Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-02 / 52. szám

2017. MÁRCIUS 2., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ g TV-AJÁNLÓ Tizenévesen kötelezte el magát a népzene mellett Éberség vagy True Lises Aki izgalom­ra vágyik csü­törtökön este, annak egy­részt bújócs­kát ajánlunk a sötétvölgyi er­dőben, másrészt pedig az Éberség című filmet. A törté­net egy zavarba ejtően való­ságos orvosi jelenséggel in­dít. A ritka és ijesztő „altatási éberség" állapotában a mű­tét előtt elaltatott beteg éber marad és bár fizikailag lebé­nul, érzékel mindent, ami kö­rülötte és vele történik, még a fájdalmat is. Miközben a félresikerült anesztézia so­rán az ifjú és gazdag mág­nás, Clay Beresford, akit Hay­den Christensen játszik, éber marad a szívműtétje közben és tehetetlenül hallgatja az őt körülvevő orvosokat, az el­hangzó mondatokból lassan összerakja a képet: vagyis azt, hogy egész egyszerűen meg akarják gyilkolni. Aki valami könnyedebbre vá­gyik, annak szól a True Lies - Két tűz között című vígjáték, Ebben Harry Tasker (Arnold Schwarzenegger) a szuper­­titkos Omega csoport ügy­nöke. Ám a nyilvánosság, s még felesége, Helen (Jamie Lee Curtis) és lánya, Dana előtt is számítógépekkel fog­lalkozó kereskedő. Amikor az atombombával fenyegető­ző terrorista, Salim Abu Aziz foglyul ejti Harryt és Helent. Tasker ügynöknek és az ed­dig mit sem sejtő feleségé­nek gyorsan kell cseleked­ni, hogy megakadályozzák a milliókat veszélyeztető ter­rortámadást. A filmben a na­pokban elhunyt Bill Paxton is emlékezeteset alakít. B. K. True Lies Mozi+, 21.00 Ügy érzi, jó úton jár Az együttesben Csasznyi Imre (balról) és Csenki Zalán Alexandra partnere Énekel, citerázik, mindezt tanítja is, zsűrizni jár, elő­adásokat tart Berta Ale­xandra. A Junior Príma dí­jas előadóművész Paksról indult el „tarisznyájában” a népzene iránti elkötelezett­séggel. Vida Tünde tolnai.nepujsag@mediaworks.hu PAKS Hogy mikor volt az a pil­lanat, amikor Berta Alexand­ra elhatározta, hogy ez a hi­vatása lesz, nem tudja meg­mondani, hiszen nem egyik pillanatról a másikra vált vé­révé a népzene. Amikor sor­ra jöttek a szakmai visszajel­zések és jött a belső megerő­sítés, hogy ez számára is jó, tudta, hogy ez a dolga. Amikor érettségire és to­vábbtanulni készült, éppen akkor hirdették meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egye­tem népzenei tanszékén az el­ső évfolyamot. Ezt egy olyan jelnek tekintette Berta Ale­xandra, ami igazolta, hogy jó útra készül lépni. A nép­zene iránti érdeklődését 12 éves korára datálja. A Csuto­­rás Népzenei és Néptánc Tá­borban akkor átéltek, az ott begyűjtött élmények annyira meghatározóak voltak, hogy ezt érzi a kezdőpontnak. A tábornak egyébként az­óta rendszeres résztvevője, ahogy magáról mondta, ős­kövülete, igaz 2009-től min­den nyáron, mint a Csuto­­rás Nemzetközi Népzenei és Néptánc Tábor oktatója vállal szerepel. Citeratanulmányait Pakson, a Pro Artis Művésze­ti Iskolában kezdte. Az egyetemen 2010 máju­sában, az alapképzés elvégzé­sével előadóművész diplomát, majd a mesterképzés elvégzé­sét követően 2012 júliusában pengetés szakon, 2013 júliu­sában népi ének szakon nép­zenetanári diplomát szerzett. Ma már Budapesten él, hiva­tása, élete a népzene, amit a Zeneakadémia Népzenei Tan­székén tanít is. Emellett a Hagyományok Háza népze­nei szakelőadóként számíthat a munkájára, előadóművész­ként pedig a Pengetés Trió­val lép fel. Mint mondta, szó­listaként már nem lép fel, a trióval viszont nemcsak ha­gyományos koncerteket tar­tanak, hanem interaktív elő­adásokat is főleg gyerekek­nek, akár egy-egy ünnep­naphoz kötődően. A gyere­kek így megismerkednek a hangszerekkel, népdalokkal, sőt a néptánccal is, mert ese­tenként táncossal egészül ki a trió. Ezeken az alkalmakon és a Fölszállott a páva gyermek­vetélkedőjében, mint men­tor, rengeteg élménnyel gaz­dagodott Alexandra. A tehet­ségkutató során az ország különböző területeiről olyan tehetséges gyerekekkel ta­lálkozott, ami meghatotta, megérintette. - Azt jelentet­te, hogy nem hiábavaló, amit mi csinálunk. Ez egy megerő­sítés volt számunkra - fogal­mazott. Szavaiból kiderült, hogy elhivatottan, őszinte örömmel végzi a munkáját.- A magyar népzenének az a különlegessége, hogy a ma­gyar embereket a saját zenei A szerző felvétele anyanyelvükön szólítja meg. A magyar népzene a mi anya­nyelvűnk, mondhatnám, hogy illik és kell ismernünk. Hogy szeretjük-e, az már bel­ső indíttatás - fogalmazott. Elmondta azt is, hogy szá­mára természetes, hogy ezen a nyelven szólal meg dalban is, azt pedig kifejezetten él­vezi, hogy mindezt egyedül­álló, szimbolikus nyelvezet segítségével teheti. Arról is beszélt, hogy minden kor­szerű eszközt meg kell ra­gadni ahhoz, hogy eljutas­sák a népzenét a fiatalok­hoz, de óvatosan kell ahhoz hozzányúlni, annak érdeké­ben, hogy „a magyar népze­ne maradjon meg önmaga”.- Ha hozzáteszünk nem baj, de a mondanivalót, amit közvetít, nem forgat­hatjuk ki azért, hogy popu­láris legyen, mert nem lesz hiteles - összegezte, hozzá­fűzve népdalkincsünk gaz­dag, ha nem a leggazda­gabb, s erre büszkék lehe­tünk. Három pengetős alkotja a csapatot A Pengetős Trió három penge­tős népi hangszer, a citera, a tambura és a koboz közös já­tékára épít. A rendhagyó hang­­szerelés ellenére hitelesen tol­mácsolják az adott vidékek énekes és hangszeres zenéjét. Rendhagyó, mert nem volt szo­kás, hogy ezek így együtt ját­szottak volna, viszont van olyan közös repertoár, amit mind a három hangszer tud és az el­múlt évek igazolták, hogy jó ez a társítás. Alexandra természe­tesen citerán játszik és énekel, Csasznyi Imre ugyancsak éne­kel és tamburán játszik. Csenki Zalán hangszere pedig a koboz és brácsa. A közelmúltban stú­dióba vonultak, hogy legyen jó minőségű lenyomata is a reper­toárnak. Az eredményt hozzá­vetőleg egy hónap múlva a kö­zönség is láthatja az interneten. PROGRAMOK CSÜTÖRTÖK Bölcske: Vakfolt (magyar film), 16 és 18 óra. A sötét ötven árnyalata (amerikai romantikus film), 20.30. Szekszárd: Állati csetepata (orosz animációs családi film) 3D 15 óra és 2D 17 óra. John Wick: 2. felvo­nás (amerikai thriller), 19 óra. KIÁLLÍTÁS Bonyhád Kép-Tár-Ház (Rákóczi út 57.): „A föld népe - a földnek arca” (Népviseletek és portrék). A kiállítást Deák Éva, a Magyar Tu­dományos Akadémia Bölcsészet­tudományi Kutatóközpont Nép­rajztudományi Intézetének tudo­mányos munkatársa nyitja meg, közreműködik Németh Judit elő­adóművész, 17 óra. KÖNYVBEMUTATÓ Tamási Könnyű László Városi Könyvtár: Partmann Tibor Refle­xió című könyvének bemutatója, 18 óra. Közreműködik Erdős Or­solya és Drávecz Ferenc. ELOADAS Bogyiszló Művelődési Ház: A nép nevében - A kommunizmus áldo­zatainak nevében. A Szent Mihály Szekere Vándorszínház előadása, 17 óra. Előadók: Valter Ferenc, a Magyar Állami Operaház magán­énekese, Pregun Tamás zongora­­művész és Kozma Milos színész hallgató. PÉNTEK MOZI Bölcske: Lego Batman movie (amerikai animációs kalandfilm), 16 óra. Vakfolt (magyar film), 18 Lego Batman a moziban óra. A sötét ötven árnyalata (ame­rikai romantikus film), 20.30. ELŐADÁS Paks Csengey Dénes Kulturális Központ: Szülők iskolája. Az első hét év életkori sajátosságai - Élet a Waldorf-óvodákban, 17 óra. KIÁLLÍTÁS Tolna MAG-Ház: Balogh Laci és barátai - kiállítás megnyitó és ze­nés-táncos műsor, 17 óra. Kiállí­tók: Balogh László, Vitéz Rotkay Zsuzsanna, Deliné Horváth Ma­rianna „Maya”, Kozák Éva, Csi­­tári Jánosné és Balogh Tamás. A március 24-ig látható tárlatot Vi­téz Vesztergám Miklós nyitja meg. A zenés-táncos műsorban közre­működik Vitéz Vesztergám Miklós tárogatóművész, Vitéz Publik An­tal előadóművész, Víghné Székely Rózsa, Antalné Biró Jolán, Ricz Jó­zsef és Balogh László. ÉVFORDULÓ Szekszárd Placc Ifjúsági Közössé­gi Tér: a Placc második születés­napja. Megnyitó, 16 óra. Iberican Táncegyesület, 16.10. Noura és a Tündérkék, 16.25. A Szent József Katolikus Általános Iskola kémi­ai kísérletek bemutatója, 16.40. Mozgásművészeti Stúdió, 17.10. Dolce Dance, 17.30. Málinger Ani­ta, 18 óra. Tarány Tamás, 18.30. Alterego, 19.30. Koncertek 20 órától: Idióták, WindMill, Four to Four, MoonBreakerS. Az előtérben a Diótörő Mesebolt várja izgal­masjátékokkal, valamint a Play­back színjátszó csoport nyújt be­tekintést a nyitott próbájára. Emel­lett lesznek születésnapi édessé­gek, pinata, cukorágyú. AZ OLVASÓ KÉRDEZ TOLNA MEGYE Rovatunkban szakértőink segítségével olyan kérdésekre keressük a választ, amelyeket személye­sen nem tettek volna fel. Bár­mire kíváncsiak, forduljanak bizalommal Budavári Katá­hoz, aki továbbítja a kérdést a megfelelő szakembernek. Olvasónk azzal fordult hoz­zánk, hogy édesapja végren­deletet szeretne írni, de nem tudja, ennek mi a módja. Elké­szítheti-e otthon két tanúval, vagy szükséges hozzá szak­ember? Dr. Gáli Ferenc ügyvéd a kö­vetkezőt válaszolta: - Az írás­beli magánvégrendeletnek szigorú alaki és tartalmi kö­vetelményeit írja elő a Polgári Törvénykönyv. Sajnos, ha ak­tuális lesz a végrendelet, ak­kor már nincs lehetőség pó­tolni a végrendelet hiányos­ságait. Érdemes „áldozni” arra, hogy később ne legyen problé­ma, szakemberhez kell fordul­ni. Persze otthon is lehet kí­sérletezni, de én is próbáltam olajkályhát javítani, majdnem felrobbantam - zárta szavait az ügyvéd. Olvasóink leveleit, informá­cióit, kérdéseit, felvetéseit, va­lamint fotóit várjuk továbbra is. Kérjük jelentkezzenek ak­kor is, ha valamilyen érdekes, nem szokványos dolgot ta­pasztalnak. Leveleiket a 7100, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. címre, e-mailjeiket a kata. budavari@mediaworks.hu-ra várja Budavári Kata. Telefon: 74/511-510. A Tolna nai Népújságkereszt­­rejtvény-nyereményjátékának 8. heti nyertese: Martin József (Tamási). A helyes megfejtés: Halló belváros! Sztracsatella. A győztesnek gratulálunk, és továbbra is várjuk a megfej­téseket. Érvényes előfizetés­sel rendelkező olvasóink a xx . heti keresztrejtvény-mellék­let címoldalán lévő feladvány megfejtését nevükkel, címük­kel együtt SMS-ben beküldhe­tik a 06-30/235-0333-as (nem emelt díjas) telefonszámunk­ra, illetve eljuttathatják pos­tai úton a 7621 Pécs, Kisfalu­dy u. 6. címre, a Dunántúli Napló szerkesztőségébe. A be­érkezés határideje: 2017. már­cius hó 8., szerda, 13 óra. A he­lyes megfejtést beküldők kö­zött most egy Disznótoros cí­mű szakácskönyvet sorsolunk ki, a nyertes nevét lapunkban közzé tesszük. (A beküldők hozzájárulnak nevük közlé­séhez.) VÉRADÁS CSÜTÖRTÖK Tolna MAG-Ház 9.00- 15.30 Dombóvár Kórházi véradó 8.00- 14.00 PÉNTEK Szekszárd Véradó Állomás 8.00- 15.00 NakIKSZT 13.00-16.00 VÍZÁLLÁS I A Dunán tegnap reggel 7 órakor: 1 Dunaföldvár 74 cm, Paks 525 cm, Dombori 324 cm, Árvízkapu 701 cm, Baja 430 cm. A Sió Palánknál 324 cm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom