ami­ből többletfeladatok is adód­nak. Ezért vezette be a kor­mány a gyed extrát, bővítet­te a bölcsődei rendszert, beve­zette és kiterjesztette a hallga­tói gyedet, segíti a nők rugal­mas foglalkoztatását és meg­teremtette a negyven év mun­kaviszony utáni nyugdíjba vo­nulás lehetőségét - sorolta. Lepsényi István, a Nem­zetgazdasági Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy a 2010-es kormány­­váltás óta egyre több nő dol­gozik, 2017-ben meghaladta a kétmilliót a számuk, ami a rendszerváltás óta a legmaga­sabb érték. A női munkanél-Egy kis figyelmesség mosolyt csal az arcokra Fotó: Facebook Egy szál nárcisz a kormányfőtől Közösségi oldalán köszöntöt­te a nőket a nőnapon Orbán Viktor. A kormányfő egy-egy szál nárcisszal kedveskedett az Országház étkezőjében dol­gozó hölgyeknek. „Nők nap­ja van, talán illendő, hogy azo­kat keressük föl, akiknek a napi munkámban a legtöb­bet köszönhetem. Mindig jó­kat nevettem azon, amikor azt mondták, hogy ők a gyengéb­bik nem. Szerintem éppen for­dítva van. Az igazság az, hogy szerencsés vagyok, mert nem­csak kedves, hanem erős nők között is élhettem le az élete­met” - mondja a miniszterel­nök az internetre feltöltött videóban. küliség pedig a tíz százalék feletti szintről öt százalék alá csökkent. Kitért arra is, hogy a magyar vállalkozások körül­belül harminc százalékát nők vezetik, a nők aránya a vezető pozíciókban hazánkban negy­ven százalék körüli, ami az EU-tagállamok között az egyik legmagasabb arány. MW A HELYZET Bécs baljós hada Toót-Holló Tamás jegyzet@med iaworks. hu A Himnusz Bécsének büszke vára körül ma nyüzsgő világ­város lüktet, de Kölcsey verssorai még maradandót alkot­nak. Bús, mi több: baljós hadat nyögnek ma is arra. Erre a baljós hadra persze hiába hívta fel a figyelmet az osztrák saj­tó. Amikor viszont Lázár János vállalta fel ezt a tájékoztatást, lett is belőle purparlé. Bécs korábbi szocdem al­polgármestere sértett büszke­ségében minden magyar vá­rosnak olyan állapotokat kívánt, mint amilyenek a most éppen egy afgán késelő ámokfutásának kitett osztrák fővárosban ho­nolnak. Hadd válaszoljunk erre hát a számok nyelvén. Minden­kinek biztonságot kívánva. Aminek Bécs sokkal inkább híján van, mint Budapest. 2017-ben a bűnözési statisztikák Bécsben 189 907 esetet jegyeztek fel, míg Budapesten csak 62 870 ese­tet - holott a két város egyformán 1,8 milliós. Az osztrák hatóságok látókörébe került bűnelkövetők 39,1 szá­zaléka nem ám osztráknak bizonyult! A 270 ezer ismert személy közül kerek 20 100-an pedig menedékkérők voltak. Nos, a magyar városoknak mi nem ezeket a számokat kíván­juk. A szólásszabadság Facebook-cenzúrát üdvözlő liberális baj­nokaival mit sem törődve - a nemzeti radikálisból a politikai kor­rektség éltanulójává átvedlett Jobbik történetszálát viszont innen azért ki nem felejtve. Vona Gábor ugyanis nem átallott Lázár Já­nos videója miatt Orbán Viktor nevében bocsánatot kérni az oszt­rákoktól. Holott már kering is a neten az a felvétel, amelyiken job­­bikos politikusok migránsok ellen védő gázspray-ket osztogatnak Bécsben másfél éve. Ez arra bizonyság, amire az Erdélyben turnézó Vonát a széke­lyek is kiokosították. Hogy nem árt, ha mindig ugyanazt mond­juk. Még éppen időben szólva. „A magyar városok­nak mi nem ezt kívánjuk” Kerüljünk közelebb a fogyatékkal élőkhöz! Pályázhatnak a diákok ADJ EGY ÖTÖST! Megnyílt a je­lentkezés az Adj egy ötöst! el­nevezésű országos iskolai pá­lyázat idei fordulójára, amelyet második alkalommal hirdet meg a Salva Vita Alapítvány. A programra felső tagozatos és középiskolai osztályok je­lentkezhetnek április 16-áig. A 12 legkiemelkedőbb pálya­mű egyenként négyszázezer forint nyereményben részesül. A nyertesek mentor tanárait csapatonként ötvenezer fo­rinttal díjazzák. A pályázó osztályközössé­gek feladata, hogy mozgásuk­ban, látásukban, hallásuk­ban vagy értelmükben aka­dályozott felnőttekkel és gye­rekekkel közös szabadidős él­ményprogramokat szervez­zenek. A pályaműveket és a programok létrejöttét igazo­ló dokumentációt (fotósorozat, videófelvétel, beszámoló stb.) a www.adjegyotost.hu oldalra kell feltölteni. A díjátadó ünnepséget má­jusban tartják meg. MW BELFÖLD y HIRDETÉS Ilona aggódott, hogy érszűkülete miatt elvesztheti lábát és nem élhet majd normális életet. Azonban nem adta fel, küzdött az egészségéért és nyert. Hogy ezt hogyan tette? M agyarországon minden évben 40 ezer ember­nél diagnosztizálják az érszűkületet és a végtagokba áramló krónikusan alacsony vérmennyiséget. Ez azt jelen­ti, hogy ezeknél a páciensek­nél fennáll az amputáció esé­lye. Sajnos azok, akiket érint ez a probléma, gyakran nem törődnek egészségükkel és tudtukon kívül rontanak az állapotukon. Mindez odáig vezet, hogy az artériák teljesen eltömődnek, olyan fekélyese­­dés jön létre, ami nem gyógyul be és amputációval végződhet. K. Ilona (59 éves), békéscsabai könyvtáros, példája bizonyítja, hogy akkor is leküzdhetjük ezt a problémát, ha az már előre­haladott stádiumban van.- Az elején úgy tűnt semmi komoly, gyengébb lábfájás járás közben és állan-Már több éve azon dolgoztam, hogy az érelmeszesedéssel küzdők problémáin segítsek. Tudtam, hogy a módszerem­nek egyszerűnek, egészséges­nek és biztonságosnak kell lennie. Ezenfelül fontos cél volt számomra, hogy a keze­lést elég legyen egyszer alkal­mazni. Ne kelljen folyamato­san ismételgetni és drasztikus változásokat véghezvinni az ember életében, örülök, hogy a több éves munkám meghoz­ta gyümölcsét. Megvalósítot­tam a célom: szerte a világon embereknek segítek leküzdeni a vérkeringés gyengülésének problémáját és visszaad­ni életerejüket. dó fáradás. Gondoltam a kor és a sport hiánya miatt van ez így. De idővel a fájdalom erő­södött - meséli Ilona. - Igye­keztem, hogy senki se vegye észre, hogy gondjaim vannak a járással. Ezért annak ellené­re, hogy tökéletesen ismerem a könyvtáramat, a könyveket keresve a polcon folyamatosan meg-megálltam és a könyvcí­meket olvasgattam. Azonban a legrosszabb még csak ezu­tán jött... Egy idő után nem éreztem semmit a lábamban. Elvörösödött, furcsa fájdalom lépett fel és ezt egyre nehezeb­ben tudtam elrejteni.- A szakembernél tett láto­gatás után megtörtem. Meg­tudtam, hogy elhanyagoltam mh a betegséget és semmibe vettem a tüneteket. Az artériák már nagyon el voltak tömődve. Meg­hallottam a fájdalmas diagnózist: a jobb lábat amputálni kell - mondja Ilona. Kétségbe voltam esve, de tudtam, hogy lennie kell vala­mi módszernek, hogy ezt meg­akadályozzam. Hogyha a mo­dern orvostudomány nem tud elbánni az előrehaladott ér­szűkülettel, akkor máshol kell keresni a megoldást. Eldöntöt­tem, hogy az ügyet a saját ke­zembe veszem. Az utolsó esély- A könyvtárban való hosszú keresgélés és az egészségügyi tájékoztatók olvasgatása után felfedeztem AZT, AMIRŐL AZ ORVOSOK NEM BESZÉL­NEK. Megtudtam, hogy vannak erős hatású, nö­vényi alapanyag-komp­lexumok, amelyek meg­nyitják és szabaddá teszik az artériákat. Azaz vannak olyan készítmények, amelyek ritka növényekből és kivona­tokból állnak. Senkinek nincs előre megírva, hogy fogyaté­kos legyen! Csodákat nem vár­tam. Elkészítettem egy listát a 13 legjobbnak ítélt amerikai készítményről. Kiválasztot­tam egyet, amelyet kipróbál­tam magamon. Ez a szer az amerikai Willi­am Draper professzor 60 napos kezelése. Különleges, váloga­tott hatóanyag-kompozíciók segítségével hozta létre azt a receptúrát, amely megnyit­ja az artériákat. Azok a ható­anyagai, amelyek közvetlenül a szervezetbe jutnak, először megpuhítják az ér elmeszese­­dett részeit majd teljesen el­tüntetik azt.- A kezelés első eredmé­nyeire nem sokáig kellett vár­nom. A lábam napról napra világosabb árnyalatot nyert, a duzzadás elmúlt. De nem A baloldali képen beszűkült ereket láthatunk koleszterincsomókkaL A kezelés következtében a vérerek kitágultak, az ún. elmeszesedés eltűnt (jobb oldali kép). csak az enyhült. A fájdalom is sokat csökkent - meséli. - Már az első héten jobban aludtam. Aztán szinte egyáltalán nem éreztem fájdalmat, a munká­ban ülve sem, a kúra végére pedig sokkal könnyebben jár­tam!” - teszi hozzá nevetve. A specialista, aki szerint az amputáció elkerülhetetlen lett volna, elnémult a döbbenettől, amikor látta, hogy a legtöbb rendellenesség csökkent vagy megszűnt. Más specialistákat büszkeség tölt el. Folyama­tosan elemzik azok vizsgálati eredményeit, akik használják, és segítségével csökkenthették az érelmeszesedés okozta el­változásokat. Egyetértenek: ez korszakalkotó felfedezés lehet. Szabadítsd fel artériáidat gyorsan, természetesen és biztonságosan! Ez a készítmény egyre népsze­rűbb az egész világon, egyre több országot meghódít. Egy ideje már Magyarországon is kapható. Kizárólag a kedvez­ményklub telefonos eladásán keresztül érhető el (üzletekben nem kapható). Jelenleg kedvez­mény jár az első 100 embernek. KEDVEZMÉNYKLUB-AKCIÓ! Az első 100 ember, aki 2Q13- március 12-ifl telefonál, 70%-os kedvezményt kap! Megkapod prof. Draper értisztító készítményét a kedvezményklubban való részvételért helyett mindössze 10 900 Ft-ert, Telefonálj: 06 1 998-9946 H-p. 9:00-19:00, szó. és v. 10:00-1600 (Normál díjas helyi hívás további költségek njttkul^______j 1 1 ■ 1 I « I I I I £ I -ro-O ICO 5 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom