Tolnai Népújság, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-03 / 256. szám
2017. NOVEMBER 3., PÉNTEK 10 TETTHELY-TV-MŰSOR A New York-i merénylő minél több embert akart megölni * Trump halálbüntetést kért JU- ’ S? Manhattan, percekkel a támadás után. A terrorista már korábban az FBI látókörébe került Fotó: MTI Vádemelés záhonyi pénzügyőrök ellen CSEMPÉSZET Akár 24 évet iskaphat az a huszonhét volt pénzügyőr és huszonhárom polgári személy, akik ellen korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanú szerint mindannyian csempészetben vettek részt a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen. A volt pénzügyőrök hivatali kötelességüket megszegve azzal segítették az Ukrajnából származó árut Magyarországra csempészőket, hogy szándékosan nem fedték fel a beléptetett személyek gépkocsijában vagy ruházatában elrejtett termékeket - közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel. A hazánk területére behozott cikkek vámvizsgálata és a közterhek megfizetése így elmaradt, jogsértés esetén a pénzügyőrök nem intézkedtek, a termékeket pedig a civil vádlottak saját céljaikra fordították vagy továbbértékesítették. Az érintetteket bűnszervezetben, hivatali kötelességüket megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja a főügyészség. A vádi rat szerint a csempészáru - javarészt dohányáru, üzemanyag, permetezőszer, szeszes ital és élelmiszer - rendszeres, kereskedelmi mennyiségű behozataláért a vesztegetők többnyire pénzt, cigarettát és szeszes italt adtak, illetve ígértek a volt pénzügyőröknek. MW Halálbüntetést is kaphat az Iszlám Állam nevében New Yorkban nyolc embert meggyilkoló Szajfullo Szajpov. Az üzbég férfi vízumlottón nyerte amerikai zöldkártyáját, az elnök beszüntetné a sorsolást. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu TERRORIZMUS Nyolc ember meggyilkolása és az Iszlám Állam támogatása miatt vádat emeltek a 29 éves üzbég Szajfullo Szajpov ellen, aki nyolc embert megölt és tizenkettőt megsebesített kedden, amikor egy kerékpárútra hajtott New York Manhattan városrészében, a Világkereskedelmi Központ közelében. A második vádpontért akár halálra is ítélhetik. A férfi számítógépén és mobilján a nyomozók az Iszlám Állam több ezer videóját, szórólapját és fotóját találták meg, köztük felvételt lefejezésekről, oktatóvideót a bombakészítésről, merénylet elkövetéséről. A tettest a rendőrök hasba lőtték, de már vallomást tett, és tíz percre már egy bíró is meghallgatta. Elmondta, azért választotta halloween napját, hogy minél többen legyenek az utcán. Két hónapig készült a merényletre, s korábban azt is kipróbálta, miként jut el a kerékpárútra. A rendőrség átkutatta Szajpov pattersoni otthonát, ahol a feleségével és'két gyerekével élt, továbbá a mecsetet is, ahová járt. Az FBI tegnap elfogott egy másik üzbég férfit is, a hatóság állítása szerint nem gyanúsított, de segítheti a nyomozást. A hatóságok előtt nem volt ismeretlen Szajpov neve, 2015-ben az FBI terrorelhárítási részlegénél egy nyomozás során felfigyeltek radikalizálódott ismerőseire. Szajfullo Szajpov Üzbegisztánból, hivatalosan érkezett az Egyesült Államokba 2010-ben, miután zöldkártyát nyert az évenként megrendezett vízumlottó-sorsoláson. Donald Trump amerikai elnök bejelentette, egyeztetéseket kezd a kongresszussal a vízumlottó program beszüntetéséről. Az eddigi rendszert ér-Lövöldözés Coloradóban Lövöldözés volt Denver elővárosában egy áruházban, hárman meghaltak. Egy szemtanú legalább harminc lövést hallott. Az emberek fejvesztve menekültek a kijáratok felé. Mire a rendőrök kiértek a helyszínre, a lövöldözés már abbamaradt. A tettest elfogták. Brémában egy szupermarketben egy 25 éves férfit ölt meg az egyik ismerőse. A rendőrség kizárta a terrortámadást. demek szerinti bevándorlási program válthatja fel. Trump tegnap hajnalban is megszólalt, Twitter-bejegyzésében azt írta (az utolsó mondatot csupa nagybetűvel): „A New York-i terrorista nagy boldogan kérte, hogy a kórházi szobájában hadd függeszthesse ki az Iszlám Állam lobogóját. Megölt nyolc embert, súlyosan megsebesített 12-t. Halálbüntetést kell kiszabni rá!” A vasárnapi maratoni futóversenyt megtartják, a városban nagy számban lesznek jelen egyenruhás és civilbe öltözött rendfenntartók és terrorelhárítók. Üzbég volt az a férfi is, aki áprilisban a svéd fővárosban, Stockholmban teherautóval hajtott a tömegbe, négy embert megölt és tizenötöt megsebesített. TELEVÍZIÓ-MŰSOR te o (A 3 OS o </> 4.10 5.00 5.25 7.15 9.20 10.20 12.10 12.40 13.55 15.45 16.15 17.20 18.00 18.55 20.45 22.05 22.40 23.50 0.20 1.00 1.30 2.05 3.00 Szerelemben, háborúban ® Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli ® Asztro-Show Top Shop ÉletmódKalauz © Éjjel-nappal Budapest © A Konyhafőnök VIP® Story Extra® Elif-A szeretet útján © Fókusz © RTL Híradó - Késő esti kiadás A Konyhafőnök VIP ® Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt© Showder Klub ® RTL Híradó - Késő esti kiadás Magyarul Balóval Profi a konyhámban © Őszinte Ingatlanos © A zöld íjász® A zöld íjász © 22.05 Barátok közt Óránként Híradó és időjárásjelentés 8.00 Híradó 9.15 Ma délelőtt 11.00 Híradó 12.50 V4 Híradó 13.35 Unió28 14.35 Kosár 15.35 Minden tudás 16.35 Itthon vagy! 17.33 Szemtől szembe 19.05 Kosár 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó 21.20 Időjárás-jelentés 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.30 Időjárásjelentés 22.35 Ma éjjel 4.25 Hawaii Five-0 © 5.05 Csapdába csalva © 5.30 Hawaii Five-0 © 6.15 Tűsarok© 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó © 13.35 Családi Titkok© 14.45 Paula és Paulina ® 15.45 A sors útjai© 16.50 Bosszúvágy szerelem © 18.00 Tények 19.00 Vigyázat, gyerekkel vagyok! © 20.50 Az 50 milliós játszma © 22.30 Tények Extra 22.55 Hippi túra® 0.55 Grimm© 1.45 Tények Este 2.25 Briliáns elmék © 3.10 Az uralkodónő © 3.50 Az uralkodónő © 22,55 Hippi túra 7.00 Híradó 7.30 Látókör 8.05 Troli 8.30 Kibeszélő 9.10 Napi aktuális 10.05 Asztaltársaság 11.05 Hazahúzó 11.55 Az Echo TV.lapszemléje 12.30 Számla 13.05 Élő örökség 13.30 Építészet XXI. 14.00 Híradó 14.30 Célfotó 15.05 Angard 16.00 Híradó 16.30 Újranyitott akták ® 17.00 Hírek 17.05 Építők 17.30 Kibeszélő 18.30 Zöld világ 19.10 Napi aktuális 20.30 Mélymagyar 21.30 Informátor © 22.30 Háttér-kép © 4.00 Kékbolygó 4.20 Himnusz 4.25 Család-barát 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kenő 6.45 Életkerék 7.15 Öt kontinens 7.45 Univerzum 8.45 Elfeledett szerelem 9.30 Mámoros szerelem 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.55 Jamie 30 perces kajái 13.25 Robbie, a fókacsemete 14.15 DonMatteo 15.20 A vidéki doktor 16.10 Mámoros szerelem 17.00 Ridikül © 18.00 Híradó 18.35 Rexfelügyelő© 19.30 Végtelen szerelem © 20.25 Fölszállott a páva- 2017 20.55 Fölszállott a páva- 2017 21.30 Az ember, akit Ovénak hívnak ® 23.30 Kenó 23.35 A szovjet csapda 21.30 Az ember, akit Ovénak... 8.30 Start plusz 9.00 Fórum 10.45 Építészet mesterei 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 14.15 700-as klub © 14.45 Rendkívüli interjú 15.15 Televíziós vásárlási müsorablak 16.00 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 Kabarépéntek © 22.45 TV torna Norbival és Rékával 6.05 Borostyán© 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.20 Retrock 7.35 A Kisasszony® 8.40 Halálbiztos diagnózis © 9.30 Életképek® 10.50 Vers mindenkinek 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Bűvölet© 12.20 Vészhelyzet© 13.10 T.I.R.® 14.05 Az én váram... '14.40 Apropó© 15.40 Mókatár© 15.45 A Kisasszony© 16.20 A Kisasszony© 16.50 Vers mindenkinek 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.10 Bűvölet© 19.05 Életképek© 20.25 Vészhelyzet© 21.15 Szilveszter anno 22.10 Egyfilozopter szerelmei © 23.10 Pódium - “Hinni taníts Uram...” 23.55 Zenés TV Színház© 06.05 Borostyán 6.55 McLeod lányai © 7.45 A dadus © 8.15 A dadus © 8.45 Don Matteo ® 10.00 Doktor House © 11.00 A Grace klinika ® 12.00 A dadus © 12.30 A dadus © 13.00 Bűbájos boszorkák ® 14.00 Doktor House © 15.00 A Grace klinika © 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS: Los Angeles® 18.00 Gyilkos számok © 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles ©21.00 Apádra ütök © 23.25 Tények © 6.05 Ki mer ma? 6.15 Tudomány minden napra 7.00 Felsős 7.35 Érettségi 2018 8.10 Mindenki Akadémiája 8.40 Balatoni utazás 9.45 Ki hitte volna? 10.10 A világ madárszemmel © 11.05 Hangvilla 11.30 Hogyan készült? 13.00 A nagy kékség varázsára 14.00 Ki mer ma? 14.35 Szólalj meg! - németül 15.25 Az én kis családom © 16.00 Felsős 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 Az elveszett szurdok csimpánzai 18.10 Tudomány minden napra 18.25 Ön is tudjaműveltségi vetélkedő 19.00 Vers mindenkinek 19.04 Kulturális híradó 19.30 Semmelweis arca © 21.10 Előszó 21.15 Édes Anna© 22.45 Esti kérdés 21.15 Édes Anna 5.00 Gulliver utazásai ® 6.30 Ékszer TV 7.30 Kisasszonyok © 10.05 Hegylakó 3. - A mágus ® 12.15 Túl a csúcson ® 14.20 Vesztesek bosszúja © 16.15 Terminator: Genisys © 18.55 Szigorított őrizet © 21.00 Pokolfajzat © 23.30 Hátborzongat-Lak © 1.20 Farkas © 3.25 Lopakodók © 5.45 TV Shop 6.15. Will és Grace© 6.40 Will és Grace © 7.05 Jóbarátok© 7.30 Jóbarátok© 7.55 Ausztrál mesterszakács © 9.10 Szivek szállodája © 10.05 Szivek szállodája © 11.05 A mentalista 12.00 A mentalista 12.55 Alias 14.00 Alias 15.00 Gordon Ramsay-A pokol konyhája © 16.00 A mentalista® 16.55 A mentalista© 17.50 Castle® 18.50 Castle© 19.50 Észbontók® 20.25 Észbontók© 21.00 Constantine-A démonvadász 23.30 Amerikai pite 3.Az esküvő 1.30 A mentalista© 2.25 A mentalista© 3.05 Alias 3.50 Gordon Ramsay-A pokol konyhája © 09.10 Szívek szállodája 5.55 Meghökkentő családi titkok © 6.40 Hal a tortán © 7.55 Tények © 8.30 Több mint Testőr © 8.35 Zsaruk © 9.45 Veled is megtörténhet! © 11.55 Jóban Rosszban © 12.40 Hal atortán © 13.45 Csapdába csalva © 14.50 Csajok, Pasik, Balaton ® 16.10 Tények © 17.45 Hal A Tortán - Teljes Gőzzel © 18.55 Csajok, Pasik, Balaton © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Gran Torino © 9.25 Egy szőkénél jobb a kettő © amerikai-kanadai vígjáték 2007 11.15 Még egy kis átverés © dél-afrikai vígjáték 2013 13.15 A nagy nap© amerikai romantikus vígjáték 2012 R.: Justin Zackham Sz.: Diane Keaton, Amanda Seyfried, Robert De Niro, Robin Williams, Katherine Heigl 15.00 A barátságos óriás © amerikai-angol-kanadai családi film 2016 17.15 A vizesnyolcas© amerikai vígjáték 1998 19.00 Joker© amerikai krimi-dráma 2014 21.00 Dredd® amerikai-angol-indiai akciófilm 2012 22.55 Másnaposok 3. ® amerikai vígjáték 2013 0.55 Csúcshatás® amerikai akcióthriller 2011 2.55 Krokodil Dundee 3. © ausztrál-amerikai kalandfilm 2001 R.: Simon Wincer 2017. NOVEMBER 3., PENTEK 7.00 M4 Sportreggeli 7.50 Pecatúra magazin 8.25 Öttusa magazin 8.55 Gillette World Sport 2017 9.30 Boxutca magazin 10.00 M4 Sportreggeli 10.50 UEFA Bajnokok Ligája Sportműsor 12.55 Kézilabda közvetítés: K&H liga mérkőzés 14.45 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: Újpest FC - Videoton FC mérkőzés 16.45 Játékoskijáró 17.45 M4 Sport stúdió Labdarúgás 18.00 Szlovák labdarúgó bajnoki mérkőzés 19.50 M4 Sport stúdió 20.05 M4 Sport stúdió Kosárlabda 20.15 Kosárlabda közvetítés Férfi kosárlabda NB I: Naturtex-SZTE-SZEDEÁK -Atomerőmű SE 22.00 M4 Sport stúdió Kosárlabda 22.25 Ulti magazin 22.55 Gillette World Sport 2017 23.25 Játékoskijáró 13.15 A nagy nap 6.00 Televíziós vásárlás 8.30 Labdarúgás 11.15 Labdarúgás 14.00 NFL 17.30 Labdarúgás. FA-kupa, az elé 18.00 Labdarúgás 20.00 Labdarúgás. La Liga world 20.30 Kékek. A Mol-Pick Szeged hivatalos klubtévéje 21.00 Heti helyzet 22.00 Ökölvívás 23.00 Kosárlabda 1.00 UFC 07.50 Pecatúra magazin 6.00 Villásreggeli © 8.00 Lyndey © 9.00 Terítéken Lengyelország © 10.30 A boldogság receptjei ©1130 Édes nagyik © 12.00 Jó szakács © 14.30 Villásreggeli ® 16.00 Michael © 17.00 Édes nagyik © 18.00 Raymond Blanc © 18.30 Rachel Khoo © 19.00 Lyndey és Herbie © 20.00 Gerard Depardieu © 22.00 Jó szakács ® 22.30 Jó szakás © 23.00 Lyndey és Herbie lakomái ® A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja!