Tolnai Népújság, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-01 / 151. szám

2017. JÚLIUS 1., SZOMBAT SPORT 15 Lesz ügetőverseny és megmérkőznek a hároméves galopplovak HÍREK Derbi a Kincsem Parkban Kincsem film a Kincsem Parkban! Ezen a hétvégén mindkét nap este 9 órától megtekinthető a csodakan­cáról készült nagy sikerű film. A vetítésig pedig prog­ramok sokasága várja az ér­deklődőket már déltől a Der­by és Kincsem Film Feszti­válon, a 95. Magyar Derbyn. Budai Miklós/Nemzeti Sport kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu Übü király Márton Lajossal az ügetőverseny favoritja LOSPORT A filmnél maradva: több részlete élőben is látha­tó lesz, így például vívó-, tánc-, kaszkadőrjelenetek, valamint az idomítás, szelídítés techni­kájába is betekintést kaphat­nak az érdeklődök. A pályán „lejátsszák” a film egyik kulti­kus jelenetének visszavágóját, a baden-badeni versenyt York hercege és Kincsem között. A vállalkozó kedvűek virtuá­lisan hajthatnak egy sulkyba beülve, speciális szemüvegen keresztül a párizsi Vincen­nes pályán találják magukat, és azonnal versenyhelyzetben. A sok esemény és látniva­ló mellett persze lóversenyt is rendeznek. Szombaton az ügetőversenyeken szurkolhat­nak a nézők, fogadók. Winkler Márton, az AMMA istálló tu­lajdonosa duplázni szeretne: tavaly Time To Say Goodbay nevű lova győzött, idén Übü király a váromá­nyos. „Mi tenyész­tettük Übüt, úgy tűnik, be is jön az elképzelésünk. Bár nem könnyű hajtás, olykor még hisztis, de remélem, átérzi a feladat jelen­tőségét.” Verejtékes út vezetett idáig, Márton Lajos, a, ló idomárja és hajtója mesélt a kezdetekről is. „Csikó korában fékezhetet­­len volt, mentünk árkon-bok­­ron keresztül, erdőbe, szán­tóra, csak arra nem, amerre kellett volna. Később sikerült valamennyire megzabolázni, idén már szinte komolynak tű­nik. Tavaly megnyertem a der­bit, nincs már bennem feszült­ség, remélem, tudom kezelni, ha netán makrancoskodna.” A szerb Veljko Mazic már régóta a budapesti pályán hajt, két ménnel is (Paper Boy, Ra­dium Boy) megnyerte a derbit. Idén kiváló kancákkal készül a versenyre. „Bár naponta dol­gozom velük, magam se tudom melyikük a legjobb. Úrilány R.-t hajtom, de a másik két lo­vam, Urán Lady és Unreal Boss is jó esély. Klasszis kollégákat kértem fel a hajtásukra. Lehet, hogy saját lovamtól kapok ki?” A tavalyi idomár és hajtó­­sampion, Juhász Balázs is több lovat készített fel a derbi­re. „Uzsorásnő kezdettől kor­osztályának az él­csoportjába tarto­zik, ám remek fu­tások után olykor hibázik. Nehezen kezelhető, idege­sebb az átlagnál. Anyja, Hi­telező nyugodt ló volt, sok ki­emelt verseny között meg­nyerte a derbit is. Remek pél­dakép van előtte. Utódló telje­sen ellenkező karakter, nem lehet kihozni a sodrából. Fa­zekas Imrét, a legeredménye­sebb aktív idomárt kértem fel a hajtására, nagyon erős pá­rost alkotnak.” Uptown Boy M. vélhető­en végig ott lesz az élcsoport­ban. A pálya egyik legtapasz­taltabb hajtója, Lakatos Csaba viszi a versenyben. „Sokáig tartana, ha előnyös tulajdon­ságait sorolnám, így csak né­hányat. Csődör létére nagyon jól kezelhető, és még nincs a csúcson. Megerőltetés nélkül fut, még egyszer sem fáradt el, kiemelkedő időeredménye­ket képes sétálva teljesíteni.” Vasárnap a hároméves ga­lopplovak mérkőznek a der­biben. Maronka Gábor pazar sorozattal büszkélkedhet, hi­szen az utóbbi két derbit az ál­tala idomított lovak (Quelindo, Merion) nyerték. „A média érdeklődéséből ar­ra következtetek, hogy Huma­­nicnak is van esélye... A tréfát félretéve valóban van. Meg­érett a nagy feladatra, köny­­nyű lovagolni, az olasz Alber­to Sanna kiváló zsoké, minden adott a nagy eredményhez.” Két hete még Mágnás volt az első számú esélyes, ám megsérült, nem indulhat. így istállótársa, Akrobat még in­kább főszereplővé válhat. Sik­lósi Tamást, az ESDE istál­ló tulajdonosát régebben már érte néhány kellemetlen meg­lepetés. „Amikor egy német­­országi árverésen megvettem Akrobatot, őt szántam der­bilónak. Jött is szépen előre, csakhogy Mágnás, noha rá vi­szont nem számítottam, még gyorsabban fejlődött. így vé­gül ott tartok, ahogy másfél éve terveztem.” Aztán itt van Eminens, aki vasárnap még „eminensebb” lehet. „Azért az sokatmondó, hogy a Nemzeti Díjban csak Mágnás végzett Eminens előtt Idén rendezik a 95. Magyar Derbyt Akrobat, istállótársa kiesése után, még inkább „várományos” Fotók: Kurucz Attila- mondja Kovács Sándor, aki zsokéként és idomárként is több derbit nyert. - Nagyon jó származású, a hosszú távot jól bírja. Ám nem könnyű lova­golni, mert kicsit jobbra húz, és ezt korrigálnia kell a zso­kénak. Legutóbb ez nem sike­rült, váltottam, a régió egyik legjobb lovasa, a szlovák Zden­­ko Smida irányítja.” Ribárszki Sándor idomí­tottja, Altay is ott lehet az el­ső helyért folyó küzdelemben. „Mondhatnám munkamániás, minél jobban terhelem, annál inkább élvezi a munkát. Már a kétezer méteres Alagi Díjon megmutatta „oroszlánkörme­it”, sajnos egy ideig nem volt helye, ha előbb kap utat, ne­gyediknél előbb végez. Jaros­­lav Linek, a zseniális szlovák zsoké lovagolja. Linek már há­rom lovammal nyert derbit, ők szürkék voltak, nem lehet probléma a barna sem.” Korona Károly saját tenyész­tésű, Messerschmitt nevű kancája is esélyes a dobogó­ra. „Nagyon jó formában fut. Suták Csenge lovagolja, ami azért is különlegesség, mert derbiben a női zsoké is ritka, ám ha hazai tenyésztésű lóval sikeres lenne, az óriási szen­záció.” Bigfoottal is érdemes számolniuk a fogadóknak, el­képesztő finissel ért fel har­madiknak az Alagi Díjon. „Be­ragadt a startnál, legalább tíz méterre volt a mezőnytől a ver­seny elején - elevenítette fel a legutóbbi nagy verseny ese­ményeit Zala Csaba idomár. - Elképesztő amit utána pro­dukált, a végén úgy jött, mint a repülő. Kicsit elcsodálkoz­tam, pedig tudom hogy az anyja Boszorka...” Kiváló idők Indianapolisban ÚSZÁS Lilly King országos csú­csot ért el női 50 méter mel­len, és további három verseny­ző is a világ idei legjobb idejét produkálta az amerikai úszók országos bajnokságán, a bu­dapesti vizes világbajnokság válogatóversenyén, Indiana­­polisban. King 29.66 másod­perces győztes idejét látva azt mondta: mindig jó érzés rekor­dot úszni, de abban remény­kedett, hogy ennél kicsit gyor­sabb lesz. King ideje a világ idei legjobbja, s ebben a kate­góriában három férfi verseny­zőtársa is követte az este fo­lyamán. Chase Kalisz 4:06.99 perccel győzött 400 vegye­sen - ő az első, aki 2017-ben 4:07-en belülre tudott kerülni -, Caeleb Dressel pedig 100 pillangón ugrott az idei rang­lista élére 50.87 másodperc­cel. A19 éves Justin Ress 50 méter háton úszta a világ idei legjobbját 24.41-gyel, ráadá­sul két olimpiai bajnokot, Ryan Murphyt és Matt Greverst is maga mögé utasította a dön­tőben. MTI Újabb kvóták Wroctawba VILÁGJÁTÉKOK Újabb sportág­ban jutottak kvótához a ma­gyarok az idei Világjátékokra: három ergométeres evezős is részvételi jogot szerzett, így a lengyelországi Wroctawban július 20-án kezdődő világ­­versenyen tizenhárom sport­ágban képviseltetik magukat a magyarok. A Nemzeti Ver­senysport Szövetség (Nvesz) tájékoztatása szerint Feke­te Beatrix és Pétervári-Molnár Bendegúz a női, illetve fér­fi nyílt kategória 2000 és 500 méteres számaiban indul, Ta­más Bence pedig a férfi nyílt kategória 2000 méteres ver­senyében lesz érdekelt. Pé­tervári-Molnár Bendegúz sze­repelt a tavalyi, riói olimpián is, az egypárevezősök között 14. lett. Az ergométeres eve­zés mellett aerobikban, uszo­nyosúszásban, íjászatban, dzsiudzsicuban, karatéban, strandkézilabdában, szumó­­ban, tájékozódási futásban, táncsportban, vitorlázó műre­pülésben, erőemelésben és fallabdában lesznek magya­rok a négyévente sorra kerü­lő Világjátékokon, a nem olim­piai sportágak legfontosabb versenyén. MTI Az idei harmadik tenisz Grand Slam-versenyen sem a világelsők a legnagyobb favoritok TENISZ Hétfőn a sportág kon­zervatív fellegvárában, Wimb­ledonban megkezdődik a fü­ves pályás Grand Slam-torna. Angliában még mindig szi­gorúan veszik a viselkedési normát: (kötelezően) ajánlott dresszkód jegyében minden teniszező fehér öltözékben ját­szik. Talán Andre Agassi volt az első, aki fittyet hányt az előírásokra, és a számára túl merev szabályok miatt nem indult Wimbledonban 1988 és 1990 között. Később persze ő is hófehérben pompázott. Agassi idén is ott lesz, a ko­rábbi szerb világelsőbe akar életet lehelni. Novak Bokovic edzője (vagy inkább mento­ra) a kopasz amerikai, s hiá­ba hallani jó híreket, komoly meglepetés lenne, ha a Roland Garros-negyeddöntős búcsút követően Bokovic lenne a be­futó. A fogadóirodák 1:6-hoz adják az ő győzelmét. A buk­mékereknél az oddsok alapján Federer, Murray, Nadal, Boko­vic, Raonic, Cilic, Zverev, Kyr­­gios a sorrend, ami első ráné­zésre reálisnak tűnik. Federer kihagyta a teljes salakpályás szezont, rápihent a füves borításra. A tenisz­történelem legsikeresebb ver­­senyzőjeként hétszer győ­zött Wimbledonban; igaz, leg-Federer idén rápihent a füves borításra Fotó: AFP a csúcsra utóbb 2012-ben. Öt év szünet után a labdameneteket lerövi­dítő új taktikával megint fel­érhet a csúcsra. A világelső, a Garroson az elődöntőig jutó Murray „hazai pályán” szere­pelhet, de idén nem olyan éles, mint korábban. Nadal salakon nagyot ment, de a decima, a tizedik Garros-győzelem után megsérült, és ki tudja, mi­re képes füvön. Ahogy teljes­séggel kiszámíthatatlan, hogy a trónkövetelők közül valaki kivágja-e a rezet Wimbledon­ban. Inkább nem, mint igen. A női mezőny teljesen más, Serena Williams távollétében nehéz megnevezni az esélye­seket. Angelique Kerber fel­sült Párizsban, az open érá­ban ő az első, aki ranglista­vezetőként pottyant ki az el­ső fordulóban a Garroson. És azóta sem hallani biztató híre­ket az „istállójából”. A szakér­tők többsége Katerina Plísko­­vá vagy Petra Kvitová győzel­mét jósolják, esetleg Johanna Kontával is érdemes számolni. Ami honfitársainkat illeti, alaposan belehúztak a sorso­láson. Babos Tímea az 5. he­lyen kiemelt dán Caroline Wozniacki, Fucsovics Márton a ló.-ként rangsorolt luxem­burgi Gilles Müller ellen játsz­­szik először. Szilágyi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom