Tolnai Népújság, 2014. május (25. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-26 / 121. szám
2014, MÁJUS 26., HÉTFŐ 3 MEGYEI TŰKOR Gyerekeké volt a hétvége Idén is dobogós helyet ért el Szekszárd a Kihívás napján RENDEZvÉNYEKKakaóparti, rock and roll buli, gyermekszínház szBKSZÁRDHarmadik helyezést ért el a kategóriájában Szek- szárd a Kihívás napja 2014-es települések közötti versenyé- b en. Mint azt Nacsa Emesétől, a Szekszárdi Sport- és Szabadidőközpont igazgató-helyettesétől megtudtuk, az előzetes kiírásban is szereplő programok közül - illetve azok mellett - a legnépszerűbb sportágaknak a következők bizonyultak: ke- irékpározás, futás és gyaloglás, kosárlabda, asztalitenisz, labdarúgás, kézilabda, tollaslabda és búvárkodás. A kiváló időjárásnak köszönhetően a beltéri sportolás mellett sokan választottak a szabadtéri mozgásformák közül, továbbá több, általánosságban teremben űzött sport is kitelepült a szabadba a Kihívás napjára, mint például a taekwondo is. Az óvodák, valamint az általános- és középiskolák aktivitása nem csak a Sportcsarnokban és a Sportközpont szabadtéri pályáin volt megfigyelhető, az intézmények helyben is sok színes sportprogrammal készültek erre a napra. A dobogós helyezés azoknak a szekszárdiaknak az érdeme, akik ezen a napon legalább 15 percet a sportra szántak, és nem csak a város minél jobb eredményéért, hanem saját egészségükért is hajlandóak voltak megmozdulni. ■ V. M. Tetten érték a dolgozót, amikor lopott a kasszából DECsEgy decsi férfi tett bejelentést a rendőrségre, miután egy alkalmazottjuk lopni próbált tőlük, tudtuk meg a rendőrségtől. A sértett elmondása szerint már napokkal korábban is észrevették, hogy hiányzik az üzlet kasszájából, néhány nappal később pedig tetten érték az elkövetőt, 0. A.-t A helyszínre érkező rendőrök a 40 éves decsi férfit elfogták, előállították, és kisebb értékre elkövetett lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerő vallomást tett, melyben a korábbi lopásokat is elismerte. ■ F. V. A paksi rendezvényen kisautókat is kipróbálhattak a csemeték A szekszárdi városi gyereknapon kigrtóspnrt-bemutato is volt Lufi, légvár, habparti, mozi és rengeteg játék. Ezen a hétvégén a megye több településén kitettek magukért a felnőttek, hogy gyermeknapon a lehető legjobban érezzék magukat az ünnepeltek. Budavári K. - Vida T. TOLNA MEGYE Még az időjárás is a gyerekeknek kedvezett ezen a hétvégén. Nem is beszélve a rengeteg programról a megye több településén. Szekszárdon nem is egy rendezvény szolgálta azt a célt, hogy a legkisebbek jól érezzék magukat. A Béri Balogh Ádám utcai játszótéren, a TESCO parkolóban, a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskolában, a Gyermekjóléti Központban is szerveztek gyereknapot, a város pedig vasárnap a Babits Mihály Kulturális Központban és környékén tartotta a mondjuk úgy, központi rendezvényt. Az árusok már korán reggel pakoltak, hiszen kirakodóvásár is volt a Szent István téren. A program délelőtt tíz órakor gyermekmozival kezdődött, Bogyó és Ba- bóca tizenhárom kalandját izgulhatták végig a kicsik. Légvár, arcfestés természetesen itt is volt, valamint játékos angol foglalkozás, tánc- és küzdősport bemutatók és sok játék, kézműveskedés és mese. Az egyik legkiemelkedőbb programpont nak a gyermekszínházi előadás, Vargánya apó csodái ígérkezett ezen a napon. Kiváló helyszínt biztosított Pakson a Csengey Dénes Kulturális Központ most felújított parkolója a gyermeknapi programokhoz. Egyes programelemeket mégis a környező park árnyékot adó fái alatt tartottak. Éppen ezért a felületes szemlélőnek először fel sem tűnhetett, hogy milyen széles a választék. Az egyik domb tövében ugrálóvár csalogatta a kicsiket, nem sokkal arrébb a Celőke Mező fökli íjász Egyesület tagjai várták a gyerekeket, hogy beavassák őket az íjászat rejtelmeibe, és kóstolót adjanak annak örömeiből. A városi tűzoltóság, a rendőrség és a mentőszolgálat is tartott bemutatót, sőt a tűzoltók habpartv t is, amit nagy ujjjjon- gás kísért A házigazda Csen gey Dénes Kulturális Központ hoz több intézmény és szervezet csatlakozott, hogy emlékezetessé tegyék a napot. A művelődési ház kézműves foglal kozással, a város könyvtár Ka kaópartv val készük, volt logikai játszóház, rock and roü buh, illetve a Maszk Bábszínház előadásában élőszereplős marionett bábelőadás. Az utcákat kis- vonat járta egész nap közös csa- tádi városnézésre csáhitva min denkit. Pályázatokat díjaztak a Gyermekjóléti napon A gyermekjóléti napon - melyet a szekszárdi Gyermekjóléti Központ szervezett- a délelőtt lázas készülődéssel, a déhiián pedig a vendégek szórakoztatásával telt A munkatársak mellett önkéntesek is segítettek a lebonyolításban. A gyerekek rajzolhattak aszfaltkrétával, kaptak arc-és testfestést, fa halacskákat horgásztak, gyurmáztak, de a legviccesebb játék talán az evő- és ivóverseny vott, ahol a vizet és a lekváros kenyeret csak úgy szájjal, a kezük használata néikül kellett elfogyasztaniuk a versenyzőknek. Fél ötkor két előre meg hirdetett pályázat eredményhirdetése következett. A Szép Zöld Világ rajzpályázatra 150 munka érkezett, 26-ot ágaztak. A Tudós Születik tudományos vetélkedőn szekszárdi és környékbeli iskolák diákjai, számszerűit 66-an mérkőztek több területen. Közülük 11 gyermek kapott díjat, (bk) Az a jó, ha ekkor tényleg ők vannak a központban hogy mit kapjon a gyerek gyermeknapra? Figyelmet, közös programot Király Gabriella, a Tolna Megyei Pedagógia Sznfc- szoigálat főigazgatója, klinikai gyermek-szakpszichológus szerint az a jó, ha ekkor ténylega gyerek van a központban. De mint más ünnepek esetében is szokás elmondani, az lenne a leg jobb, ha nemcsak ekkor tenne így. Bóra program kiválasztásában kompromisszumot kell kötni, az az igazi ajándék a csemetének, amhőválaszt, mégha azt a szülő nem is találja hasznosnak. A szakember elmondkt, a mai fogyasztói társadalom egészen más, mint a 2030 énei ezelőtti vMg. Ugyanakkor, ha a gyerek hétköznap általában azzal jogad ja a szülőt mit hozott neki, fában nem feltétlenül játékot, csokit szeretne kapni, inkább arra kíváncsi gondoké rá napközben az anyukája, apukája. (bty mmmrrmrnmm SZEKSZÁRD-KISDOROG Egy szekszárdi nő lelt feljelen test a rendőrségre, mert volt párja. I. pénteken délután bántalmazta a megyeszékhelyen, tígékoztatta lapunkat Molnár Ágnes rendőrségi sajtószóvivő. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi szóváltást követően többször is megütötte az utcán a nő«, aki a bántál marás következtében meg sériik. A rendőröket egy járókelő értesítette. Az adatgyűjtés során Mmerält információk alapján az égvén ruhások rövid időn belül el jutottak a 43 éves M. E-bez. A rendőrök a kisdorogon élő elkövetőt súlyos testi sértés bűntett kísérletének meg alapozott gyanúja mialt gyanúsítottként hallgatták ki a Szekszárdi Rendőrkapitányságon. bF.V. Először gyűltek össze idén az oszrasak varsád Mén először jött ösz- sze a varsádi Őszirózsa Nyugdíjas Klub az Élet Rá zában. Kótainé Nagy Katalin, a szervezet veretbe el mondta, anyák napi rendezvényt tartottak, melyen Major Eszter, Czövefc Rántó na és Czmek Evelin verset mondott, Cs. Mayer Katalin, a Bárka Művészeti Szalon alkotó^ előadást tartott, Mayer Marianna pedig zenélt az ünnepeiteknek. Az édesanyákat és a nagymamákat a gyerekek egy-egy szál vF raggal köszöntötték. aRL Az egész család tatárt magának programot szekszáro Délutántól estig tartó programot szervezett péntekre a HÉT Egyesület a Tisztítótűz sorozatában. Kettő órára a kisgyermekes családokat várták az Encián Q- vil Szolgáltató Házba arcfestésre, régi játékok feteteve- nítésére. Délután négy órakor Connected címmel Fekete Katalin tartott interaktív, azaz beszélgetős*, játékos előadást a nagyobbaknak ©s szüleiknek az internet és a közösségi oldalak hátrányaira és eknyenről. Este bat órakor tini disco kezdődött ugyanitt. bBl.1L HIRDETÉS A Polip búival nyitotta a nyarat civilek Volt, aki agyturkáló gépet is bevetett a rendezvényen 3.299.000 Ft-tól KIA AUTÓ-HOF 7100 Szekszárd, Palánki út 1. T+36 (74) 529-885 f+36(74) 529-886 üv The Power to Surprise *A feltüntetett ár az MKB-Euroleasing Zrt. akciós finanszírozása esetén érvényes. A grafikai elemek illusztrációként szolgálnak. A KIA Cee’d gyári adatok szerinti üzemanyag fogyasztása vegyes használat esetén 3.7-6,01/100 km. CO2 kibocsátás (kombinált): 97-139 g/km, amely a 80/1268/EGK EU irányelvvel összhangban elvégzett, gyári tesztadatokból származik, a modellek közötti összehasonlítás céljából. A tesztadatok eltérhetnek a valós fogyasztási adatoktól. 7 év/150.000 km teljes körű garancia. Az itt közölt műszaki adatok és a hirdetési tartalom, tájékoztató jellegűek és nem minősülnek konkrét ajánlattételnek. A KIA Motors Hungary Kft. fenntartja a jogot a hirdetési tartalom megváltoztatására Az ajánlat és a garancia konkrét részletéről és feltételeiről érdeklődjön a KIA márkakereskedésekben illetve tekintse meg a www.kia.com oldalán._________________________________________________________________________________________________________________________________ szEKSZÁRoUgyan nem a szokásos helyen, de a szokásos hevülettel köszöntötték a nyarat a fiatalok Szekszárdon. A Polip iroda hagyományos rendezvényét ezúttal a Béla király téren tartotta több szervezet együttműködésével, melyek az úgynevezett „Mini civilláda” elnevezésű programban mutatkoztak be. így miközben az Űj Nemzedék Kontaktpont Iroda tagjai egy agyturkáló gép segítségével, illetve komolyan is segítettek a pályaorientációban, az érdeklődő a színpadi produkciókat és a fiatalok kerékpáros ügyességi mutatványait is figyelemmel kísérhette. A rendezvény délután kettőtől estig tartott. a B. K. A bátaszeki Best Street Team is bemutatkozott a Nyámyitó bulin t é i A