Tolnai Népújság, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-01 / 204. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2017. SZEPTEMBER 1., PÉNTEK Rendőrnek öltözött rablók fosztogatják a házakat Houston: a víz az úr Akit tudnak, kimentenek. Eddig 37 ember vesztette életét Fotó: AFP Szükségállapot, életmentés HÍREK Elévülés előtt vallott a gyilkos EMBEROU S Férje eltűnése után 15 évvel vallotta be egy szegvári nő, hogy meggyilkolta a férfit - írta a Zsaru Magazin. Az ügy 34 nap híján elévült volna, amikor néhány gyanús részlet miatt a rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztálya még egyszer behívta a nőt kihallgatásra. Az aszszony akkor ismerte be, hogy megölte a férjét. Elmondta részletesen, hogy a tragédia napján ő éjszakába nyúlóan szántott. Ekkor tört rá a férje részegen, ő pedig pajszerral leütötte. A fegyvert végül a Tiszába dobta, a holttestet pedig elföldelte, azóta sem találták meg. MW Hetvenezres kitelepítés FRANKFURT Fel nem robbant 1400 kilogrammos második világháborús bombát találtak Frankfurtban egy építkezésen. A hatástalanítás idejére vasárnap hetvenezer embernek el kell hagynia az otthonát. A német sajtó szerint a rombolóbombát kedden a Goethe Egyetem nyugati campusának építésekor találták meg, az ilyen szerkezeteket teljes utcák, lakónegyedek megsemmisítésére használták fel a háborúban. A rendőrség közleménye szerint nincs veszélyhelyzet, de a bomba mérete miatt szükség lesz a jelentős evakuálásra, az egyik legnagyobbra Németország történetében. MW Több tízezer ház vált lakhatatlanná a Harvey hurrikán nyomán Texasban, ahol a katasztrófa közepén felrobbant egy vegyik üzem. Mediaworks-összeállítás koz pontiszerkesztoseg@med iaworks. hu HURRIKÁN Houstontól keletre, Crosbyben két detonáció történt tegnap a szerves vegyületeket előállító és napok óta víz alatt álló Arkena vegyi üzemben. Korábban három kilométeres körzetből kimenekítették az embereket. Texas után az ítéletidő Louisiana és Kentucky államot is elérte. Louisiana nyugati megyéiben kötelező evakuálást rendeltek el. A vihar már legkevesebb 37 ember életét követelte mostanáig, sok embernek nyoma veszett az áradásban. A hatóságok megbecsülni sem tudják, mennyien várnak még segítségre az elöntött vagy összedőlt épületekben. A trópusi viharrá szelídült Harvey hurrikán továbbra is hatalmas esőzéseket okoz, több helyen földcsuszamlások súlyosítják a helyzetet. Egy család hét tagja sárlavinában vesztette életét, egy másfél éves kisgyerek viszont halott édesanyja testébe kapaszkodva maradt életben. A segélymunkások arra kérték az otthonukban maradottakat, fehér törülközővel, kendővel jelezzék, ha segítségre van szükségük. Becslések szerint 30-40 ezer ház lakhatatlanná vált és ötvenezernél is több súlyosan megrongálódott. Miközben Houston legnagyobb része változatlanul víz alatt van és a városba vezető utakon is derékig ér az áradat, rendőrnek öltözött rablók kopogtatnak be a házakba és szólítják fel menekülésre az otthon maradottakat, majd kifosztják a kiürült lakásokat. Texas több mint 50 megyéjében szükségállapot van, a kormány arra számít, hogy a helyreállítás és az újjáépítés évekig eltarthat majd. Tom Price egészségügyi miniszter a várható komoly egészségügyi gondokra hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy az életek mentése az elsődleges, de gondoskodni kell azokról, akik valamilyen súlyos vagy krónikus betegségben szenvednek. Houstonban és másutt is a vihar miatt leálltak a műveseállomások, bezártak gyógyszertárak. A vöröskereszt már megkezdte az inzulin és a legfontosabb gyógyszerek szállítását a térségbe. Másfél milliót csaltak ki az elfogott unokázók BUDAPEST A bíróság október 7-éig meghosszabbította előzetes letartóztatását annak a két férfinak, akik másfél millió forintot csaltak ki idős nőktől. Április 7-én éjjel egy Vili. kerületi idős nőt hívtak fel az unokája nevében, mondván, balesetet okozott, és azonnal pénzt kell adnia a másik autó sofőrjének, mert az különben összeveri. Az idős nő 500 ezer forintot, valamint ékszereket küldött egy díszes fémdobozba összekészítve, amelyet a lakására érkező, unokája barátjaként bemutatkozó férfi vett át. Április 14-én egy XV. kerületi idős nőt ugyanezzel a mesével vettek rá arra, hogy pénzt küldjön, nála már 2 millióval próbálkoztak. A sértett azt mondta, nincs ennyi pénze, így az unoka állítólagos barátjaként bemutatkozó férfi átvette a felajánlott 1 milliót. A rendőrség április 29-én hajnalban egy másik ügy miatt egy panzióban elfogta a 39 éves B. Rolandot, és mobiltelefonján megtalálták a sértettek számait. Megkerült az a fémdoboz is, amelyben az egyik sértett a pénzt adta át. A másik sértett fényképről felismerte azt a férfit, aki a pénzért ment a lakásához. A 22 éves B. Marcellt egy pláza parkolójában fogták el. A két férfi azt mondta, futárként vettek részt a bűncselekmények elkövetésében. Az akciók értelmi szerzőjét a rendőrök még keresik. MW TELEVIZIO-MUSOR 2017. SZEPTEMBER 1., PENTEK ÍC o zzrsmmmm mVHHHiflBi dÜnaTvMHHI M3VHMH msWHHHHIH rT mTVHHBHI 4.00 Barátok közt® 4.40 Csapdába csalva © 6.00 Híradó 4.25 Időmetszetek-Archív 6.00 Szólalj meg!-angolul 5.00 Televíziós vásárlás 6.00 Televíziós vásárlás 5.00 Férfi Kosárlabda 4.30 Fókusz® 5.05 Csapdába csalva © 6.45 P’amende fotóválogatás 8.15 Mindenki Akadémiája 5.30 Will és Grace© Reklámfilm Eb: Szlovénia -5.00 TopShop 5.30 Sherlock 7.15 Öt kontinens 6.05 Szerelemhajó 9.05 Magyarország 5.50 Will és Grace© 9.00 Immigrants - Jóska Lengyelország 5.25 Jó reggelt, és Watson © 7.45 Ridikül © 7.00 Híradó nemzeti parkjai 6.15 Will és Grace© menni Amerika © mérkőzés skacok! 6.15 Tűsarok© 8.40 Lola© 7.20 Millenniumi Mesék © 9.35 Állati találkozások © 6.40 Will és Grace© amerikai-magyar 7.00 M4 Sportreggeli 7.15 Reggeli® 6.20 Mokka® 9.25 A múlt árnyékában © 7.50 Retrock 10.10 Utazás a világ nagy 7.00 Jóbarátok© animációs film 2008 7.40 Sportpercek 9.20 Asztro-Show 6.25 Tények Reggel 10.20 Család-barát 7.55 Szívtipró gimi vasútjain © 7.25 Jóbarátok® 10.30 A szabadság útjai® 7.55 Lendület magazin 10.25 TopShop 6.55 Mokka® 12.00 Déli harangszó 8.45 Halálbiztos 11.10 Mesterember 7.55 Ausztrál amerikai-emirátusokbeli-8.30 Röpte magazin 12.10 ÉletmódKalauz © 8.50 Ékszer TV 12.50 Jamie 15 perces kajái diagnózis @ 11.45 A rejtélyes XX. század mesterszakács © lengyel filmdráma 2010 9.05 Judo Vb-Budapest 12.50 Éjjel-nappal 10.45 Astro-Világ 13.25 Charly, majom a 9.40 Életképek 12.10 Nagyok 9.00 Szívek szállodája © 13.00 Cápa tó© 9.55 Forma -1 Olasz Budapest © 12.00 Tények családban ® 10.55 Arany János emlékére 12.40 Másfélmillió lépés 10.00 Szívek szállodája © amerikai horror 2015 Nagydíj -1. 14.10 Survivor -Délben 14.20 Zorro © 11.00 Híradó Magyarországon - 32 11.00 Castle® 14.45 A bátrak háborúja © szabadedzés Törzsek 12.30 Walker, 15.10 A vidéki doktor 11.15 Derrick® év múlva 12.55 Knight Rider© amerikai háborús 11.40 Judo Vb - Budapest háborúja © a texasi kopó© 16.00 A múlt árnyékában© 12.25 Vészhelyzet© 13.35 Európa a 14.00 Monk-FIúgos filmdráma 2016 13.30 Férfi Kosárlabda 15.25 Nyerő 13.35 Családi Titkok© 17.00 Ridikül© 13.15 Két pisztolylövés© középkorban © nyomozó © R.: Mario Van Peebles Eb: Magyarország Páros ® 14.45 Paula 18.00 Híradó 14.20 Szemembe nézz...! 14.40 Az én kis családom© 14.55 Monk-FIúgos Sz.: Nicolas Cage, Tom - Horvátország 16.50 Story Extra© és Paulina ® 18.35 Rexfelügyelő®.-Összeállítás régi 15.15 Szólalj meg!-angolul nyomozó © Sizemore, Thomas Jane, mérkőzés 17.20 Fókusz© 15.45 A sors útjai© 19.30 A hegyi doktor-Újra rádió- operettekből 16.00 Felsős 15.55 Castle© Matt Lanter, Weronika 16.00 Judo Vb - Budapest 18.00 RTL Klub 16.50 Fatmagül© rendel © 15.00 Apropó© 16.35 Mindenki Akadémiája 16.55 Castle© Rosati 18.00 Merkantil Bank Liga Híradó 18.00 Tények 20.25 Meseautó© 16.05 Szívtipró gimi 17.20 Ki mer ma? 17.55 Ausztrál 17.10 Bérgyilkosék© Gyirmót FC Gyór-19.00 Survivor -18.55 Séfek séfé© 22.10 Őszi szonáta© 16.50 Arany János emlékére 17.35 Tudós Társaságmesterszakács © amerikai akció-vígjáték Soroksár SC mérkőzés Törzsek 20.30 Áll az alku© 23.40 Kenő 17.00 Híradó a kíváncsi ember 19.05 Lucifer© 19.00 The Expendables-A 20.00 Férfi Kosárlabda Eb háborúja ® 21.35 Drágám, add az 23.45 Befektetés a jövőbe! 17.10 Időjárás-jelentés magazinja 20.05 Két pasi-meg egy feláldozhatok © Törökország -20.15 Éjjel-nappal életed! ©-Fejlesztéspolitikai 17.15 Halálbiztos 18.00 Utazás a világ nagy kicsi© amerikai akciófilm 2010 Oroszország mérkőzés Budapest © 22.55 Tények Extra magazin diagnózis © vasútjain © 20.35 Két pasi - meg egy 21.00 A pap-Háború a 21.55 Sporthíradó 21.35 Barátok közt© 23.20 Spangol-23.50 Napóleon és 18.10 Derrick® 19.00 Vers mindenkinek kicsi © vámpírok ellen ® 22.10 Forma -1 Olasz 22.10 Minden kút Magamat Josephine 19.15 Életképek 19.30 Ön is tudja-21.00 Harry Potter és a amerikai akciófilm 2011 Nagydíj-2. Rómába vezet © sem értem © 1.25 Azén,56-om@ 20.35 Vészhelyzet® műveltségi vetélkedő titkok kamrája 22.45 Conan, a barbár ® szabadedzés 0.00 RTL Klub 2.05 Tények Este 1.50 Tóth János 21.25 Csak Szilveszter! 20.10 Univerzum 0.20 Zsákolj, ha tudsz! © amerikai fantasy 2011 23.55 Öttusa magazin Híradó 2.45 Backstrom 2.15 Valami mában-Kiss 22.30 A hatodik napon 21.15 Előszó 2.35 Lucifer© 0.50 Lovagok háborúja -0.25 Gillette World Sport 0.35 A jogosult® nyomozó © Anna költő, drámaíró 0.35 Mindenki tanköteles© 21.20 Megáll az idő© 3.15 Két pasi-meg egy Harc a végsőkig® magazin 2.35 Cobra 11 © 3.30 Az uralkodónő © portréja 1.35 A hét műtárgya 23.00 Esti kérdés kicsi © angol-amerikai akciófilm 0.55 Judo Vb-Budapest 0s o tf> Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma Reggel 10.35 Minden tudás 11.35 Nyar2017 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 13.35 Unió28 14.35 Kosár 16.35 Itthon vagy! 17.33 Iskolapad 19.05 Kosár 21.25 V4 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kínai nyelvű hírek 23.55 Ma éjjel 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.20 Ma éjszaka 1.05 Ma éjszaka 6.00 Magyarok 7.30 Látókör 8.05 Troli 8.30 Kibeszélő 9.10 Napi aktuális 10.05 Asztaltársaság 11.05 Hazahúzó 12.30 Számla 13.05 Élő örökség 13.30 Rivalda © 14,30 Kitekintő 15.05 Angard 16.30 Újranyitott akták © 17.05 Trend 17.30 Kibeszélő 18.30 Zöld világ 19.10 Napi aktuális 20.30 Mélymagyar 21.30 informátor © 22.30 Háttér-kép ® 23.30 Angard 0.30 Hazahúzó 1.20 Napi aktuális 2.10 Kibeszélő 6.05 ATV START 9.05 Fórum 10.45 Építészet mesterei 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 14.15 700-as klub ® 14.45 Rendkívüli interjú 15.45 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 A nap híre 22.15 Világhíradó 22.40 Este 9 23.10 Hazahúzó 0.00 A nap híre 0.30 Világhíradó 0.45 Egyenes beszéd 2.15 Kabarépéntek © 3.05 Fórum 6.05 A nagy házalakítás © 6.50 McLeod lányai ® 7.50 A dadus ® 8.50 Bűbájos boszorkák ® 9.55 Dirty Dancing - Piszkos tánc ® 12.00 A dadus ® 13.00 Búbájos boszorkák ® 14.00 Doktor House ® 15.00 A Grace klinika © 16.00 Shark - Törvényszéki ragadozó ® 17.00 NCIS: Los Angeles ® 18.00 Nyomtalanul ©-20.00 NCIS: Los Angeles ® 21.00 Szüzet szüntess ® 0.35 A férjem védelmében ® 6.20 Teleshop 8.35 Ollókezű Ed) ward © 10.50 Elektra © 12.55 j Éjszaka a múzeumban ® 15.10 Maffia: Túlélő játszma © 17.10 A Fantasztikus Négyes és az Ezüst | Utazó ® 19.00 Égszakadás ® 21.00 Az elvarázsolt dollár ® 23.00 j Tombstone - A halott város ® 1.45 Csillagközi invázió 3. - A martalóc ©3.20 Erőszakik® 21.00 Harry Potter és a., 6.35 Hal a tortán ® 7.35 ízes élet ® 8.35 Magánnyomozók © 9.45 Veled is megtörténhet! ® 10.50 Családi Titkok ® 11.55 Jóban Rosszban ® 12.40 Hal a tortán ® 13.45 Csapdába csalva ® 14.55 Csaiok, Pasik, Balaton ® 16.40 Családi Titkok ® 17.45 Hal a tortán - Meglepetés ® 19.00 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban ® 21.00 Csajok, Pasik, Balaton ® 22.25 Hanta boy ® 0.20 Megtört város® 14.45 A bátrak háborúja 7.30 Autósport. Tempó magazin 8.00 Labdarúgás 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Arany pillanatok 11.15 Labdarúgás 13.15 Labdarúgás 15.15 Labdarúgás 16.15 Póker 17.15 Kékek. A MofPick Szeged hivatalos klubtévéje 17.45 Labdarúgás 20.30 Labdarúgás 2.00 Trash Talk 3.30 Út Kijevbe 9.55 Forma-1 6.00 Receptdaráló ® 10.00 Sztárok a pácban ® 12.00 Jamie és Jimmy konyhai csatái © 15.30 Sütiakadémia ® 16.00 Süliakadémia ® 18.30 Természet adta hozzávalók ® 19.00 A két éhes angol ® 20.00 Hugh mesterhármasa ® 21.00 Két éhes tengerész © 22.00 India fűszeres ízei ® 22.30 Lyndey titkos sütivilága ® 23.00 A két éhes angol ® 0.00 Sütiakadémia A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!