Tolnai Népújság, 2015. augusztus (26. évfolyam,179-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2015-08-02 / 28. szám
2015. AUGUSZTUS 2., VASÁRNAP MŰVÉSZBEJÁRÓ 'J Molnár Piroska számára a nyár is „munkaügyekkel” telik, és nem csak a köztévé sorozatában. A felvételek mellett Szegeden is játszik, és nyaralni is úgy megy, hogy onnan egyenesen a színpadra esik vissza. Fábos Erika- Színházi szünet van, nyár közepe, mégis alig tudtunk időt keríteni egy rövid beszélgetésre. Mi mindent csinál?- A Kultkikötőben kezdtük a Balatonnál a nyarat, az elmúlt hetekben pedig hajnaltól éjszakáig dolgozom. Nappal a Munkaügyek következő szériáját forgattam, este pedig vittek Szegedre próbálni. A Tévedések vígjátékában Emíliát, Égeon feleségét, egy apácafőnöknőt játszom, Teréz anyának öltöztetve.- Akkor ez a hét a főpróbákkal telt. Az egy különleges állapot önnél?- A főpróbahét az már egyszerű, addigra már tudom a szöveget, a jeleneteket, megszoktam a jelmezem. Ilyenkor már semmi másra nem szeretek figyelni, csak ebben élek, ez a fontos, de olyan nagy misztikum, amiket hallani, az nálam nincs. Kiss Manyi mondta, hogy nincs semmi titok, „megtanulom a szöveget, a rendező megmondja, hova álljak, és kész.” A darab és az előadás is zseniális, a közvetlen partnerem, Haumann Péter csodálatos, és a többiek is.- Szülőhelye, Kunágota közel van Szegedhez. Annak idején, az ötvenes években, egy kis faluban hogyan, mitől születhetett meg az a gondolat, hogy színésznő legyen?- A faluban egyszer egy héten volt filmvetítés. Ott kérdeztem anyukámat, hogy azok kik, akik ott vannak a vásznon? Mondta, hogy színészek. És én akkor rögtön tudtam, éreztem, hogy színész leszek. Onnantól csak ez volt a célom, mindenáron egy nagyobb városba akartam kerülni, ahol van színház és színészek. Szegeden jó nagy színház volt, ráadásul operával. Nagyon vonzott a dolog.- Önnek volt a magyar színésznők közül a legtöbb színházi bemutatója, ha igaz. Rengeteget dolgozik. Hogyan válogat a munkák között?- Jön a feladat, és én sokszor akár erőn felül is elvállalom. Mindig van benne valami, amiért azt tudom mondani, hogy megcsinálom. Sosem voltam válogatós. Kedvenceim sem nagyon voltak. Amit elvállaltam, arra felkészültem. Olvasok néha ilyen listákat, miben játszottam. Van, amire nem is emlékszem.- Olvastam, hogy a Krétakör társulatát egy nagyobb összeggel támogatta. Kaposvárott Nagymama-díjat alapított. Mi az, ami miatt egyes ügyek mellé áll?- Nincs ebben túl nagy filozófia. Hogy is mondja Kosztolányi, a Szeptemberi áhítatban? „Nem is kívánok egy pincét kiinni, vagy egy cukrászdát, vendéglőt megenni, csak az élet örök kincsébe hinni, s a semmiség előtt még újra lenni.” Ez ennyi. Félreértés ne legyen, nem vagyok gazdag, de amit nélkülözni tudok, azzal szívesen segítek, és ha megtehetem, meg is teszem. Amikor például Schwajda meghívott Kaposvárra, a Nagymamára, boldogan mentem, nem azért, hogy pénzt keressek. Felajánlottam az akkori gázsimat, amit minden évben egy fiatal színész és egy színésznő kap meg. Mivel voltam én is így, emlékszem, hogy a vidéki pályakezdő színészek nehezen élnek, ma is így van. Az egy gesztus volt, a Krétakör az más. A Facebookon tett közzé egy felhívást a társulat, amiben támogatókat kerestek és mivel nagyra becsültem, amit csináltak, felajánlottam félmillió forintot a munkájukhoz.- Odafigyel a fiatalokra, alternatív előadást támogat, ötezernél is több ismerőse van a közösségi oldalon. Ezek fiatalos dolgok.- Ebben a korban már megengedheti magának az ember, hogy kíváncsiskodik. Amit érdekesnek találok, arra odafigyelek. A mobil eszközökkel is így vagyok. Az internet is furcsa volt először, aztán megtanultam, mit tud, és megszerettem. Rengeteget olvasok a ne- ten, főleg színházról, de híreket is, és sokat levelezek. Hatalmas segítség. A közösségi oldal pedig jó dolog. Annyi régi emléket előhoz az életből. Abból, hogy menynyi ismerősöm van, mondjuk nem érdemes nagy következtetésekre jutni. Az ismertség az egy érdekes dolog, ennyi év távlatából persze nem emlékezhet mindenkire az ember. Aki bejelöl, én szépen udvariasan visszajelölöm. Ha ő úgy emlékszik, hogy ismerjük egymást, hogyan tagadhatnám meg én azt?- Ahhoz, amilyen megosztottság van jó ideje a szakmában, mit szól?- Ezek nehéz dolgok. Nem esnek jól, de én nem vagyok egy Névjegy rengeteg díjjal és elismeréssel 1945. OKTÓBER 1-JÉN született Ózdon. 1968-BAK végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1971-IG a Szegedi Nemzeti Színház színésze volt. 1971 ÉS 1978 KÖZÖTT, MAJD 1984- TŐL2002-IGa kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. 1978-TÓL1982-IG, MAJD 2002 ÉS 2013 KÖZT a Nemzeti Színház színésze. 2013 ÓTA a Thália Színház tagja. 2010-BEN díjat alapított Kaposváron, a Nagymama-díjat a legígéretesebb fiatal női és férfi színész kaphatja minden év demegszólalós alkat. Becsülök mindenkit, aki megteszi, de ezt én szemérmesen kezelem. Úgy érzem, mintha valamit kibeszélnék, ami nem tartozik senkire, csak ránk. Egymással kéne többet beszélni, azt hiszem. Jordán Tamással sokat játszom, és legutóbb a POSZT kapcsán beszélgettünk erről. Nem tudunk zöldágra vergődni. Amennyit én ebbe bele tudok szólni, amit tenni tudok, az annyi, hogy este 7-től 10-ig a színpadon megpróbálom azt sugározni, ami ebből a nézőkre tartozik.- Mondják magáról, hogy amikor nem csinálja, akkor meg nézi. A legtöbbet színházba járó színésznőnek tartják.- Igen, imádom a színházat, és nagyon szeretem nézni is a kollégáimat. Ha van szabadidőm, lelkes színházba járó vagyok. Mindenevő vagyok, akár egy cselédlány. Csak jó legyen, a többi nem számít.- Az idei évadban, mi tetszett a legjobban? Melyik volt a „Molnár Piroska-díjas” darab?- Nem lenne szép, ha erre bármit mondanék, és nehéz lenne választani is, de mondjuk ha előadást nem is mondok, azt elárulom, hogy a Katona József Színházban minden bemutatót megnézek. Úgy járok oda, mintha hazamennék, mert nagyon érdekel, amit csinálnak.- A nyárba azért belefér még egy kis pihenés is, vagy végig dolgozni fog? cember 8-án, Csiky Gergely születésnapján. DÍJAK, ELISMERÉSEK: Jászai Mari-díj (1977), Rajz János-díj (1979), Érdemes művész (1981), Kiváló művész (1990), Déryné-díj (1993), Kossuth-díj (1995), Halhatatlanok Társulat Örökös Tag (1999), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2006), Prima Primissima Díj (2013), Arany Medál-életműdíj (2013). 2011 óta a Nemzet Színésze. A Színházi Adattár szerint a legtöbb regisztrált bemutatón (204) részt vett színésznő. Filmszerepeinek száma is meghaladja a százat.- Most úgy alakul, hogy hosz- szabb időt is tudok pihenni. Tavaly nem sikerült a forgatások miatt, pedig jólesett volna. Három egész hetem lesz, csodálatos.- Három egész hét: mit kezd vele? Aktivitás van és nagy társaság, vagy ilyenkor éppen visszavonul?- Vissza! Mi az hogy! Mondom mindenkinek, hogy meghaltam, és nem itt vagyok eltemetve, mindennel hagyjanak békén. Augusztus 8-án elindulok a Balatonra, aztán folytatom Horvátországban a tengerparton, majd csak szeptember 2-án jövök haza. Igaz, másnap már játszom is, de addig igyekszem semmire nem gondolni.- Az elmúlt hetekben Koltai Tamás, Ferenczi Krisztina, Ács János halálhíre követte egymást. Hogyan viselte ezeket a veszteségeket?- Hatéves lehettem, amikor először szembesültem a halállal. Édesanyámmal beszélgettünk róla, aki mondta, hogy én is meg fogok halni. Akkor nagyon mellbevágott. Azóta megbékéltem ezzel, és magával a halállal is. Úgy vagyok, ahogy József Attila írja: „Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet, halálra ráadásul kapja, s mint talált tárgyat visz- szaadja bármikor.” Szomorú dolog, de természetesnek veszem. Ha fizikai síkon fájdalmas is, elfogadom, lelkileg meg úgy intézem, hogy ők megmaradjanak nekem, sokat eszembe jutnak, akik már nincsenek itt. Jövő héten újra paloznaki dzsessz PALOZNAK A Balaton északi partján, a dombon megbúvó Paloznak augusztusban már negyedik alkalommal változik két napra színes forgataggá. Az utcák megtelnek borospoharakkal sétálgató emberekkel, a Tájház udvara élőzenés klubbá változik, a faluhatáron, a nagyszínpad előtt a fűben fesztiválozók piknikeznek, és száll a jazz a levegőben. Augusztus 7-8-án újra megrendezik a Paloznaki Jazz Pikniket a Balaton északi partján. A szervezők 3 színpaddal és 15 felejthetetlen koncerttel készülnek. A T-Systems nagyszínpadon péntek este az Amoeba, Fábián Juli & Zoohacker, majd az egyik legnagyobb sztár, a Jazzanova ad koncertet. Szombaton az Infinity kezdi az estét, utánuk a Soul Surge következik, majd a szaxofonlegenda, Candy Dulfer perdíti táncra a közönséget. A Tájház udvarán pénteken a Marosi Zoltán Band, Pribojszki Mátyás Band, majd Little G. Weevil lép fel. A szombat Myra Monoka live actjével indul, majd Gubás Gabi és zenekara, valamint a Barabás Lőrinc Quartet ad koncertet. Különleges programkínálat a zenén túl Ahogy tavaly, idén is számítani lehet meglepetésekre, különleges performance-okra. Napközben gyerekprogramok várják a családosokat. éjjel interaktív fényfestés borítja be Paloznak központi épületeit. A piknikhangulatot piknikkosarak. behütött borok, helyi termelői finomságok teszik teljessé. A Hells Angels egyébként 2008 óta Magyarországon is működtet klubot. a mottójuk azonban ez: „Emlékezz. ez egy klub, nem banda!” Magyar Bandidos viszont nincs, a szomszédos Ukrajnában és Szerbiában, illetve tucatnyi európai országban viszont jelen vannak. A két bandával kapcsolatban volt meglepő európai hír 2010-ben, hogy a németországi banditák és pokoli angyalok bejelentették, fegyver- szünetet kötnek. Összecsapásaik miatt ugyanis a német hatóságok be akarták tiltani a két csoportot, amelynek vezetői - megelőzve a bírósági döntést - egy hannoveri ügyvédi irodában kézfogással szentesítették a békét. HIRDETÉS MAGYARORSZAG CSUPA TITOK. FEDEZZE FEL MINDET! Gyűjtsön ötleteket belföldi barangolásaihoz: úticélok, látnivalók melyekről talán sosem hallott. agyobbbevásárlóközpontokban valamint a Relay dve/tnénycs áron, 7ÍM) forintért a www.lapcentri