Tolnai Népújság, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-03 / 2. szám
2014. JANUÁR 3., PÉNTEK 5 KÜLFÖLD - EURÓPAI UNIÓ Bizonytalan kilátások az EU-ban euróövezet Pozitív mutatók is vannak a görög gazdaságban, de messze a fellendülés Tűzijátékkal köszöntötték az új évet Athénban. A görögök az EU soros elnökeként is derűlátóak, de kérdés, jogos-e az optimizmus Sorsfordító évhez érkezett az euróövezet: 2014-ben már látszania kellene a válság után elindított hitelprogramok eredményeinek. Ez azonban legalábbis kétséges, miközben a reálgazdaság is gyenge lábakon áll még. Gyükeri Mercédesz - Hornyák József Görögország kiléphet a hat éve tartó recesszióból, visszatérhet a piaci finanszírozáshoz és újra normális országgá válhat- ezekkel az ígéretekkel vette át az Európai Unió soros elnökségét a görög miniszterelnök. Antonisz Szamarasz prognózisát nem sokan osztják, és valószínűleg arra sem vennének sokan mérget, hogy Athén valóban túl van már a nehezén. Az államadósság a GDP 180 százalékát teszi ki, amit az ország 240 milliárd eurós külső hitellel - illetve komoly leírásokkal - tud finanszírozni. A munkanélküliség 27 százalékos volt a harmadik negyedévben, ami az OECD országai közül a legrosszabb arány. Ennél is aggasztóbb, hogy az állástalanok hetven százaléka több mint egy éve nem talál munkát, ami a társadalmi feszültségen túl azt is jelenti, hogy a számukra kifizetett segélyek is az államkasszát terhelik. A megszorítási politikába belefáradt, minimális kormánytöbbséggel működő parlament ráadásul a hitelezői hármas - az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap - jóváhagyása nélkül fogadta el az idei költségvetést, emiatt pedig fennáll annak a veszélye is, hogy a trojka visszatartja a csőd elkerüléséhez elengedhetetlen - most 4,9 milliárd eurós- hitelrészletet. A trojkával való újabb csata a hónap közepére várható, addig Szamarasz koncentrálhat az elmúlt hónapokban elért jó eredményekre. A krízis előtti szinttől ugyan még mindig távol van az ország, ám optimizmusra adhat okot, hogy 2013 egészében 28 százalékot tudott emelkedni az athéni tőzsde, miközben a tízéves állampapírok hozama már jóval 10 százalék alá került: amíg márciusban, a ciprusi válság idején csaknem 13 százalékos volt, az év végén 8,4 százalék körül mozgott. Ez a szint azonban még mindig jócskán meghaladja a veszélyesnek tartott 6 százalékot, és még mindig a világ egyik legkockázatosabb adósaként tartják számon. Ebben a klubban - az S&P Capital IQ felmérései szerint - azonban található még két euróövezeti állam: Portugália és Ciprus, Portugália szintén azzal számol, hogy tavasszal kilép a hiaz euróövezet feldolgozóipara két és fél éve nem teljesített olyan kedvezően, mint a tavalyi év utolsó hónapjában - derül ki a Markit Economics adataiból. A feldolgozó- ipari index 52,7 ponton állt, ami 31 hónapos csúcsot jelent. Az új exportrendelések is tovább növekedtek. Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza szerint a feldolgozóipar segíteni fogja a fellendülést. A beszerzési-menedzserindex azt sugallja, hogy a kibocsátás 0,6 százalékkal növekedhetett az euróövezetben telprogramból. Esetükben ez az eredeti terveknek felel meg, hiszen 2011 májusában kaptak 78 milliárd eurós mentőhitelt. Szemben azonban Írországgal, amely december közepén további segítség nélkül lépett ki a mentőprogramból, Lisz- szabon esetében ez legalábbis kétséges. Az elmúlt hetekben az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság képviselői is jelezték, készek további támogatásra a fájdalommentes átmenet érdekében, ám, mint a Público című portugál napilap tegnapi cikkében fogalmazott: 2013 utolsó három hónapjában. A növekedés Hollandiában, Németországban, Olaszországban és Írországban számottevő volt, ugyanakkor Franciaországban folytatódott a visszaesés. a francia index 7 hónapos mélypontra süllyedt, és már 3 ponttal áll a bővülést jelző 50-es szint alatt. A kibocsátás mellett az új megrendelések is visszaestek, miközben egyre többen veszítik el állásukat. Jack Kennedy, a kutatócég elemzője szerint nem láthatóak olyan jelek, amelyek fordulatra utalnának. a program utáni időszak nyitott, a kormány azonban odáig próbál valahogyan elvergődni. Ennek a fő eszköze a már jól bevált megszorítás, ami a lassan másfél évtizede pangással küzdő dél-európai ország esetében eddig is csak a túlélést garantálta, a növekedéshez azonban nem nyújtott segítséget. A fellendülés továbbra is várat magára, így a hiány leszorítása is egyre távolibbnak tűnik. Különösebb feltűnés nélkül, ám január elsejével Spanyol- ország is kilépett az uniós Williamson kiemelte: Francia- ország teljesítménye továbbra is aggodalomra ad okot. A közgazdász szerint a verseny- képesség visszaszerzése kell ahhoz, hogy a francia feldolgozóipar felzárkózzon a többi ország teljesítményéhez. az euróövezet gazdaságának húzóereje Németország lehet, amit a foglalkoztatás növekedése is segít. A feldolgozóipari index 54,7 pontra emelkedett decemberben az előző havi 52,7-ről. az olasz gazdasági kilábalás is egyre dinamikusabb. A feldolgozóipar 32 hónapja a hitelprogramból. Pontosabban Madrid bejelentette: nem igényel több forrást a bankjai szanálására 2012 júniusában felkínált százmilliárd eurós keretből. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy minden rendben lenne. A spanyoloknál főleg az állástalanság jelent gondot, nem véletlen, hogy Luis de Guindos gazdasági miniszter újévi interjújában munkahelyteremtést ígért erre az évre, amelyet a politikus szerint elsősorban a rugalmasabb szabályok, illetve a vállalkozásösztönzési programok segítik. leggyorsabb növekedést mutatta, és a munkahelyteremtés is folytatódott. Spanyol- ország ugyanakkor továbbra sem vett érzékelhető lendületet. tavaly összességében még visszaeshetett az euróövezeti GDP, ám az Európai Központi Bank előrejelzése szerint idén 1,1 százalékkal növekedhet a gazdaság. Várhatóan idén is egyenlőtlen lesz a növekedés üteme az egyes országokban, vagyis a sokak által várt konvergencia újraindulása hosszú folyamat lehet. HÍRSÁV Vízügyi rendeletek módosultak ez Év elejétől a termálvíz intenzív medencés haltenyésztésre is hasznosítható, de bármilyen hasznosítás során törekedni kell a víz hőtartalmának minél nagyobb mértékű kinyerésére - egyebek mellett ezt tartalmazza az a vízügyi jogszabályokat módosító kormányrendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. Ha a termálvíz-hasznosító létesítményből kibocsátott használt termálvíz egyes összetevői túllépik valamely kibocsátási határértéket, tavas tisztítás vezethető be. ■ MTI Új feladatokat kaptak a földhivatalok a mezőgazdasági termelők nyilvántartását január 1-jétől a földhivatalok vezetik, és azok feladata a törvényben meghatározott termőföldszerzési feltételek ellenőrzése is. A termelők nyilvántartásában a földművesek, a mezőgazdasági termelőszervezetek és a mezőgazdasági üzemközpontok szerepelnek. A járási földhivatalok határozatai ellen a megyei földhivataloknál lehet fellebbezni. A kormány május elsejei hatállyal a megyei-földhivatalokat jelölte ki arra, hogy hatóságként jóváhagyják a földszerzéseket. ■ MTI Nagyüzem volt a törvénykezésben minden korábbinál több törvény, kormányrendelet és összességében is történelmi rekordot jelentő mennyiségű jogszabály született 2013- ban - közölte a Jogtárat kiadó Wolters Kluwer Kft. Csaknem 1500 - az előző évitől 11,1 százalékkal több - jogszabály jelent meg, ebből a törvények száma átlépte a 250-et, a jegybanki rendeletek száma 26-ról 44-re nőtt. A kormányhatározatok száma 1057 volt, két év még csak 522. A jogszabályok és határozatok együttes száma 3157 volt tavaly, ami csaknem negyedével haladja meg az előző évi 2492-t. ■ MTI A kilábalás jeleit mutatja az eurózóna ipara Egyelőre még kezelhető a csapadékhiány az agráriumban meteorológia Két héten belül kellene a hó a földeknek, az őszi vetésnek - A kártevők elszaporodhatnak az enyhe időben Komoly gondot még nem okoz a csapadékhiányos téli időjárás, ám továbbra sem várható hó, ami már problémát jelenthet a mezőgazdaságnak. A vetések ígéretesek, de a csapadék utánpótlása jelenleg kérdésesnek tűnik. A szokatlanul meleg, fagypont feletti idő a kártevők elszaporodásának is kedvez. „Az őszi vetés egyelőre rendben van, hiszen az ősszel elegendő csapadékot kapott, eddig számottevő fagy sem volt. Jelenleg hűvös, párás idő van, még nincs probléma” - jelentette ki lapunknak Vancsura József. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke a Világgazdaságnak hozzátette: „ha ugyanakkor folytatódik a jelenlegi csapadékszegény időjárás, akkor valóban gond lehet, és kialakulhat egy tavaszi száraz időszak. Jelenleg csapadék- hiány van, a helyzet azonban még nem drámai.” Míg az őszi hónapokban még megfelelő mennyiségű csapadék esett, a téli hó hiánya már látszik az adatokon. Decemberben az ország több pontján rendkívül kevés, a nullához közelítő csapadékszint volt jellemző. Nehezíti a helyzetet, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint januárra sem várható számottevő eső vagy hó. Az ideális folytatáshoz az elkövetkező két hétben érdemi mennyiségű hónak kellene esnie, ám a középtávú 3 Ö (- c Ősszel még elegendő csapadék esett, azóta romlik a helyzet előrejelzések szerint erre lényegében nincs esély. Az őszi és le- ginkáb téli időjárás okozta csapadék összesített hiánya mára elérheti a 100-150 millimétert. Ha nem lesz hó, február végéig újabb 100 mm fog hiányozni a talajból, amely már jelentősen befolyásolhatja a termést. ■ B. L. Nem várható árnövekedés 2013-ban a.gabonafélék és olajos magvak árai egy év alatt csaknem 40 százalékot zuhantak. A közeljövőben nem is várható, hogy a magas árak visszatérnek, így 2014- ben magas hozamok kellenek ahhoz, hogy eredményes évet zárjanak a gazdák. A búza felvásárlási ára egy hónap alatt 2,8 százalékkal emelkedett, de az előző év októberitől mintegy 22 százalékkal elmaradt. A kukorica ára tovább csökkent, egy hónap alatt 4,6 százalékkal. A búza ára októberben 45 200, a kukoricáé 40 700forint volt tonnánként, előbbinél azóta további növekedés figyelhető meg, a javítóbúza ára ugyanis már túllépte az 50 ezer forintot. \ [ I 1 T