Tolnai Népújság, 2017. február (28. évfolyam, 28-50. szám)

2017-02-08 / 33. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUAR 8., SZERDA HÍREK Folytatja munkáját a műhely SZEKSZÁRO Elfogadta leg­utóbbi ülésén a Mentálhigi­énés Műhely 2016. évi tevé­kenységéről szóló beszámo­lóját a szekszárdi közgyűlés. Arról is döntöttek a képvise­lők, hogy az önkormányzat 1.371.000 forint támogatást biztosít a szervezetnek az el­látási szerződésben vállalt feladataira. A műhely és klub­jai, szolgálatai számtalan fel­adatot látnak el, az egyesü­let részt vesz az egészségfej­lesztés folyamatában, szem­lélet- és tudatformálásban, egyéni és közösségi lélekvé­­delemben. B. K. Ismét jár a komp a Dunán Paksnál PAKS Véget ért a kényszer­­szünet, ismét üzemel a komp Paks és Géderlak között. A jégzajlás ideje alatt kikötő­ben veszteglő komp hétfőtől ismét szállítja a járműveket, utasokat. Reggel 7-től déli 12 óráig lehet átkelni, majd 14- től 16 óráig, óránként. V. T. Gyerek, felnőtt együtt mazsolázott TOL Az igazán jó mese kortalan. Abban az értelem­ben, hogy nem számít, mi­lyen korszakban született, képes mindig újabb és újabb generációkat elvarázsolni. Bálint Ágnes Mazsolája is ilyen. Ezt bizonyította a bu­dapesti Ametiszt Bábszín­ház vasárnap délutáni színi­előadása a tolnai Lovardá­ban. A zenés bábjáték révén újra találkozhatott a közön­ség a 70-es években „szüle­tett” Mazsolával, Manócs­­kával, Tádéval és a többi szereplővel. A mostani kis­gyerekek éppúgy élvezték a történetet, mint az évtize­dekkel ezelőtti lurkók. Akik most már szülőként, nagy­szülőként nosztalgiáztak az előadáson. S. K. A gyerekek négyötöde már 14 éves kora előtt is ivott Egyre f iatalabbakkal találkozni a bulikban Van, ami másnap már nem tűnik annyira jó ötletnek (képünk illusztráció) A hétfő reggelek jellemző­en azzal kezdődnek a belvá­rosban, hogy a hétvégi bulik maradványait kell kerülgetni, hétvégi estéken pedig sok­szor ittas fiatalokat, kiskorú­akat is látni. Ez néha már a huszonéveseket is feszélyezi. Kvanduk Bence bence.kvanduk@partner.mediaworks.hu SZEKSZARO A Kábítószerügyi Egyezető Fórum (KEF) egy ko­rábbi, e témába vágó felméré­séből kiderül, hogy a fiatalok közel négyötöde már 14 éves kora előtt is ivott alkoholt. Az ECHO Innovációs Műhely és a KEF közös, 2014-ben vég­zett kutatásában szekszárdi középiskolások, azon belül is 16 éves tanulók magatartás­kockázatát vizsgálták, köz­tük a dohányzási és alkohol­fogyasztási szokásokat. A 26 osztály négyszázhat diákjá­tól felvett adatokból kiderül, hogy 96 százalékuk ivott már alkoholt. A felmérést megelőző 30 napban a diákok 78 százaléka, egyötödük hetente, 3 százalé­kuk pedig naponta fogyasztott alkoholtartalmú italt. A gya­koriságára utal, hogy a tanu­lók több mint fele a megelőző egy hétben is ivott. Ők jellem­zően városban élők, gimnazis­ták és fiúk voltak, akiknek az apjuk minimum érettségivel rendelkezett. Az adatok alapján a diá­kok 64 százaléka 14 éves kora előtt ivott már sört. Háromne­gyedükkel előfordult, hogy be­rúgott, egyharmaduk a vizs­gálat előtti egy hónapban is, 12 százalékuk pedig szinte heti rendszerességgel része­geden le. Egynegyedüknél a berúgás már 14 évesen, vagy korábban megtörtént. Alkoholfogyasztási szoká­saikra jellemző még, hogy leg­inkább sört és égetett szeszt fogyasztanak - tájékoztatta la­punkat Kálóczi Andrea, a Ca­ritas RÉV Szenvedélybeteg-se­gítő Szolgálat vezetője. Nem szövi át a prevenciós szemlélet Megesik, hogy túlcsordul a pohár Kálóczi Andrea azt is elmondta, 2014-ben felmérték a preven­ciós programok sajátosságait a városban. Akkor az iskolai fel­mérésben csupán az intézmé­nyek fele vett részt. Ezekből ki­derült, hogy 2013-ban egy isko­la kivételével mindenhol folyt valamilyen megelőző tevékeny­ség. Sajnos a programokba leg­inkább csak a tanulókat von­ták be. Csupán három iskolá­ban volt a pedagógusok, és két iskolában a szülők részére szer­vezett program. Akkorra már csak egy intézményben folyt kortárssegítő képzés, drogprob­lémában illetékes segítő szak­embert pedig csak két iskolá­ban alkalmaztak. Gyakori, hogy a programokat csak a tanulók­nak szervezik, és a tantervet, pedagógiai programot nem szö­vi át a prevenciós szemlélet. Az általunk megkérdezett fia­talok is nagyon eltérő választ adtak arra, milyen gyakran jár­nak bulizni. Az „amikor tehe­­tem”-től, a heti egy vagy két al­kalmon keresztül, az évsza­kos bontásig (nyáron majdnem mindennap, télen nem) min­den előfordult, hétköznap vi­szont egyikőjük sem iszik al­koholt. Jellemzően diszkó­ba és házibulikba járnak, ahol meg-megesik, hogy túlcsor­dul a pohár. De mint egyikőjük mondta: „Figyelek az egészsé­gemre, nem szoktam berúgni, de azért néha belefér. Én sem vagyok szent, előfordult már.” Legtöbbjük 15-16 évesen kezd­te, de volt, aki már 13 évesen bulizni járt. Mint mondták, egy­re fiatalabbakkal találkoznak sokszor, ami „gáz” és „nem ál­lapot, hogy alkoholizálnak”. Lopás miatt ítélték el az alkalmi tolvajt SZEKSZÁRD Távollétében ítélt el a Szekszárdi lárásbíróság egy 24 éves nőt kisebb ér­tékre elkövetett lopás miatt, mert egy alkalommal sem je­lent meg a bíróság előtt. Elfo­gatóparancs van érvényben ellene. A bíróság a vádlottra 120 nap pénzbüntetést sza­bott ki, amelynek napi tételét ezer forintban határozta meg. A rendőrség lefoglalt a nyo­mozás során 131.950 forintot, amelyből a bíróság a sértett­nek rendelt kiadni 120 ezret, kárigénye fejében. A sértett tavaly november 3-án, reggel 8 óra után ha­zafelé tartva megállt pihen­ni Sötétvölgyben a tónál, ahol a vádlott leszólította, és fel­ajánlotta szexuális szolgála­tait, amit a férfi igénybe is vett. Amikor a sértett átadott neki 2000 forintot, meglátta, hogy sok pénz van a férfinál, aki a pénztárcáját visszatet­te a kesztyűtartóba. Tíz perc­cel később, amikor a férfi ki­szállt az autóból, hogy ruháza-Felajánlotta szexuá­lis szolgálatait, a férfi igénybe is vette. tát rendbe tegye, a vádlott ki­vett a pénztárcából 120 ezer forintot. A nő még megkérte a férfit, hogy vigye el Bonyhád­­ra, ami meg is történt. A to­vább utazó sértett csak a me­­cseknádasdi benzinkútnál vette észre, hogy sok pénze el­tűnt. Azonnal visszaindult a bonyhádi benzinkúthoz, ahol a nőt kitette, ahol visszanézte a biztonsági kamera felvétele­it, majd feljelentést tett a rend­őrségen. Közben a vádlott autóbusz­­szal hazautazott egy baranyai faluba, ahol a pénzt átadta az élettársának, de nem mond­ta meg neki, hogy lopta. Dél­után élettársával és két kö­zös barátjukkal visszamen­tek Bonyhádra, s azt beszélték meg, hogy majd három órakor találkoznak a benzinkútnál. Az ott dolgozók azonban fel­ismerték a nőt, és bejelentést tettek, a rendőrök pedig meg­találták az autót, a benne ülő­ket és a vádlott élettársánál lé­vő pénzt is, amit az egyenru­hások lefoglaltak. 1.1. Már károsodtak a gyümölcsfák TOLNA MEGYE A csapadék egye­lőre nem okoz a gyümölcsö­sökben nagyobb gondot. Né­hány helyen megállt ugyan a víz az ültetvényeken, ami nem kedvező a fák gyökérzetének, ám a helyzet még nem kriti­kus, mondta dr. Vörös Géza megyei szakmérnök. A követ­kező napokban azonban elég sok, 5-17 milliméternyi csa­padék (eső és hó) várható kör­zetünkben és a talajban törté­nő leszivárgást lassítani fog­ják az éjszakai fagyok. A nagy hideg okozta károk felmérése majd csak tavasszal kezdőd­het meg, amikor beindul az élet a gyümölcsösökben. Az ország különböző pontja­in a csonthéjasokat érte jelen­tősebb fagykár, a nagy hideg miatt több helyen 10-50 száza­lék közötti termőrügy-károso­­dást tapasztaltak már most is, mondta Lédó Ferenc, a Zöld­ség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke a Haszon Ag­rár hírportálnak. A 30-40 százalék alatti ká­rosodás azonban egy jó virág­zás esetén még nem okozhat termésveszteséget. Akkor na­gyobb a baj, ha a virágzás sem lesz tökéletes, mert abban az időben éppen ismét lehűl az idő, mondta a szakmai szerve­zet elnöke. M. I. Farsangi hálóztak BÁTASZÉK A múlt hét végén farsangi báloztak a Kanizsai Dorottya általános iskola tanulói. A Kalász János Városi Sportcsarnokban az iskola névadója tiszteletére rendezett bálon a tanulók és neve­lők korabeli viseleteket, szokásokat felvonultató kis műsort mutat­tak be nagy sikerrel. M. I. Fotó: Kismődi Rita Erdemkereszt az utolsó tanúnak TAMÁSI A Magyar Vidék Orszá­gos ’56-os Szövetség országos elnöksége az 1956-os forrada­lom és szabadságharc 60. év­fordulójára emlékezve Hűség­gel a hazához érdemkereszt kitüntetést adományozott Ké­­ry László egykori őrvezető­nek, a Tamásiból elhurcolt ka­tonák utolsó tanújának, „Az 1956-os magyar forradalom és előzményei a tamási lakta­nyában, az Ungvárra depor­táltak névjegyzékével” című könyv szerzőjének - írta meg az infotamasi.hu városi por­tál. A szervezet egyik fő célki­tűzése, hogy megőrizze és to­vábbadja 1956 dicső eszméjét, hogy örök, fénylő és követen­dő példa legyen a magyar ifjú­ság számára. Kitüntetést érdemelt 1956 szellemi örökségének megőr­zéséért és a magyarságnak tett szolgálataiért a Tamási Helytörténeti Alapítvány is. A könyvbemutatóval és a még élő sorstársak személyes han­gú élménybeszámolóival egy­bekötött ünnepségen a kitün­tetést Kéry László, míg az ala­pítvány nevében Kurdi Tibor elnök vette át. Az elismeré­seket a közelmúltban a kiad­vány veszprémi bemutatójá­val együtt lezajlott rendezvé­nyen adták át. B. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom