Tolnai Népújság, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-03 / 2. szám
2018. JANUÁR 3., SZERDA KITEKINTŐ g A versenyszellem és a mozgás öröme hajtotta az indulókat Több mint négyszázan álltak rajthoz a dombóvári verseny- és élményfutáson Beküldött kép TV-AJÁNLÓ Újabb aranyláz Alaszkában / Elképzelhetjük, mennyire verhette a fejét a falba a cári Oroszország felső vezetése, amikor 1896-ban kiderült: a Föld egyik leggazdagabb aranymezője található Alaszkában. A birodalom ugyanis 1867-ben bagóért elkótyavetyélte az addig cári birtok Alaszkát az Egyesült Államoknak. Megfosztva magát egy nemcsak gazdaságilag kincset érő területtől, hanem egy stratégiai-katonapolitikai szempontból is meghatározó, tíz Magyarországnál is nagyobb birtoktól. De ez a múlt, a jelen pedig nem más, mint az, hogy az 1896-ban kitört alaszkai aranyláz ugyan csillapodott máig, de nem szűnt meg teljesen. Ezt bizonyítja az a dokumentumfilm-sorozat, melynek újabb epizódja ma 22 órától tekinthető meg a Discovery csatornán. A sorozat a gazdasági válsággal szembesülő Hoffman család sorsát követi nyomon, bemutatva azt, hogy a csapat miként igyekszik minél több aranyat kisajtolni a földből. Ám egyrészt ez a nemesfém nem terem minden bokorban, másrészt a modern és drága technika is gyakran feladja a zord körülmények közepette. A lényeg valójában itt következik: mit tesz egy - ha másban nem is, de - önmagában maradéktalanul bízó, edzett amerikai, ha elsőre vagy akár másodikra sem teljesülnek a tervei? Sz. Á. Aranyláz. Discovery csatrona 22 órai kezdettel Soha annyian nem jelentkeztek még a dombóvári „Negyedik láng verseny- és élményfutásra”, mint az idén. A programot harmadik alkalommal rendezték meg. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu DOMBÓVÁR Az év végi események egyike volt Dombóváron a „Negyedik láng verseny- és élményfutás”, amelyre soha ennyien még nem neveztek. Összesen 413-an regisztráltak a különböző kategóriákba. Öt-, tíz-, illetve tizenöt kilométeres távokon lehetett indulni, és gyermekfutamokat is rendeztek. A „Pindúrok futamán” huszonnégy gyerek állt rajthoz. A felnőtteknél az öt kilométeres táv mezőnye volt a legnépesebb, 157- en neveztek ebbe a kategóriába, százan a tíz- és 122-en a tizenöt kilométeres távra. A gyaloglásra tízen jelentkeztek. Az indulók között nemcsak dombóváriak voltak, hanem az ország más településeiről, például Tamásiból, Kaposvárról, Komlóról és Nagykanizsáról is érkeztek versenyzők. Sőt, olyan is volt, aki Rotterdamból utazott haza az ünnepekre, és az ottani futóklubot képviselte a versenyen - tájékoztattak a szervezők. A pályát a „Hírességek útján” jelölték ki. Itt nem kizárólag azok haladhattak végig, akik az eredményre hajtottak, hanem azok is, akik a mozgás öröméért az élményfutásra vagy a gyaloglásra neveztek. A gyerekek számára pedig egy kilométeres távot jelöltek ki. Az eredményhirdetést a Tinódi Házban rendezték, ahol a különböző kategóriák legjobbjait egy-egy ajándékutalványnyal és serleggel jutalmazták. A díjakat Szabó Loránd polgármester adta át. A díjátadó után a regisztráció során kiosztott tombolákat sorsolták ki, így további ajándékcsomagok találtak gazdára. A program zárásaként az Ultra című dokumentumfilmet vetítették le, amely az Európai Filmdíj legjobb dokumentumfilm kategóriájának egyik jelöltje. A ren-Eredmények. Férfiak, 5 kilométer: 1. Tóth Boldizsár. 2. Schmidt Péter. 3. Mészáros András. 10 kilométer: 1. Kolonics Tamás, 2. Pintér András, 3. Józsa Jácint. 15 kilométer: 1. Horváth Arnold, 2. Simon Dezső, 3-4. Kerekes Barnabás és Somogyi Miklós. Nők, 5 kilométer: 1. Máté Anna, 2. Borbás Adri, 3. Mátdezvény vendége volt Simonyi Balázs, a film alkotója is. Szabó Loránd elmondta, örül a rendezvény évről évre nagyobb sikerének, és annak is, hogy ennyi mozogni vágyó ember él a környéken, akiket nemcsak a versenyszellem hajt, hanem az egészségük érdekében és a mozgás öröméért is futócipőt húznak. rai-Kovács Diána. 10 kilométer: 1. Szatmáry Adrienn, 2. Balogh Bettina, 3. Szőke-Füzi Virág. 15 kilométer: 1. Hakszer Erika, 2. Kissné László Krisztina, 3. Fejes Tímea. Gyerekek, 5 kilométer: 1. Strijk Barnabás, 2. Havanecz Zsolt, 3. Valler Tamás. 10 kilométer: 1. Horváth Barnabás, 2. Gyugyi Gréta. PROGRAMOK SZERDA MOZI Szekszárd: Ferdinánd (amerikai animációs családi film), 14.30. Jumanji - Vár a dzsungel 3D (amerikai vígjáték), 17 óra. Egy szent szarvas meggyilkolása (görög thriller), 19.30. CSÜTÖRTÖK MOZI Bölcske: Mikulás karácsonyra (norvég családi vígjáték), 16 óra. A legnagyobb showman (amerikai életrajzi dráma), 18 óra. Dr. Knock (francia romantikus vígjáték), 20.30. Szekszárd: Ferdinánd 3D (amerikai animációs családi film), 15 óra. A legnagyobb showman (amerikai életrajzi dráma), 17 óra. Elit játszma (amerikai krimi), 19.30. MEGEMLÉKEZÉS Bonyhád, Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium: megemlékezés a németek elhurcolásának 73. évfordulója alkalmából, 15.30. TRAFFIPAX 4:00-6:00 Tamási. Szabadság u. 95. a-oo-uso M6 jobb 108. km 8:00-1100 Pincehely, Kossuth L u. 34. 930-1230 6-os főút 93. km 9:00-1100 55-os főút 122. ion 930-1130 55ösfőútl20.km 10:30-12:30 Dunaföldvár. Paksi u. 92. 1230-1530 65ösföútlkm 1330-1530 M6 bal 153. km 13:30-1530 60s főút 90. km 1330-1530 60s főút 113. km 1400-1600 651-es fóut 8. km 15-00-1700 M6 bal 119. km 15:30-1830 580S fönt 5. km 1600-18:00 M6 jobb 164. km 1630-1800 6«s főút 133-km 1700-2000 6-os főút 120. km 17:00-18:00 Tamási, Belátó u. 3. 20.00-22.00 66ös főút 24. km 2030-2330 M6 jobb 92. km 2130-23:30 M6 jobb 164. km ü* ütaagn VÍZÁLLÁS A Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 21 cm, Paks 165 cm, Dombori 211 cm, Árvízkapu 576 cm, Baja 307 cm. A Sió Palánknál 198 cm. Három kategóriában hirdettek eredményt a versenyt követően Lehetőség arra, hogy megismerjék egymást a partnerek Nemzetközi projekt indult PAKS Szlovén és horvát intézményekkel közös nemzetközi projekt vette kezdetét a paks-dunakömlődi Aranyhal Waldorf Óvodában és Iskolában december elején. A projekt részeként a magyarországi intézmény maribori és rijekai partnerével együttműködve szakmai továbbképzéseket és partnertalálkozókat szervez pedagógusok részére. Többek között a közös munka eredménye lesz egy érdeklődők számára készülő kiadvány és egy tanároknak szóló oktatófilm is. Az Erasmus program keretei között megvalósuló „New global sustainable community forms in Eastern Europe int he pathway of alternative education trough cooperation, motivation and inspiration of teachers and parents” című projekt első képzésének és nemzetközi partnertalálkozójának Paks ad otthont 2018 januárjában. A Waldorf-pedagógia egy olyan módszertan, amely a világon mindenhol ugyanazokat az értékeket követi. A projekt célkitűzése, hogy a meghatározott módszertani elemek mellett bemutassa a különböző országonkénti sajátosságokat, amik tökéletesen illeszkednek a módszertanra, mégis különbözővé teszik az adott intézményt. Az ünnepek hátteréről, megvalósításának különböző lehetőségeiről szól az első, négynapos paksi képzés 2018. január 18-21. között, ami lehetőséget teremt arra is, hogy a partnerek közelebbről megismerhessék egymás intézményeit és munkáját. A projekt célkitűzése a pedagógusok egyéni fejlesztése mellett, hogy a közös munka során a partnerintézmények, közösségek közelebb kerüljenek egymás kultúrájához, sajátos gondolkodásmódjához is. A projekt húsz hónapja alatt a három helyszínen öszszesen hat tematikus képzésre és három partnertalálkozóra kerül sor. A paks-dunakömlődi Aranyhal Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2015 szeptemberében fogadta az első gyerekeket. Vida T. Három helyszínen lesz tematikus képzés és partnertalálkozó Kutyajó karácsony SZEKSZÁRD Az évtizedes szokásokhoz híven az idén is virslivel díszített karácsonyfával ünnepelt a kutyamenhely. Sok ajándékot kaptak az ebek, mind egyéni, mind közösségi felajánlások révén.