Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-24 / 47. szám
2018. FEBRUÁR 24., SZOMBAT KITEKINTŐ g A szemetet elviszik, de a csekket nem küldik Egész életművét, bútoripari cégét, gyermekeinek adta Dr. Márkus István egy soproni szakvásáron a vásárdíjjal Beküldött kép TOLNA MEGYE Bonyhádi olvasóink közül többen is érdeklődtek - volt aki teljesen kétségbe esve mi az oka annak, hogy lassan egy éve már, hogy nem kaptak számlát a szemétszállítás díjáról. Mint mondták, a szemetet a szolgáltató rendre elszállítja, de utoljára 2017. első negyedévét fizették ki, azóta egy csekket sem küldött a szolgáltató. Voltak a szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen is, fizettek volna, de nem fogadták el a pénzt és azt sem tudták megmondani, miért késik a csekkek kiküldése. Olvasóink attól tartanak ugyanis, hogy egyszerre kapják majd meg a számlákat és azt a nagy összeget nehéz lesz egy nyugdíjból, fizetésből kifizetni. Természetesen megkerestük a szolgáltatót mi is. A Dél-Kom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Bíró Péter elmondta, a múlt év közepe óta változott a szolgáltató személye, és az előd egy régi típusú számlázási rendszeren dolgozott, addig ennek megfelelően küldték ki a csekkeket. Ezt a számlázási rendszert újra cserélték. A csekkeket a budapesti központ, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. juttatja majd el a lakókhoz, de nem egyszerre, hanem egymás utáni hónapokban egyet-egyet. Természetesen késedelmi kamatot nem számolnak fel. M. I. TRAFFIPAX 0430-06:00 VASÁRNAP Kapospula, Rákóczi u. 52. 0530-07:00 ■__________»«főút 147, kai 0730-0930 631-es főút 2. km 08:45-11:45 Bátaszók, Budai utca 86. 0930-1230 60s főút 132. km 0930-12:00 60s főút 93. km 0930-1130 Dombóvár, Hunyadi tér 37. 1030-1130 60s főút 132. km 1030-1230 Dunaföldvár. Paksi u. 92. 12S0-1520 á .: .M . 56-osKút 30, Km 13:00-15:30_______________6os«útll3.kni 1330-15.00_______________6<s «am km 14.00-17:00_______Szekszárd, Rákóczi utca 110. 1400-1700 _________61-es«aS4.km 14:30-1630_______________6os«útll3.kni 1600-18.00______Szokazárd, Rákóczi u. 126. 16:15-17:15_______________55osföútl20.km 17:00-2000_______________6os főút 120. km 19:30-2130_______________631-es főút 2. km 2100-2330_______________6H» tóm 71. km Betöltötte a 75. életévét dr. Márkus István, a szekszárdi bútoripar nagy öregje. Ipartörténeti szempontból is izgalmas pályát futott be. Wessely Gábor szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu SZEKSZÁRD Visszavonult a szekszárdi bútoripar nagy öregje, dr. Márkus István. Két összecsengő szám: 75 és 57. Itt húzta meg a határt. Betöltötte a 75. életévét, és - kisebb kitérőkkel - 57 esztendőt töltött a szakmában. Már az aranydiplomáját is megkapta a soproni faipari egyetemen. Cégét fia viszi tovább, de pedagógus lánya is tulajdonosa a vállalkozásnak.- Hogyan lesz valakiből faipari doktor?- Műszaki doktorátusnak nevezik ezt - mondja Márkus István. - A poliuretán formahabtechnológia bevezetése a hazai bútoriparban. Ez volt a disszertáció témája 1982-ben. Már tíz évvel korábban, a szakmérnöki dolgozatomban is ezzel foglalkoztam. Akkoriban nagy újdonságnak számított.- Egy jófejű fiatalember miért pont a bútorgyártás iránt érdeklődött?- Apám kiváló szekszárdi asztalosmester volt, a bátyám is, mielőtt tanár lett, asztalosként dolgozott, úgyhogy én is erre indultam el. Budapesten elvégeztem a faipari technikumot, Sopronban az egyetemet; 1966-os keltezésű a diplomám. Dolgozni már 1960-ban elkezdtem a győri Cardo bútorgyárban, de édesapám egészségi állapotának romlása miatt hazajöttem. A Szekszárdi Bútoripari Vállalat ösztöndíjasaként tanultam tovább.- S amíg létezett a vállalat, ott dolgozott?- Nem. Voltak kitérők. Üzemvezetőként kezdtem, aztán átmentem a TOTÉV-hez szakipari főépítésvezetőnek. Rengeteg emlékezetes építkezés részese lehettem a megyében: lakótelepek, áruházak, állattartó telepek, magtárpadlásos istállók. Volt egy olyan kormányprogram 1968- ban, az új gazdasági mechanizmus idején, hogy tíz év alatt 550 ezer lakás építendő az országban. Tulajdonképpen ez húzta a bútoripart is, mert a lakásokat be kellett rendezni. Háromévnyi építésvezetősködés után hívtak vissza a bútoripari vállalathoz, műszaki igazgatói, főmérnöki beosztásba. Aztán, a hetvenes évek végén, elkezdtek bevinni embereket „az életből” az államigazgatásba. Magyarul: olyan kollégákkal igyekeztek feltölteni az apparátust, akiknek volt szakmai rálátásuk, gyakorlatuk. így tíz éven át, 1980-tól 1990-ig a megyei tanács ipari osztályának vezetője voltam.- A rendszerváltás után pedig saját céget alapított...- Igen, 1990 végén egy pesti és egy olasz üzlettársammal megalapítottam a Valum Kft.-t, aminek egy 1997-es átalakítást követően egyedüli tulajdonosa lettem. Főleg bútorszerelvények forgalmazásával foglalkoztunk, magas színvonalon. Ötször nyertünk vásárdíjat Sopronban. A gyártást, többnyire konyha- és irodabútorok beépítését a fiam cége, az 1993-ban létrehozott Márker Kft. végezte. Akkor vettük a telephelyünket is. Az a kft. a válság előtti időszakban, két műszakban, ötven embert foglalkoztató vállalkozássá nőtte ki magát. De jött a gazdasági mélyrepülés, devizahitellel, kereslet-visszaeséssel, úgyhogy 2012-ben összevontuk a két céget; a Valum név maradt, a Már-ker megszűnt. Most 27 főt alkalmazva, lassan, de biztosan haladunk.- Milyen érzés ennyi év után visszavonulni?- Amikor 75 éves lettem, megköszöntöttek a gyerekek. Mondtam: akkor én is adok nektek egy kis ajándékot, a Valum Kft.-t. Nem könnyen, de gyorsan hoztam meg a döntést. Naponta bejárok továbbra is, tanácsot adok, ha kérnek, de már nem szólok bele az aktuális ügyekbe. Sportolni, horgászni járok, sok időt töltök a feleségemmel, a két unokámmal és a barátaimmal. De mégiscsak ezen a faipari telephelyen vagyok a legszívesebben. Itt az egész életművem. > y VASA RN AJ* • • A/ y > > AJANLO A REGGEL. KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL Mikor veszélyes az antibiotikum? Annak az aranykornak vége, hogy egyetlenegy fajta antibiotikummal a baktériumok széles spektrumát el lehetett pusztítani. Az elmúlt néhány évtizedben radikálisan növekedett az ellenálló kórokozók aránya. a hét témája Miből lesz a cserebogár? Pohner Ádám, a Kistücsök étterem séfhelyettese nyolc éve még attól volt boldog, hogy egyedül elkészítette élete első paprikás krumpliját, most pedig ott tart, hogy megnyerte a Bocuse d’Or hazai válogatóját. INTERJÚ A gyógyító zenész Negyvenöt éve alakult a Muzsikás együttes, hazánk egyik legsikeresebb zenei nagykövete. A művészeknek elsőként sikerült elfogadtatniuk a világban a magyar népzenét. Interjú az alapítóval, Hamar Dániellel. MŰVÉSZBEJÁRÓ Életmentést tanulnak az ovisok Az Ovisok is lehetnek életmentők programban már körülbelül 500 kisgyerek tanulta meg, miként hívjon segítséget, ha a vele lévő felnőtt rosszul lesz. Gódor András mentőszakápoló minél több helyre eljuttatná a foglalkozást. közélet Légy a szemem, láss helyettem! Ez babkonzerv, vagy esetleg zöldborsófőzelék? Lejárt-e a tejföl szavatossága? Egyszerű kérdések, egyszerű válaszok. De csak a látóknak. A látássérült embereknek megoldhatatlan feladat. Volt, mostanáig. KÖZÉLET PROGRAMSOROLÓ SZOMBAT MOZI BÖLCSKE Ősember - Kicsi az ős, de hős! (angol-francia animációs kalandfilm), 16 óra. Fekete párduc (amerikai akciófilm), 18 óra. A szabadság ötven árnyalata (amerikai romantikus dráma), 20.30. DUNAFÖLDVÁR Tad, az utolsó felfedező (spanyol családi animációs film), 15 óra. Jumaji - Vár a dzsungel (amerikai vígjáték), 17 óra. Valami Amerika 3. (magyar zenés vígjáték), 19 óra. A Pentagon titkai (amerikai krimi), 21 óra. SZEKSZÁRD Hihetetlen történet az óriás körtéről (dán animációs film), 15 óra. A Pentagon titkai (amerikai krimi), 17 óra. Fekete párduc 3D (amerikai akciófilm), 19.30. TÉLÜZÉS SZEKSZÁRD Kápolna tér: a gyerekek részt vehetnek a kiszebáb megtömésében, versikékkel, rigmusokkal és zajjal űzhetik el a telet, a felnőtteket pedig a fővárosi borászok forralt boraival várják 13.50-től. FARSANG GYÖNK Művelődési ház: a Széltolók együttes és sok vidámság várja a farsangolókat 15 órától. HANGVERSENY SZEKSZÁRD Művészetek Háza: Fiatal magyar tehetségek a Szekszárdi Kamarazenekarral, 18 óra. VASÁRNAP MOZI BÖLCSKE Ősember - Kicsi az ős, de hős! (angol-francia animációs kalandfilm), 16 óra. Fekete párduc (amerikai akciófilm), 18 óra. A szabadság ötven árnyalata (amerikai romantikus dráma), 20.30. DUNAFÖLDVÁR Ősember - Kicsi az ős, de hős (angol-francia családi animációs film), 15 óra. A szabadság ötven árnyalata (amerikai romantikus dráma), 17 óra. Apavadászat (amerikai vígjáték), 19.30. SZEKSZÁRD Hihetetlen történet az óriás körtéről (dán animációs film), 15 óra. A Pentagon titkai (amerikai krimi), 17 óra. Fekete párduc 3D (amerikai akciófilm), 19.30. TRAFFIPAX SZOMBAT 03:00-06:00_____Dombóvár, Köztársaság u. 27. 04:00-06:00____________55ős«útl20.km 08:00-1130 _________631-es Kiút 2. km 08:45-1145_________Pórbóly, Bajai utca 71 09:00-1100 ______55-óstöút 122. km 09:00-1230_______Dunaföldvár, Paksi utca 90. 09:30-11:30_____Dombóvár, Köztársaság u. 27. 10:00-12:00_______Szekszárd, Rákóczi u. 126. 1230-1530_____________56osfóút8.km 12:50-15:20____________55ósfőútl20.Km 1300-1530_________Bátaszék, Budai út 86. 1330-15:30 _________60s (out 113. km 14:00-17:00________Kapospula, Rákóczi u. 52. 1430-1630_________Szedres, Rákóczi u. 77. 1530-1730___________> 56-os főút 20. km 1530-18:30 56osfóút5.km 16:15-17:15________Bátaszék, Budai utca 86. 1730-2030 Bős «út 100. km 1930-2230____________60s Kit 113. km 2100-23:00____________61os«út84.km VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 1 cm, Paks 154 cm, Dombori 205 cm, Árvízkapu 582 cm, Baja 312 cm, a Sió Palánknál 275 cm.