Tolnai Népújság, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-16 / 40. szám

2018. FEBRUÁR 16., PÉNTEK ß MEGYEI KÖRKÉP A természet érdekében dolgozik a díjazott Sziget Benke Béla szerint az év minden szakában érdekes az Ős-Sárvíz Tanösvény Beküldött kép Több termény drágább, jó pár viszont olcsóbb lett TOLNA MEGYE Emelkedtek a mezőgazdasági árak, állapí­totta meg a statisztikai hi­vatal a legfrissebb jelentésé­ben. A múlt év decemberé­ben a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal megha­ladták a 2016. évi azonos idő­szakit, amely a növényi termé­kek árának 6, illetve az élő ál­latok és állati termékek árá­nak 3,8 százalékos növekedé­séből tevődik össze. A gabo­nafélék ára 9,2, a gyümölcsfé­lék ára 21, ebből az almáé 26, a szőlőé 12 százalékkal emel­kedett. Az állati termékek ára 17 százalékkal nőtt. A tej ára 15, a tojásé 33 százalékkal nö­vekedett. Azonban a burgonya ára idén januárban 7,5 száza­lékkal visszaesett a tavalyi ja­nuári árhoz képest. A vágóser­tés ára 11, a vágóbaromfié 1,8 százalékkal nőtt, a tej ára 24 százalékkal lett magasabb. A műtrágya és a takarmány olésóbb lett tavaly A legnagyobb mértékben a műtrágya- és a takarmány­árak csökkentek, előbbi 6,6, utóbbi 3,2 százalékkal. A mű­trágyaárak tavaly július és szeptember között voltak a legalacsonyabbak az elmúlt hat évben, év végére azonban növekedni kezdtek. A növény­védő szerek ára enyhén emel­kedett, 0,4 százalékkal volt több, mint az előző évben. Az energia és kenőanyagok ára 5,7 százalékkal nőtt, amire fő­ként az üzemanyagárak 8,1 százalékos emelkedése volt hatással. A mezőgazdasági beruházásokon belül az épü­letberuházások ára 5,9, míg a gépberuházásoké 0,6 száza­lékkal volt magasabb mint ta­valy ilyenkor. M. I. A Szedresi Sziget Egyesü­let Az Év Tolna Megyei Civil Szervezete 2017. egyik kü­löndíjasa. A csapat munká­ját a településért, annak ter­mészeti értékeiért való ten­ni akarás jellemzi. Budavári Kata kata.budavari@mediaworks.hu SZEDRES Korábban nem kap­tak hasonló elismerést, de te­vékenységükre egyre többen figyelnek fel. A Szedresi Szi­get Egyesület számos felada­tot lát el, amellyel a környé­ken élők és az odaérkező ki­rándulók javát szolgálják úgy, hogy közben a természetvé­delmi érdekeket is mindig képviselik. Kialakították az Ős-Sárvíz Tanösvényt, amely­nek koncepciója, megvalósítá­sa nemzetközileg is egyedül­álló. A természet védelmén túl szerepet vállalnak közsé­gük helytörténetének kutatá­sában, a hagyományok meg­őrzésében is. A tanösvényen haladók így megismerhetik a pákászok régi mesterségét, és olvashatják a múzeum mun­katársának, K. Németh And­rásnak a mai Szedres mellett lévő templomos településről szóló leírását. Mortisról még a Tihanyi Alapítólevél is meg­emlékezik. Már ebből látszik, hogy ez a terület csupa érde­kességet tartogat, amelyet ér­demes felfedezni. Mint azt Benke Bélától, a Sziget Egyesület elnökétől megtudtuk, a tanösvény az év minden napján látogatható. Létrehozása, karbantartása kapcsolódik ahhoz a projekt­jükhöz, amely a felszíni vizek védelméről, a vizes élőhelyek megőrzéséről szól.- Az Ős-Sárvíznek nincs csatlakozó víz utánpótlása, egyedül a talajvíz és a csapa­dék tölti újra. 2009-ben ag­gasztóan csökkent a vízszint, akkor ideiglenes gáttal igye­keztünk orvosolni a problé­mát. A Kárpát-medence sze­rencsénkre édes vízben bő­velkedik, de a felszíni vizek­re még mindig nem fordítunk elég figyelmet. Védelmük fon­tosságát világviszonylatban már felismerték, hazánkban Áder János köztársasági elnök állt az ügy mellé. A mi törek­vésünk ugyanez kicsiben - fo­galmazott Benke Béla. Arról is beszélt, hogy még az 1800-as években terelték új mederbe a Sárvizet, a mocsa­ras, lápos területeket pedig le­csapolták. A jelenlegi holtág mederrészek egyébként Natu­ra 2000 védelem alatt álló te­rületek és az egyesület távla­ti célja, hogy pályázati támoga­tással visszaállítsa a holtág egy részét, és egy kisebb csatornán A vizes élőhelyeken mindig pe­zseg az élet. Benke Béla el­mondta: találtak itt már csík­halat, tavasszal pedig kiönt a környező rétekre a víz, és ott ívnak a csukák. Az egyesület egyébként úgy őrzi a termé­szet értékeit, hogy a mezőgaz­dászok és a vadászok érde­vizet vezessen a területre. De addig is érdemes kirándulni a tanösvényen, megismerni az Ős-Sárvíz gazdag élővilágát.- Egy szakértő bevonásával egy megvalósíthatósági tanul­mányt szeretnénk előkészíte­ni a közeljövőben, mely a víz­kei ne sérüljenek. A szervezet együttműködik a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, és segítette az I. Béla Gimnázium egy pro­jektjét. A Stockholmi Ifjúsá­gi Víz Díj magyar versenyében 2017-ben az I. Béla középis­kola diákjai és felkészítő taná­ruk a döntőbe jutottak a Szed­utánpótlás megoldása felé veze­tő következő lépésünk. Olyan lehetne ez a terület, mint egy „kis-Gemenc”. Tenni fogunk érte, hogy legalább egy részét megmenthessük az utánunk következő generációk számára - mondta Benke Béla. resi Ős-Sárvíz pályázatukkal. A tanulmányt átadták a köztár­sasági elnöknek is, a gyűjtött adatokból pedig következtet­ni lehet például arra, hol folyik el a víz az Ős-Sárvízből, és mi­lyen mennyiségben kellene pó­tolni azt az év különböző sza­kaszaiban. Őrzik a vizes élőhelyet, ahol mindig pezseg az élet ^ MEGJELENTI >A FANNY KONYHA Keresse minden hónapban az újsága Felidézték a magyar irodalom legszebb érzelmes költeményeit Szavaltak a szerelem napján BONYHÁD A Solymár Imre Vá­rosi Könyvtár felnőtt rész­lege a hagyományokhoz hí­ven idén is meghirdette a Bá­­lint-napi szavalóversenyt. Mint arról Csíki Éva könyv­táros tájékoztatott, a szerda délután megrendezett szava­lóversenyre egy szabadon vá­lasztott költő szerelmes ver­sével nevezhettek a középis­kolások. A zsűri tagjai Herczogné Sarlós Éva nyugdíjas pedagó­gus és Surján József nyugdí­jas könyvtáros voltak. A sza­valok a BONI Arany János Gimnáziumból, a Petőfi Sán­dor Evangélikus Gimnázium­ból (PSEG), a Szekszárdi SZC Perczel Mór Szakképző Isko­lából és a lengyeli VM DASZK Apponyi Sándor Mezőgazda­­sági SZKI-ból érkeztek. A fiúk és lányok szavalatai igen sok­színűek voltak, igazán hitele­sen, teljes átéléssel adták elő a költeményeket. Megidézték a magyar irodalom legszebb szerelmes verseit, nagy örö­met szerezve ezzel a hallgató­ságnak. A versek között Kosz-A verseny díjazottjai és különdíjasa Beküldött kép tolányi Dezső, Ady Endre, Ju­hász Gyula, József Attila, Pe­tőfi Sándor, Pilinszky János és Búza Katalin művei hangzot­tak el. A zsűri rövid tanácsko­zást követően meghozta dön­tését. Az első lett József Attila: Az a szép régi asszony című mű­vével Antal Fanni (Perczel). A második helyen Goják János (PSEG) végzett Laczkfi János: Szerelem a négyzeten című modern versével. Harmadik lett Goják Veronika (PSEG) Vörösmarty Mihály Merengő­­höz című költeményével. Az idei évben a zsűri egy külön­­díjat is kiadott, amit a Szek­szárdi SZC Perczel Mór Szak­képző Iskola diákja, Hopp Ni­koletta érdemelt ki. Az általa választott vers Petőfi Sándor: De mért is gondolok rá? című költeménye volt. A helyezést elért tanulók oklevélben és könyvjutalom­ban részesültek a Nemzeti Kulturális Alap támogatásá­nak köszönhetően, és minden versmondó emléklapot vehe­tett át. TN

Next

/
Oldalképek
Tartalom