Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-02 / 178. szám

10 TV-MŰSOR 2017. AUGUSZTUS 2., SZERDA HETI KRIMI Vendelin álma (Megtörtént bűnügy alapján) 3 Böszörményi Gyula Schneller Gottliebné, a dúsgaz­dag szappangyáros neje ott­hon tartózkodott. Házuk, mely a csendes Bognár utcában, a ke­nyérpiaccal szemben állt, csu­pán két emelettel büszkélkedhe­tett, ám külcsínre és belbecsre egyaránt csinos palotácska volt. A ház úrnője ama téli délutá­non, melyet most felemlegetek, ozsonnára hívta kedves barátné­­ját, Mausemét, akivel kisleány­kora óta minden apró-cseprő titkát megosztotta. A könnyed csevegést a két hölgy aprósüte­­ménnyel, habos kávéval és némi ánizslikőrrel tette még kelleme­sebbé, éppen úgy, miként már évek óta minden pénteken. Mikor az első emeleti szalon­ba léptem, Mausemé a kana­pén ült, míg Schnellemé a hát­só traktusba vezető ajtóban, a méhviasztól csillogó padlón he­vert.- Csakhogy végre itt van! - kiáltott rám König Flóris né­mi bosszúsággal. - Mindent fo tografáljon le itt, aztán jöjjön a konyhába. A két hölgy holttestét lát­va rosszullét környékezett, pe­dig külsérelmi nyom, azaz vér, avagy más egyéb borzalom nem tárult a szemem elé. A testes Schnellerné oly békésen hevert a padlón, mintha csak elszuny­­nyadt volna, Mauserné pedig a csillárt bámulta meredten, cso­dálkozástól elkerekedett szájjal.- A hölgy férje mindjárt haza­ér, és felindultságában bizonyá­ra keresztül-kasul járja majd, vagyis tönkreteszi a helyszínt - hadart tovább König Flóris, mi­közben hunyorogva vizslatta a zsúrasztalra halmozott sütemé­nyeket, csészéket, poharakat. - Ezekből mintát kell venni, hogy a törvényszéki laborban kiele­mezhessék őket.- Már megint mérgezés? - szörnyülködtem. - Méghozzá egyszerre két áldozattal?- Hárommal, kedves bará­tom, hárommal! Azért kértem, hogy menjen a konyhába, mert ott hever a cselédlány, aki első­ként halt meg.- Elsőként? Ezt meg miből ál­lapította meg?- A testek elhelyezkedése utal az események sorrendjére - felelt König Flóris, két kezével rész mutogatva, miközben én dolgoz­tam. - A ház asszonya a konyhá­ba vezető ajtó előtt hever, jobb­ját előre nyújtva, míg ballal has­tájon a ruháját markolja. Felté­telezhető, hogy miközben gyo­morgörcsök gyötörték, a cselé­dért akart menni, mert ijesztő zajt hallott odakintről.- Miféle zajt? .- A konyhában, látni fogja, hogy a cseléd zuhantában szá­mos edényt magával rántott, amelyek a kőre csapódva iszo­nyatos ribilliót okozhattak.- Ez történhetett azután is, hogy a hölgy fájdalmat érezvén a cselédért indult.- Szó sincs róla - rázta a fejét König Flóris. - Ha csupán a pa­naszai miatt lett volna szüksé­ge a szolgálóra, a csengőt húzta volna meg, ami ott lóg épp a ka­napé mellett. Csakhogy nem ezt tette, mert a zajból tudta, hogy valami történt a cseléddel, tehát személyesen kell érte mennie.- Ezek szerint az ozsonnára felszolgált étkek vagy italok va­lamelyike mérgezett? - pillan­tottam borzadva az ínycsiklan­dó gasztronómiai bőségre.- Az ánizslikőr a tettes - mondta már-már unatkozva Kö­nig Flóris.- Talán érezni a szagán?- Tévedés. Viszont a cse­léd mellett egy vizespohár he ver, melyből ánizs illata árad, a bontott likőrös palack pedig a konyhapulton áll. Könnyen átlát­ható, hogy miközben a szolgáló kristályüvegbe töltötte a likőrt, hisz így illik azt az úrnőjének fel­szolgálnia, úgy félpohárnyit ma­gának is öntött, és mindjárt fel is hajtotta annak egy részét Ez­után bejött, tüsténkedett, majd távozott, végül a konyhában ma­gába döntötte a vizespohárban lévő maradékot. A méreg gyor­san hatott, tán fél óra sem kellett hozzá, és a három nő... Ekkor érkezett meg óbégatva, bőszen bömbölve és átkozódva Schneller úr, így érdekfeszítő elemzésünknek vége szakadt.- Különös pikantériája a sors­nak - jegyezte meg csendesen König Flóris, midőn dolgun­kat elvégezve konflisba ültünk, hogy a törvényszéki boncházba hajtassunk.- Mire tetszik gondolni, nagy... Akarom mondani, tekin­tetes fogalmazó úr?- Muszáj magának foly­vást rangokat aggatni rám? No, mindegy. Különben is csak azt jegyeztem meg, milyen szo­morú, hogy a Schneller-ház tő­­szomszédságában mindjárt há­rom ispotály is található. A pol­gári ápolda, az irgalmas rendi és az Erzsébet kórház sincs mesz­­szebb tőlük, mint egyetlen sa­rok, az áldozatoknak mégsem volt esélyük a megmenekülésre.- Ez talán az ügy kulcsa? - kerekedett el a szemem.- Hogy? Ja, nem, dehogy! Csu­pán arra céloztam, hogy a sors olykor beteges humorról tesz tanúbizonyságot Habár a fotográfiákat már el­készítettem, előhívásukat in­kább a segédemre bíztam, hogy a detektív mellett marad­hassak. Ő ez ellen nem is tilta­kozott, sőt, úgy tűnt, kedvét leü benne, hogy mindig kéznél va­gyok, mert így volt kin kipró­bálnia hirtelen felötlő elméle­teit.- Nitrobenzol - közölte ve­lünk doktor Kováts, miután megvizsgálta az ánizslikőrt, melyből bőséges mintát kapott.- Irgalom anyja, ne hagyj el! - kiáltottam fel. - Hisz ugyan­ebből ivott néhány napja az a két szerencsétlen pályamun­kás is!- Ne sápítozzék itt nekem, mint valami babonás tót vénasz­­szony! - ripakodott rám a rend­őrorvos, majd a detektívhez fordulva folytatta: - Egyébiránt ennek a mamlasznak igaza van. A három nőt éppúgy mir­­banolaj ölte meg, miként a vas­pálya munkásait. Ez az anyag azonban itt teljességgel nyil­vánvalóvá teszi az esetet.- Valóban? - vonta fel szem­öldökét König Flóris.- Cselédbosszú - bólintott Ko­váts doktor. - A nitrobenzolt szap­panok, piperék illatosításához is használják, és mivel Schnellerné férje szappangyáros, a szolgáló­juk könnyen hozzáférhetett. Va­lamiért gyűlölhette a gazdasszo­nyát, ezért megmérgezte, majd ugyanazon módszerrel végzett önmagával is.- Meg sem várva, hogy a bosz­­szúja beteljesedjék? - csóválta a fejét kétkedőn a nyomozó. - Legelébb ugyanis épp a cseléd halt meg. Nem, azt hiszem, itt másról van szó. Először is meg kell tudnunk, honnan szárma­zik az ozsonna kínálata. Az ánizslikőr, miként az ösz­­szes sütemény, sőt, még a ká­vé is, Mayer úr cukrászdájából származott.- Kérem, ha ennek híre megy, nekem végem - sápadt holtra az öreg tulajdonos. - Ha kérhetném a rendőr urak diszkrécióját... Julius Mayer nem akárki volt Pozsony városában. Ha­bár a cukrászdája akkoriban még csupán a Halászkapu ut­ca egyik szerény bolthelyisé­gét foglalta el (mai fényes, sar­ki palotájába majd csak há­rom évvel később költözött), ő maga Bécsben régtől fogva oly üzlettel bírt, mely császá­ri és királyi beszállítóként tor­táival, tésztáival, süteményei­vel az összes főúri, hercegi és udvari ünnepséget, bált, eskü­vőt megédesítette. így tehát a diszkréció a rendőrség részé­ről nem csupán előzékenység, de egyenesen hivatali köteles­ség volt. Ez azonban nem aka­dályozta meg abban König Flo­rist, hogy Mayer úr teljes ital­készletét lefoglalja és vizs­gálatra a törvényszéki labor­ba szállíttassa, és ott továb­bi három palack ánizslikőr­­ben találtak mérget. A követ­kező négy napban az is kide­rült, hogy a gyilkos ital a bé­csi gyártótól jött, ám sem ott, sem más megrendelőnél nem történt haláleset.- Úgy tetszik - morfondí­rozott König Flóris -, hogy a tettes kifejezetten Mayer urat akarta eme kétséges „szeren­csében” részesíteni. A kérdés az, vajon miért, s hogy mi kö­ze mindennek a hausmeister és a vaspályamunkások ha­lálához? Ha ugyanis e három eset mégsem függ össze, hát én menten kirántom és meg­eszem a nyaksálamat! Folytatás a holnapi lapszámunkban TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2017. AUGUSZTUS 2., SZERDA üt o tf> o Bt o (0 9 RTTKuleMMHHHI ^■■1 dunatTEHMMHI m^ portVHHHH 4.10 Barátok közt© 4.20 Zsaruvér© 7.00 Híradó 6.00 Híradó 6.00 Szólalj meg! 4.15 Két pasi-meg egy 4.35 Szerelem második 4.25 Fradi Tv 4.40 Fókusz© 5.05 Csapdába csalva © 7.25 Hrvatska krónika 6.30 Időjárás-jelentés 7.20 Felsős kicsi© látásra © 4.55 Bringasport 5.10 TopShop 5.30 Sherlock 7.50 Ecranul nostru 6.35 Millenniumi Mesék ® 8.20 Mindenki Akadémiája 5.25 Televíziós vásárlás angol-amerikai 5.10 kisBAJNOK magazin 5.35 Jó reggelt, skacok! © és Watson® 8.20 Lola© 7.10 Szerelemhajó 8.45 Tudós Társaság 5.55 Will és Grace© romantikus dráma 2008 6.10 Hungaroring magazin 7.15 Reggeli® 6.15 Tüsarok© 9.05 Váratlan utazás 8.05 Szívtipró gimi 9.10 Opera Café 7.35 Jóbarátok© 9.00 Megacápa az 6.40 Vizes Vb 2017 9.20 AsztroShow 6.20 Mokka© 10.00 Balatoni Nyár © 8.55 Hazárd megye 9.45 Élő örökség 8.00 Jóbarátok® óriáskrokodil ellen © 7.55 OTP Bank Liga: Vasas 10.25 TopShop 6.25 Tények Reggel 12.00 Déli harangszó lordjai © 10.10 Gyógyító természet® 8.25 Amerikai amerikai akciófilm 2010 FC - Puskás Akadémia 12.25 StílusKalauz © 6.55 Mokka© 12.01 Híradó 9.45 Szomszédok® 10.45 Cousteau kapitány mesterszakács © 10.25 A jó fiúk feketében FC mérkőzés 13.05 Fókusz® 8.50 Ékszer TV 12.45 Főzzünk megint 11.00 Hiradó újra felfedezi a világot 9.20 Szívek szállodája © járnak © 9.55 Vizes Vb 2017 13.45 Szulejmán© 10.45 Astro-Világ egyszerűen! 11.10 Időjárás-jelentés 11.40 Magyar Krónika 10.20 Szívek szállodája© amerikai akciófilm 1978 11.05 Lendület magazin 15.00 Éjjel-nappal 12.00 Tények Délben 13.20 Univerzum 11.15 Derrick© 12.15 Tőkéczki és Takaró: 11.20 Castle© 12.05 Halálhágó© 11.35 Vizes Vb 2017 Budapest © 12.30 Walker, 14.15 Zorro© 12.25 Vészhelyzet© történelem és 12.20 Castle© amerikai akciófilm 1986 13.40 OTP Bank Liga: Paksi 16.15 Házasság a texasi kopó© 15.00 A vidéki doktor 13.10 Robog az úthenger irodalom mindenkinek 13.20 Zűrös viszonyok© 14.35 Elveszett© FC-DVSC mérkőzés első látásra © 13.35 Magánnyomozók© 15.50 A múlt árnyékában© 13.55 Robog az úthenger 12.50 Másfélmillió lépés 14.15 Monk-FIúgos amerikai thriller 2012 15.45 Vizes Vb 2017 17.25 Story Extra© 14.40 Családi 16.55 DonMatteo 14.45 Zenebutik© Magyarországon nyomozó © 16.20 A szökevény® 16.55 Golf magazin 18.00 RTL Klub Híradó Titkok© 18.00 Híradó 15.40 Új egymillió fontos 13.20 Nemzeti kincsünk 15.15 Monk-FIúgos amerikai akciófilm 1993 17.25 Lóverseny magazin 19.00 Fókusz© 15.45 A sors 18.35 Rexfelügyelő® hangjegy az Erdő nyomozó © 18.50 Nincs kettő négy 18.00 Sporthíradó 19.30 Éjjel-nappal útjai© 19.30 A hegyi doktor-Újra 16.05 Szívtipró gimi 13.30 Gyógyító természet© 16.15 Castle© nélkül © 18.10 OTP Bank Liga: Budapest © 16.50 Fatmagül© rendel © 16.55 Arany János emlékére 14.00 A hiányzó láncszem© 17.10 Castle© olasz akció-vígjáték 1984 Videoton FC-Újpest 20.55 Barátok közt© 18.00 Tények 20.25 Skandináv lottó 17.00 Híradó 14.40 Az én kis családom © 18.10 Amerikai 20.55 Az éhezők viadala® FC mérkőzés 21.30 Szulejmán® 19.10 Pénzt vagy sorsolás 17.10 Időjárás-jelentés 15.10 Szólalj meg! mesterszakács ® amerikai kalandfilm 2012 20.10 Gillette World Sport 22.40 CSI: Miami éveket! © 20.35 Zsaruvér® 17.15 Halálbiztos 16.00 Felsős 19.05 Két pasi - meg egy 23.35 Az igazság ára © magazin helyszínelők ® 20.35 Humorkoktél© 21.25 Átok diagnózis © 16.35 Mindenki Akadémiája kicsi© amerikai krimi 2011 20.40 Vizes Vb 2017 23.40 RTL Klub Híradó 21.55 Charlie 21.55 Átok 18.10 Derrick© 17.15 Ki mer ma? 21.00 CSI: A helyszínelők® R.: Brad Furman 21.55 Sporthíradó 0.15 CSI: Miami angyalai © 22.20 Kenő 19.15 Szomszédok© 17.30 Tudós Társaság 22.00 CSI: A helyszínelők® Sz: Matthew Mc-22.05 Fradi Tv helyszínelők © 0.00 Hűtlen 22.30 Befektetés a jövőbe! 20.30 Vészhelyzet® 18.00 Cousteau kapitány 22.55 Halálos terápia© Conaughey, Ryan Philippe, 22.40 OTP Bank Liga: 1.20 Hazug csajok vágyak ©- Fejlesztéspolitikai 21.20 Robog az úthenger újra felfedezi a világot 1.25 Monk-FIúgos Marisa Tomei, William H. Ferencvárosi TC-társasága © 1.00 Tények magazin 22.50 Balaton, te kedves 19.35 Ön is tudja nyomozó © MacyJohnLeguizamo Mezőkövesd Zsóry FC 2.15 Hazug csajok Este 22.35 A rejtélyes XX. század öreg tenger... 20.10 Univerzum 2.15 Monk-FIúgos 1.55 A bűn hálójában © mérkőzés társasága © 1.50 Teleshop 23.05 Lopott képek© 23.40 Telefere 21.15 MüpArt Classic nyomozó © amerikai akciófilm 2011 0.40 Jövünk! magazin 3.15 CSI: Miami 2.15 Amerikai 0.40 Azén,56-om 0.55 A polip 22.55 Esti kérdés 3.00 Chuck© 3.40 Bosszútól fűtve © 1.10 Sárkányhajó Eb­helyszínelők ® botrány ® 0.55 A muskétások© 2.00 Anziksz 1.00 Torta az égen© 3.40 Chuck© amerikai akciófilm 2013 Szeged 20.55 Barátok közt Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.35 Ma Reggel 8.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 10.35 Iskolapad 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 13.35 Kárpát Expressz 14.20 Ma délután 14.35 Médiaklikk 15.35 Iskolapad 16.35 Profit7 17.33 Esély 17.50 Ma este 19.05 Kék bolygó 19.30 Híradó 20.30 Ma este 21.30 Világ­híradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.20 Ma éjszaka 21.55 Charlie angyalai 7.30 Célfotó 8.05 Razzia ® 8.30 Kibeszélő 9.10 Napi aktuális 10.05 Troli 10.30 Zöld világ 11.05 Hazahú­zó 12.00 Híradó 12.30 Tájkép 13.05 Magyarok 14.30 Olümposz 15.05 Asztaltársaság 16.30 Látókör 17.05 Informátor © 17.30 Kibeszélő 18.00 Híradó 18.30 Jövőálló 19.10 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.30 Angard 21.30 Klinika © 22.00 Hír­adó 22.30 Kettesben Szabó Anettel 23.30 Civil kör 0.30 Hazahúzó 8.20 Lola AT' 6.05 ATV START 8.30 Start plusz 9.05 Fórum 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhír­adó 12.45 Start plusz 13.45 ATV START 14.15 700-as klub ©14.45 Könyvjelző 16.00 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 A nap híre 22.15 Világhíradó 22.40 Este 9 23.10 Ha­zahúzó 23.55 Építészet mesterei 0.00 A nap híre 0.30 Világhíradó 19.15 Szomszédok prime’1 7.50 A dadus © 8.55 Bűbájos bo­szorkák © 9.55 Egyetlenem © 12.00 A dadus ® 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House ©15.00 A Grace klinika ©16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 18.00 20.00 NCIS - Tengerészeti hely­színelők © 21.00 NCIS: Los An­geles © 22.00 A Grace klinika © 0.20 A túlélés ára© Müp 21.15 MüpArt MOZI+'l 5.00 Legenda © 6.30 Teleshop 7.30 Nyolc tanú © 9.25 James Bond: Tűzgolyó ® 12.10 Ameri­kai nindzsa 3. - Véres vadászat © 14.10 A beavatott © 17.00 Elysium - Zárt világ © 19.00 A seriff és az idegenek © 21.00 Men in Black - Sötét zsaruk 2. © 22.55 Szexvideó © 0.55 Bosszúvágy 2. © 2.30 A bizalom ára ® 6.00 Csapdába csalva © 6.30 Hal a tortán © 7.35 ízes élet © 8.35 Magánnyomozók © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Tit­kok © 11.55 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Gye­rekszáj © 14.20 NaNee! © 15.30 Csapdába csalva © 16.10 Tények © 16.40 Családi Titkok ® 17.45 Hal a tortán © 19.00 Édes élet ® 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 A í Föld után © 23.05 Deep Impact © 4.00 Póker 5.00 Póker 6.00 Tele­víziós vásárlás 8.30 Légbőlkapott 8.45 Audi H20-magazin 9.15 Lab­darúgás 11.15 Labdarúgás 13.15 Tenisz 15.15 Tenisz 17.15 Arany pil­lanatok 17.30 Labdarúgás 20.00 Mai helyzet 20.15 Labdarúgás 22.45 Úszás 1.15 Labdarúgás 3.30 Labdarúgás 20.40 Vizes Vb 2017 tvpaprikaVH 9.00 Napról napra © 10.45 A bol­dogság receptjei © 11.00 Luke Nguyen © 11.30 Tom Kerridge © 12.00 Egyszerűen olaszul © 15.00 Rory O’Connell © 15.30 Rick Stein © 16.30 Toszkána ízei © 17.00 A lusta szakács © 17.30 Receptda­ráló ® 18.00 Paprika Pékség ® 18.30 Itália izei ® 20.00 Jó szakács, rossz szakács © 21.00 Rachel Khoo © 21.30 Mimi francia desz­­szertjei ® 23.00 James Martin ® A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom