Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-03 / 2. szám
4 BONYHÁDI JÁRÁS 2014. JANUÁR 3., PÉNTEK egység Fogyatékkal élő fiataloknak tart terápiát Törőné Fehér Marianna Törőné Fehér Marianna reméli, hogy néhány év múlva hazánkban is elterjedtebb lesz a hangtálterápia HÍRSÁV Tűzifával támogatták a rászoruló családokat grábóc A Belügyminisztériumhoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően 25 köbméter tűzifát oszthatott ki az önkormányzat a rászoruló családoknak. Takács László polgármestertől megtudtuk, szociális rászorultság alapján egy, vagy kettő köbmétert kaptak a nehéz körülmények között élő grábóciak. A község vezetője hozzátette, ösz- szesen 17 családot tudtak ily' módon támogatni. ■ V. B. Németországból érkeztek ajándékok KAKASD-RADIBOR A VÖlgységi község németországi testvér- települése ajándékokkal kedveskedett az itteni óvodás és iskolás gyermekeknek. A ra- dibori szülők példás akciójának eredményeként egy mik- robusznyi felajánlás gyűlt össze, amelyet Vinzenz Ba- berschke polgármester vezetésével hoztak el Kakasdra. A játékokból és egyéb meglepetésekből álló csomagokat az óvodában tartott szívmelengető ünnepségen adták át a fiataloknak. ■ V. B. Még néhány napig látható a betlehem izmény Január 6-ig tekinthető meg a szabadidőparkban felállított betlehem, amelyet negyedik alkalommal helyezett ki az önkormányzat. Az építmény a közmunkások, az Együtt Izményért Egyesület és a hivatal dolgozóinak keze munkáját dicséri. Kele* men Ferenc polgármester azt mondta, büszke arra, hogy nemcsak az izményiek, hanem a más településekről érkezők is elismerően nyilatkoztak a betlehemről. ■ V. B. Az izményi betlehem A TV2 Süss fel nap! programjának díjazottja lett példás szerepvállalásával Törőné Fehér Marianna. A nagymá- nyoki könyvelő szabadidejében tibeti hangtálterápiát tart és tábort szervez a paradicsompusztai gyermekeknek. Az önkéntes munka olyan fontos számára, mint az önismeret-fejlesztés, hamar kiderült, hogy a két dolog szorosan kapcsolódik egymáshoz. Vizin Balázs nagymányok Békességet és nyugalmat árasztott a szoba, amelyben Törőné Fehér Mariannával beszélgettünk nagymányoki otthonában. A szép helyiségbe lépve olyan érzése támadt az embernek, hogy messze került a zajos külvilágtól. A szoba kialakításánál már csak Marianna szavai hatottak jobban a lélekre. - Azért csatlakoztam a felhíváshoz, mert azt szeretném, hogy elfogadóbb legyen a társadalom az értelmileg sérült, illetve a fogyatékkal élő embertársainkkal, nyitott szemmel járva vegyük észre a bennük rejlő értékeket, segítsük a kibontakozásukat - válaszolta a program díjazottja. Hangsúlyozta, egyrészt azért örült a kitüntetésnek, mert eüsmerték azt a közös munkát, amelyet a Zom- ba-Paradicsompusztán élő gyermekekkel végeznek közösen, másrészt a díjjal járó anyagi támogatásból folytathatják azt.- Korábban úgy gondoltam, a véletlennek köszönhetem, hogy elkezdhettem foglalkozni a paradicsompusztai fiatalokkal. Ma már tudom, ez a lehetőség fontos állomása az önismereti útnak, amelyen elindultam - mondta Marianna. Néhány évvel ezelőtt döntött úgy, hogy komolyabban szeretne foglalkozni az önismerettel. Bekerült a budapesti Egy s Ég Központ Egyesületbe (akkoriban még csak csoport), s mint fogalmazott, ott olyan mintát kapott, ami követendő példa lett számára. - Az egyik foglalkozás során merült fel a tibeti hangtálterápia, mint lehetőség. Örülök, hogy ezt ajánlották nekem, mert nagyon megkedveltem, az életem részévé vált ez a terápiás módszer - pillantott a szobában lévő különleges tárgyakra. Azt is megtudtuk tőle, hogy 2011. szeptemberétől tart foglalkozásokat Paradicsompusztán. Ez irányú tapasztalat nélkül, de A DECEMBER 19-eizárórendez- vényen adták át ünnepélyes keretek között a Süss fel nap! program díjait; a nézői szavazatok és a kuratórium rangsora alapján 3 darab 1 millió forintos támogatást osztottak ki, köztük a nagymányoki Törőné Fehér Mariannának. A TV2 történetének eddigi legnagyobb jótékonysági akciójának az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermeknélkülözés problémájára, bemutassa és támogassa azokat az önzetlen embereket, akik missziójuknak tekintik, hogy segítsenek - olvasható a kereskedelmi csatorna közleményében. A TV2 októberben indult kezdeményezésére több száz pályázat érkeannál nagyobb lelkesedéssel vágott neki önkéntes munkájának, amely mára nemcsak számára, hanem a fiatalok életében is megzett az ország minden részéről. Ezek közül a program szakmai kuratóriuma 10 kezdeményezést választott ki, amelyeket a csatorna bemutatott műsoraiban. A nézők szívszorító történeteket, példaértékű civil kezdeményezéseket ismerhettek meg, amelyek követendő példák lehetnek mindenki számára. A bemutatás után a program kuratóriuma - dr. Ferge Zsuzsa, dr. Gyarmati Andrea, Halász Judit, L. Riták Nóra, Lackfi János, dr. Vekerdy Tamás és Simon Zsolt - rangsorolt, amely a nézői szimpátiaszavazáson kialakított sorrenddel került összesítésre. A Süss fel nap! program elérte célját, megmozdult az ország. A10 behatározóvá vált. - Nagy szeretettel és odaadással vesznek részt a foglalkozásokon, amelyek jótékonyan hatnák rájuk. Á hangmutatott önkéntes kezdeményezésre több mint 41 ezer szavazat érkezett a televízió Facebook oldalán. AZ elmúlt hónapokban a TV2 aktuális műsorai: az Aktív, a Mokka, a Tények, valamint a Napló összesen 23 alkalommal foglalkoztak a Süss fel nap! programmal. A csatorna saját felületein és médiapartnerei bevonásával 10 héten át tartó kampánnyal hívta fel a figyelmet a gyermeknélkülözés problémájára és azokra az önzetlen emberekre, akik szívügyüknek tekintik, hogy segítsenek másokon. Az idei program sikerére és eredményességére alapozva a TV2 2014-ben is folytatja az akciót. tálas terápia egyfajta harmóniát, egyensúlyt teremt számukra. Ugyanis a fogyatékkal élő gyermekek bal agyféltekéje gyengébb az egészséges társaikénál, a jobb - ami a kreativitásért és az intuícióért felelős - viszont kimagaslik, a kettőt összhangba kell hozni, hogy az értelmük is megfelelő ütemben fejlődjön - tette világossá Törőné Fehér Marianna. A jövőre vonatkozó tervei közül kiemelte: szeretne egy olyan tábort létrehozni (a 2012-ben elkezdett programját tovább gondolva), amelyen egyszerre vennének részt értelmileg sérült és egészséges gyermekek, ezáltal is erősítve a társadalmi toleranciát. Továbbá célul tűzte ki, hogy több fórumon is népszerűsíti a hangtálas terápiát, amely hazánkban még újkeletű dolognak számít. - A legnagyobb vágyam pedig az, hogy egyénileg foglalkozhassak gyerekekkel, folyamatosan figyelemmel kísérve a fejlődésüket - fűzte hozzá Marianna. Azt mondta, nemcsak másokon, magán is látja a pozitív változásokat. Ideges típus volt, aki ne- 2 hezen kezelte a problémákat, vili szont amióta lélekgyógyászattal, | önismerettel foglalkozik, sokkal | kiegyensúlyozottabbak a napjai. | - Tisztában vagyok vele, hogy I sokak kétkedve fogadják ezt a dolgot, én is racionális ember voltam, de a magamon tapasztaltak megerősítették bennem, hogy hittel, akarattal azzá válhatok, aki szeretnék lenni - zárta a kitüntetétt. ...............-,i • • • • .................................... Né vjegy ; törőné fehér Marianna 1961. : május 12-én született Bonyhá- : dón. Nagymányokon nevelke- : dett, oda járt általános iskolá■ ba, az érettségi vizsgát a bony'■ hádi Perczel Mór Kereskedelmi : Szakközépiskolában tette le. ; Időközben mérlegképes könyve■ lői és informatikus-közgazdász '■ végzettséget szerzett, azóta is : szakmájában dolgozik. : FÉRJÉVEL NAGYMÁNYOKON él, : két felnőtt gyermekük van. Sza- : badidejét legszívesebben két : unokájával tölti, de a lélekgyó- : gyászaiban, az önismeret-fej- : lesztésben és az olvasásban is ' örömét leli. Alapítója és vezetője : az Egy s Ég Központ Egyesület : nagymányoki telephelyének. ■ •>«!.................rii.waiiv ■ !>»..........................tKVVV .T, -,...................Jíw .................................................................... El érte célját a kereskedelmi csatorna programja: megmozdult az ország Elményszámba ment az RTL klubos jutalomkirandulas valóra vált álmok A gimnázium büszkesége, Barabás Éva hívta meg az intézmény újságíró szakkörének lelkes tagjait BONYHÁD-BUDAPEST A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium számos szabadidős tevékenységet kínál, ahol érdekes ismeretekre tehetnek szert a diákok. A kollégiumban is több szakkör működik, köztük az újságírás iránt érdeklődő fiataloknak szóló, amelynek V. Gänsz- ler Beáta a vezetője. A tízfős kis csoport tagjai hónapról hónapra írásban és fotókon örökítik meg - elsősorban - a kollégiumban folyó életet, s az elkészült anyagokat egy kétszer három méteres faliújságon teszik közzé. Az október végén tartott reformáció napi rendezvényre Nagy Alexandra tán még nagyobb gondossággal készült, mint társai, mivel előadásra és mikrofom ' várta egyik példaképét, a gimnázium volt diákját, az RTL Klub szerkesztő-riporterét: Barabás Évát. A három napig tartó információgyűjtés és -feldolgozás nem volt hiábavaló, kivívta Évi elismerését a lelkiismeretes munka. Jutalmul meghívta az egész csapatot az RTL Klub stúdióiba szakmai látogatásra. Andorka Gábor, a középiskola igazgatója rábólintott a lehetőségre, és „pénzt, paripát, fegyvert” biztosított a kiránduláshoz. November 29-én reggel kelt útra a hét diákból és két kísérőtanárból álló kis csapat, hogy Budafokig meg se álljon. Akkor Barabás Éva a reformáció napi rendezvényen hívta meg a szakkörösöket még javában tartott az X-Faktor című tehetségkutató műsorfolyam, így volt szerencséjük néhány próbára beülniük. Megtapasztalhatták, hogy a profi énekesek, mint Zséda és Kocsis Tibor is egy szó nélkül próbálnak újra meg újra, teljesítve a rendező kéréseit. Csakúgy, mint a jövő ígérete, Danics Dóra, vagy a táncosok. - Évi kedves kalauzunk volt, sikerült egy villám- interjút összehoznia Dórával; elvitt bennünket a Fókusz és a Péntektől péntekig című műsorok stúdiójába, ahol éppen az aktuális felvételek zajlottak Gönczi Gáborral és Istenes Bencével - osztotta meg lapunkkal V. Gänszler Beáta. ■ Vizin B. Címlapos sztori A vezérlőtermet is meglátogatta az érdeklődő völgységi csoport, itt gyorsan összeszámolták, mennyi ember dolgozik egy adáson, mi módon működik a súgógép és milyen nyugodt légkörben, összehangoltan folyik a munka. Megfigyelték a kameramozgásokat; hogy miként szurkol mentoráltjának Geszti Péter; hogyan igazgatja az öltözékeket Náray Tamás, és azt is, hogy mindenki tudja, érti és teszi a dolgát az RTL Klubnál. Kalandjaikról természetesen faliújságjuk januári anyagában is beszámolnak - biztosított az újságíró szakkör vezetője. I l I I fi Testet-lelket gyógyító hangok