Tolnai Népújság, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-08 / 211. szám
2016. SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK KITEKINTŐ g Berta Adrián az egykori vár falmaradványait mutatja S Dombóváron. A régészek® harmadik éve végeznekTM ásatásokat Gólyavárnál gf| A Kakasdomb nagy része a várból épült A Dombai család tagjai jelentős udvari méltóságokat és megyei tisztségeket töltöttek be a XV, század, azaz az 1400-as évek végén. A XVI. század első felében, a Dombai família férfi ágának a kihalása után Werbőczy István ítélőmester, a Trípartitum összeállítója szerezte meg a dombóvári várat, amely egy ideig Török Bálint birtokában is volt. A vár a XVI. század közepén török kézre került, akik 1686-ban adták azt fel. A török uralom alatt kisszámú, balkáni eredetű várkatonaság állomásozott a várban, amely A XX. század végén fordult komolyra Többek között az 1702-es robbantás nyomait is megtalálták a régészek és segítőik az idei ásatás során Gólyavárnál. A Szegedi Tudományegyetem munkatársai harmadik éve végeznek kutatásokat az egykori dombóvári vár romjainál, ennek köszönhetően egyre többet tudnak az épületről. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu * 1 DOMBÓVÁR Folytatódott az ásatás Gólyavárként ismert dombóvári vár romjainál. Berta Adrián vezetésével augusztus 1. és 31. között végeztek kutatásokat a'Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének munkatársai, illetve szegedi régészhallgatók. Munkájukat dombóvári középiskolások is segítették. Berta Adrián elmondta, hogy az egykori vár délkeleti részén ma is álló pillér állagmegóvásra szorul, ezért az ezzel a munkával megbízott építészek további, a tervezéshez szükséges építészeti adatokat kértek tőlük: a feltételezett két szomszédos pillér pontos helyét, továbbá a déli palotaszárny keleti részének néhány részletét. A kutatás sikerrel járt, és ezeken túl megtalálták annak a palánknak a maradványait is, amely már az első időszakban körülvette a várat, és amelynek a helyére a XVI. század elején kőfalat emeltek; továbbá a déli palotaszárny pilléreinek az építéséhez használt állványzat maradványai is előkerültek. Berta Adrián hozzátette, hogy ezeken kívül szelvényt nyitottak az egykori kaputorony nyugati toldajékára, ahol sikerült megtalálnunk az 1702-es robbantás nyomait, illetve arra utaló nyomokat is, hogy a vár utolsó időszakában a kapu felett egy nagy méretű erkély állt, amely az egykori Váralja település felé nézett. A leletanyag mindemellett elsősorban a késő középkori és a kora újkori élet mindennapi használati tárgyaiból áll, például edények töredékeit, eszközöket, fegyvereket találtak. Néhány díszes kőfaragvány is előkerült, köztük egy címerkő töredéke, amiből csak egy angyal szárnya maradt meg, valamint egy reneszánsz féloszlop töredékére bukkantak, amely a vár XV. század végi vagy XVI. század eleji, reneszánsz ízlésben történt átépítésre utal. Érdekesek voltak még az ékszerleletek: arany fülbevaló, gyűrű kő, amulett arab felirattal - tette hozzá a régész. És mint mondta, a tervek szerint jövőre folytatják a feltárást, az idén megkezdett déli palotaszárnyat szeretnénk tovább kutatni. Vázlatos alaprajzot és távlati képet először Rómer Flóris, „a magyar régészet atyja” készített a gólyavári romokról a XIX. század közepén, majd a XX. század utolsó negyedében kezdődtek komolyabb régészeti kutatások a vár területén. A nemrégiben elhunyt dr. Miklós Zsuzsa régész több alkalommal végzett terepbejárást a lelőhely területén, valamint több éven keresztül folyamatosan készített légi fotókat a várról. Dr. Gere Lászlóval közösen készítették el a romok építészeti felmérését és elemzését. 2012. januárjában a Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársai végeztek leletmentést az egykori vár területén. A dombóvári dr. Szőke Sándor és neje elsőként tették közzé az 1692-ben készült részletes, leltárszerű leírást a várról, Koppány Tibor építész pedig elsőként készítette el a vár elméleti rekonstrukcióját. A késő középkori és a kora újkori élet mindennapi használati tárgyai kerültek elő a kutatás során. Képünkön egy füstölő Keresztrejtvény Érvényes előfizetéssel rendelkező olvasóink a csütörtöki Keresztrejtvény melléklet 1. oldalán lévő rejtvény megfejtését a nevükkel, címükkel feltüntetve sms-ben küldhetik be a 06- 30/235-0333-as (nem emelt díjas) telefonszámunkra, illetve postai úton a 7627 Pécs, Engel János u. 8. címre a Dunántúli Napló Szerkesztőségébe. A mai feladvány megfejtésének beérkezési határideje: 2016. szeptember 14., szerda, 14 óra. A helyes megfejtések beküldői között most egy darab Családi ízutazás szakácskönyvet sorsolunk ki. (A beküldők hozzájárulnak nevük közzétételéhez.) A 35. heti feladványunk helyes megfejtése: Sötét zsaruk. We are the World. A szerencsés nyertes: Nemes Istvánná (Aparhant). Gratulálunk! Ötvennyolc éve érettségizett öregdiákok találkoztak a Garayban Gimnazisták voltak 1956-ban SZEKSZÁRD Az ötvennyolc éve érettségizett IV. C. osztály hét öregdiákja, Kilián Erzsébet, Szepesi Zsuzsa, Szénás Sarolta, Szilágyi Judit, Ótós Miklós, Rács László és Zsirkó Gyula találkozott egymással a Garay János Gimnáziumban. Az egykori tanulókat jelenlegi diákok várták a könyvtárban: Csizmazia Dóra verssel, Szeri Viktória gitárjátékkal teremtett meghitt pillanatokat. Naszladi Judit tanár és Heilmann Józsefné igazgató köszöntötte őket, majd az öregdiákok elevenítették fel emlékeiket. Volt miről beszélni, hisz’ ez a generáció gyermekként élte meg az ötvenes éveket, ,56-ot pedig gimnazistaként. Sz. Á. Az ötvenedik évforduló óta minden esztendőben találkoznak egymással a IV. C öregdiákjai PROGRAMSOROLÓ CSÜTÖRTÖK Bölcske: Sing Street (ír-amerikai-angol zenés filmvígjáték), 16 óra. Szex, mámor rock’n’roll (belga-francia film), 18 óra. Haverok fegyverben (amerikai filmvígjáték), 20.30. Szekszárdi Kilenc élet (francia-kínai vígjáték), 17 óra. Sully - Csoda a Hudson folyónál (amerikai életrajzi dráma), 19 óra. KIÁLLÍTÁS Szekszárd Babits Mihály Kulturális Központ, Bakta galéria: 10 év - Retkes Tamás fotókiállítását Odor János Gábor, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója nyitja meg, közreműködnek a Komjáthy fivérek, 17 óra. Szekszárd Ady Endre Szakképző Iskola, Székely Galéria: Decsi-Kiss János képzőművész textil relief kiállítását Juhász Gábor igazgató és Bágyi Zsuzsanna festőművész nyitja meg, 15 óra. Közreműködik Gutpintér Evelin, Mészáros Dávid, Víghné Székely Rozália. A tárlat október 2-ig látogatható. PÉNTEK MOZI Bölcske: Sing Street (ír-amerikai-angol zenés filmvígjáték), 16 óra. Szex, mámor rock’n'roll (belga-francia film), 18 óra. Haverok fegyverben (amerikai filmvígjáték), 20.30. Szekszárd: Kilenc élet (francia-kínai vígjáték), 15 óra. Suicide Squad - Öngyilkos osztag 3D (amerikai akciófilm), 16.30. Sully - Csoda a Hudson folyónál (amerikai életrajzi dráma), 19 óra. BÁTASZÉKI BORNAPOK Bátaszék Piactér: a Bátaszéki mazsorettek és a Best Street Team műsora 18 órától. Utána polgármesteri köszöntő, majd 19 órától az Idióták zenekar lép fel. Bikini koncert 21 órától. AVATÓÜNNEPSÉG Bátaszék A Turisztikai Információs Pont átadása a könyvtárnál, 17.30. TRAFFIPAX 03:0006:00 61-es főút 71. km 05:0007:00 60s főút 113. km 09:0011:30 M6 bal 125. km 09:0012:00 Bátaszék, Budai utca 90. 09:3011:30 Dunaföldvár, Paksi u. 92. 09:3011:30 60s főút 100. km 09:3011:30 61-es főút 77. km 100012:00 Tolna. Alkotmány utca 117. 12:3014:30 60s főút 90. km 13:0015:00 M6 bal 153. km 13:0015:30 M6jobb 108. km 13:0016:00 Tolna, Baicsv Zsilinszky utca 72. 13:3015:30 6os főút 113. km 15:0018:00 61-es főút 84. km 15:3017:00 60s főút 148. km 15:3018:30 M6 jobb 153. km 16:0019:00 M6 jobb 119. km 17:0020:00 Szekszárd, Tartsay u. 2. 17:3019:30 60s főút 120. km 18:0019:00 Szekszárd, Rákóczi u. 126. 21:0023:00 60s főút 100. km 21:0000:00 Dombóvár, Hunyadi tér 37. VÉRADÁS CSÜTÖRTÖK Dombóvár Kórházi véradó 8.00-14.00 Szekszárd Jakó Kft. 11.00-14.00 PÉNTEK Szekszárd Véradó Állomás 8.00-15.00 VÍZÁLLÁS 1 A Dunán tegnap reggel 7 órakor: f Dunaföldvár-81 cm, Paks 63 cm, Dombori 91 cm, Árvízkapu 464 cm, Baja 186 cm. A Sió Palánknál 180 cm. a török kiűzése után az Esterházy családé lett. Az akkor még szinte teljes épségben álló várat 1702-ben robbantották fel, ennek nyomait is megtalálták a mostani ásatások során. A romokat egészen a XIX. század végéig építési alapanyagként használták a helybeliek, így például Kakasdomb nagy része a vár kőmaradványaiból épült. De ennél frissebb példa is akad: tavaly például előkerült egy innen származó kő, amikor egy dombóvári házat lebontottak.