Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-23 / 46. szám

2018. FEBRUÁR 23., PÉNTEK 10 TETTHELY-TV-MÚSOR Túlélők és az áldozatok rokonai is segítséget várnak Trump fegyvert adna a tanárok kezébe A fegyvertartás és az erőszak elleni tüntetések mindennapossá váltak Amerikában Fotó: AFP Kilenc év börtönt kapott újra a lúgos orvos NEM JOGERŐS Életveszélyt okozó testi sértés, személyes szabadság korlátozása és más bűncselekmények miatt ki­lenc év börtönre ítélte tegnap a Fővárosi ítélőtábla a lúgos tá­madóként emlegetett B. Krisz­tiánt. A férfit, aki éveken át sza­badlábon védekezett, tavaly is kilenc évre ítélték. A mostani, megismételt ítélet szerint a bu­dai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója lúggal csonkította meg volt barátnőjét, Renner Erikát, miután nem tudta elfo­gadni, hogy a nő szakított vele. Bár B. Krisztián továbbra is ár­tatlannak vallotta magát, örök­re eltiltották az orvosi pályától. Az ítélet nem jogerős, az öt éve tartó ügy a Kúrián folytatódik. A bíróság megállapította: 2013 tavaszán a maszkot vi­selő B. Krisztián megtámadta volt barátnőjét az otthona ajta­jában, injekcióval elkábította, nemi szervét és környékét ma­ró lúggal leöntötte, majd magá­ra hagyta. A lúg szétroncsolta a nő nemi szervét, kívül és belül is másod- és harmadfokú égé­si sérüléseket szenvedett, amit különös kegyetlenségként ér­tékelt a bíróság. Az ítélethir­detés utáni rögtönzött sajtótá­jékoztatón Renner Erika azt mondta: bármilyen ítéletet is rónak ki végül B. Krisztiánra, „a támadás előtti életemet úgy­sem kapom vissza, a sebeket mindennap látom, amikor le­vetkőzöm”, és további esztéti­kai műtétek várnak rá. MW Donald Trump elnök találko­zott a floridai merénylet ál­dozatainak hozzátartozói­val és segítséget ígért a gyászoló családoknak, kilá­tásba helyezte, hogy akár a tanárokat is felfegyverzik. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu FEGYVERTARTÁS Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban fogadta diákok egy csoportját, köztük a múlt heti floridai isko­lai lövöldözés túlélőit, az áldoza­tok szüleit, tanáraikat. A vendé­gek között voltak két korábbi is­kolai lövöldözés túlélői is. Az amerikai sajtó által drá­mai hangulatúnak leírt talál­kozón néhány diák a könnyei­vel küszködve, mások zokog­va, megint mások dühös han­gon kérték az elnököt, hogy cselekedjék az iskolák bizton­ságossága érdekében, támo­gassa a fegyvereladások to­vábbi szigorítását. Egyik szü­lő, Nicole Hockley, aki egy is­kolai lövöldözésben akkor hat­éves kisfiát vesztette el, kérle­lő hangon szólt az elnökhöz: „Ön ma életeket menthet meg, kérem, ne szalassza el a lehe­tőséget!” Donald Trump, miután vé­gighallgatta a jelenlévőket, azt mondta, mélyen együttérez ve­lük. Vannak lehetőségek az erő­szak megfékezésére - hangoz­tatta. Kifejtette, támogatná ta­nárok és iskolai alkalmazottak fegyvertartását, de csak ha a fel­használók kezelni tudnak tűz­fegyvereket. A kialakult helyzetről kérdez­te Kozma Gábor tudósító a Las Vegasban élő szombathelyi há­zaspárt, B. Tóth Elemért és Söp­tei Andreát - Mindenki részvét­tel van a szülők iránt, ez nagyon nagy tragédia. Az is tény, hogy főleg a demokraták nagy tiltako­zást szerveztek, itt is vannak poli­tikai szándékok - mondta el Ele­mér. - Baltimore-ban vagy Chi­cagóban hetente 15-20 embert ölnek meg, de erről nem cikkez­nek. A floridai lövöldöző a fegy­vert hivatalosan vette. Az otta­ni törvények nagyon engedéke­nyek: ha büntetlen, elmúlt 21 éves és amerikai állampolgár, akkor akár ötöt-tízet is vehet egy­szerre - mondta Elemér, aki ma­ga is többféle fegyvert birtokol. Tegnapi lapunkban közöltük, Szombathelyen édesapja légpisz­tolyával lövöldözött az általános iskolában egy 13 éves diák, nagy riadalmat keltve diáktársai és a tanárok körében. Szombathely persze nem Florida, de érdemes lenne átgondolni, jó-e, hogy ha­zánkban bárki vásárolhat lég­fegyvert, aki betöltötte a 18. élet­­évét. Feljelentés a kutyáját bántalmazó rendőr ellen ÜGYÉSZSÉG Biztonságban van az a havanese kiskutya, ame­lyet dányi gazdája, egy egyen­ruhás rendőr megütött és bevá­gott szolgálati autója csomag­tartójába. Az esetről készült vi­deó bejárta a közösségi médiát, és nagy felháborodást keltett. A Gödöllői Rendőrkapitány­ság vezetője azonnali kivizsgá­lást rendelt el, az érintett rend­őrt, G. Istvánt felfüggesztette beosztásából és ügyészségi fel­jelentést tett. A Police.hu közlé­se szerint a bántalmazott kutyát állatorvoshoz vitték, az megál­lapította, hogy nem sérült meg. Időközben kiderült, hogy gaz­dája lemondott a helybeliek ál­tal Pötyiként ismert, valójában Zora nevű, ötéves havaneséről. A férfi azt mondta, azért ütöt­te meg, mert elszökött otthon­ról, és ő megbánta tettét. A ku­tyát átmenetileg az Állatvédőr­­ség habilitációs kutyakiképzője és állatmentője, Tomóczky Ani­ta vette magához. „Óriási hisz­ti ment a történtek körül: volt, aki macskának és huskynak hitte Zorát, valaki pedig azt is megkérdőjelezte, hogy tényleg ez a kutya volt-e. Egyébként Zo­rát rendőrautóval hozták hoz­zám, miután elvették a gazdá­jától” - mondta el a Borsnak. Beszámolója szerint a kutya „teljesen jól van, kiegyensúlyo­zott és kozmetikázott kislány, cuki rózsaszín nyakörvvel és pórázzal”. Mihelyt a vizsgálat lezárul, a kutya örökbe fogad­­hatóvá válik. MW TELEVIZIO-MUSOR 2018. FEBRUÁR 23., PÉNTEK te o (A 4.10 4.30 5.05 5.35 7.15 9.20 10.25 12.05 12.35 13.15 13.45 14.55 16.20 16.45 18.00 19.05 19.35 20.55 21.35 22.50 1.05 1.40 2.15 ' 3.10 Barátok közt ® Magyarul Balóval Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli © Asztro-Show Top Shop Fókusz © ÉletmódKalauz © Anyám borogass © (A semmi közepén/ Családom és egyéb emberfajták) © Éjjel-nappal Budapest ® A Fal® Story Extra © Elit - A szeretet útján© RTL Híradó Esti kiadás Fókusz © A Fal© Barátok közt © Éjjel-nappal Budapest © Pancser Police ® RTL Híradó - Késő esti kiadás Magyarul Balóval Odaát® Vámpímaplók © te o (A O Óránként Híradó és idöjárásjelentés 8.35 Ma reggel 8.50 Ma délelőtt 9.00 Híradó 9.10 Időjárás-jelentés 9.15 Ma délelőtt 9.30 Hírek 9.35 Ma délelőtt 10.00 Híradó 10.10 Időjárás-jelentés 10.15 Ma dél­előtt 10.30 Hírek 10.35 Életkor 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelen­tés 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli ha­rangszó 12.01 Híradó 12.35 Időjá­rás-jelentés 12.45 Ma délelőtt 5.05 Csapdába csalva © 5.30 Álmodj velem! © 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 8.50 Hívj és nyerj 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Csapdába csalva© 13.05 A Piramis© 14.40 A betolakodó® 15.45 Álmodj velem! ® 16.50 Bosszú vagy szerelem © 18.00 Tények 19.00 A Piramis© 20.35 Áll az alku© 22.00 Drágám add az életed! 23.20 Tények Extra 23.45 Féktelenül 2. ® 2.15 Különvélemény® 3.05 Tények Este 3.45 Az uralkodónő © 4.30 Az uralkodónő © imtmu '««Hlll 23.45 Féktelenül 2. ECHO TV 6.00 Háttér-kép © 7.00 Híradó 7.35 Látókör 8.00 Hírek 8.05 Na­pi aktuális 9.00 Hírek 9.10 Tudako­zó 10.00 Hírek 10.05 Kiegyenlítő 10.30 Jövőálló 11.00 Hírek 11.05 Hazahúzó 11.55 Az Echo TV lap­szemléje 12.00 Híradó 12.30 Kli­nika ® 13.00 Hírek 13.05 Bayer show ® 14.00 Híradó 14.30 Célfo­tó 15.00 Hírek 15.05 Összmüvész 16.00 Híradó 16.30 Kitekintő 17.00 Hírek 17.05 Építők 17.30 Zöld világ 6.45 Eletkerék 7.15 Öt kontinens 7.50 Ridikül © 8.45 Elfeledett szerelem® 9.30 Mámoros szerelem © 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.45 Olasz meló Jamie módra (Jamie Oliver: Olasz kaják) 13.15 Honfoglaló© 14.10 DonMatteo© 15.15 A vidéki doktor © 16.05 Mámoros szerelem ® 17.00 Ridikül© 17.55 Nő az esély­fejlesztéspolitikai magazin 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem © 19.30 Honfoglaló® 20.25 Dupla vagy semmi © 22.20 Kenő® 22.25 Csodálatos Boccaccio © 0.25 Mintha nem otthon lennénk... - Családtörténetek a vörösiszap katasztrófa után ® 1.25 Tóth János© 20.25 Dupla vagy semmi 9.10 Fórum 11.00 Televíziós vásár­lási műsorablak 12.05 Világhíradó 12.25 START plusz 13.00 Laci bá­csi konyhája 13.30 700as klub © 14.00 Televíziós vásárlási műsorab­lak 16.05 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 Egyenes be­széd 20.35 AradiVarga Show © 21.30 ATV Híradó 21.55 Kabaré­péntek ® 23.00 Világhíradó 23.15 Hazahúzó 0.00 Fő az egészség! 0.05 Magyarország építészete 9.45 Retrock 10.00 Família Kft. © 10.25 Família Kft. © 10.55 Arany János emlékére © 11.00 Egy Perc Híradó 11.01 Egy Perc Időjárás 11.05 Anziksz© 11.25 Bűvölet® 12.20 Van egy fantasztikus ötlete? © 13.40 Unokáink is látni fogják © 14.10 Koffer - Kedvcsináló Kul(t)túrák Külföldön © 14.45 Képes nóták© 15.15 Apropó© 15.55 A pampák királya © 16.50 Arany János emlékére © 17.00 Egy Perc Híradó 17.01 Egy Perc Időjárás 17.05 Anziksz© 17.25 Halálbiztos diagnózis © 18.15 Bűvölet© 19.15 Família Kft.® 19.45 Família Kft.© 20.15 Telepódium® 21.10 Én csak táncolok© 22.10 Táncdalfesztivál 1967. 13.40 Unokáink is látni fogják 6.30 Gyilkos számok © 7.25 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 8.25 Don Matteo ® 9.40 Don Matteo © 11.00 Charly, majom a család­ban © 12.00 A Klinika © 13.00 Váratlan utazás © 14.00 Sue Tho­mas - FBI © 15.00 A Grace klinika ©16.00 A klinika ©17.00 Charly, majom a családban © 18.00 Nyári napforduló © 20.00 NCIS - Teng% részeti helyszínelők © 21.00 A csa­jok háborúja © 22.55 Tények © 13.35 Ki mer ma? 13.50 Érettségi 2018 14.20 Szólalj meg! - németül 14.25 Szólalj meg! -franciául 14.30 Szólalj meg!-olaszul 14.35 Szólalj meg! -spanyolul 14.40 Szólalj meg! - oroszul 14.45 Szólalj meg!-angolul 15.10 Tengerek, városok, emberek © 15.50 M5 Lexikon 16.00 Felsős 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 így működik a Világegyetem © 18.10 Tudomány minden napra 18.25 Ön is tudja - műveltségi vetélkedő 19.00 Vers mindenkinek 19.03 Kulturális híradó 19.?5 Hogyan készült? ® 20.10 Univerzum 21.30 Előszó© 21.35 Álmodozások kora © 23.15 Esti kérdés 23.50 Univerzum 0.40 Tudomány minden napra 1.00 Kulturális híradó 21.35 Álmodozások kora 6.25 Teleshop 7.25 Tűz a víz alá! © 9.20 Air America © 11.40 Wasabi - Mar, mint a mustár © 13.40 Mr. és Mrs. Smith ® 16.15 X-Men - Az el­jövendő múlt napjai © 18.50 Tűz­hányó © 21.00 Exférj újratöltve © 23.30 Halálos kitérő 4.: Véres kez­detek © 1.30 Nem vagyunk mi an­gyalok © 3.20 Közel a karácsony 6.05 TV SHOP 6.35 Will és Grace© 7.05 Will és Grace© 7.25 Jóbarátok© 7.55 Jóbarátok© 8.20 Amerikai mesterszakács © 9.15 Szívek szállodája © 10.10 Szívek szállodája © 11.10 A mentalista© 12.10 A mentalista© 13.05 Monk-FIúgos nyomozó © 14.05 Monk-FIúgos nyomozó © 15.05 Castle® 16.05 A mentalista© 17.05 A mentalista© 18.05 Castle® 19.05 Castle© 20.00 Két pasi - meg egy kicsi © 20.30 Két pasi-meg egy kicsi© 21.00 Végső állomás 3. © 22.50 Végső állomás 2. ® 0.40 Lakástalkshow © 1.40 A mentalista© 2.20 Két pasi - meg egy kicsi © 2.40 Két pasi - meg egy kicsi © 1605 A mentalista 6.05 Családi Titkok © 6.55 Hal a tortán © 8.00 Tények Reggel © 8.35 Több mint Testőr ® 8.40 Ve­led is megtörténhet! © 9.50 Ma­gánnyomozók © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban ©13.10 Hal a tortán ©14.20 Sé­fek séfé © 16.00 Tények © 16.30 Csapdába csalva © 17.00 Csalá­di Titkok ® 18.15 Séfek séfé © 19.50 Jóban Rosszban ® 21.00 G.I.Joe-Megtorlás® 6.00 Televíziós vásárlás ismeretterjesztő műsor 9.20 The Brothers Bloom- Szélhámos fivérek© amerikai vígjáték 2008 11.30 Megy a gőzös© magyar komédia 2007 13.10 A bátrak háborúja © amerikai háborús filmdráma 2016 15.35 Pokoli futam® amerikai thriller 2013 R.:Mukunda Michael Dewil SzzGys De Viliiére, Leyla Haidarian, Tshepo Maseko, Andhan Mazive, Mangaliso Ngema 17.15 S.W.A.T.: Tűzveszély © amerikai akciófilm 2011 19.00 The Expendables 2 -A feláldozhatok 2© amerikai akciófilm 2012 21.00 I. e. 10000® amerikai-dél-afrikai kalandfilm 2008 23.00 A grizzly birodalma ® amerikai-kanadai akció­horror 2015 0.45 Halloween 2.® amerikai horror 2009 6.15 Téli Olimpia 2018 Freestyle sí-Női döntő 7.00 Alpesi sí Női összetett műlesiklás 7.30 Curling Férfi bronzmérkőzés 8.45 Jégkorong Férfi elődöntő Curling Férfi bronzmérkőzés 11.00 Férfi gyorskorcsolya 12.30 Férfi biatlon 13.45 Jégkorong Férfi elődöntő 15.30 Curling -Férfi elődöntő 16.15 Ez történt ma átéli olimpián 17.00 Startfejes magazin 17.30 Férfi biatlon 18.15 Sporthíradó 18.30 M4 Sport stúdió Kosárlabda 18.45 Férfi kosárlabda világbajnoki-selejtező Litvánia-Magyarország 21.00 WTA Tenisztorna Budapest 23.00 Ez történt ma a téli olimpián 23.45 Puskás Akadémia magazin 0.15 Golf magazin 10.00 Lóverseny. Lóverseny-ma­gazin 10.30 Darts 13.45 Harc­művészet. 14.45 Harcművészet. Kempómagazin 15.00 Labdarú­gás 17.00 Cselgáncs 19.30 Lab­darúgás. La Liga world 20.00 Ke­zeket fel! a Sport TV kézimagazinja 20.30 Építők. A Telekom Veszprém hivatalos klubtévéje 21.00 Heti helyzet 22.00 NBA 0.00 Labdarú­gás 2.45 Labdarúgás 4.45 Labda­rúgás 5.30 Sporthorgászmagazin 6.45 Receptdaráló ® 7.00 Teleshop 9.00 Tornász Deker desz­­szertjei © 9.30 Édes nagyik, finom sütik © 10.00 Mi van a hűtőben? © 10.30 A boldogság receptjei © 11.00 Jamie egyszerű és gyors ka­jái © 11.30 Mary Berry bombabiz­tos receptjei ® 12.00 Raymond Blanc - Titkok a konyhából © 12.30 Rachel Khoo konyhája: Eu­rópa © 13.00 Finomságok Simon Hopkinson konyhájából® A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja! ál

Next

/
Oldalképek
Tartalom