Tolnai Népújság, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-23 / 19. szám

4 KÖRKÉP 2015. JANUÁR 23., PÉNTEK Új elnök a szövetség élén asztalos zoltán Az elődök által megkezdett úton halad tovább Asztalos Zoltán: a szövetség továbbra is nyitna a fiatalok felé A tavalyi még tart, de márciusban indulna az új Start munkaprogram FÜRGÉD Folytatná a Start köz­munka programot Fürgéd. A tavalyi még tart, az újat már­cius 3-án indítanák a telepü­lésen. Mezőgazdasági munkát 50-en végeznének, a helyi sa­játosságokból adódó feladato­kat 40-en látnának el. Ez utób­bi azt jelenti, hogy húszán dol­goznának a táskavarró üzem­ben, a többiek járdát építené­nek, és újítanának fel, illetve a földutakat tartanák karban. Barkóczi József polgármester elmondta, eredetileg kevesebb mezőgazdasági közmunkás­ban gondolkodtak, de 3 hek­tárról hétre emelnék a fűszer- paprika termőterületük mére­tét. A növény termesztése pe­dig munkaigényes. Kidolgozott programjukat már eljuttatták a munkaügyi kirendeltséghez, mely a belügyminisztérium­nak továbbítja azt. A közmun­kások 2016. februárjáig dol­goznak a tervek szerint az idei start munkában. ■ B. K. Egy csokorba gyűjtik a helyi termelőket szekszárd A Helyi Termék Zsebkalauzba várják szekszárdi, vagy a megyeszékhely 40 kilo­méteres körzetében dolgozó kis­termelők, kézművesek, kisipa­rosok és művészek jelentkezé­sét. Az érdeklődőknek nem kell mást tenni, mint felkeresni az If­júsági Unió Szekszárd irodáját vagy honlapját, és kitölteni a re­gisztrációs lapot. Aki bejelent­kezik, lehetőséget kap egy in­gyenes, rövid, fényképes bemu­tatkozásra is. A cél a vásárlók és a helyi terméket előállítók köz­ti bizalom kiépítése és elmélyíté­se. Az adatbázis elektronikus és nyomtatott formában egyaránt elérhet lesz a vevők számára. Ilyen kiadvány már készült 2012-ben az Ifjúsági Unió Szekszárd Ne légy birka prog­ramja keretében, ám szeretnék ezt az adatbázis frissíteni. Egy­úttal arra ösztönöznének, hogy minél többen lépjenek a fenn­tartható, önfenntartó életmód útjára, és támaszkodjanak he­lyi erőforrásokra ezzel erősítve a helyi közösségeket. ■ M. K. A Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége (BSZOSZ) január elején tar­totta tisztújító közgyűlését Hőgyészen. A tisztújítással két évre választott elnöksé­get a szervezet. A szavazás eredménye értelmében a kö­vetkező időszakban a teveli Asztalos Zoltán irányítja a szövetséget, akit új feladatá­ról, céljairól kérdeztük. Vízin Balázs- Hagyományőrzőként, a szövet­ség elnökségi tagjaként évek óta szerepet vállal a BSZOSZ-ben, így a bukovinai székelység kultúrá­jának átörökítésében. Milyen el­képzelésekkel tekint a jövőbe?- Mindenekelőtt szeretném el­mondani, mekkora megtisztelte­tés számomra, hogy Fábián Ger­gely, Potápi Árpád János és Csi- bi Krisztina után a szövetség tagegyesületeinek képviselői ne­kem szavaztak bizalmat - vála­szolta Asztalos Zoltán. Az előde­im által megkezdett úton halad­va, a tőlük örökölt szemléletet a saját látásmódommal kiegészít­ve szeretném vezetni a szövet­séget. Fontosnak tartom, hogy a bukovinai székelység sorsfor­dító eseményeiről minden kö­rülmények között megemlékez­zünk - mind szellemi, mind tár­gyi értelemben. Illetve továbbra is erősíteni kell a tagegyesüle­tek együttműködéseit, színvona­las, tartalmas együttléteket sze­retnénk biztosítani, ahol a buko­vinai székely örökség valameny- nyi szegmense megjelenhet. Úgy gondolom, a tagegyesületek partnerek ezen törekvésekben, folyamatosan érkeznek javasla­tok a részükről.- Ön is a fiatal generációt kép­viseli, hogy látja, mennyire fogé­konyak a korabeliek az identitás megőrzésének üzenetére?- Sajnos azt tapasztalom, hogy a fiatalabb generáció kö­rében viszonylag kevesen van­nak, akik felvállalják a hagyo­mányőrzéssel kapcsolatos „fára­dalmakat”. Éppen ezért az egyik fő törekvésünk az, hogy a fiata­lok körében is vonzóvá tegyük a népi kultúrát. Előbb-utóbb mindenkinek a kezébe akad egy-egy régi fotó, hall egy törté­Névjegy asztalos zoltán 1983-ban szü­letett Bonyhádon, családjával Te­velen él. A német-történelem sza­kos tanár hobbija az olvasás, a helytörténeti kutatás, különös te­kintettel a Teveli Körösi Csorna Sándor Székely Tanintézet anya­gának kutatása. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetemen dolgozik. Felesége, Asztalosáé Illés Tamara latin-történelem szakos tanár, aki 13 hónapos kisfiúkkal, Márton­nal van otthon. Asztalos Zoltánt tavaly októberben Gáspár Simon Antal-díjjal tüntette ki a BSZOSZ példás hagyományőrző munkájá­ért. A Teveli Fiatalok Egyesületé­nek tagjaként szervezője az évek óta nagy sikernek örvendő„Kul- túr-házi esték” sorozatnak. netet, ami megragadja. A cél az, hogy ezek az élmények ne csak időszakosan, hanem lehetőség szerint minél többször érjék a fiatalt. Remek eszköze ennek az évről-évre megtartott népraj­zi tábor, de említhetném a mű­ködő gyermektánccsoportokat, időszaki-, és állandó kiállításo­kat, tájházakat. A hagyomány- őrzők tábora nem zárt közösség, bárki részese lehet, aki szeretne picit részletesebben foglalkozni ősei örökségével.- A szövetség egyik kiemelt célja a székelység „összefogása” hatá­ron innen, és túl. A minden évben nagy sikernek örvendő nemzetkö­zi folklórfesztivál is ezt szolgálja...- A „Bukovinai Találkozások” Nemzetközi Folklórfesztiválnak Bonyhád már több mint 20 éve ad otthont. Az évek során a fesz­tivál programkínálata egyre bő­vült, és nagy örömünkre újabb ország: a Moldovai Köztársa­ság csatlakozott a kezdeménye­zéshez. A résztvevőket bukovi­nai származástudatuk köti ösz- sze, e kapocs mindegyik buko­vinai népcsoport esetében meg­határozó, függetlenül attól, hogy a mai napig ott élő népről van-e szó, vagy olyanról, amelyet már emberöltőkkel ezelőtt kitelepítet­tek Bukovina területéről. Hagyo­mányőrző szerepe mellett a fesz­tivál turisztikai látványosság is.- A mai kor sajátosságait, lehe­tőségeit figyelembe véve: miként lehet megtartani, bővíteni az ősök által ránk hagyományozott szellemi, tárgyi örökséget?- Kiemelt „szereplője” en­nek a bukovinai székely népraj­zi tábor, amely minden évben más-más, bukovinai székelyek lakta településre „látogat el, és gyűjti, katalogizálja” a mai technikai eszközök segítségé­vel a még fellelhető tárgyi anya­got. Ugyancsak fontos szerepet töltenek be a falvakban találha­tó tájházak, néprajzi gyűjtemé­nyek, valamint ne feledkezzünk meg faragott emlékeinkről, kop­jafáinkról, székely kapuinkról sem. Átfogó családfa adatbázis is készült Rudolf László jóvoltá­ból, amely folyamatosan bővül, így régen elfeledett rokonságok is felkutathatóak. A 21. század technikai eszközeinek segítsé­gével a napi kapcsolattartás is villámgyorsan megoldható. Segítenek a nyugdíjasoknak a pályázat elkészítésében szekszárd Az Esélyteremté- si és Önkéntes Ház munkatár­sai várják azokat, akik pályáz­ni szeretnének szociális üdü­lésre. Mint azt Stölkler-Szabó Edit irodavezetőtől megtudtuk, a Magyar Nemzeti Üdülési Ala­pítvány 2015-ben is meghirdeti a szociális üdülési pályázatait. A tavalyi évhez hasonlóan pá­lyázhatnak a nagycsaládosok, a nyugdíjasok, a fogyatékosság­gal élők és az arra jogosult ked­vezményezettek. A pályáza­tok kizárólag a www.erzsebetp- rogram.hu honlapon elérhető elektronikus adatlap kitöltésé­vel nyújthatók be. A nyugdíja­sok szociális üdülésre és ked­vezményes fürdőbelépőre is pá­lyázhatnak január 9-től febru­ár 9-ig. A pályázatok benyújtá­sában a Tolna Megyei Család, Esély teremtési és Önkéntes Ház munkatársai segítséget nyúj­tanak, a Béla tér 6. szám alatti irodában, hétfőtől péntekig 8 és 12 óra között. ■ V. M. A vezeték cseréje mellett döntött a társaság őcsény A Széchenyi utca, Per- czel Mór és a Mátyás király ut­cában a földgáz gerincvezeték cseréjéről döntött az E.ON Hun­gária Zrt. Mint azt Varga Ivett sajtóreferenstől megtudtuk, a rekonstrukciót befűzéses tech­nikával végzik, tehát a régi gázcsőbe fűznek be egy új csö­vet. Ezzel elkerülhető a teljes aszfaltbontás. E munkálatok előkészítéseként ma délelőtt a település gázvezeték hálózatá­ról leválasztják a Széchenyi ut­ca érintett szakaszát. Ez mint­egy két órás gázszünettel jár a teljes településen, 10.30-tól vár­hatóan 12.30-ig. Ennek az a cél­ja, hogy az új csövek behúzása a Széchenyi utcában már a te­lepülésen élők földgáz ellátása mellett valósulhasson meg, te­hát kizárólag az érintett utcára korlátozódjon a vezetékbehúzás idején elengedhetetlenül szük­séges gázszünet. A társaság kö­szöni a település lakosságának türelmét, mely a vizsgálat ala­pos lebonyolításában nagy se­gítségükre van. ■ B. K. A jövő hét végén lejár a türelmi idő, ideje felkészülni ekáer A adóhatóság honlapján lehet tájékozódni, valamint egyedi esetre vonatkozó kérdéseket feltenni az új rendszerről szekszárd Az általános forgal­mi adóval kapcsolatos visszaélé­sek megelőzése, illetve felgön­gyölítése volt a célja az Elektro­nikus Közúti Áruforgalom Ellen­őrző Rendszer (EKÁER) beveze­tésének. Az EKÁER révén nyo­mon követhetővé válik az áruk tényleges útja, hiszen a szállítás­sal kapcsolatos adatokat - az áru megnevezése, mennyisége, cím­zettje, a feladó adatai, a szállító jármű rendszáma és egyebek - egy központi elektronikus rend­szerben még a fuvarozás előtt kell rögzíteni. A január 1-től be­vezetett rendszer a következő te­vékenységi köröket érinti: az Eu­rópai Unió más tagállamából Ma­gyarország területére irányuló termékbeszerzés vagy egyéb cé­lú behozatal. Magyarország terü­letéről az Európai Unió más tag­államába irányuló termékérté­kesítés vagy egyéb célú kivitel. Valamint a belföldi forgalomban nem végfelhasználó részére tör­ténő első adóköteles termékérté­kesítés. A rendszer a magyar adó­törvényen alapul, csak magyar adózókra és kizárólag a közúti szállításra vonatkozik. A Nemzeti Adó és Vámhiva­tal január 31-ig nem szankcio­nálja az EKÁER-rel kapcsolatos hiányosságokat, a türelmi idő azonban hamarosan lejár. A Tol­na Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara szervezésében a témá­val kapcsolatos fórumot tartót­ra huneargo Az EKÁER révén nyomon követhetővé válik az áruk tényleges útja, az adatok egy központi rendszerbe futnak Kaposvár [g] tak tegnap az érintett vállalko­zóknak. A nagyszámú érdeklő­dőnek Fausztné Czirják Zsanett, a NAV megyei igazgatóságának igazgatója és dr. Fülöp Ferenc, a NAV megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának igazgatója adott tájékoztatást, majd válaszoltak a feltett kérdésekre. Az EKÁ­ER rendszerrel kapcsolatban a www.ekaer.nav.gov.hu honlapon tudhatnak meg részleteket az érdeklődők. Ugyanitt lehet kér­déseket - egyedi problémákkal kapcsolatban is - feltenni, elekt­ronikus formában. Az oldalon lé­vő válaszok a NAV hivatalos ál­láspontját tartalmazzák, ezt ve­szik figyelembe az eljárások so­rán is. ■ Venter M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom