Tolnai Népújság, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-02 / 52. szám

2016. MÁRCIUS 2., SZERDA Március elseje a polgári véde­lem világnapja. Ebből az alka­lomból tartott kedden ünnep­séget a Tolna Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság Szek- szárdon, a Babits Mihály Kul­turális Központban. Hanoi Erzsébet erzsebet.hanol@mediaworks.hu SZEKSZÁRD - Amit korábban a háborúk jelentettek, azt ma a természeti és az emberi ka­tasztrófák - mondta ünnepi beszédében Hábermayer Ta­más ezredes, igazgatóhelyettes a Tolna Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság polgári vé­delem világnapi rendezvényén. Mint mondta, elődeink küzdöt­tek bombázással, jeges árvíz­zel, éhínséggel, járványokkal, de a ma emberének is van fel­adata, hiszen az élet bonyolul­tabbá vált. A természeti ka­tasztrófák intenzitása és kiter­jedése évről évre nő, az ember okozta katasztrófák száma sza­porodik. Kiemelte, hogy a polgári vé­delmi feladatok megváltoztak, a szakterületen dolgozó kollé­gáknak rendkívül komplex ki­hívásokkal kell szembenézni­ük, és a feladatok megoldásá­hoz szövetségesekre van szük­ség. Az igazgatóhelyettes arról is beszélt, hogy annak érdeké­ben, hogy egy esetlegesen be­következő katasztrófát gyorsan és eredményesen tudjanak ke­zelni, terveznek, szerveznek, mentőcsoportokat hoznak létre, közösségi szolgálatra hívják az ifjakat. Hábermayer Tamás vé­gül köszönetét mondott mind­azoknak, akik bármilyen mó­don szerepet vállaltak a polgá­A polgári védelmi világnap al­kalmából a Tolna Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elismerő oklevelet adományoz azoknak a civilek­nek, akik a lakosság védelme érdekében végzett szakmai tevékenységükkel és önzet­len helytállásukkal segítették a katasztrófavédelem munká­ját. Az elismerést idén Szabó Balázs, a szekszárdi Tesco áru­ház igazgatója kapta meg, aki aktív, kezdeményező szerepet vállalt az állampolgárok életé­nek és javainak védelme érde­kében, szorosan együttműköd­ve a katasztrófavédelemmel. Kiemelkedő szakmai tevé­kenységének elismeréseként oklevelet vehetett át Kiss Já­nos Róbert tűzoltó alezredes, a Paksi Katasztrófavédelmi Ki­ri védelem területén. Az ezre­des egyébként egy fiktív, saját maga által írt visszaemlékezés­sel indított, amelyben az 1945. március 4-én történt szombat- helyi bombázás történéseit ele­venítette fel egy frontot meg­járt, családját menekítő édes­apa szemszögéből, illetve Rad­nóti Miklós Nem tudhatom cí­mű versét olvasta fel. Dr. Balázs rendeltség polgári védelmi fel­ügyelője és Boros József tűzol­tó törzsőrmester, a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnok­ság katasztrófavédelmi meg­bízottja. A lakosság védelme érdekében végzett kiemel­kedő szakmai tevékenységé­ért és önzetlen helytállásáért Kukoricza Árpád - Dombóvár, Farkas András - Bátaszék és Takács Gyula - Paks közbiz­tonsági referense kapott ok­levelet. Huszárné Lukács Rozália, Báta polgármestere a BM Or­szágos Katasztrófavédelmi Fő- igazgatóság központi rendez­vényén vehet át emléktárgyat, amellyel az emberi élet és va­gyon védelme érdekében vég­zett kiemelkedő munkája elis­meréséül. Gábor ezredes, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője azt hangsúlyozta, hogy a hivatásos szervek, az önkénte­sek, az önkormányzatok és a ci­vilek együttműködése szüksé­ges. Hozzátette: a polgári véde­lem világnapján pedig azoknak mondunk köszönetét, akik erőn felül cselekedtek a biztonság ér­dekében. Légoltalom volt A polgári védelmi feladatai fo­kozatosan alakultak ki a lég­oltalmi feladatokból, és vál­tak a természeti vagy ember okozta katasztrófák megelő­zését, és az azokkal szembe­ni védekezést szolgáló szer­vezeti, feladat- és intézkedési rendszerré. A légoltalom előd­je a légi figyelő és riasztószol­gálat volt 1917-ben, majd 1935-ben létrejött a hatósági légoltalom, 1937-ben pedig önkéntes szerveződésként a Légoltalmi Liga. Az elneve­zés 1964-ben változott polgá­ri védelemre. Napjainkban a szakterület a katasztrófavé­delem irányítása alá tartozik. Alapelve. hogy az állampolgá­roknak joguk van a biztonság­hoz, de megteremtésében te­vékenyen részt kell venniük. Oklevelet kaptak a kiemelkedők MEGYEI Hiányzó szándék Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu C salád, otthonteremtés, kényelmes, kiszámítható, meg­bízható élet. Minden fiatal pár álma. Bizonyára sokuk­nak jelent majd kapaszkodót a nemrégiben indult támo­gatási forma, a csők. Bár aki benne van, attól azt hallottam, a valóság kevésbé kecsegtető, mint az erről szóló reklámok. De hát minden ajándékba kapott forint jól jön annak, aki lakásra gyűjt. Nincs is ezzel nekem semmi bajom, éppen ellenkezőleg. Vannak fiatal párok, akik éppen amiatt nem jutnak egyetlen fillér támogatáshoz sem, mert már megvették - nagy nehéz­ségek, hitelek, családi, baráti kölcsönök árán - életük első la­kását. Csak amikor ők vásároltak, mondjuk egy vagy fél évvel ezelőtt, akkor még nem volt csők, viszont van 10-15 évre szóló hitelük. Őket miért nem lehet támogatni? Mondjuk egy mó­dosított csókkal. Minden csak szándék kérdése, ráadásul ők már bizonyítottak, az önerőt a hitelhez összeszedték, és már a részleteket is fizetik. Nyil­ván ezt megelőzően a pénzin­tézet is alaposan átvilágította őket. Az ember, még ha fiatal is, éli az életét, amikor eljön az ideje, családot alapít, lakást vesz, és ha éppen nincs semmilyen támogatás abban az időben, ak­kor nem mondhatja azt, bocsika, várjunk még pár évet, hátha valakinek eszébe jut egy kis lakástámogatás. Ugyanez a helyzet a pályázatokkal is az élet más területén. Legyenek azok vállalkozások, cégek, szövetkezetek, a már megkezdett beruházásokat, felújításokat, fejlesztéseket, építke­zéseket senki nem támogatja, legalábbis itt Magyarországon. Erre támogatást kérni sem lehet. Pedig a régi mondásban le­het némi igazság: pénzzel lehet igazán jól újabb pénzt keresni. Ők már bizonyí­tottak, az önerőt a hitelhez össze­szedték Stekly Zsuzsa, a vizek szerelmese Kovács Ferenc (balról), Stekly Zsuzsa és Brauer János a megnyitón BONYHÁD A vizek szerelme­sének, azaz Stekly Zsuzsa zo­máncművesnek, festőnek a ki­állítása nyílt meg kedden Bony- hádon, a Hungária Takarékban. Az alkotó 25 akvarellje látható itt márciusban és áprilisban. A bonyhádi művész elmondta, el­ső ilyen festményét még 2000- ben készítette Tamásiban, azóta több víz közeli helyen, alkotótá­borban is megfordult, és dolgo­zott. Képein megelevenednek kedvenc vizei: a szálkai tó, a Duna, a Tisza és az Adria. Vizes munkáinak kvintesszenciája a Vízivilág című akvarell, amely a víz mélyének élővilágát mu­tatja be, és amely most szintén megtekinthető a takarékszövet­kezet nyitvatartási idejében. A tárlatot Kovács Ferenc bonyhá­di festőművész-tanár és Brauer János, a Hungária Takarék el­nöke ajánlotta az érdeklődők fi­gyelmébe. B. K. Ötödször érkezett, de egyben búcsút is vett Dombóvártól lián Mór, Izrael magyarországi nagykövete Öntözőrendszert ajándékozott a diplomata DOMBÓVÁR lián Mórt, Izrael magyarországi nagykövetét fo­gadták kedden Dombóváron. A diplomata ötödik alkalommal járt a városban, ezúttal búcsú látogatást tett, ugyanis augusz­tusban lejár a mandátuma, és addig felkeresi azokat a telepü­léseket, amelyekkel szoros kap­csolatot alakított ki az elmúlt években. A találkozón elmond­ta, hogy magyarországi mun­kája során azt tekintette fő cél­jának, hogy baráti kapcsola­tot alakítson ki hazánkkal, és hogy hozzájáruljon az előremu­tató politika megteremtéséhez. A nagykövet ajándékkal ér­kezett Dombóvárra. Két Izra­elben kifejlesztett öntözőrend­llan Mór (balra) Szabó Loránd polgármester és dombóvári képviselők társaságában szert hozott, amelyeket a Dom­bóvári Város- és Lakásgazdál­kodási Nkft. tud hasznosítani a Start munkaprogramban. Szabó Loránd köszönetét fe­jezte ki lián Mórnak az elmúlt évek együttműködéséért, és Dombóvár Város Díszokleve­lét adományozta neki. A kö­zös munka azonban várható­an nem zárult le. Kialakulóban van Dombóvár és az izraeli Kir- jat Malachi között a testvérvá­rosi kapcsolat, amelyhez igyek­szik támogatást nyújtani a le­köszönő nagykövet. Ilan Mór Rostás Zoltánnal, a Dombóvári Magyar-Izraeli Ba­ráti Társaság elnökével szintén találkozott. H. E. Emlékszoba A dombóvári zsinagóga mel­lett, a volt imaházban alakít­hatják ki a szegények orvo­saként ismert dr. Riesz Jó­zsef emlékszobáját. Ez is szó­ba került lián Mór látogatá­sán, amikor Takács Istvánné- val. a helyi zsidóság múltját is kutató helytörténésszel talál­kozott. Szabó Loránd elmond­ta: egyre több leszármazott jelzi, hogy szívesen hozzájá­rulna az emlékszoba kialakí­tásához, amelyet már évek óta terveznek Dombóváron. A dédunoka, dr. Riesz Adrienn már átadta a hagyatékot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom