Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-21 / 194. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ Az első Tolna megyei születésű kúriai bíró lesz szeptembertől dr. Domonyai Alexa Készül az új feladatokra, de a várostól sem akar elszakadni Minden változásból lehet tanulni, és minden tanulásból lehet változást generálni, mondta a leendő kúriai bíró, aki a változtatáshoz másoknak is kellő bátorságot kíván. Ihárosi Ibolya ibolya.iharosi@mediaworks.hu SZEKSZÁRD A Kúrián folytatja szakmai pályafutását szeptember elsejétől dr. Domonyai Alexa, a Szekszárdi Törvényszék büntetőkollégiumának vezetője. A Kúrián nagy valószínűséggel ő lesz a legfiatalabb bíró, az is lehetséges, hogy katonai tanácsban fog bíráskodni. Nagyon szerette vezetői munkáját, a kollégáit, mégis szinte minden téren megváltozik az élete. Válása után döntött úgy, hogy ha szükséges, Budapestre költözik, és pályázatot nyújt be a Kúriára, lánya, Anna pedig egy budapesti gimnáziumba spanyol-angol tagozatra felvételizett. A pályázat elbírálása egy 2011-ben kialakított pontrendszer alapján történt, amely figyelembe veszi a bírói tanács előtti meghallgatás eredményét, a joggyakorlati időt, a bírói értékelés során kapott minősítést, a szakjogászi végzettséget, a publikációt és az oktatást, emellett a Kúria büntetőkollégiumának véleményét. Kérdésünkre elmondta, hogy nem csupán a közvetlen kollégáinak hálás, hogy biztatták a pályázat benyújtására, hanem a szintén szekszárdi születésű fiatal pécsi egyetemi professzornak, dr. Gál István Lászlónak és közös barátaiknak is, akik az egyetemi oktatásban és a publikálásban adtak tanácsot és segítséget. A tanulmányírás, az elméleti kérdések megfogalmazása más képességeket kíván, mint a gyakorló bírói munka, ezt meg kellett tanulni, írás közben a kritikát el kellett fogadni. Már korábban is foglalkozott a gyermekkorú sértettek meghallgatásának a specialitásaival és problémáival, gyermekvédelmi szakembereknek több ízben tartott erről a témáról előadást. Szeptemberre a megyei gyámhivatal munkatársaitól kapott felkérést arra, hogy számoljon be a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények elbírálása során szerzett gyakorlati tapasztalatairól és a bűnmegelőzés lehetőségeiről. Erről a témáról írt tanulmányt és szeretné is folytatni a jövőben a publikációs munkát. A pályázat eredményessége a Szekszárdi Törvényszék büntető tóráinak sikere is, hiszen a Kúriáról már korábban több visszajelzést kapott arról, hogy a vezetése alatt álló bírák döntéseinek megalapozottsága kiváló, ítéleteinek szerkesztése magas színvonalú. Vezetői munkája során a menynyiségi szemlélet helyett igyekezett az ítélkezés minőségének javítását előtérbe helyezni. Némi ellentmondás, hogy kúriai bírónak fiatal, de kérdés, hogy lehet-e ebben a korban új életet kezdeni. Erről úgy vélekedik dr. Domonyai Alexa, hogy minden változásból tanulni lehet, és minden tanulásból lehet változást generálni. Ehhez másoknak is kellő bátorságot kíván. Úgy véli, hogy bár valóban fiatal lesz a Kúrián, de már van megfelelő szakmai és élettapasztalata. Az is igaz, hogy az itteni vezetői szerepkörhöz képest más feladta lesz beosztott bíróként, de szerinte nem lesz nehéz beilleszkedni az új munkába és környezetbe. Nem mindennapi a teherbíró képessége. A három gyerek és vezetői munka mellett a központi igazgatásban is vannak funkciói. A Magyar Bírói Egyesület alelnöke, tagja a Bírói Szakértői Életpálya Testületnek és a fogalmazó felvételi versenyvizsga-bizottságnak. Dolgozik a bírói etikai kódexet előkészítő integ-Nagy valószínűséggel ő lesz a legfiatalabb kúriai bíró Kollégiumvezetőként a mennyiségi szemlélet helyett igyekezett az ítélkezés minőségének a javítását előtérbe helyezni dr. Domonyai Alexa Fotó: Makovics Kornél Rövid életrajz, hivatástörténet és a további tervek Dr. Domonyai Alexa 1969 karácsonyán született Szekszárdon. A Pécsi Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát 1993-ban, még ebben az évben fogalmazóként kezdett dolgozni a Szekszárdi Városi Bíróságon, 1996. július 1-től bíró. 2006 októberétől kirendeléssel dolgozott az akkor még megyei bíróságon, 2009. július 1-től kinevezett törvényszéki bíró. Kirendeléssel dolgozott a Pécsi ítélőtáblán is. 2013. november 1-től a Szekszárdi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője. Szabadidejében sportol, fut, télen síel, olvasni, kirándulni szintén szeret. Elvált, három gyermekük van. Balázs másodéves hallgató a budapesti Corvinus Egyetemen, Benedek ll.-es lesz a Garay-gimnáziumban, ő itt is fog érettségizni, közgazdásznak, vagy jogásznak készül. Annát felvették a budapesti Szinnyei-Merse Gimnáziumba, ott kezdi a középiskolát. A Kúria munkája A Kúrián a jogerős ítéletek felülvizsgálata történik, amikor már lezajlott az első és másodfokú, vagy akár a harmadfokú eljárás. Ilyen esetekben felülvizsgálják az eljárási és az anyagi jogszabályok alkalmazását. Ezen kívül a Kúria maga is eljár harmadfokon azokban az ügyekben, amelyekben az elsőfokú ítéletet valamely törvényszék hozta, a másodfok az ítélőtábla és két döntés a bűnösség kérdésében eltérnek egymástól. ritás munkacsoportban is. Jogos tehát a kérdés, hogyan látja, milyen lesz a jövő bírói kara. Ennek kapcsán elmondta, a felgyorsult, digitális életforma következménye, hogy a fiatalok nehezen fejezik ki magukat írásban, pedig a bírói munka lényegét géppel nem lehet pótolni. Egy mérlegelésen alapuló - a vádlott bűnösségének kérdésében való - belső döntés külső szemlélő által is közérthető, szabatos megfogalmazása egyébként sem könnyű feladat. Ugyanakkor a tárgyalótermekben jelentősen megváltozott a viselkedési kultúra, nem éppen előnyére, a rend fenntartásához, a konfliktusok bíróhoz méltó, pártatlan kezeléséhez erős személyiségre és határozottságra van szükség. A bíróvá válás során ezeket a kompetenciákat kell fejleszteni.- Nem fogok Szekszárdtól elszakadni, nem is tudok, hiszen itt élnek a szüleim, akik mindig, minden helyzetben mellettem álltak. Arra még gondolni is nehéz, hogy itthagyom a várost. Nagyon élhető hely Szekszárd, ahol csodálatos volt kisgyerekeket nevelni. Különleges hangulata van, ugyanakkor nagyon sokat változott. Egyszerre lehet élvezni a nyugalmat éppúgy, mint az időnkénti pezsgést, mondta dr. Domonyai Alexa. Hozzátéve, hogy ezzel együtt nagy örömmel és reményekkel készül az új életre. Egy bizottságot hozott létre a frissen alakult bölcskei testület Alpolgármestert választottak Kedvező árban kínálnák az áramot BÖLCSKE Hanák Leót választotta alpolgármesterré a képviselő-testület. Az önkormányzat csütörtöki alakuló ülésén az általános és pénzügyi bizottság összetételéről is döntött. Előbb a képviselők, majd Baranya István polgármester tett esküt az ülésen, amelyen sok helybeli mellett a szomszédos települések, Madocsa és Dunaföldvár képviselői is részt vettek. Baranya István azt mondta, azért kérte fel Hanák Leót alpolgármesternek, mert ő kapta a legtöbb szavazatot, illetve van már némi tapasztalata, hiszen a ciklus eleje óta tagja a testületnek. Társadalmi megbízatású alpolgármesterként, általános feladatkörrel dolgozik, de - mint a polgármester mondta - környezetvédelmi és agrárkérdésekben kifejezetten számítanak a szakértelmére. Egyelőre egy bizottságot hozott létre az új önkormányzat, de később tervezik a szervezeti és működési szabályzat módosítását, mert szeretnének turisztikával, rendezvényszervezéssel, illetve pályázatokkal, beruházásokkal foglalkozó grémiumot alakítani. A most alakult általános és pénzügyi bizottság elnöke Kovácsné Kövics Krisztina lett. V. T. A szerző felvétele Számítanak Hanák Leó tapasztalataira TOLNA MEGYE Már elérhető a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) portálján a köztestület tagjai számára a 2017 őszétől tervezett villamos energia tendert megelőző igényfelínérés. A http:// www.nak.hu/kamara/kerdoiv-a-kamarai-tagok-szamara linkre érkezett adatokból a NAK energetikai adatbázist hoz létre, amely alapján megtörténik az egyes, különböző fogyasztási szokásokkal és szerződéses feltételekkel rendelkező villamosenergia-fogyasztók szegmentálása, valamint - piacfelmérési célzattal - az ezekre vonatkozó előzetes árajánlatok kereskedőktől történő bekérése, illetve a tenderfelhívás részleteinek kialakítása, végezetül a tender kiírása. A legjobb feltételeket biztosító, nyertes energiakereskedővel a részt vevő kamarai tagok egyénileg szerződnek, azonban az új kereskedelmi szerződések megkötésében segítséget nyújt a kamara. A NAK villamos energia beszerzésével kapcsolatos tenderének célja, hogy tagjai számára alacsonyabb villamosenergia-árak és kedvezőbb szerződéses feltételek alakuljanak ki jelenlegi beszerzéseikhez viszonyítva. TN