Tolnai Népújság, 2014. április (25. évfolyam, 77-100. szám)
2014-04-02 / 77. szám
2014. ÁPRILIS 2., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR A törvény szerint járnak el patológia A szakemberek munkája a betegségek megelőzését is szolgálja Vízmelegítéses cserépkalyha beépítéséhez kaptak segítséget A szövettani vizsgálatok menetét törvény szabályozza, szükség esetén a mintát speciális szakértőhöz is elküldhetik. Ihárosi Ibolya Mint megírtuk, vádat emelt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettében egy sebész orvos ellen a Szekszárdi Járási Ügyészség. Az orvos ugyanis sem az általa végzett beavatkozás előtt, sem utána nem végeztetett kórszövettani vizsgálatot. Azzal, hogy nem végeztette el, az ilyen esetekben kötelező vizsgálatot, megszegte a szakma szabályait. - A szövettani vizsgálatok menetét törvény szabályozza. Előírja, hogy a haj, köröm, fog, szemlencse, illetve élettani szülés esetén a méhlepény kivételével, minden emberből eltávolított szervet és szövetet szövettani vizsgálatnak kell alávetni. Ezt a szabályt a Tolna Megyei Balassa János Kórházban, s nyilván a többiben is, betartják, hangsúlyozta kérdésünkre dr. Cifra János, a Patológia osztályvezető főorvosa.- Mi történik ezt követően a mintákkal?- Az osztályra eljutott minták először úgynevezett indítási eljáráson vesznek részt, azokat először szabad szemmel átnézzük. A kicsi, biopsziás mintákat teljes egészében feldolgozzuk, a nagyobbakról úgynevezett reprezentatív kimetszéseket végzünk. A paraffin blokkba ágyazott mintákból készülnek a metszetek, a mikroszkópos vizsgálat alapján ezek elemzését a patológusok egyike végzi el. Ha a minta egyértelmű, akkor kiadja a leletet. Ha a legkisebb kétség merül fel, megkonzultáljuk az esetet, majd szükség szerint további vizsgálatokat végzünk, vagy végeztetünk el. Nagyon szoros együttműködésben vagyunk a Pécsi. Tudományegyetem Patológiai Intézetével, ahova elküldhetjük a mintákat, ők még további vizsgálatokat végezhetnek el. Nyilvánvaló, hogy egy pathológus nem lehet minden területen maximálisan felkészült. Vannak olyan ritkább kórképek, amelyek felmerülése esetén a mintát a megfelelő szakértőhöz küldjük el.- Mi történi akkor, ha például boncolás során találnak olyan elváltozást, amely a kórelőzményben nem szerepel?- A kórházban körülbelül 50 százalékos boncolási rátával dolgozunk. Erre nyilvánvalóan akkor kerül sor, ha valamilyen nyitott kérdés van az esettel kapcsolatban. A boncolás megállapításairól minden esetről visszajelzést adunk a kezelőorvosnak. Ha éppen van ideje, akkor osztályukon személyesen beszéljük meg az esetet, de egy sebészt nyilván Dr. Cifra János, a Patológia osztályvezető főorvosa nem hívhatunk ki a műtőből, ilyenkor telefonon egyeztetjük a tapasztalatainkat. A törvény azt írja elő, hogy csak akkor lehet mellőzni a kórházban elhunytak boncolását, ha azzal kapcsolatban minden teljesen tisztázott.- Érthető, hogy például egy nyolcvanéves, rákban elhunytat nem szükséges boncolni.- Természetesen csak akkor, ha szövetmintával igazolt rákja volt. Ez a körülmény azért is nagyon fontos, mert az elmúlt években nagyon sokat fejlődött a molekuláris patológia. Kiderült, bizonyos betegségek családi halmozódást mutatnak. Ha van mintánk, akkor elvégezhetünk, illetve molekuláris patológia esetében végeztethetünk olyan genetikai vizsgálatokat, amelyek az adott család esetében a halmozódást igazolják. A családi halmozódást mutató betegségek esetében nagyon oda kell figyelni a szűrővizsgálatokra. Ilyen esetekben a szűrővizsgálatokat korábban kell elkezdeni mint az átlagpopulációban. A vastagbél daganatok például, korai stádiumban, nagyon jól gyógyíthatók. Általában 50 éves korban kell elkezdeni a béltükrözés és utána tízévenként célszerű ismételni. Ha a családi halmozódás felmerül, korábban kell elkezdeni és gyakoribb tükrözések szükségesek ahhoz, hogy korai stádiumban lehessen kiszűrni. bölcske Az egész gyülekezet élvezheti a hasznát - fogalmazott Szerdahelyiné Zimá- nyi Mária református lelkész a Paksi Atomerőműtől kapott segítséget megköszönve. Mint mondta, az atomerőmű áldásos tevékenységét évek óta tapasztalják. A legutóbbi alkalommal egy vízmelegítéses cserépkályha beépítéséhez kértek és kaptak segítséget. - Lehetetlenné vált a parókia, az imaterem és az iroda fűtése. Ebben kaptunk segítséget az atomerőműtől - mondta a lelkész. Beszámolt arról is, hogy hat éve számítógépeket kaptak, amiből jutott a lelkészi hivatalba, de osztottak szét szegény családok között is. Öt éven át kaptak segítséget ahhoz, hogy a gyülekezet tagjai Erdélybe és Kárpát-aljára utazhassanak.- Nagyon sok áldása volt, hiszen olyan embereket léptettünk volt magyar területekre, akik életükbe nem jutottak volna el oda. Ez nagyon jó lehetőség volt, hogy megismerjék az elszakadt részeken élő magyarok életformáját, életvitelét, vallásos szokásait - vázolta. Hozzátette, hogy különféle tartós élelmiszereket vittek magukkal, amivel a nagydobronyi árvaházat segítették maguk is. Minden alkalommal két busz- nyian, azaz nyolcvannyolcan utaztak, gyerekek, idősek egyaránt. ■ V. T. Szoceg: szeretet, bizalom, gondoskodás jubileum Tíz éve nyitották meg a decsi idősek otthonát, a térség egyik legszebb intézményét Horváth István országgyűlési képviselő, Soltész Miklós szociális államtitkár, Kocsis József, a Szoceg Nkft. ügyvezetője és Biczó Ernő, Decs polgármestere az ünnepségen az otthon lakóival és az idősek klubja tagjaival Tízéves fennállását ünnepelte tegnap a decsi idősek ötthona, amelyet három éve a pécsi székhelyű Szoceg Nonprofit Kft. üzemeltet. A szociális szervezet munkáját a tegnapi ünnepségen Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár is méltatta. Kétségtelenül a térség egyik legszebb szociális otthona a tegnap tízéves fennállását ünnepelő, a Sárköz „fővárosában", Decsen található idősek otthona. A szociális intézmény üzemeltetését az önkormányzat kérésére immár három éve a pécsi székhelyű Szoceg Nonprofit Kft. vette át A nagyközségben található Szociális Ellátó Központ az idősek otthona és idősek klubja mellett további két intézményt is üzemeltet, az idősek és a fogyatékkal élők nappali intézményét, és az alapellátás keretében házi gondozást is kínál. így összesen mintegy kétszáz ellátottról gondoskodnak, és negyvennégy embernek biztosítanak munkát.- Példaértékű munkát végeznek a decsi otthonban, ahol valódi értékek, a szeretet és a megbecsülés jelennek meg a mindennapokban - méltatta a pécsi szociális szervezet munkáját, és a kifejezetten szép környezetben található idősek otthonában uralkodó körülményeket a tegnapi ünnepségen Soltész Miklós. A szociális és családügyért felelős államtitkár hozzátette, hogy láthatóan az itt dolgozók a legfontosabbat, a szívüket adják át az idős embereknek. Az államtitkár arra is emlékeztetett, az otthont tíz éve, még az első Orbán-kormány idején, Széchenyi Terv segítségével építhették meg, és készülhetett el ez a csodás otthon.- Egy nemzetnek nincs jövője, ha nem tiszteli az időseket - ezzel a kijelentéssel kezdte ünnepi beszédét Horváth István, a térség fideszes ország- gyűlési képviselője, aki szintén köszöntötte az otthon lakóit, dolgozóit, és a születésnapi ünnepségen résztvevő szép- korúakat. Nagyon büszke arra, hogy a térségben, Decsen van az egyik legkorszerűbb, legmodernebb idősotthon, ahol magas szakmai és emberi színvonalon, értékalapú szakmaisággal, a keresztény hitet és szere- tetet szem előtt tartva gondoskodnak az ellátottakról. „Amikor három éve átvettük az intézményt csüggedt arcú lakókkal és dolgozókkal találkoztunk, de ez szerencsére azt követően nagyon hamar megváltozott, és ahogyan ma is, a csüggedtség helyét a derű és a bizalom vette át, és a bizalom, az hogy bíznak bennünk, nagyon fontos és nagy elismerés nekünk”- fogalmazott Kocsis József, a Szoceg NKft. ügyvezetője. Majd méltatta azt a mintaszerű együttműködést, amelyet sikerült megteremteni a decsi önkormányzattal. Biczó Ernő, Decs polgármestere arra emlékezett, hogy tíz évvel ezelőtt egy már nem használt iskolaépületet mentettek meg az enyészettől, és építettek át idősotthonnak, teremtettek helyben munkahelyeket, megbízást helyi beszállítóknak, és gondoskodást az idős embereknek. Az egykori iskolából kialakított idősotthon szimbolikus, hiszen a kezdet és a vég egyszerre jelenik meg, és ugyanazok az értékek alakítják, a decsi otthonban is a fő értékek közé tartozik a szeretet és a gondoskodás. A csodás apartmanház kezdetben ötven férőhelyes volt, ma már hetvenöt időskorú ember él itt. A kezdeti, kizárólag emelt szintű ellátást biztosító, így csak magas belépővel elérhető szociális otthonba immár olyanok is jelentkezhetnek, akik hajlandóak megosztani az 1-1,5 szobás, 20-40 négyzetméteres, saját fürdőszobás apartmant másvalakivel, vagy két másik személlyel - ezek után az apartmanok után nem kérnek belépőt. Természetesen a magasabb komfortot biztosító önálló apartman ellátást is biztosítják azok számára, akik ezt igénylik a jövőben is. Az idősek otthonában a gondozás, ápolás személyre szabottan, az ápolási igények figyelembevételével, a lakók méltóságának tiszteletben tartásával, a megelőzésre is nagy figyelmet fordítva történik. ■ Babos A. Az összeállítás a Szoceg Nonprofit Kft. támogatásával készült.