Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-21 / 194. szám
FÁCÁNKERT Jól sikerült a Fácánkerti Napok a hétvégén, a programok nem csak a helybelieket, hanem a környező településen élőket is kivonzották a Szabácsy István Sport- és Szabadidőparkba. A rendezvény a település lakosságának, civil szervezeteinek, önkormányzatának összefogásában valósult meg. Már pénteken este volt egy kis előmelegítő buli, de a fő program focikupával, habpartival, különféle foglalkozásokkal, kulturális és szórakoztató programokkal, bállal és tűzijátékkal szombaton zajlott le. Lapunk mai száma a helyi önkormányzat támogatásával minden fácánkerti háztartásba eljut. ► 4 Minden téren megváltozik majd az élete SZEKSZÁRD A Kúrián folytatja szakmai pályafutását dr. Domonyai Alexa, a Szekszárdi Törvényszék büntető kollégiumának vezetője szeptember elsejétől, ahol nagy valószínűséggel ő lesz a legfiatalabb bíró, az is lehetséges, hogy katonai tanácsban fog bíráskodni. Nagyon szerette vezetői munkáját, a kollégáit, mégis szinte minden téren megváltozik az élete. Minden változásból lehet tanulni és minden tanulásból lehet változást generálni, mondta a leendő kúriai bíró, aki a változtatáshoz másoknak is kellő bátorságot kíván. ► 2 Életveszélyt okozó testi sértés BOGYISZLÓ Telefonos bejelentés érkezett' a rendőrségre, mert Bogyiszlón augusztus 19-én 19 óra körül egy 61 éves férfi késsel mellkason szúrta 50 éves haragosát, annak otthonában. A sérültet a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A rendőrök a helyszínen szemlét tartottak, majd a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte, a nyomozók őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatására. TN TOLNA Eshet az eső akár hétszámra is, a jövőben a sár nem lesz akadálya a focinak a tolnai sporttelepen. Felavatták ugyanis a város első, 60x40 méteres, világítással ellátott műfüves pályáját, amely függetleníti az időjárástól a szabadtéri sportolást. Rengetegen voltak a szombati pályaavatón, köszönhetően annak is, hogy a Tolna Városi Futball Club egy regionális utánpótlás focitornát rendezett ezen a napon. ► 3 Hat év lett az átmenetből SZEKSZÁRD A katonaság után szembetalálta magát a nagy kérdéssel: hogyan tovább? A kihívásoktól soha nem ijedt meg, így aztán, amikor egy óceánjáró hajóra hívták dolgozni, egyből igent mondott. Átmeneti megoldásként tökéletesnek tűnt a fedélközi személyzeti munka: ám mindent összeadva közel hat év lett belőle. Eleinte barman munkakörben dolgozott, ami napi 12-16 óra folyamatos talpalást jelentett. ► 5 Béremelés a tanároknak A sár már nem akadály az új kenyérért MAGYARORSZÁG Szeptembertől a differenciáltan adható béremeléssel és az osztályfőnöki, valamint a munkaközösség-vezetői pótlékok növelésével nő a többletmunkát végző pedagógusok anyagi elismerése. Az osztályfőnökök és munkaközösség-vezetők pótléka az eddigi összegnek akár a háromszorosát is elérheti a következő hónaptól kezdve. ► 7 TOLNA MEGYE Fontos, hogy mindig tudjunk hálát adni a kezünkben lévő kenyérért, és ne feledkezzünk meg a rajta lévő áldásról, hangzott el Szekszárdon vasárnap délelőtt a kenyérszentelésen és ökumenikus kenyéráldáson. Az ünnepi szentmisén Molnár Péter káplán (képünkön) elmondta: Szent István király mindent megtett azért, hogy népét megtartsa, és a magyarság keresztény nemzetté váljon. Szívében tiszta emberként járta útját, mely út keskeny volt, egyenes, és az Úristenhez vezetett. Megyeszerte emlékeztek az államalapítóra, és azokra, akik az eltelt több, mint ezer évben megvédték vívmányait. Fotó: Makovics Kornél ► 6 Kilenc perc alatt háromszor vették be a bonyhádi kaput Jó reggelt! A fiatal nők többsége nincs oda azért, ha egy építkezés mellett elhaladva fütytyel, otromba megjegyzésekkel díjazzák megjelenésüket. Aztán eljön egy bizonyos kor, és elmarad a füttykoncert. Az ember lánya pedig nem tudja eldönteni, hogy ez a tisztelet jele, esetleg tényleg anynyira megrútult, hogy már a kutyának sem kell, vagy pedig csak ádáz gyerekeken edzett pofon- és igazságosztót látnak benne a melósok. Olvasónk épp ezért nem vette zokon, hogy kivételesen érdeklődés mutatkozott irányában. Még csak véletlenül sem szólt vissza, sőt, hátra sem fordult, biztos, ami biztos, inkább csak mosolyogva továbbsétált. B. K. Már 36 rúgott gólnál a Tolna LABDARÚGÁS A két évvel ezelőtti bajnok Bonyhád VLC sem tudta megállítani a menetelő Tolna VFC-t a megyei I. osztályú bajnokságban. A 2017/2018-as idény második fordulójában Búzás Attila együttese úgy nyert 5-2-re, hogy már az 1. percben eredményes volt, a 9. percben pedig már 3-0-ra vezetett. A tolnaiak egészen káprázatos formában kezdték a mostani szezont, a Kakasd elleni bajnokijukat a nyitó fordulóban, idegenben nyerték meg 10-1-re (!), a két kupamérkőzésük közül a megyei harmadik vonalban sze-Ranga Máté (balról) két gólt szerzett Fotó: Gottvald Károly replő Iregszemcsét 11-0-ra, a megye kettes Dunakömlődöt pedig 10-0-ra lépték le. A bajnokságot természetesen vezető Tolna mellett a rutinos, volt élvonalbeli játékosokkal erősítő Dombóvár FC nyerte meg mindkét eddigi meccsét: a rajton az újonc Nagymányokot győzték le vendégként 4-1-re, most pedig a Bátaszék ellen arattak 3-0-s sikert. A Dunaföldvár FC és a Szedresi SE szintén százszázalékos, de csak egy összecsapást vívtak, mert egy-egy alkalommal már szabadnaposak voltak. ► 14 9 770865 603012 SZE R K ÉSZT ŐS ÉG: E-mail: szerkesztoseg@tolnainepujsag.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 9-17 óráig - ügyeletes: Mauthner Ilona 74/511-510 TERJESZTÉS hétköznap 8-16 óráig 40/510-510 HIRDETÉS hétköznap 8-16 óráig 74/511-534 MA HOLNAP 24 25 Ma napközben gomolyfelhős-napos idő várható, az északi-északnyugati szél többfelé erős lesz. Hajnalban 9-15, délután 21-26 fokot mérhetünk. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Sámuel és Hajnalka nevű olvasóinknak! 2017. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ • XXVIII. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT www.teol.hu EGY PERCBEN Szent István tiszta emberként, egyenes úton járt Hálát mondtak Nagy sikere volt idén is az ünnepi programnak