Tolnai Népújság, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-06 / 106. szám

10TETTHELY-TV-MUSOR 2016. MÁJUS 6., PENTEK Áramot vezetett a kerítésébe egy zalai férfi NAGYKANIZSA Emberölés kísér­lete miatt emeltek vádat egy ma­gyarszerdahelyi férfi ellen, aki áramot vezetett a szomszéddal közös drótkerítésbe, mert za­varták a túloldalon tartott ku­tyák. Az esetről a Zala Megyei Főügyészség adott tájékoztatást csütörtökön. A 73 éves férfi 2014 óta állt ha­ragos viszonyban a telekszom­szédaival, mert zavarta őt a ke­rítéssel körbezárt ingatlanjukon tartott kutyák ugatása és visel­kedése. Még a saját családját sem figyelmeztette... A férfi tavaly ősszel a lakóháza melléképületéből egy hosszabbí­tó kábelt kötött a szomszédos in­gatlannal közös drótkerítésre, ami így áram alá került. A szom­széd a teraszáról vette észre, hogy a kerítés esős időben több helyen villog, szikrázik, ezért ér­tesítette a rendőrséget. A szakértői vélemény szerint az áram alá helyezett rozsdás drótkerítésben olyan feszültség volt, ami érintés esetén a légző­izmok görcsét és a szív leállá­sát eredményezte volna. A férfi ezzel baleset- és életveszélynek tette ki a szomszéd házaspárt és azok kiskorú gyermekét. Ráadá­sul ugyanezt tette a saját felesé­gével és leányával is, hiszen őket sem figyelmeztette. MW Emberrablás és kínzás a 18 milliós váltságdíjért Fegyverrel elrabolt és egy tanyán több hónapig fogva tartott egy háromfős banda egy Bécsben élő magyar férfit. Addig kínozták, amíg meg nem szerezték 18 millió forintját. Most vádat emeltek ellenük. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST/BÉCS Fegyveresen elkövetett emberrablás bűntet­te és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Fő­ügyészség két férfival és egy nővel szemben. A vád szerint 2014 nyarán elraboltak, majd több mint két hónapig fogva tar­tottak egy Bécsben élő magyar férfit, és a szabadon bocsátá­sát váltságdíj fizetésétől tették függővé. A fővárosi főügyész, Ibolya Tibor csütörtökön tette közzé: a román állampolgárságú el­sőrendű vádlott 2014 május környékén elhatározta, hogy a Bécsben élő férfit foglyul ej­ti azért, hogy tőle pénzt szerez­zen. A tervébe az élettársát, az ügy másodrendű vádlottját is bevonta. A nővel együtt ezután alaposan megtervezték az em­berrablás részleteit, a végre­hajtáshoz pedig egy férfi isme­rősük, a harmadrendű vádlott közreműködését kérték. A két férfi ezután Bécsbe utazott, ahol heteken keresz­tül megfigyelték kiszemeltjü­ket, feltérképezték a mozgását. Ezzel egy időben női társuk­nak hamis személyazonossá­got hoztak létre úgy, hogy paró­kával és színes kontaktlencsé­vel felismerhetetlenné tették, majd az így készült fénykép fel­­használásával valótlan névre és adatokra hamis személyi irato­kat készíttettek számára. A ha­mis iratokkal a nő alapított egy céget, hogy annak bankszám­láira majd a sértettől megszer­zett pénzt átutalják. Emellett az elsőrendű vádlott megvásárolt egy Pest megyei tanyát, ahol a fogva tartást tervezték. A két férfi 2014. augusztus 3-án egy furgonnal Bécsbe uta­zott. Áldozatukra a lakásánál vártak, majd a társasház liftjé­nél megtámadták, és nyugtató hatású gyógyszerrel elkábítot­ták. A férfit felvitték a lakásá­ba, ott megkötözték, majd egy nagyméretű táskába tették, és abban vitték le az utcán parkoló furgonhoz, amellyel a Pest me­gyei tanyára szállították. Ott két hónapig tartották fog­va, az őrzését a harmadrendű vádlott látta el. Ez a férfi - a má­sik két vádlott utasításai alap­ján - rendszeresen bántalmaz­ta, többször gázpisztollyal és késsel fenyegette, továbbá ká­­bító-nyugtató hatású injekció­kat adott be neki azért, hogy az akaratát megtörje és a pénzét kikényszerítse. A bántalmazás és a fo­lyamatos pszichés nyomás Mi lehet a büntetés? A büntető törvénykönyv szerint a büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha az emberrablást bűnszövet­ségben, fegyveresen követik el. Akkor viszont öt évtő! húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés ad­ható, ha az emberrablás kü­lönösen súlyos hátrányt okoz­va történik. Utóbbi lehet vagyo­ni és személyi jellegű is. A va­gyoni akkor különösen súlyos, ha mértéke meghaladja az 50 millió forintot. A személyes pe­dig akkor, ha a passzív alanyt hosszabb ideig, több hónapig tartják fogva. miatt a sértett végül hozzá­férést adott a vádlottaknak a bankszámláin lévő pénzhez. Az átutalást és a készpénz­­felvételt ezután a másodren­dű vádlott intézte a fiktív sze­mélyazonosságát használva, az e célra létrehozott cégen ke­resztül. Több mint 18 millió fo­­rinot szereztek így meg. A sértettet a két férfi végül 2014. október 8-án visszavitte Ausztriába, ahol az autópálya egyik kihajtósávja mellett ki­rakták és magára hagyták. ^ ___________ TELEVIZIO-MUSOR 2016. MÁJUS 6., PENTEK DS O 9 2 4.00 4.30 5.00 5.30 5.55 7.35 8.10 8.40 9.15 10.15 11.55 12.25 13.00 13.25 14.40 15.45 16.55 17.25 18.00 18.55 20.00 21.20 21.55 23.00 23.30 0.10 1.10 1.40 2.25 Fókusz© Pasik © Barátok közt© TopShop Jó reggelt, skacok! <í RTL Klub Híradó Fókusz © Magyarul Balóval AsztroShow Top Shop EgészségKalauz © Story Extra © Új csaj © Éjjel-nappal Budapest © Farm© Isten áldjon, Esperanza! © Story Extra © Fókusz © RTL Klub Híradó Farm© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Showder Klub ® RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Gyilkos elmék© Street Kitchen © Odaát © Odaát © 4.25 Paloma© 5.10 Hungerő© 6.10 Red Carpet - Sztárok testközelben © 6.20 Mokka© 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.50 Paloma© 13.50 Walker, a texasi kopó© 14.50 Walker, a texasi kopó© 15.50 Szeretned kell! © 16.55 Megtört szívek® 18.00 Ténypk 19.20 Drágám, add az életed! © 20.35 Jóban Rosszban © 21.20 Spangol - Magamat sem értem © 0.20 Red Carpet - Sztárok testközelben © 0.30 Grimm© 1.30 Tények Este 2.15 Aktív© 2.35 Sportos 2.45 Ezo.TV 3.45 Super Car© 0.10 Gyilkos elmék Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Itthon vagy! 9.40 Egy Perc Hír­űd adó 10.15 Minden tudás 10.40 Egy O Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó ty) : 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli 13 harangszó 12.41 Egy Perc Híradó ' 12.50 Ma délután 13.15 Unió 28 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Sum­ma 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Kosár 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Minden tudás 16.40 Egy Perc Hír­adó 17.15 Itthon vagy! 21.20Spangol -Magamat... 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Se­gítség, bajban vagyok! © 11.00 A gyanú árnyékában ® 11.55 Showder Klub ® 12.50 A szere­lem foglyai © 13.45 A bosszú asz­­szonya ® 14.40 Lucia - A sors ül-I dözöttje ® 15.35 Barátok közt © 16.05 Hagyjál főzni! 17.05 Kung Fu Panda ® 17.30 Az élet csajos ol­­j dala © 18.00 A narancsvidék ® 19.00 A szállító © 20.00 Új csaj © I 20.30 Hagyjál főzni! Mi - Petőfi fin 16.30 Rolie, Polie, Olie 16.55 Gyerekversek 17.00 Hetedhét Gyerekhíradó 17.05 Póló 17.15 Póló 17.25 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 17.35 Állatkerti sétány 64. 17.50 Kalandozások Andyvel 18.05 Milo 18.10 Milo 18.15 Milo 18.20 Milo 18.30 Traktor Tom 18.40 Traktor Tom 18.55 Eperke legújabb kalandjai 19.20 Pocoyo 19.30 Pocoyo 19.40 Csűrcsavarosdi 20.05 Kicsi a bors, de erős© 20.35 Családom és egyéb emberfajták © 21.00 Én vagyok Itt® 22.40 Rani, a lázadó hercegnő © 23.35 Akvárium Stage Pass © 6.35 Will és Grace© 7.00 Will és Grace© 7.25 Jóbarátok® 7.50 Jóbarátok© 8.15 Az indíték© 9.10 Kettős ügynök© 10.05 Szívek szállodája® 11.00 Amerikai mesterszakács © 11.55 CSI: A helyszínelők 12.55 CSI: A helyszínelők 13.50 NCIS - Tengerészeti helyszínelők© 14.50 NCIS - Tengerészeti helyszínelőit © 15.50 Castle© 16.50 Castle® 17.40 Amerikai mesterszakács © 18.40 Jim szerint a világ © 19.05 Jim szerint a világ© 19.35 Két pasi - meg egy kicsi® 20.05 Két pasi - meg egy kicsi© 20.35 Két pasi - meg egy kicsi© 21.00 Kardhal© 23.10 Herkules, a világ ura© 1.15 Két pasi - meg egy kicsi © 7.00 7.15 7.25 7.55 8.25 9.15 10.10 11.40 12.00 12.02 12.45 12.55 13.25 14.25 15.20 16.10 17.00 18.00 18.30 18.35 19.30 20.35 22.15 23.45 23.50 1.50 Híradó Időjárás-jelentés Életkerék Öt kontinens Váratlan utazás © A hegyi doktor © Család-barát Világörökség Portugáliában Déli harangszó Híradó Kult+® Két duci hölgy Monsieur de Funes Erdészház Falkenauban © Halálbiztos diagnózis © Tappancs, a mesterdetektív © Ridikül © Híradó Időjárás-jelentés A hegyi doktor® Maradj talpon!© Virtuózok Nora Roberts - Délidő © Kenő© Mr. Pip © A Laconia elsüllyesztése © 8.20 8.45 8.55 9.25 9.35 10.05 10.25 10.50 11.15 11.30 13.00 13.20 13.45 14.15 14.50 16.25 16.55 18.00 19.00 20.00 21.00 21.30 22.30 23.25 0.55 Egygyergyóalfalvi festő világa Német nyelvű hírek Magyarország 2000 Családi krónikák © Orosz nyelvű hírek Iskolapad Élő egyház Katolikus krónika Isten kezében © Angol nyelvű hírek A megoldás © Híradó Tessék! Összhang (A Kárpát­medence zenéje) Magyarország 2000 Családi krónikák © Család-barát Életkerék Vasparipával a Székelyföldi Legendáriumon MMA- portré sorozat © Hogy volt!? Slágertévé © Híradó Maradj talpon!© Ridikül© Család-barát Himnusz 4.20 Abowling-bajnok© amerikai vígjáték 2007 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.15 Kispályás szerelem © amerikai vígjáték 2012 11.20 Egyedül a világ ellen © amerikai thriller 2010 12.55 Rejtőzködő fenevadak © angol-kínai akciófilm 2013 | 14.45 A testőr© amerikai akciófilm 2009 16.45 Gunman© spanyol-angol-francia akciófilm 2015 19.00 Rés a pajzson© amerikai akciófilm 1996 21.10 Légió© amerikai akciófilm 2010 R.: Scott Charles Stewart Sz: Paul Bettany, Willa Holland, Adrianne Palicki, Kevin Durand, Kate Walsh 23.00 A dolog© amerikai-kanadai horror 2011 1.00 Grindhouse: Terrorbolygó © amerikai honor 2007 22.40 Ra», í SUPER ml 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Ve­led is megtörténhet! ® 11.00 Csa­ládi Titkok © 12.05 Jóban Rossz­ban ® 12.40 Hal a tortán ® 13.45 Édes élet ® 14.55 Irigy Hónaljmi­rigy © 16.00 Aktív ® 16.30 Té­nyek 17.00 Red Carpet - Sztárok testközelben ® 17.10 Csapdába csalva © 17.50 Lara Croft: Tomb Raider ® 19.45 Édes élet ® 21.00 Shrek ©22.55 A dilis trió® 0.50 Propaganda © HÍR Tv'l 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Felfedező 11.30 Ázsia 12.00 Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Bogyó visszatér © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Csörte 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Ma­gyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Középkezdés 21.00 Híradó 21 21.30 Magyaror­szág élőben plusz 22.00 Híradó FILM íyiANiATBMBm 4.00- 5.00 Privát rocktörténet ® 6.00- 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.20 Pri­vátfilmek újratöltve © 13.35 Kobol­­dok nyomában © 15.20 Egy törvé­nyen kívüli Kanadában © 17.05 Este ® 19.15 Istenek fegyverzete © 21.00 Hart háborúja © 23.15 Ismeretlen hívás © 0.55 A vendég­ház ® 2.30 Privátfilmek újratöltve | 2.45 Privátfilmek újratöltve © 3.00 Privát rocktörténet © 9.05 Fórum 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 15.50 700- as klub © 16.20 Együtt a bizton­ságért © 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.20 Idő­járás-jelentés 19.25 Szabad szem­mel 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Tetthely ©22.35 Híradó-Este 9 10.35 Magazin 11.35 Női váloga­tott felkészülési mérkőzés 13.30 Múlt és Jelen egy időben 14.10 OTP Bank Liga labdarúgó mérkő­zés felvételről 16.05 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Maga­zin 16.45 Összefoglaló a nap ese­ményeiből 17.00 Puskás Akadé­mia TV 17.30 Összefoglaló a nap eseményeiből 17.45 Nagy Futam 20.20 Összefoglaló a nap esemé­nyeiből 20.35 UEFA EURO 2016 7.00 Harmadik félidő-extra Női kézilabda BL, Final Four, előzetes 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Tempó autósport magazin 9.30 Erősemberek HSMA Mas Wrestling, bothúzó magyar bajnokság, 2016. 10.30 Út Milánóba BL-magazin 12.00 Televíziós vásárlás 13.00 Harmadik félidő-extra Női kézilabda BL, Final Four, előzetes 14.00 Ökölvívás Profi gála, Las Vegas, Manny Pacquiao- Timothy Bradley 16.30 Mezeket fel! 17.30 Kézilabda EHF-kupa, nők, döntő, visszavágó, Dunaújváros - Metzingen 20.00 Harmadik félidő-extra Női kézilabda BL, Final Four, előzetes 21.00 Trash Talk Amerikai sportmagazin 22.30 Kosárlabda NBA, rájátszás TV PAPRIKA 11.30 Séfek, kíméljetek! © 12.00 Napról napra © 12.15 Napról nap­ra © 12.30 Fitt-térítők © 13.00 A Séf legyen veled © 13.30 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig © 14.00 Jó szakács, rossz szakács © 14.30 Két éhes tengerész © 15.30 Mesterszakácsok a katedrán © 16.00 Nigel Slater napi ajánlata © 16.30 Mimi francia konyhája © 17.00 Szafarikonyha © 17.30 Ter­mészet adta hozzávalók © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom