Tolnai Népújság, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-11 / 186. szám
2017. AUGUSZTUS 11., PÉNTEK 10 TETTHELY-TV-MŰSOR HÍREK Lópici Gáspár önmagát vádolja BÖRTÖN Szilágyi István fia, Péter előzetes letartóztatásban ül, amiért súlyosan bántalmazta az idős színészt, a Keménykalap és krumpliorr tévéfilm népszerű Lópici Gáspárját. A 79 éves Szilágyi viszont a kezdetek óta önmagát okolja a történtekért. Nem az háborítja fel, amit Péter vele tett, hanem hogy ezért akár 5 év börtönt is kaphat. „Minden az én hibám, olyat mondhattam neki, ami neki nem tetszett. Nekem kellett volna jobban odafigyelnem, mert tudom, hogy hirtelen haragú" - idézi a Ripost a színészt. Nem ritka a jelenség, hogy valaki önmagát okolja egy bántalmazó kapcsolatban, segíteni ilyenkor nagyon nehéz. MW Feljelentették Oszter Sándort TERMÉSZETKÁROSÍTÁS Oszter Sándor elvezetett egy patakot a diósjenői villájához, és ott egy tórendszert építtetett ki, emiatt a helybeliek feljelentették természetkárosításért. Az elterelt kis patak ugyanis a környékbeli halastó egyetlen vízutánpótlási lehetősége volt ,és el is kezdett apadni. Tóth János polgármester és testületé a legutóbbi ülésen azonnali hatállyal felfüggesztette Oszter építkezését. A Diósjenői Sporthorgász Egyesület elnöke szerint senki nem látott szakhatósági elemzést, az engedélyeket anélkül adták ki a színésznek. MW Hallgat a gyilkossággal gyanúsított M. Richárd 81 késszúrással Meztelenül találták meg a 29 éves magyar nőt végzett Noémival A németországi eljárásban nem adott magyarázatot tettére B. Richárd, így még nem tudni, hogy miért végzett M. Noémival tavaly októberben Chemnitzben. A húszéves, gyilkossággal gyanúsított férfi 81-szer szúrta meg az állítólag prostituáltként dolgozó, 23 éves nőt. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu NYÍREGYHÁZA Nem beszélt és nem árulta el a német rendőröknek a gyilkossággal gyanúsított B. Richárd, hogy miért támadt rá és végzett a szintén magyar M. Noémival tavaly október végén. A nyomozás adatai szerint a tiszadadai férfi a németországi Chemnitzben összesen nyolcvanegy késszúrással ölte meg a 23 éves, német lapértesülések szerint prostituáltként dolgozó nőt - közölte tegnap a Blikk a német Tag24-nek nyilatkozva. A gyilkosság után a német rendőrség megkereste a magyar hatóságot, mert felvetődött a gyanú, hogy a tettes és az áldozat kapcsolatban állt Télen kapták el a tettest, kiadták a németeknek Fotó: Police.hu Eszement agresszió A németországi bírósági tárgyaláson meghallgatták a lány barátnőjét és magyar lakótársát, az 51 éves Katalint is, aki a gyilkosság napján nem volt otthon. A gyanú szerint Richárd a barátnő távozása után 40 perccel érkezett, majd rövid idő alatt megölte M. Noémit és elsétált a lakásból. A boncolási jegyzőkönyv szerint a férfi féktelen agresszióval támadhatott a nőre, 81-szer szúrta meg. egymással, és hogy valószínűleg a gyilkos is magyar állampolgár. A készenléti rendőrség nyomozói rövid idő alatt azonosították a tiszadadai B. Richárdot, a német hatóságok pedig a magyaroktól kapott adatok alapján január 5-én európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrök másnap este egy nyíregyházi bevásárlóközpont parkolójában fogták el a férfit. Őrizetbe vették, majd a bíróság döntése alapján kiadták Németországnak, ott folytatják le a tárgyalást is. AUSZTRIA Még mindig nem emlékszik a vele történtekre az a 29 éves magyar nő, aki eltűnése után három héttel, a múlt pénteken, a Wörthi-tó mellett, egy csónakházból került elő. Ajnát azóta egy osztrák kórházban ápolják. A Bors információi szerint kiszáradva, meztelenül, lefogyva és zavart állapotban találtak rá, és nem emlékszik, hogy került a csónakházba. Az osztrák rendőrség felügyelője a lapnak elmondta: nagyon kevés használható információjuk van az üggyel kapcsolatban, a sötétben tapogatóznak. Egyelőre általános kérdéseket tesznek fel neki, de nem tudja, mi történt vele. Még azt sem látják bizonyítottnak, hogy bűncselekmény történhetett, a magyar nő testén ugyanis sem bántalmazás, sem szexuális erőszak nyomát nem találták. A csónakház tulajdonosa - az osztrák sajtó szerint jó hírű vállalkozó - jelentkezett a rendőrségnél, miután megtudta, hogy a nő az ő ingatlanából került elő. Szemtanúk állítólag a csónakháznál többször láttak egy drága kishajót kikötni, fedélzetén egy idős férfival. Ajna maszszőrként dolgozott egy osztrák luxusszállodában, de felmondott. Július 17-én indult volna haza, a szálloda dolgozóinak tűnt fel, hogy a kocsija napokkal a felmondás után is a hotel parkolójában áll. MW TELEVIZIO-MUSOR 2017. AUGUSZTUS 11., PENTEK OS o (A 4.10 4.40 5.10 5.35 7.15 9.20 10.25 12.20 13.00 13.50 14.50 16.10 17.25 18.00 19.00 19.30 20.55 21.30 23.40 0.15 3.00 Barátok. közt© Fókusz © Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli © AsztroShow Top Shop ÉletmódKalauz @ Fókusz © Szulejmán © Éjjel-nappal Budapest © Nyerő Páros © Story Extra © RTL Klub Híradó Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt© Alkonyat - Hajnalhasadás II. rész © RTL Klub Híradó Halálhágó ® Alkonyat- Hajnalhasadás II. rész © os o <A 21,30 Alkonyat Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.00 Híradó 6.35 Ma Reggel 10.35 Minden tudás 12.00 Deli harangszó 12.01 Híradó 12.55 Ma délután 13.15 Ma délután 13.35 Unió2814.35 Kosár 15.35 Minden tudás 16.35 Itthon vagy! 17.33 Iskolapad 17.50 Ma este 18.35 Ma este 19.05 Kosár 19.30 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 22.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 4.25 5.05 5.30 6.15 6.20 6.25 6.55 8.50 10.45 12.00 12.30 13.35 14.40 15.45 16.50 18.00 19.10 20.35 21.55 0.25 1.30 ■2.10 2.35 3.20 Felejthetetlen © Csapdába csalva © Sherlock és Watson © Tűsarok© Mokka © Tények Reggel Mokka© Ékszer TV Astro-Világ Tények Délben Walker, a texasi kopó© Magánnyomozók © Családi Titkok® Asorsúfjai® Fatmagül © Tények Pénzt vagy éveket! ® Humorkoktél © Én és én meg az Irén © Backstrom nyomozó © Tények Este Teleshop Az uralkodónő® Az uralkodónő © 5.45 5.50 5.55 6.55 7.00 7.25 7.50 8.25 9.10 10.00 ! 12.00 12.01 12.45 13.15 14.10 15.00 [ 15.55 16.55 18.00 18.35 19.30 20.25 22.00 23.50 23.55 0.00 1.45 2.00 2.25 Himnusz Hajnali gondolatok A múlt árnyékában© Kéné Híradó Életkerék Öt kontinens Lola® Váratlan utazás Balatoni Nyár © Déli harangszó Híradó Főzzünk megint egyszerűen! Herman Ottó 100 Zorro® A vidéki doktor A múlt árnyékában © Don Matteo Híradó Rex felügyelő © A hegyi doktor - Újra rendel © Elrabolt szív Angélique © Kenó Befektetés a jövőbei Chiara története (A szerelem diadala) Azén,56-om Hal a vízben Hazajáró 21.55 En és én meg az írén 6.00 Magyarok 7.00 Híradó 7.30 Látókör 8.05 Troli 8.30 Kibeszélő 9.10 Napi aktuális 10.05 Asztaltársaság 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Számla 13.05 Éö örökség 13.30 Rivalda © 14.00 Híradó 14.30 Kitekintő 15.05 Angard 16.30 Újranyitott akták ® 17.05 Trend 17.30 Kibeszélő 18.30 Zöld világ 19.10 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.30 Mélymagyar 21.30 Informátor ® 22.30 Háttérkép @23.30 Angard 22.00 Angélique 6.00 Híradó 6.30 Időjárás-jelentés 6.35 Millenniumi Mesék © 7.10 Szerelemhajó 8.00 Szívtipró gimi 8.50 Halálbiztos diagnózis © 9.40 Szomszédok® 10.15 Szomszédok© 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Derrick© 12.25 Vészhelyzet© 13.15 Megtörtént bűnügyek © 14.20 Unokáink is látni fogják 14.55 Apropó© 15.55 Retrock 16.00 Szívtipró gimi 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.10 Derrick© 19.15 Szomszédok© 19.50 Szomszédok© 20.25 Vészhelyzet© 21.15 Csak Szilveszter! 23.05 Zenés TV Színház © 23.50 Találkozás egy régi szerelemmel © 0.35 A polip 14.20 Unokáink is látni fogják 6.05 ATV START 8.30 Start plusz 9.05 Fórum 10.45 Építészet mesterei 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 13.45 ATV START 14.15 700-as klub © 14.45 Rendkívüli interjú 15.45 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A riap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 | 21.40 A nap híre 22.15 Világhíradó I 22.40 Este 9 23.10 Hazahúzó 0.00 I A nap híre 0.30 Világhíradó 6.50 McLeod lányai ® 7.50 A dadus © 8.55 Búbájos boszorkák ® 10.00 Austin Powers - Aranyszerszám ® 12.00 A dadus ® 13.00 Bűbájos boszorkák ® 14.00 Doktor House © 15.00 A Grace klinika © 16.00 Shark © 17.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 18.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 21.00 Csizmás, a kandúr © 22.45 Tények © 0.05 A férjem védelmében ® 6.00 Szólalj meg! 7.15 Felsős 8.55 Tudós Társaság 9.15 Szepesség: Akkor és most 9.45 Bolygóbarát mezőgazdaság © 10.20 Élet a növények között 11.15 Mesterember 11.45 A rejtélyes XX. század 12.15 Mesterember 12.40 Másfélmillió lépés Magyarországon 13.30 Nemzeti kincsünk az Erdő 13.35 Hogyan formálta a klíma a történelmet 14.30 M5 Lexikon 14.40 Az én kis családom© 15.10 Szólalj meg! 16.35 Mindenki Akadémiája 17.15 Ki mer ma? 17.30 Tudós Társaság 18.00 Madagaszkár® 19.00 Vers mindenkinek 19.02 Kulturális híradó 19.35 Ön is tudjaműveltségi vetélkedő 20.10 Univerzum 21.15 Egészséges erotika® 22.50 Esti kérdés 23.55 Univerzum 21.15 Egészséges erotika 8.10 Dögölj meg, drága Mona! ® 10.20 Mortal Kombat 2. - A második menet © 12.10 Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag © 14.50 Men in Black - Sötét zsaruk 3. ® 17.00 Nagyfiúk © 19.00 Nagy durranás 2. - A második pukk © 21.00 Indiana Jones és a kristálykoponya királysága © 23.40 Boogeyman 2 © 1.40 A Hírhedt © 3.30 Az ázsiai kapcsolat® 4.05 Két pasi-meg egy kicsi © 5.10 Televíziós vásárlás 5.40 Will és Grace© 6.05 Will és Grace© 6.25 Will és Grace© 7.15 Jóbarátok© 7.40 Jóbarátok® 8.00 Ausztrál mesterszakács © 9.05 Szivek szállodája© 10.05 Szívek szállodája © 11.00 Castle© 12.00 Castle® 13.00 Zűrös viszonyok © 14.00 Monk-FIúgos nyomozó © 14.55 Monk-FIúgos nyomozó © 15.55 Castle© 16.55 Castle® 17.55 Ausztrál mesterszakács © 19.05 Két pasi-meg egy kicsi © 19.35 Két pasi-meg egy kicsi © 21.00 A sziget© 23.50 Fék nélkül© 1.45 Két pasi-meg egy kicsi® 3.15 Chuck© 7.35 ízes Elet - Négykezes ® 7.55 Tények Reggel © 8.35 Magánnyomozók © 9.45 Veled is megtörténhet! © 11.55 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Gyerekszáj © 14.10 Pimaszúr ott alszik© 15.30 Csapdába csalva © 16.10 Tények © 16.40 Családi Titkok © 17.45 Hal a tortán © 19.00 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 A Múmia - A Sárkánycsászár sírja © 23.20 Tökös csávó 2 © 9.00 A csendőr nyugdíjban © olasz-francia vígjáték 1970 11.00 Flyboys-Égi lovagok© am.-ang. filmdráma 2006 13.35 A csendőr és a földönkívüliek© francia vígjáték 1979 15.20 Will© angol filmdráma 2011 R.: Ellen Perry, Sz.: Damian Lewis, Perry Eggleton, Bob Hoskins, Rebekah Staton, Kieran Wallbanks 17.20 Elárulva® amerikai akoiófilm 2012 19.10 A szellemlovas 2.-Abosszú ereje© amerikai-emirátusokbeli akciófilm 2012 21.00 Daybreakers-A vámpírok kora © ausz-am. akciófilm 2009 22.50 Zombieland® am. horror-vígjáték 2009 0.30 Azonosság© amerikai thriller 2003 2.15 Zombieland© am. horror-vígjáték 2009 3.50 The Brothers Bloom - Szélhámos fivérek© amerikai vígjáték 2008 4.25 Jövünk! magazin 5.00 Hungaroring magazin 5.30 OTP Bank Liga: Mezőkövesd Zsóry FC - Videoton FC mérkőzés 7.30 Atlétikai Vb - London 9.50 Fradi Tv 10.25 Skipper magazin 11.00 Atlétikai Vb - London 14.05 Jövünk! magazin 14.40 Pecatúra magazin 15.10 Labdarúgás UEFA Szuperkupa 17.10 Strandkézilabda magazin 17.30 FIFA Vb magazin 18.00 Gillette World Sport magazin 18.30' Sporthíradó 18.45 Játékoskijáró 19.00 Masters Vizes VB összefoglaló 19.45 Atlétikai Vb - London 23.15 Sporthíradó 23.30 Szabadidő magazin 0.05 Gillette World Sport magazin 0.30 OTP Bank Liga: Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd mérkőzés 7.30 Labdarúgás 9.30 Kékek. A Mol-Pick Szeged hivatalos klubtévéje 11.00 Erős emberek 12.00 Út Kijevbe 13.30 Darts 15.30 Labdarúgás 17.30 Harcművészet. Harcmúvésztáborok 17.45 Légbölkapott 18.00 Ökölvívás 19.00 Úszás 21.30 Heti helyzet 22.30 Póker 23.30 UFC 2.30 Út Kijevbe 9.00 Napról napra © 10.00 Piaci Capriccio © 10.30 Sweet boy © 11.00 Kevin Dundon © 11.30 Egyszerűen Nigeria ® 13.00 Julius 22 perces kajái © 14.00 Jamie © 15.00 Séfek a pult mögött © 15.30 Havas Dóra © 16.30 Justine © 17.30 Receptdaráló © 18.00 Jacques Pepin © 18.30 Gizzi Erskine © 19.00 James Martin 21.00 Jamie © 22.00 Olasz konyha bajomi © 23.00 James Martin © A műsor és a kérdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadé fenntartja!