Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-28 / 50. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. FEBRUÁR 28., SZERDA A 61-es és a 65-ös főúton is korlátozták a nehéz járművek forgalmát Kis kedvenceinkre is Jobban oda kell figyelni a hidegben A 7,5 tonnánál nehezebb járművekre vonatkozó korlátozást délelőtt oldották fel Fotó: Makovics K. Hó, hófúvás nehezítette kedden reggel az autósok életét. De gyalog közlekedni sem volt éppen leányálom. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu TOLNA MEGYE A főutak reggel a Dunántúlon többnyire havasak, hókásásak voltak, letaposott havas, latyakos útszakaszok egyaránt előfordultak. A mellékutakon is hasonló helyzettel találkoztak a sofőrök. A 61-es és a 65-ös főút Tolna megyei szakaszán korlátozták a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek forgalmát, így az ilyenkor mumus kétyi lejtőn nem keserítették meg a személyautósok életét a kamionok. Délelőtt aztán változott a helyzet: a 6-os főút vizes volt, akárcsak az alsóbbrendű utak, így a rendőrök a kamionokat tizenegytizenkét óra körül továbbengedték. Dél előtt nem sokkal a siófoki elágazónál már csak néhány nagyobb jármű vesztegelt, de ezeket is hamar útjukra bocsátották. Az egyik sofőr elmondta, egy órát állt itt, a másik már menet közben hajolt ki az ablakon, úgy tudtuk meg tőle, hogy itt szerencsére szinte semmit nem kellett várnia, Pécsnél viszont három órát veszített. A Magyar Közút itt dolgozó, és szemmel láthatóan fázós munkatársai is úgy tudták, hogy a megyében minden út járható. A keddi napon a gyalogosoknak több helyen is rendesen a lábuk elé kellett nézniük, ehhez képest volt, aki biciklivel közlekedett. Nemcsak a járdán láttunk kerékpárost hajtani, de egyikük a négysávos úton kerekezett keresztben. Többen szánkóval vitték csemetéjüket óvodába és iskolába. A havat azonban nemcsak a gyerekek és a téli sportok kedvelői élvezhetik, de azok is, akik kutyájukat sétáltatják, hiszen a téli hideg ellenére is fontos, hogy ölebünk elegendő időt töltsön a friss levegőn. Kellően felkészülve akár fagyos időben is útnak indulhatunk, de ne ácsorogjunk sokat egy helyben, hiszen, ahogy mi fázunk, úgy kutyánk is előbb-utóbb reszketni kezd. Inkább vigyünk magunkkal gumicsontot vagy labdát, és játsszunk a hóban. A hógolyózással viszont legyünk óvatosak, hiszen, ha kutyusunk lenyeli a havat, könnyen torokgyulladást kaphat. Hazaérkezés után pedig ne felejtsük el langyos, tiszta vízzel leöblíteni hűséges társunk lábát, hogy a só ne marja meg, és azt is ellenőrizzük, hogy a jég megvágta-e valahol. Az udvaron tartott kutyusokat másképp kell védeni, mint a lakásban tartott társaikat. Fontos, hogy kinti kedvencünk házának hőszigeteléséről gondoskodjunk, és ügyeljünk rá, hogy ne ázhasson be. Felszerelhetünk infralámpát is, éjszakára felkapcsolhatjuk, így meleget biztosíthatunk házőrzőnknek. Rongyokat ellenben ne rakjunk be, mert azok könnyen átnedvesedhetnek, inkább szalmával béleljük ki a kuckót. Az étkezésekre is fektessünk nagyobb hangsúlyt: hideg időben naponta többször is adjunk enni kutyánknak. Célszerű magasabb szénhidráttartalmú tápot vásárolni, és meleg ételt is tegyünk rendszeresen a táljába. Végül de nem utolsósorban a vízről is gondoskodjunk, ami viszont télen gyorsan befagyhat az edénybe, így ajánlott gyakran frissre cserélni, hiszen, ha szomját hóval csillapítja, könynyen begyulladhat a torka. A megyében az elmúlt hétfő reggeltől kedd reggelig hat Lesz még hó, fagyos hideg és erős szél is Havazásra a továbbiakban is számíthatunk, a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint pénteken újra havazhat, bár kevesebb csapadék hullik majd, mint kedden. A következő napokat tekintve szerdán napközben már csak helyenként, főként a középső megyékben és délen lehet hószállingózás, gyenge havazás. Szerda hajnalra -15 fok közelébe csökkenhet a hőmérséklet, késő estétől a derült, szélcsendes területeken egyre többfelé (főként a Dunántúlon és az Északi-középhegység völgyeiben) -15 fok köré, majd az alá kúszik a hőmérő higanyszála. Csütörtökön gyengén felhős, napos idő lesz, estefelé növekszik meg délnyugat felől a felhőzet. Késő este délnyugaton helyenként már havazhat. A délkeleti szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -11 és -16 fok között várható, de a gyengén felhős, havas tájakon kevéssel -20 fok alá hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -8 fok között alakul. baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amelyek közül három esetben történt személyi sérülés. A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, mondta el Molnár Ágnes a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, hogy a téli közlekedés első és egyik legfontosabb tényezője, hogy a járműnek rendelkeznie kell a havas, jeges úton közlekedéshez szükséges kiegészítőkkel. Alapfeltétel az autó megfelelő műszaki állapota. A téli gumik használatát ugyan nem írja elő jogszabály, de a csúszós utakon nyári gumikkal közlekedni kiemelten kockázatos. Érdemes az évszaknak megfelelő kiegészítőket elhelyezni az autóban. Ilyen például a lapát, takaró, jégoldó, jégkaparó, hólánc. A megfelelő állapotú és felszerelt járművel is csak akkor szabad elindulni, ha annak üvegei jégtől és párától mentesek. A téli közlekedés a szokásostól eltérő vezetési stílust igényel. Hosszabb út esetén fontos az indulás előtt arról tájékozódni, hogy milyen útviszonyokra lehet számítani. Induláskor féktesztet is lehet végezni, de csak alacsony sebességgel és olyan körülmények között, hogy az ne veszélyeztesse a közlekedés biztonságát. Ennek során az autót vezető meggyőződhet a jármű iránytartásáról és a várható fékhatásról is. Csúszós úton mindig lassan kell haladni, kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat, vagy a drasztikus gyorsítást, valamint a blokkoló fékezést. Előnyösebb a motorfék használata, és a szakaszos fékezés. Fontos a fokozott figyelem, mert időben kell észlelni azon forgalmi helyzeteket, amelyekre reagálni kell. A fékút nyilván sokkal hoszszabb a szokásosnál. Az útviszonyoknak megfelelő sebesség nem azonos az adott útszakaszra érvényes megengedett legnagyobb sebességgel. A haladási sebességet az aktuálisan fennálló körülmények folyamatos figyelembevételével lehet jól megválasztani. Az emelkedők és a lejtők megfontolt vezetési stílust igényelnek. Az elsőbbségadási kötelezettség betartása téli útviszonyok esetén még a megszokottnál is fontosabb, mert a védett utakon közlekedők még vészfékezéssel se tudnak elkerülni egy esetleges balesetet. Csúszós útfelületen a kikerülő manőverek is nagy eséllyel sikertelenül végződnek, tette hozzá a sajtóreferens. Német diákok a Wunderland oviban Táncos produkciókkal szórakoztatták egymást a műsorban Elbúcsúztak a téltől a fiatalok SZEKSZÁRD A Wunderland Óvodába 2018 februárjában már tizedik alkalommal érkeztek a németországi partnerintézményből tanulók óvodai szakmai gyakorlatra, tájékoztatott Simon Attiláné óvodavezető. Február 12. és 23. között ismét öt tanulót fogadott az óvoda, és szervezte, biztosította a szakmai programjukat. Idén nem Tauberbischofsheim-ból, hanem Würzburgból, az Euro Akademie Würzburg Fachakademie für Sozialpädagogik intézményből érkeztek a növendékek. Hivatalosan fogadta a fiatalokat a fenntartó részéről dr. Józan-Jilling Mihály és Farkas Pálné, valamint az LDU részéről Krémer György. A szakmai programban a gyermekekkel való közvetlen foglalkozásra biztosították a legtöbb időt. A szakmai és szabadidős programot napi tervezésben az óvoda német munkaközössége készítette - tájékoztatott Simon Attiláné. Emellett PTE KPVK német nyelvű előadásain és óvodai módszertani órán vettek részt a( fiatalok, hospitáltak a Gyakorló Óvodában, de voltak svábbálon, kirándultak Budapestre, és jártak a Német Színházban is. B. K. DOMBÓVÁR Elbúcsúztatták a telet a Belvárosi Általános Iskola diákjai. A 8. b és c osztály tanulói udvarhölgyekként és lovagokként vonultak be az aulába, majd a 8. a diákjai eljárták hagyományos nyitótáncukat, a palotást, ezt az osztályok produkciói követték. Voltak, akik a Kalinka dallamaira táncoltak, mások a Vadnyugatot idézték, de A Pál utcai fiúk egy-egy jelenete is visszaköszönt az előadások között. Ezután a farsangi herceg megnyitotta a bált, majd a nyolcadikosok keringőjét láthatták a résztvevők. H. E. Minden osztály más produkcióval rukkolt elő a farsangi mulatságon Beküldött kép