Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-02 / 178. szám

2017. AUGUSZTUS 2., SZERDA BELFÖLD-KÜLFÖLD 0 Mégsem szivárgott ki semmi államtitok? LAPTOP Molnár Zsolt tagadja, hogy államtitkok lettek vol­na elveszett, ám később meg­került laptopján. A nemzetbiz­tonsági bizottság MSZP-s el­nöke még húsvét előtt felejtet­te egy madridi repülőjáraton hivatali laptopját, ami ekkor órákig felügyelet nélkül ma­radt. „Aki államtitkokat tart a laptopján, az bűncselekményt követ el, minősített informá­ció kizárólag a páncélszek­rényemben tartható” - fejtet­te ki Molnár a Klubrádiónak. Állítása szerint e-mail-fiókja is védett és nem is kaphat le­veleket titkos információkkal. A Magyar Idők információi szerint Molnár pánikba esett, amikor hiába próbált vissza­jutni a repülőre laptopjáért, a helyzet komolyságát pedig jól mutatja, hogy a politikus utol­só esélyként a magyar nagykö­vetség segítségét kérte. Botka László, az MSZP mi­niszterelnök-jelöltje az ügyet érintően kijelentette, nem is­mer olyan összeférhetetlensé­gi szabályt, hogy egy politikus nem lehet feledékeny. A hétfői „egymásra találás” után külö­nös, hogy Molnár Zsolt kedd reggel még azt nyilatkozta, ő irányítja a fővárosi választási felkészülést, ám kiderült, Bot­ka helyette Tóth József XIII. kerületi polgármestert jelöli a budapesti választási kampány levezénylésére. MW Olasz rendteremtő misszó a líbiai partoknál Hadihajók indulnak a csempészek ellen Két hadihajót küld a líbiai partokhoz az olasz védelmi minisztérium, hogy megfé­kezze az embercsempésze­tet és az Afrikából Európába irányuló migrációt. Az olasz külügyminiszter szerint az EU-nak sokkal többet kell tennie az ügyben. G. Juhász Judit kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu MIGRÁCIÓ Két olasz hadihajót bocsátanak líbiai felségvizek­re, hogy elfogja az afrikai or­szágból induló embercsempé­szeket és visszafordítsa az il­legális bevándorlókat. A líbiai misszióról rövidesen szavaz a római parlament - adta hí­rül tegnap a La Repubblica. A hajókon nagyjából hétszáz haditengerész szolgál, akik engedélyt kaptak arra, hogy támadás esetén védekezze­nek, azaz tüzet nyissanak - je­lentette be tegnap Roberta Pi­­notti védelmi miniszter. A ha­jók mostanáig a Földközi-ten­geren szolgáltak a Maré Si­­curo, azaz Biztonságos ten­ger elnevezésű műveletben. Líbia szuverenitását nem sér-Korábban az EU is küldött hajókat tik meg, a líbiai hatóságok igé­nyei szerint Tripoli kikötőjé­től keletre és nyugatra vég­zik munkájukat, és az elfo­gás helyétől függ, hogy Olasz­országba vagy Líbiába szállít­ják-e a migránsokat - mond­ta Pinotti. Angelino Alfano. A nem sok eredménnyel Fotó: AFP külügyminiszter hangsúlyoz­ta, az olasz haditengerészet közreműködését a nemzeti egységkormányt vezető Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök július 23-án levélben kérte Ró­mától. Az EU eddig 46 millió eurót adott a migráció és az Flco hatvan migránsa Szlovákia továbbra is eluta­sítja a migránsok újraelosztá­sát célzó uniós kvótákat, de befogad hatvan migránst kü­lönleges olaszországi és gö­rögországi központokból - közölte Robert Fico. A szlo­vák kormányfő ezzel azokra a közlésekre reagált, amelyek szerint Szlovákia megígér­te ezeknek a migránsoknak a befogadását. Hangsúlyoz­ta: Szlovákia 2015-ben tett önkéntes vállalást erre. Ed­dig öt, egyenként tíz személy­re szóló, úgynevezett befoga­dási ajánlatot küldtek Görög­országnak, egyet pedig Olasz­országnak. Csupán a korábbi vállalás teljesítéséről van szó - jelezte a kormányfő. embercsempészet megfékezé­sére, Olaszország 12 millióval járult hozzá. Kérjük Brüsszelt és az unió tagállamait, tegye­nek sokkal többet a cél érdeké­ben, mert Olaszország egyedül kevés a feladathoz - fűzte hoz­zá Alfano. HIRDETÉS Grillezzen velünk! Négy receptet ajánlunk, amelyekkel biztosan sikert arathat. Süssön emeletes menyasszonyi tortát receptjeink segítségével! Gyorsan elkészíthető háromfogásos ételsor a nyár ízeivel. HIRDETÉS Ne feledje! 12US67 HÍREK Heves tűzharc a bíróságon MOSZKVA Őreiktől kíséreltek meg fegyvert szerezni és meg­szökni egy bűnszervezet tagjai tegnap a Moszkva megyei bí­róságon. Az incidensben a biz­tonsági erők a banda három tagját lelőtték, két bűnözőt pe­dig súlyosan megsebesítettek. Az öt gyanúsított a bírósági épület liftjében rátámadt két kísérőjére és megbilincselték őket. Az őrök kiszabadítása közben két rendőr és a nemze­ti gárda egy tagja megsérült. A támadók gépkocsi-tulajdo­nosokat gyilkoltak meg és ra­boltak ki Moszkva közelében, az M4-es doni autópályán. Vastüskékkel bénították meg a járműveket, majd agyonlőt­ték a kiszálló vezetőket és uta­saikat. Két év alatt 17 ember­rel végeztek, további kettőt pedig megsebesítettek. MTI Nem mehet a Balatonra KOLOZSVÁR A román legfel­sőbb bíróság friss végzése ér­telmében nem utazhat Ma­gyarországra a korrupcióval vádolt, és ezért hatósági fel­ügyelet alá helyezett Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgár­mestere, az RMDSZ politiku­sa. Horváth Anna az MTI-nek tegnap elmondta, csak egy kis balatoni pihenésre szere­tett volna utazni augusztus végén a családjával. Ehhez kérte meg az engedélyt a bíró­ságtól. A vádló korrupcióelle­nes ügyészség, a DNA képvi­selője nem is kifogásolta a ké­rését, így ezt az alapfokon el­járó kolozsvári táblabíróság jóvá is hagyta. A DNA azon­ban mégis fellebbezett a vég­zés ellen, és a legfelsőbb bíró­ság ezt elfogadta. MW Szedelőzködnek az amerikaiak SZANKCIÓK Az Egyesült Álla­mok oroszországi diplomáciai képviseletének utolsó gép­járművei is elhagyták tegnap a moszkvai Szerebrjanij Bor (Ezüst fenyves) zöldövezetben lévő nagykövetségi üdülőt. Az amerikai diplomatáknak a Moszkvával szembeni ameri­kai szankciókra válaszul meg­hozott orosz diplomáciai in­tézkedések miatt kellett kiürí­teniük az ingatlant. Az Egye­sült Államoknak emellett szeptemberig 755 fővel kell majd csökkenteniük a nagy­­követségük és három főkon­zulátusuk személyzetének lét­számát. MW Orosz hírszerzés: Bagdadi mégis él? MOSZKVA Nem tudta megerő­síteni az Interfax hírügynök­ségnek Abu Bakr al-Bagdadi­­nak, az Iszlám Állam (IÁ) ve­zetőjének halálát Szergej Na­­riskin, az orosz Külföldi Hír­szerző Szolgálat (SZVR) ve­zetője tegnap Moszkvában. Az orosz védelmi tárca júni­us 16-án közölte, hogy orosz harci gépek május 28-án a szíriai Rákká déli elővárosá­ban csapást mértek egy harc­­álláspontra, amelyben éppen a terrorszervezet vezetői ta­nácskoztak. A minisztérium szerint a tanácskozáson jelen volt Bagdadi is, aki három­száz fegyveressel együtt éle­tét vesztette. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom