Tolnai Népújság, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-03 / 103. szám
g MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 3., KEDD Tizenkétezer palacsintát sütöttek a Duna-parton, de az igazi kihívás szeptemberben lesz Összeírásra készül a statisztikai hivatal TOLNA MEGYE Agrárium 2016 elnevezéssel gazdaságszerkezeti összeírásra készül a Központi Statisztikai Hivatal az idén május 15. és július 15. között, hogy nyomon kövesse a magyar mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat. A legutóbbi, hasonló jellegű összeírás 2013-ban volt. Az adatfelvétel két szakaszra tagolódik, elektronikus úton május 15-29. között lehet megadni a válaszokat egy online felületen, majd ezt követően a kérdőíveket összeírok közreműködésével június 1. - július 15. között összesítik. A felmérés az ország 1442 településének kijelölt mintakörzeteiben található mintegy 600 ezer háztartásra terjed ki. Ebből Tolna megye 53 településén belül 114 körzetet és közel 19 ezer háztartást érint. A mostani összeírás adatait az állatállományról, a föld- és vetésterületről ez év szeptember közepén, az előzetes adatokat pedig november közepén teszi közzé a KSH. Az összeírás 768 millió forintba kerül, amelyhez az unió egymillió euróval (mintegy 310 millió forinttal) járul hozzá. Az előző 2013-as összeíráson többek között kiderült, hogy az egyéni gazdaságok száma 482 500-ra csökkent, a gazdasági szervezetek száma 8800- at tett ki. M. I. Táborokat szerveznek TENGEUC Már készül a nyárra a Tengelici Evangélikus Egyházközség, idén is várják hagyományos napközis táboraikba a gyerekeket. Mint azt Füller Mihály lelkésztől megtudtuk, július 18. és 20. között délelőttönként az óvodások számára rendezik meg a Csillagszem Napokat. Július 25-től 29-ig pedig az iskolásokat várják a Szivárvány Gyerekhétre. Többek között éneklésre, játékra, bibliai történetekre, harci feladatok megoldására és sok alkotásra lesz lehetőségük. Néhányan már jelezték részvételi szándékukat, de a létszám betekéig még tudnak jelentkezőket fogadni. H. É. a szolgálatban lévő mentősöknek, tűzoltóknak is. Élesben szeptember 23-án teszi próbára magát a földvári közösség.- És mi lesz. ha addig valaki megdönti a jelenlegi rekordot? - kérdezem Gurics Annamáriától, aki gondolkodás nélkül rávágja, akkor nem negyvenezret sütünk, hanem hatvanezret! Most egyébként 250 kilogramm lisztet, 150 liter tejnek megfelelő tejport, ezer tojást kitevő tojásport, 80 liter olajat, 5 kilogramm sót használtak fel és persze a töltéshez ipari mennyiségben kakaót, fahéjat, lekvárt. Sikerült a főpróba, sőt túl is teljesítették, a tervezett tízezer helyett 12 ezer darab palacsintát sütöttek a Duna-parton lelkes civilek, aktivisták. Az igazi kihívás szeptemberben lesz, Dunaföldvár ugyanis újabb Guinness-rekord felállítására készül: negyvenezer palacsintát készülnek sütni. S hogy miért újabb? 2004- ben a város irányítószámával megegyező számú, 7020 adag húsgombóclevest készítették. Civil kezdeményezésből született a rekord ötlete, s civilek fogták össze a főpróbát is, mesélte Gurics Annamária, aki egyébként a dunaföldvári polgárőrség aktív tagja. Talán nem is volt olyan civil szervezet, amelynek tagjai ne vállaltak volna részt a feladatokból, amelyeket egyébként megosztottak. Volt, aki sütött, más töltött, megint más regisztrálta vagy éppen csomagolta a futószalagon készülő édességeket. Ott voltak a például a nyugdíjasklub, a Duna- Túra Egyesület képviselői, a kórusok tagjai, akik közben még nótáztak is, dolgoztak a polgárőrök, cserkészek, kertbarátok. Negyven gáztűzhelynél százhúsz serpenyőben készült a palacsinta, amiből ehetett minden majálisozó, de jutott Negyven tűzhelyen sütötték az asszonyok a palacsintát A korábban lehangoló lépcsősort vidám színekkel kifestették Összefogtak, megcsináltákm A büszke alkotok es az elkészült mű. Szebbé varázsolták a sötét sikátort Elhagyatott sikátor volt, a város keresett pontja lett a Duna-partról várhoz vezető Kecskeugrató, miután civil összefogás eredményeként újjávarázsolták. Az együttműködés, együtt gondolkodás szép példája volt a Guinness-rekord-kísérlet főpróbája is. Vida Tünde vtunde67@gmail.com DUNAFÖLDVÁR Lukácsi Pálné Mészáros Irma ötlete indította el a szürke sikátor újjászületését. Az elmúlt évben hívta fel magára a figyelmét egy festett virágokkal díszített fotó, amihez hasonlót el tudott volna képzelni a vár hátsó bejáratához vezető, Kecskeugratónak nevezett helyre. Azt, hogy ez a meredek, keskeny feljáró többre érdemes, már 2004-ben felfedezte a nyugdíjas gimnáziumi pedagógus. Mint mesélte, akkor a diákjaival élő panoptikumot csináltak, miközben éppen egy másik rekordkísérlet is zajlott a városban. A két frekventált helyszín, azaz a Duna-part és a vár közötti kapcsolatot jelentő lépcsősor azonban lehangoló volt. Az ősz és tél nem adott alkalmas időpontot, tavasszal viszont Irma újra elővette az ötletet, és toborzott résztvevőket, támogatókat. Akadt első szóra ebből is, abból is. A munkát a DunaTúra Egyesület tagjai vállalták, beleértve a növényzet irtását, a takarítást, az új örökzöldek telepítését és a virágok megfestését. Alighogy elkészültek, Irma már kész is volt az újabb tervvel: megkereste az újabban igen aktív fiatalokat, s azt kérte, hogy a szürke támfalat varázsolják szebbé. A személyes visszajelzések és az interneten sorra megjelenő fotók azt igazolják, hogy tetszik a helybelieknek a végeredmény. Egy na|) alatt festették tele a falat Meglesz, Irma néni, csók - idézi fel volt tanítványainak válaszát Lukácsi Pálné. Az AztaKeservit.com baráti társaság korábban környezetszépítő akciókkal hívta fel magára a figyelmet.- Tisztább környezet, tisztább fejek - aposztrofálta céljaikat Ferenczi Zsolt, a társaság vezetője. Azt mondta, legutóbbi takarítási akciójukból még fel sem ocsúdtak, amikor jött ez az új felkérés. Téger Attila tervei alapján négyen-öten készítették el a grafitit, ami Dunaföldvár jelképeit, a templomot, a hidat és a várat is ábrázolja. Nagyon gyorsan, összehangoltan dolgoztak, hiszen szerettek volna május elsejére elkészülni, így csupán egy nap maradt a festésre. Már a munkát is nagyon sokan figyelemmel kísérték, sőt akadtak olyanok, akik - látván, ahogy dolgoznak - azt mondták, ismét van hitük a fiatalokban. Azt, hogy az AztaKeservit.com csapatának tagjai nemcsak beszélnek, hanem dolgoznak is, egyre több eredmény igazolja. Munkával, de jó hangulatban telt a május elseje Kitakarították a falut GRÁBÓC Munkával, ugyanakkor jó hangulatban töltötték a május elsejét a grábóci faluszépítők. A falu csatlakozott az országos TeSzedd! mozgalomhoz, és megtisztították többek között a falu központját, a templom és a temető környékét, valamint a bekötő utat. Takács László polgármester elmondta, hogy 2011 óta minden évben tartanak tisztasági napot a településen, és örömmel tapasztalják, hogy évről évre kevesebb szemetet kell eltüntetniük. A vasárnapi akcióban résztvevő huszonöt embert az önkormányzat ebéddel vendégelte meg a munka végeztével. H. E. A tisztasági nap eredménye. Balról az ötödik Takács László HIRDETÉS , KIA cee'd UEPA Limitált széria > Navigációs rendszer > Tolatókamera Ä > > Start & Stop rendszer cze^’d The Power to Surprise Üzemanyag-fogyasztása (kombinált): 3,9-6,3 1/100 km, C.02-kibo<:sátás (kombinált) 102-141 g/km. Minden üzemanyag fogyasztási adat az Európai Parlament és Tanács 715/2007/EK rendeletével összhangban elvégzett, hivatalosan jóváhagyott tesztekből származik, modellek közötti összehasonlítás céljából. A tesztadatok nem tartalmaznak semmilyen garanciát az adott gépjármű valós üzemanyag-fogyasztását liléidén. 7 év / 150.000 km garancia érvényes az EU tagállamokban ♦ Norvégia. Svájc, fzland, Gibraltár területén. A képen látható autók illusztrációk. A hirdetés nem minősül kereskedelmi ajánlattételnek. A részietekről és garancia feltételeiről érdeklődjön a KIA márkakereskedésekben. KIA AUTO-HOF 7100 Szekszárd, Palánki út 1. T +36 (74) 529-885 F +36(74) 529-886