Tolnai Népújság, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-14 / 62. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 14., KEDD HÍREK Büntetőeljárás ittas vezetés miatt TAMÁSI Ittas járműveze­tés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja mi­att indított büntetőeljárást a Tamási Rendőrkapitány­ság egy 34 éves helybéli la­kos ellen. Az illetőt március 12-én igazoltatták a rend­őrök Tamásiban. Az intézke­dés során felmerült a gya­nú, hogy a férfi alkoholt ivott, mielőtt beült a volán mögé. A későbbiekben ez be is igazolódott, mert az al­koholszonda pozitív értéket mutatott, közölte a rendőr­ség. 1.1. Virágot adtak a képviselők DOMBÓVÁR Virággal ked­veskedtek a Természetesen Dombóvár képviselőcso­port férfi tagjai a hölgyek­nek a nemzetközi nőnap al­kalmából. Szabó Loránd, Ti­­gelmann Péter, Szatmáry Gyula, Simon István és Kiss Béla kétszáz szál gerberát osztottak szét a város főbb pontjain: százötvenet Dom­bóváron és további ötvenet Újdombóváron. H. E. Szemetet szedtek, virágot ültettek SZEDRES Tavaszi szemét­­szedés és virágültetés ak­tív résztvevői voltak a Szek­szárdi I. Béla Gimnázium Bezerédj István Általános Iskolájának hatodik és nyol­cadik osztályos tanulói - tá­jékoztatott Porkoláb Tibor­­né tagintézmény-vezető. A diákok az iskolától a hid­jai temetőig - ahol az intéz­mény névadója és család­ja nyugszik - több zsáknyi, főleg műanyag alapanyagú szemetet szedtek össze. Mi­után kiértek a temetőbe, vi­rágot ültettek (képünkön) az utolsó birtokosnő, Bezerédj Mária Ottilia sírjára. B. K. A polgármester is kezet rázott a két diákigazgatóval Mihalovits Arnold és Pap Endre nyerte meg azt a ver­senyt, melynek tétje a Ga­ray gimnázium diákigazga­tói tisztsége volt. Szeri Árpád arpad.szeri@mediaworks.hu SZEKSZÁRD Az eredményt, az­az a duó győzelmét - az in­tézményben a hagyományok­hoz híven két diákigazgató te­vékenykedik - Heilmann Jó­­zsefné igazgató jelentette be. Mint hangsúlyozta, valameny­­nyi jelölt elismerésre méltóan, sportszerűen kampányolt és meggyőzően, színvonalasan, közérthető módon mutatta be saját elképzeléseit. A gimnázium kulcsát Ács Rezső adta át a nyertes páros­nak. Szekszárd polgármeste­re gratulációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a két di­ákigazgató számára valójában most jön a dolog neheze. Ami eddig történt, játék volt: ám et­től a naptól kezdve képviselni kell a tanulók érdekeit, köz­vetíteni az iskola vezetéséhez a terveket, a megfogalmazott kéréseket. A polgármester fel­ajánlotta: Heilmann Józsefné igazgató mellett, ha úgy adó­dik, ő maga is partnerként fo­gadja a két fiatalt. Gerzsei Péter, a KLIK Szek­szárdi Tankerületi Központ­jának igazgatója kifejezte re­ményét, hogy a diákigazga­tók sikerrel valósítják meg a kampányban is megfogalma­zott céljaikat az egész közös­ség javára. Végezetül a hétfőn és kedden zajló Garay Napok­hoz kívánt jó és hasznos szó­rakozást.- Nem igazán számítottunk a győzelemre, mert kaptunk olyan „füleseket”, melyek sze­rint a másik osztály párosa le­het a nyerő - nyilatkozott la­punknak Pap Endre. - Megle­pett az elsőség, de természete­sen nagyon örülök neki. Ami Arnoldnak (balról) és Endrének a polgármester adta át a gimnázium kulcsát Fotó: Makovics K. a programunkat illeti, minél előbb igyekszünk megvalósí­tani a csengőreformot. Az is­kolai csengő berregő hang­ja felett ugyanis már eljárt az idő. Az új csengőhangról szavazást kezdeményezünk. Emellett amint lehetséges lesz, nekilátunk a mosdóajtók felújításának, a zárak megja­vításának is.- Kampányunkban alapve­tően a humorra helyeztük a hangsúlyt - folytatta Mihalo­vits Arnold. - Ezzel igyekez­tük megnyerni a diákságot, ezek szerint eredményesen. Jómagam szintén a csengőre­formmal szeretném kezdeni a munkát. Abba még nem gon­doltam bele, hogy - ha szük­ség lesz rá - igazgatói szinten, a részleteket tekintve miként fog működni az egyeztetés: de az biztos, hogy a diákság érde­ke és az iskolához való hűség elsődleges lesz számunkra. Irodalom, földrajz, történelem, internet és saját műsor A diákigazgatók beiktatása ha­gyományosan a kezdetét jelenti a Garay Napoknak. Ennek meg­felelően tegnap több rendezvé­nyen is részt vehettek a tanu­lók. Fotókiállítás, osztályok kö­zötti vetélkedő, tolerancia works­hop, argentin táncház - csak né­hány az érdekesebb programok közül. Feltétlenül említést ér­demel a Körösi Csorna Sándor Kárpát-medencei Földrajzver­seny, valamint Az én Pannóniám című, ugyancsak Kárpát-meden­cei vers- és prózamondó verseny. Ezeken a megmérettetéseken nemcsak szekszárdi, hanem dél­vidéki, erdélyi, felvidéki és kár­pátaljai középiskolások is indul­tak. A mai napon, 10 órától elő­adások sokasága várja a fiata­lokat. Mások mellett Buda Ber­nadett, Beck Laura, Böjté Zsó­fia, Darida Zsófia, Kovács László­­né, Simonné Váradi Zsuzsa, Töt­­tősiné Törő Edina, Czakó Gábor, Balogh András, Kövecses Oli­vér, Márkus István, Orbán Krisz­tián ésZentai András tart ismer­tetést különböző témakörökről. A gimnazisták maguk is fellép­nek saját produkciókkal, a sokat ígérő bolondos kórusversenyen. Sikeres borversenyt tartottak Bölcskén BÖLCSKE Hét kategóriában ér­tékelték a borokat az idei bor­versenyen. A mustrán, amely­nek közel félévszázados múlt­ja van, az újfehér kategória volt a legnépesebb, de nem a legeredményesebb, bár itt is tíz aranyat osztott ki a zsűri. Legmagasabb pontot a Molnár Borpince sauvignon bora kap­ta. Az új vörös kategóriában 11 arany, 18 ezüst, 11 bronz mi­nősítés talált gazdára. A leg­többet érő bor a Bernáth Lász­ló pincéjéből kikerülő caber­net franc volt. A 15 rozé kö­zül 9 aranyat ért, 5 ezüstöt, 1 bronzot, a legfényesebb arany Keresztes Pált illette. Szépen szerepeltek a sillerek is, 15- ből hat kapott aranyat, illet­ve bronzot, 3 pedig ezüst mi­nősítést. A legmagasabb pont­számot dr. Tóth Mihály silie­re kapta. Hat othelló is a bírák elé került, ebből négy aranyér­met, kettő ezüstöt nyert. A leg­jobban Horváth Sándor 2016- os vörös othelló bora szerepelt. A 11 ófehér bor közül csupán egy érte el azt a szintet, amiért arany jár, ez Bán István hoz­záértését dicséri. Az óvörösek mezőnyét dr. Sűrű János 2013- as cabernet sauvignonja és a Molnár Borpince shiraza holt­versenyben vezeti. V. T. Elsőrendű a hagyaték ápolása SZEKSZÁRD Négy éve kezdemé­nyezte a Jobbik Magyarorszá­gért Mozgalom Ifjúsági Tagoza­ta a március 15. előtti kokárda­osztást, melyhez a felnőtt szer­vezet is csatlakozott, hiszen fontosnak tartják az ősök ha­gyatékának ápolását, az össze­tartozás, a forradalom eszmé­jének, a hősök emlékének hir­detését. így országosan a nagy­városokban, illetve sok kisebb városban és településen több tízezer ünnepi szalagrózsával látták el az arra járókat a Job­bik szervezetei. Tolna megye székhelyén szombaton a piac­téren hatszáz kokárdát osztott ki a Jobbik, számolt be lapunk­nak Szabó Balázs, a párt szek­szárdi vezetője. K. B. Szekszárdra hozták a NaturArt Magyar Természetfotósok Szövetségének kiállítását Díjnyertes fotók a kulturális központban SZEKSZÁRD Tavaly 24. alka­lommal írta ki a NaturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége Magyarország és Közép-Európa legrangosabb természetfotós pályázatát. A 2016-os megmérettetésen a zsűri több mint háromezer képből válogatott, és az utolsó fordulóban is 125 jó kép ver­sengett a díjakért. A zsűrizés ezúttal is a legszigorúbb szak­mai és etikai alapelvek alap­ján történt. A teljes átláthatóság jegyé­ben a képek elbírálásának két fordulója az internet nyilvá­nossága előtt zajlott, és a vi­lág bármely pontjáról nyo­mon követhető volt. A díjakat 2016. november 8-án adták át a Magyar Természettudomá­nyi Múzeumban. Itt láthatta a közönség először Az év termé­szetfotói - Magyarország 2016 című kötetet is, amely az idén először két nyelven, magyarul és angolul jelent meg. A múzeum aulájában 2016. november 8. és 2017. január 30. között volt megtekinthe­tő a döntőbe jutott 125 termé­szetfotóból álló kiállítás. On­nan országos vándorkiállítás­ra indult az anyag, melynek első állomása Szekszárd. Az érdeklődők a kiállítást egé­szen április 7-ig szemügyre Díjnyertes képeket láthat a közönség Fotó: Makovics Kornél vehetik a Babits Mihály Kultu­rális Központban. Daróczi Csa­ba és Selmeczi Dániel nyerte a pályázaton a Saubermacher - Az Év Természetfotósa 2016 dí­jat, melynek ifjúsági kategóri­ájában is kettős győzelem szü­letett: Ceglédi Ádám és Szeke­res Levente végzett az élen. Az Év Természetfotója díjat Daró­czi Csaba Kék és narancs cí­mű felvétele nyerte el, az év búvárfotósa Selmeczi Dániel lett. A két fotográfus mun­kái több kategóriában is jól szerepeltek. Természetesen a szekszárdi kiállításon is láthatók a többi díjazott fel­vételei is. Kvanduk B. Szekszárd az első A vándorkiállítás első állo­máshelye a szekszárdi Ba­bits Mihály Kulturális Központ Márványterme. A tárlat meg­nyitóját hétfőn öt órakor tar­tották, melyen dr. Kalotás Zsolt természetfotós, a Natur­Art elnökségi tagja mutatta be a szövetséget, a fotópályá­zatukat, valamint méltatta a két nyertest, Daróczi Csabát és Selmeczi Dánielt, illetve a díjazottakat. Az eseményen a Hollós László Megyei Termé­szetismereti Versmondó ver­seny díjazottjai szavaltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom