Tolnai Népújság, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-01 / 51. szám
SZOLGALTATAS 2014. MÁRCIUS 1, SZOMBAT 12 HALLOTTAM MAUTHNER ILONA Mobil: mindig kéznél van az ember el sem tudja ma már képzelni az életét mobil- telefon nélkül. A kis kütyü része lett az életünknek. Még az idősebb családtagok is megtanulták kezelni, mert tudják, számukra is hasznos a kis készülék, hiszen ha baj van, egyből hívni tudják a mentőt vagy a hozzátartozójukat. ISMERŐSÖM MESÉLTE, hogy édesanyja sosem emlékezett, hogy hová tette a mobiltelefonját, ezért vett neki egy csatot, amivel az övéhez tudta rögzíteni a készüléket, így az mindig kéznél volt. Egyik délután beugrott az anyjához, hát látta, a nappali közepén állt, félmeztelenül, és a nadrágját a füléhez szorítva hangosan hallózott. A látvány döbbenetes volt, a mama meg csak annyit mondott: - Csörgött a telefon, én meg nem tudtam, hogy kell lekapcsolni az övemről ezt az izét... PROGRAMOK Szombat MOZI bölcske: A Plebejus herceg (olasz vígjáték), 19 óra. szekszárd: Téli mese (amerikai romantikus vígjáték), 15 és 17 óra. Műkincsvadászok (amerikai-német kalandfilm), 19 óra. KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL DOMBÓVÁR MŰVELŐDÉSI HÁZ: Diabétesz - dr. Maros Éva belgyógyász előadása a Szívklub összejövetelén, 17 óra. DUNAFÖLDVÁR MŰVELŐDÉSI HÁZ: nyilvános próba az Ördögszekér Táncegyüttesnél, 9 óra. A város napja - gálaműsor, 18 óra. Vasárnap MOZI Bölcske: Bűbáj és kéjelgés (spanyol-francia horror vígjáték), 19 óra. paks: Khumba (dél-afrikai animációs), 17 óra. A Plebejus herceg (olasz vígjáték), 19 óra. Nő is lehet kiváló borász az év termelője Palackos nedűket készítenek, sok szőlőt eladnak Szekszárdon a Mátyás-napi borünnep illusztris vendége volt a héten a 2013-as év Bortermelője, Gálné Dignisz Éva. Személye azért is érdekes, mert az elmúlt 18 évben, mióta a hazai borakadémia meghirdette a szakmai díjat, női borászra sosem esett a választás. Mauthner Ilona Közvetlen, mosolygós és nagyon fiatalos Gálné Dignisz Éva, szinte hihetetlen, hogy két felnőtt gyermeke van, akik szintén a családi vállalkozásukban dolgoznak: Mint mondta, kicsit kanyargós úton jutott el a borászathoz, hiszen gyermekkorában nem erre a pályára készült.- Érden laktunk a szüleimmel, és bár gyerekkoromban otthon is mindig kellett dolgozni a kis szőlőnkben, valójában nem terveztem, hogy borász leszek. A gimnáziumban biológia tagozatra jártam, érettségi után pedig a kertészeti egyetemre jelentkeztem. Akkor még külön volt a szőlész, külön a borász szak, én ez utóbbit választottam, melynek édesapán nagyon örült. Az egyetem utolsó évében házasodtunk össze a férjemmel, aki viszont szőlészként tanult itt. A diploma után megszülettek a gyermekek, és a család a szigetcsépi állami gazdaságnál kapott munkát. Teltek az évek, és közben a saját családi gazdaságukat is megalapozták. Először béreltek ültetvényt, később a privatizációs lehetőséget kihasználták, s és vásároltak területeket. A fő- 1 várostól 25 kilométerre, a Cse- 1 pel-szigeten, Szigetcsép, Szi- J getszentmárton és Szigetúj- J falu községek dűlőiben fekvő, £ 76 hektár saját szőlőterület adja ma már a Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2004-ben épült borházának szőlőalapanyagát. A sziget szőlőtermelői múltját már az 1569-es szőlőadó-fel- jegyzések is bizonyítják. Ma a Kunsági borvidék része. A Gál család szőlőterületéből 60 hektárt 1999 és 2005 között telepítették. Minőségi fajtaösszetételben a rajnai riz- ling, olaszrizling, szürkebaGálné Dignisz Éva az első nő, aki elnyerte az Ev Bortermelője címet rát, cserszegi fűszeres, ezerjó, kékfrankos, cabernet sau- vignon és pinot noir a meghatározó. Emellett 10 hektár szőlőterületük van a Balaton-felvi- déken, Lesencefalu környékén, ahol főleg fehér fajtákkal foglalkoznak. A megtermelt szőlő 25 százalékát dolgozza fel a család, a többit értékesítik. Csak palackos borokat készítenek, melyeket helyben, a pincészetnél, vagy a hazai és külföldi vinotékákban lehet megvásárolni. A két immár felnőtt gyermek is besegít a munkákba, a fiú növényorvosként a szőlőművelésben, a lány pedig a marketingben jeleskedik. Ő egyébként nyelvszakos bölcsészként szerezte a diplomáját. SSL ■ Ön szívesen vásárol díjnyertes borokat? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: TEOLhu 1 A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Gálné Dignisz Évát a rozék királynőjének is nevezik, utalva ezzel arra, hogy ezen a területen talán a legjobb. Hogy van-e különbség női és férfi borász között, a kérdésre Éva azt válaszolta, a lényeget tekintve nincs. A hölgyek talán érzékenyebbek az ízekre, illatokra, ami egy kis pluszt ad ennek a szakmának is. Gálné Dignisz Évát ötször jelölték az Év Bortermelője címre, mint mondta, az első jelölés nagy meglepetést okozott az egész családnak. Ezt megelőzően több nemzetközi versenyen is bizonyított a pincészet, többek között a franciaországi Cannes-ban, a rozéborok világversenyén aranyérmet, a MUN-DUS Nemzetközi Borversenyen szintén aranyérmet nyertek és számos hazai, országos versenyen a legjobbak között szerepeltek. Három szekszárdi a legjobbak közt az Év Bortermelője címet, mint a legrégebbi és legrangosabb magyarországi borszakmai elismerést 1991 óta adják át. A jelöltekre első körben borászok, szakírók, étteremvezetők, som- melier-k, séfek, borkedvelők küldik el javaslataikat. A megmérettetés második fordulójában pedig a Magyar Bor Akadémia tagjai döntenek arról, hogy az öt jelölt közül ki legyen a nyertes. Tolna megyéből eddig hárman kapták meg az Év Bortermelője címet: 1993-ban Vesz- tergombi Ferenc, 2004-ben Tak- ler Ferenc, 2011-ben pedig Vida Péter szekszárdi borász. 2002 óta egy másik díjat is kioszt a neves testület, melynek neve: az Év Pincészete díj, melyet 2012- ben a Mészáros Borház kapta meg. Tavaly decemberben, az Év Bortermelője díj öt jelöltje között szerepelt még Dúzsi Tamás és Heimann Zoltán szekszárdi borász is. Koncz Zsuzsa nagykoncertjén tündérország feltárul tündérország. Ez a címe Koncz Zsuzsa tavaly ősszel megjelent, immár 38. albumának. A korongra tizenkét új, valamint korábbi felvételeken nem szereplő dal került. A rövid idő elteltével eladási rekordot döngető, napjainkra dupla platina címet elérő lemezbe hamarosan Szekszárdon is belehallgathat a közönség. Méghozzá élőben, hiszen a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő a Babits Mihály Kulturális Központ Agóra színháztermében lép fel. Ez alkalommal is igazi csemege várja az érdeklődőket, hiszen a kritikák egybehangzó véleménye szerint „szövegében és hangzásában is kivételes album született.” Ugyanakkor az értékelések azt is hangsúlyozzák, hogy az új lemezzel is töretlenül folytatódik az egyedülálló Koncz Zsuzsa életmű. A tizenkét szerzemény szövege olyan szerzőkhöz kapcsolódik, mint például Tóth Krisztina, Bródy János vagy éppen József Attila, a zenét pedig mások mellett Bódi László (Cipő), Gerendás Péter, Maróthy Zoltán, Tolcsvay László és Závo- di Gábor jegyzi. A publikum tehát ezen kompozícióknak is tapsolhat, ugyanakkor felcsendülnek az elmaradhatatlan régi slágerek is. Koncz Zsuzsa pályafutása - olvasható az internetes Wikipediában - „a Magyar Televízió által meghirdetett első Ki mit tud? című vetélkedőn indult, ahol gimnáziumi osztálytársnőjével, Gergely Ágival közösen lépett fel, majd második helyezést értek el. Á televíziós szereplést követően - ami számára kétségkívül nagy nyilvánosságot adott - sorra kereste fel az 1960-as évek három korszakalkotó, de még amatőrként játszó zenekara az Omega az Illés és a Metro együttes.” Miként azt a művésznő menedzsere lapunknak elmondta, Szekszárd korábban rendszeres állomása volt egy-egy Koncz Zsuzsa országos turnénak, ez a hagyomány csak az elmúlt időszakban, a művelődési ház átépítése okán szakadt meg. Immár viszont egy méltó módon megújult létesítmény fogadja az énekesnőt, aki maga is várja a találkozást korábbi fellépéseinek új helyszínével, s természetesen a közönséggel. ■ Sz. Á. Versek szóltak a természet érdekében Közösség. A család szolgált témául az „Együtt 1 másért’ Nappali Intézmény farsangi ünnepségének. Hupikék törpikék, Flintstones család, Mézga család és gumimacik - összesen 17-en öltöttek magukra jelmezt a jó hangulatú programon, ahol - a korábbi évekhez hasonlóan - idén isSzendrei Ákos szolgáltatta a zenét, az intézményt támogatva. Az esemény résztvevőit Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád alpolgármestere köszöntötte. ■ V. B. szavalatok Hatvan általános iskolás diák vett részt a megyei megmérettetésen szekszárd A természet szerete- tére nevelés, a környezettudatos szemlélet formálásának szándékával hirdette meg a Hollós László természetismereti versmondó versenyt a szekszárdi Babits kulturális központ. A téma A sivatagosodás elleni küzdelem évtizedének tiszteletére az ember és a természet kapcsolata volt. A szerdán a kulturális központ Csatár termében megrendezett versenyen a megye iskoláiból érkezett hatvan diák vett részt, a következő eredménnyel. I. korcsoport (1-2. osztály): 1. Berekali Petra (Szekszárd, Babits iskola, felkészítő Éppel Lász- lóné), 2. Kocsis Kata (Vár- domb-Alsónána iskola, felkészítő tanár Sámuelné Fekete Hedvig), 3. Szentes Lili (Szekszárd, Babits iskola, felkészítő Budáné Csapiár Adrienn), 4. Görcsös Ákos (Szekszárd, Baka iskola, felkészítő Ko- csisné Dóra Ildikó). Különdíj: Dicső Botond (Szekszárd, Babits iskola, feücészítő Molnárné Csíki Erika). II. korcsoport (3-4. osztály): 1. megosztva Főgle- in Liza Kató (Szekszárd, Dienes iskola, felkészítő Csizma- zia Ferencné), és Ranga Simon Péter (Szekszárd, Garay iskola, felkészítő Csizmazia Ferencné), 2. Kövesdi Marcell (Szekszárd, Baka iskola, felkészítő Dávid Zoltánná), 3. Sili Gergő (Szekszárd, Garay iskola, felkészítő Kömye- iné Németh Beáta), 4. megosztva Fábián Panna (Garay általános iskola Sióagárdi tagintézménye, felkészítő Menyhei-Kovács Erzsébet) és Szűcs Vivien Virág (Faddi Gárdonyi iskola gerje- ni tagiskolája, felkészítő Máténé Túri Katalin). Különdíj: Andi Hanna Emma (Szekszárd, Babits iskola, felkészítő Freyné Felkert Katalin) és Borsicz- ky Ádám (Szekszárd, Comenius iskola, felkészítő Halászná Molnár Judit). III. korcsoport (5-6. osztályul. Csizmazia Dóra (Szekszárd, Garay iskola, felkészítő Csizmazia Ferencné. 2. Szaka Zsombor (Hő- gyész, Hegyhát iskola, felkészítő Zsolnai Margit), 3. Sebestyén Dorka (Szekszárd, Babits iskola, felkészítő Svélik Márta), 4. Sebestyén Krisztina (Kakasd, Bezerédj iskola, felkészítő tanár Hanzel Já- nosné). Különdíj: Vesztergombi András (Szekszárd, Szent József iskola, felkészítő Bertáné Hargitai Margaréta) és Simon Áron (Szekszárd, Babits iskola, felkészítő Radányi-Péri Györgyi). IV. korcsoport (7-8. osztály): 1. We- iszmandl Viktória (Szekszárd, Szent József iskola, felkészítő Bertáné Hargitai Margaréta), 2. Szabó Nóra (Faddi Gárdonyi iskola gerjeni tagiskolája felkészítő Máténé Túri Kataün). ■ V. M. ■ A verseny témája az elsivároso- dás elleni küzdelem volt f I i t