Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-01 / 151. szám

14. SPORT 2017. JULIUS 1., SZOMBAT Az aranyérem lenne a legszebb karácsonyi ajándék Novakovnak Csapatként legyőzhető a bombaerős Nyíregyháza Novakov Dávid (a labdával) úgy szeretne távozni, hogy mindent megtett a sikerekért Fotó: M. D. Az azeri bajnok vinné Szálait? LABDARÚGÁS Azeri sajtóhírek szerint az aranyérmes és ku­pagyőztes Qarabag kétmillió euróért szerződtetné a Hof­­fenheim magyar válogatott támadóját, Szalai Ádámot (képünkön). Szalai a leg­utóbbi szezonban nyolc gól­lal segítette hozzá a 4. hely megszerzéséhez a Hoffenhe­­imet, igaz, bajnoki meccsen csak hétszer fért be a kezdő­csapatba - 15-ször csere­ként lépett pályára. R. G. * Ron Dennis eladta tulajdonrészét foRma-i Harminchét év után véget ért a Ron Den­­nis-korszak a McLarennél: a Formula-l-es istállót 1981 és 2009 között csapatfőnök­ként irányító szakember el­adta 25 százalékos része­sedését. A McLaren-csoport pénteken közölte, hogy az üzlet lezajlott, a bahreini és szaúdi tulajdonostársak 275 millió fontot fizettek a 70 éves Ron Dennisnek. R. G. Petrauskas padot kap Litvániában KOSÁRLABDA A litván élvo­nalbeli bajnokságban sze­replő Juventus-LKSK Ute­­nos kinevezte új vezetőedző­jét, aki nem más, mint Gedi­­minas Petrauskas. A 32 éves szakember az előző szezont Magyarországon kezdte, az Atomerőmű SE csapatánál, ám az eredménytelenség mi­att a vezetőség az idény felé­nél menesztette. R. G. AMERIKAIFOCI A Nyíregyháza Tigers legyőzésével juthat döntőbe a Szekszárd Bad Bones amerikafutball-csa­­pata, amely vasárnap lép pályára a Nyírség fővárosá­ban. Novakov Dávid, a szek­szárdiak futója számára az aranyérem lenne a legszebb karácsonyi ajándék. Berg Sándor sandor.berg@mediaworks.hu - Ráijesztett a szezon végén a szurkolókra, amikor úgy dön­tött, nem folytatja Szekszár­­don. Mi történt?- Úgy éreztem, a fejlődésem érdekében megpróbálok kijut­ni az osztrák ligába - válaszol­ta Novakov Dávid, a Szekszárd Bad Bones futója. - Sajnos a nyáron problémáim akadtak az egészségemmel, így hóna­pokra abba kellett hagynom a felkészülést. Ahogy javult az állapotom, újra mozogni kezd­tem Budapesten, de ott közel sem éreztem olyan komforto­san magam, mint Szekszár­­don. A Budapest Hurricanes megszűnése után itt találtam rá olyan emberekre - gondo­lok itt elsősorban Szabó Fe­­rencre és testvérére, Szabó Zoltánra, illetve Greiling Mi­­hályra -, akik az új focicsalá­dommá váltak. Őket nem tud­ja másik csapat helyettesíte­ni, ezért döntöttem úgy, hogy idén is a Rosszcsontokat erő­sítem. Arról nem is beszélve, hogy mennyire mérhetetlenül sokat köszönhetek nekik, és hálás lehetek, hogy a pályán kívül is a barátaim!- Elfért az együttesben a rutin­ja, annyi szent!- Valóban új útra lépett a csapat azzal, hogy elsősor­ban az utánpótlás-nevelésre helyezik a hangsúlyt. Örülök, hogy jómagam is hozzá tudok tenni ehhez. Bár eddig nem volt publikus, de sajnos csak egy szezont vállaltam be, ám ez idő alatt a maximumot akarom kihozni az offense­­ből, és hogy minél többet ta­nítsak a junior játékosoknak, csiszoljam a tudásukat.- Azért önnek is „megérte” ma­radni!- Amit kiemelnék, az a Ri­chard Chungonggal végzett edzésmunka. Rengeteget se­gített abban, hogyan lehetnék még jobb játékos. De nemcsak én, hanem az egész csapat so­kat köszönhet neki. Jó érzés volt olyan játékos ellen futni edzéseken, akinek szinte a vé­rében van a futball!- A szezon végéhez közeledve kiket emelne ki a szekszárdi fi­atalok közül?- Jó érzéssel tölt el, hogy elő­segíthettem Lukács Dániel és Borza Bence fejlődését, akik példaértékű elszántsággal vesznek részt minden edzésen, és alázattal, dolgoznak, ami többjátékosból hiányzik. Amíg Daninak az első meccsen szin­te egy egyszerű labdaátadás is nehézségeket okozott, manap­ság már magabiztosan mozog a pályán, és dobálja a jobbnál jobb passzokat, s Bence is egy­re bátrabban fut a labdával, vállalva a legnagyobb ütése­ket és az azokkal járó kockáza­tot. Ők ketten a példák, de va­lamennyi fiatal sokat fejlődött a szezon közben.- Ez a fejlődés pedig pozitívan hatott a csapatra. Sorozatban három mérkőzést nyertek!- Az alapszakaszban két olyan idegenbeli meccsen ha­saltunk el, amiket ha tíz­szer újrajátszanánk, kilenc­szer megnyernénk. Nem sze­retek kifogásokat keresni, de az offense csak mostanában kezdett el összecsiszolódni, ami az utóbbi meccseken egy­re jobban érződött! Meg persze őszintén nagy volt a mellény is, miután idén visszaléptünk a divízió II-be.- Egy döntővel kárpótolhatják a szurkolóikat!- Ezen leszünk! Azzal, hogy egy tucat importjátékosuk van, és mégis ebben az osztályban szerepelnek, sokak ellenszen­vét és dühét váltották ki. A tá­madósor számára pedig kü­lön motiváció, hogy a Tigers az egyik legjobban védekező csa­pat. Ha a düh koncentrációval párosul, akkor esélyünk van a győzelemre. Ehhez viszont mindenkitől a maximum kell! Ha arannyal távozhatnék Szek­­szárdról, nem is kérnék mást karácsonyra! A Vasas a hajrában bukott el Izraelben LABDARÚGÁS Hiába vezetett még a 88. percben 3-1-re a Vasas Izraelben a Beitar Jeru­salem otthonában, végül ve­reséggel volt kénytelen ha­zautazni az Európa Liga első meccsét követően. Az angyal­földiek öt perc alatt kaptak három gólt, de az idegenben szerzett három találatuknak köszönhetően még így is ked-Varga Roland egyedül elrendez­te a lett együttest Fotó: MW vező helyzetből várják a jövő csütörtöki visszavágót. Ami nem sikerült a Vasas­nak, az sikerült a Ferenc­városnak és a Videotonnak, mindkét gárda megnyugtató, 2-0-s előnyt szerzett. A Ferencvárosban Varga Ro­land duplázott, sőt a látottak alapján még több góllal is nyer­hettek volna a zöldek, akiknél öt nyári szerzemény is bemu­tatkozott. Otigba Kenneth, Priskin Tamás és Fernando Gorriaran kezdőként, Bőle Lu­kács és Lovrencsics Balázs pe­dig csereként lépett pályára. A Videoton a 79. percig nem tudta feltörni a gyenge máltai rivális védelmét... . Eredmények, Európa Liga, 1. forduló. Ferencváros-FK Jelgava (lett) 2-0 (1-0). Gól­szerző: Varga R. (11., 69.). Videoton FC-Balzan (mál­tai) 2-0 (0-0). Gól: Scsepovics (79.), Lazovics (94.). Beitar Jerusalem (izraeli)— Vasas 4-3 (1-2). Gól: Paulino (19.), Benajun (88.), Vered (91.), Sabo (93.) illetve Pavlov (36., 43.), Kulcsár T. (53.). R. G. Kiss Virág két év kihagyás után Szekszárdon kezdi újra Tehetséges centert igazoltak Kiss Virág a korosztályos válogatott szerelésében Fotó: MW Tizennyolc meccs, tizenhét évesen KOSÁRLABDA Kiss Virág sze­mélyében 19 éves tehetséggel erősítette meg keretét a női él­vonalban legutóbb ezüstérmes Atomerőmű KSC Szekszárd. A 193 centiméter magas cen­ter két éve felhagyott a kosár­labdázással, pedig akkoriban korosztálya legtehetségesebb középjátékosának tartották. Kiss Virág Kaposváron is­merkedett meg a kosárlabda alapjaival, aztán Nagykani­zsára, majd 14 évesen Pécsre került, ahol a Rátgéber Akadé­mia korosztályos csapatai mel­lett a PEAC-Pécs színeiben a honi bajnokság élvonalában, illetve nemzetközi színtéren is sok tapasztalatot szerzett. Két évvel ezelőtt a PEAC-nál befe­jezte sportolói pályafutását „Nagy örömünkre nálunk folytatja karrierjét, reméljük, hogy a közeg és a családias hangulat sokat segít majd neki az újrakezdésben” - írja a KSC hivatalos honlapja. „Nyolcévesen kezdtem ko­sarazni Körmendiné Hajdú Gyöngyi edzőm biztatására Kaposváron, ahonnan Nagy-Kiss Virág eddigi utolsó bajno­ki szezonjában 18 mérkőzé­sen kapott lehetőséget a PEAC­­Pécs együttesében. Ezeken át­lagosan 14,3 percet töltött a pályán, 4,1 pontot és 2,5 lepat­tanót hozott össze. Három mér­kőzésen az Európa Kupa légkö­rébe is belekóstolt, 12,3 játék­perc alatt 0,7 ponttal és 1,7 le­pattanóval zárt - tegyük hozzá, mindezt 17 évesen érte el. kanizsára, Gábor Erzsi néni kezei alá kerültem - mondta a klub honlapjának a 19 éves ko­saras. - Ezt követően Rátgéber Lászlóéktól kaptam egy nagy­szerű lehetőséget, így Pécsre igazoltam, ahol a PEAC felnőtt­csapatában is játszottam. Négy évig voltaip tagja a Rátgéber Akadémia utánpótlás csapa­tainak, ahol Imreh Ajtonnyal dolgoztam együtt. Studer Ági­­ékkal közösen szerepeltem az 1997/1998-as válogatottban is. Sajnos különböző okok miatt felhagytam a kosárlabdázás­sal, de két év eltelte után most visszatérek. Tudásom legjavát szeretném adni, hogy idén is legalább annyi örömet szerez­zünk a nagyszerű szekszárdi közönségnek, mint amit tavaly átélhettek. Ezúton is szeret­ném a köszönetemet kifejezni minden edzőmnek, aki valaha foglalkozott velem, a pécsiek­nek is mindazért, amit értem tettek, de úgy éreztem, most ez az a helyes út, amin vissza tudok találni a pályára” - mu­tatkozott be Kiss Virág a szek­szárdi szurkolóknak. R. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom