Tolnai Népújság, 2014. április (25. évfolyam, 77-100. szám)

2014-04-02 / 77. szám

2 2014. ÁPRILIS 2., SZERDA KÖRKÉP ____ Sá ndor Dániel és tanára, Erősné Máté Éva is különdíjat kapott teljesítményéért a rangos országos zeneiskolai versenyen Kiilöndíjat ért a tehetség zene Egyedül képviselte Tolna megyét az országos versenyen JEGYZET á j gifc* VENTER ill MARIANNA Szalagok és ollók amikor az első avatóünnep­ségen személyesen, sőt, mint fúvószenekari tag tevőle­gesen is részt vettem - saj­nos ennek már több mint harmincöt éve - elbűvölőnek találtam a jelképes átadás szimbólumát, a nemzeti szí­nű szalag átvágást. Tetszett a kis ceremónia üzenete, a közös öröm, hogy valami­vel többek lettünk, előrébb jutottunk. Azóta, főleg a hi­vatásomnak köszönhetően, számos alkalommal lehetett részem benne. A koreográfia az esetek többségében egy és ugyanaz: az avatandó do­log - legyen óvoda, uszoda, sportpálya, vagy éppen egy frissen elkészült út - terve­zője, kivitelezője, jövendő működtetője átvágja a sza­lagot, amelyhez az ollót ál­talában egy bájos gyermek, vagy egy népviseletbe öltö­zött csinos leányka nyújtja át, többnyire selyempárnán. az utóbbi egy hónapban exponenciális növekedés tapasztalható az egy napra jutó szalagátvágások tekin­tetében. Országos szinten számba venni sem lenne könnyű hányszor nyisszan az olló, szűkebb pátriánkat tekintve kiegyezhetünk átla­gosan napi 1,3 avatási szala­gozásban. AMI MINDENKÉPPEN jó, az az, hogy van mit avatni, elké­szült, felépült, megszépült, vagy korszerűsödött valami, és ennek tényleg lehet örül­ni. Ami kevésbé jó, hogy hir­telen annyi lett belőle, hogy egyre kopik az újdonság ere­je, és ami máskor örömteli pillanat volt, lassan már hét­köznapi eseménnyé szürkül, és ezért igazán kár. egyik ismerősöm a maga gyakorlatias módján sum­mázta a tendenciát: ha én azt a sok szalagot össze­szedhetném, amit ilyenkor elvágnak, azonnal kokárda boltot nyitnék belőle, s még merje valaki azt mon­dani, hogy nem szorult elég korszellem a magyarságba. Harmadik helyezést ért el, és Ferenczy György külön­díjat kapott Sándor Dániel a nyolcadik alkalommal meg­rendezett országos tovább- képzős zeneiskolai verse­nyen. Tanára, Erősné Máté Éva, szintén különdíjas. Venter Marianna Schubert és Ligeti György zongo­radarabjaival indult a megméret­tetésen Sándor Dániel, a szek­szárdi Liszt Ferenc zeneiskola továbbképzős zongora tagozatos növendéke. A versenyen az or­szág 44 zeneiskolájának közel száz diákja vett részt, Tolna me­gyéből Dani volt az egyetlen in­tolna megye Az európai uni­ós valamint hazai források­ból megvalósuló program a megyében összesen 18,6 ki­lométer hosszú útszakasz re­konstrukcióját tette lehetővé mintegy 1,2 milliárd forint ér­tékben. Már 2013-ban profil- javítást hajtottak végre a bo­gyiszlói bekötőúton, valamint megújulhatott Decsen a vas­duló. A harmadik helyezés mellé a legszebben megszólaltatott ro­mantikus darabért járó különdí­jat is neki ítélte a zsűri. A magas színtű felkészítésért pedig Erős­né Máté Éva kapott különdíjat.- Dani nagyon jó tanítvány, nagyon tehetséges, kötelesség- tudó és megbízható. Ezek a tu­lajdonságok igen értékesek ma­napság - mondja róla a tanára. Dani kilenc éve zongorázik, a hangszerválasztás nem volt könnyű döntés, ám mivel édes­anyja is zongorázott - ugyanitt, ahol ő - e mellett a hangszer mel­lett döntött, és nem bánta meg. A zenével azonban nemcsak a zon- £oraklassziku§3kon _ keresztül van kapcsolata. Játszik egy jazz zenekarban, és barátaival saját útállomáshoz vezető út. Mint azt Pécsi Norbert Sándortól, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályve­zetőjétől megtudtuk, az idei, kedvező időjárás szerencsére lehetővé tette a folyamatos fel­újítási munkát. A közelmúltban adták át a miszlai bekötőút közel 1,5 kilométeres szakaszát, el­zenekaruk is van, amely már „kinőtt” a garázszenekar kate­góriából, megvolt a bemutatkozó fellépése, és már több felkérést is kapott. A Pollyhipster nevű ban­dában gitáros és énekes. Mind­ezek mellett a Garay gimnázium 11. osztályos tanulója, tagja a Bartina néptánc együttesnek - nyáron Mexikóba ytaznak, ha sikerül támogatókat találni -, játszik, „segédrendez”, és még zenét szerez az iskola színjátszó csoportjában, és most éppen a középiskolás Helikon versenyre készül, ahol az öt kategóriából négyben indul. Adódik a kérdés, hogyan képzeli a jövőt.- Mégjiem tudtam&ldönteni. müyen hivatást választok. Sok minden érdekel, sok mindennel készült a burkolat felújítása a Paks-Cece összekötő úton, valamint a regölyi vasútállo­máshoz vezető úton. Befejezés előtt áll a Dom­bóvár-Alsó vasútállomáshoz vezető út rekonstrukciója, burkolaterősítés készül a 6-os főúton a Szekszárd-Bony- hád-megyehatár útvonal há­rom szakaszán, valamint foglalkozom. Az már biztosnak látszik, hogy valamilyen művé­szeti pálya lesz, jelen pillanat­ban a színészet érdekel a legjob­ban, de a helyzet még változhat - érkezik a válasz. Dani nem az egyetlen zeneis­kolai növendék a családban. Sebi öccse trombitán játszik, nagyon tehetséges, a zeneakadémiára készül. Zsiga öccse is a zongorát választotta, a tanára szintén Éva néni. Béni öccse is zeneiskolás már, ő még hangszerválasztás előtt áll, egyelőre még nem dön­tött, bár a dob a kedvencrei közé tartozik. A többi testvére - még egy öccse és egy húga van - még tú| kicsi a zeneiskolához, de va­lószínűleg ők is követik a családi hagyományt. felújítási munkák zajlanak a 65-ös főúton Zomba és Kéty térségében. Emellett profiljavítás ké­szül a Bonyhád-Tevel-Murga összekötő út bonyhádi átkelé­si szakaszán, míg Bátán a ré­zsűcsúszást állítják helyre és támfalat építenek a kivitelező szakemberei. ■ Venter M. Csak részlegesen használható a parkoló Paks Részlegesen használ­ható a Csengey Dénes Kultu­rális Központ előtti parkoló, mert folyik a burkolat felújí­tása. Cserélik a szegélyeket, a központ gazdasági bejáratá­nál térkő burkolatú parkoló­helyeket alakítanak ki, járda- szakaszokat újítanak meg, illetve új kötő és kopóréteget kap az aszfaltozott parkoló. A beruházás közel 42 millió forintból valósul meg. ■ V. T. Interjúkötetet mutatnak be szekszárd Bíró László tábori püspökkel, a Magyar Kato­likus Püspöki Konferencia családreferensével készített interjúkat Simon Erika. A Ma­gyarnak lenni sorozatban A lélek útjain címmel megjelent kötetet április 5-én 14.30-kor mutatják be a plébánia közös­ségi házában. A bemutatón, amelynek moderátora Czi- gány György lesz, részt vesz a püspök is. A könyv árának egy része a kórházkápolna ke­resztjének áthelyezését szol­gálja - tudtuk meg Bacsmai László szekszárdi esperes-plé­bánostól. ■ Gy. M. Időseket érintő témákról esik szó PAKS Dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigaz­gató-főorvosa volt a vendége a városi nyugdíjas klub népfőis­kolái programjának legutóbb. A szervezet minden télen útjára indítja ismeretbővítő előadássorozatát, aho^g rend­re helybeli, időseket érdeklő, érintő témákban jártas elő­adókat hív. Dr. Bodnár Imre a paksi egészségügyi ellátás fejlesztéséről beszélt. ■ V. T. Dr. Bodnár Imre Folyamatos a felújítás a közúthálózaton kedvező időjárás Összesen 18,6 kilométer hosszú szakaszt hoztak rendbe PROMÓCIÓ Előny a devizahiteleseknél! mentőöv Van megoldás - Otthont mentő program! Megújul a szeretetotthon beruházások Decsre 180, Szekszárdra óó millió kerül Újabb értékes programok, lehe­tőségek, szolgáltatások jelentek meg a Mentőöv Devizagarancia Szövetkezet palettáján, miköz­ben a devizahitelesek egyre több pert nyernek a bankokkal szem­ben. Rohamosan csökken a gép­jármű-devizahitelekkel foglal­kozó bankok esélye, olyan jog­erős ítélet született, amely sze­rint a szerződések jelentős része semmis, mert nem az arra jogo­sult írta alá. Napról napra több a jogerős ítélet a jelzálog-fedezetű devizahitelek eseteiben is, ahol az adósnak adnak igazat. A Szövetkezet a devizahitelek kezelésén túl nagy hangsúlyt fektet a peren kívüli egyezségek­re is. Mediátorai olyan megálla­podásokat kötnek, amelyek akár a felére is csökkenthetik a banki követelést, mindezt forintosítva, igen alacsony kamatozással. Az ehhez szükséges pénzügyi fede­zetet a Szövetkezet megterem­tette, az eljárás valamennyi elő­zetes költségét magára vállalta. A program képes az olyan ügyek megoldására is, amelyeket nem érdemes peresíteni, vagy elke­rülhetetlennek látszik a végre­hajtási eljárás. Mindez megállít­ható, kiváltható, független attól, hogy forint- vagy devizahitel volt az ügy alapja. Ugyanez a szolgáltatási for­ma tömegesen alkalmazható a vállalkozói hitelekre is, legyen az deviza- vagy forintalapú, kü­lönösen igaz ez a kisvállalkozói szektorra, a mikro- és egyéb hi­telekre. A cél, hogy elkerülhető legyen a végrehajtás, és helyre­álljon a vállalkozás likviditása. A Szövetkezet várja mindazok jelentkezését, akiknek megol­dásra váró deviza- vagy forinthi­teles problémái vannak, akiket a végrehajtás veszélye fenyeget, legyen annak az alapja bármi­lyen hitel- vagy akár köz- vagy közüzemi tartozás. A program az otthonát, autóját, vállalkozá­sát védi, mert VAN MEGOLDÁS! MENTŐÖV DEVIZAGARANCIA szövetkezet: Szekszárd, Tinó­di u. 9., tel.: 74/311-332, e-mail: devizaszekszard@gmail.com , honlap: www.devizasegitseg.hu . Szívesen látott vendégek voltak tegnap Decsen, a református szeretetotthonban Soltész Mik­lós szociális és családügyért fe­lelős államtitkár valamint Hor­váth István országgyűlési kép­viselő, a megyeszékhely polgár- mestere, akiket Pappné Szakács Csilla intézményvezető lelkész köszöntött. Mint Horváth Ist­ván mondta az otthon lakóiból álló hallgatóságnak, nemcsak jó időt hoztak, hanem jó híreket is. A múlt héten megszületett a döntés: 180 millió forintból meg­újulhat, megszépülhet az ott­hon, jelentősen javulhat a benne élők és dolgozók komfortérzete. Soltész Miklós elmondta, szíve­sen vesz részt olyan döntésben, amelynek eredményeként jó helyre, az arra rászorulókhoz kerül a pénz. A református templom mellett lévő otthon­ra utalt, amikor megjegyezte, ennek az intézménynek lelki tartalma is kell, hogy legyen. Hangsúlyozta, hogy a kormány az elmúlt három és fél évben nagy erőfeszítéseket tett, hogy behozza azt a lemaradást, ami a szociális ellátás és a gyermek- védelem terén volt tapasztalha­tó. Hangsúlyosan megköszönte Biczó Ernő polgármesternek azt a segítséget, amelyet a pályázat sikere érdekében nyújtottak. Mint Horváth István meg­jegyezte, az sem túl gyakran fordul elő, hogy Decsen jelent­senek be egy fontos szekszár­di beruházást. Most mégis ez történt: ebben a hónapban in­dítják azt a közbeszerzési el­járást, amellyel elkezdődhet a Tolna Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szervének új elhelyezése. A Dr. Szentgáli Gyula utca 2. szám alatti ingatlant újítják fel, s Sol­tész Miklós arról számolt be, hogy majdnem 48 millió forint­ból újul meg az épület, s a ké­pességvizsgáló és informatikai eszközökre közel 20 milliót for­dítanak. A teljes körű akadály- mentesítés megtervezéséhez a helyi érdekvédelmi szerveze­tek is segítséget nyújtottak. ■ Gyuricza M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom