Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-02 / 230. szám

2 KORKÉP 2013. OKTÓBER 2., SZERDA JEGYZET VENTER MARIANNA Egy világnap margójára abban A felemelő élményben volt részem nemrég, hogy lapunk olvasóinak bemutat­hattam egykori ének-zene tanárnőmet, aki nemcsak pe­dagógusként, emberként is példa lehet sokak számára, s akinek sok egykori tanít­vány köszönhet felejthetetlen élményeket, remek ének órá­kat, izgalmas szerepléseket 'és vidám utazásokat a kórus­sal, operalátogatások mese­szerű izgalmát, és a jó zene iránti elkötelezettséget. MERT ZENE az kell, s ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy világnapot szentelnek neki. A zene maga a csoda, olyan különlegesség, amely csak az embert jellemzi, a legszélesebb érzelmi skálán mozog, speciális készsége­ket, képességeket igényel, ugyanakkor rengeteg pluszt ad, és nemcsak a lelki gaz­dagodás terén. A zenetanulás kitartást és szorgalmat igényel, tehát fegyelemre nevel, elkötele­zettséget kíván. Aki zenélni tanul, az a szakemberek sze­rint jobban boldogul a ma­tematikával, az idegen nyel­vekkel. Arról pedig hosszmi lehetne értekezni, milyen 1 semmihez sem hasonlítható* élmény énekkarban énekel­ni, zenekarban játszani, má­sokkal közösen megalkotni a zenét. Tagadhatatlan az is, hogy a zenetanulás nem olcsó mulatság. Pénzbe ke­rül a hangszer, a kották, az egyéb kiegészítők. Koncer­tekre, versenyekre, szerep­lésre, vizsgára hozni-vinni a gyereket szintén pluszt kíván a családtól, időbeli és anyagi szempontból is. A ze­neoktatásban részesülő gye­rekek nagy száma azonban azt igazolja, hogy a nehézsé­gek nem tudják legyőzni az ember zene iránti ösztönös igényét. Mert kortól, nemtől, nyelvtől, társadalmi be­rendezkedéstől függetlenül mi, emberek, mindannyian ugyanazt valljuk: zene az kell. Küszöbön a digitális átállás tévénézés A rászorulók támogatással juthatnak jobb vételhez Szerény növekedést várnak a szakértők baranya-tolna Véghajrájához érkezett a régió két megyéjé­ben is a televíziózás digitális átállásának előkészítése. A rá­szorulók még igényelhetik a támogatást. Kaszás Endre A digitális földfelszíni vétel javí­tása érdekében a térségben több településen is új átjátszó adó­kat helyez üzembe az Antenna Hungária Zrt. a hatóság mérési eredményei alapján. A Nemze­ti Média- és Hírközlési Hatóság támogatási programmal segít mindenkinek, aki önerőből nem tudja megvalósítani az átállást. A támogatás keretében a ható­ság beszerzi, beszereli és kulcs­rakészen adja át a digitális vételi rendszert.- Országszerte már több mint 130 ezer háztartásban szereltük be a digitális vételi eszközöket az eddig hozzánk beérkezett 140 ezer jogos igénylésből - mondta el tegnap a témában tartott saj­tótájékoztatón Sásdiné Richter Rita, az NMHH kommunikáci­ós munkatársa. - A támogatott háztartások esetében vagy bel­téri vevődekódert, más néven set-top-boxot és antennát, vagy műholdas vételre alkalmas ve­vőegységet szereltünk be, de a rászorulók választhattak a regisztrált szolgáltatók kedvez­ményes, támogatott csomagjai közül. Azok a nézők, akik jelenleg valamely kábel- vagy műholdas szolgáltatónál előfizetéssel ren­delkeznek, vagy televíziójukban beépített vevődekóder van, eset­leg interneten keresztül nézik a tévét, nem érintettek az átállás­ban, nincs is teendőjük. Azon televíziónézőknek viszont, akik jelenleg ingyenesen, szoba- vagy tetőantennával fogják az Ml, az RTL Klub és a TV2 műsorát, fel kell készülniük a technológiai váltásra, és digitális vételi esz­közöket kell beszerezniük. A térségben október 31-én váltja fel végleg a hagyományos, analóg adást a digitális földfel­színi (lásd térképünket). Ezután már csak a jóval korszerűbb, kiváló kép- és hangminőséget, HD-felbontást, gyermekzárat és elektronikus programújságot nyújtó digitális adás lesz fogható az egész országban. Szobaantenna, három csatorna - október végéig lépni kell, különben elsötétül a képernyő Van, ahol így is gond, de az antennák beforgatásával javítható az adás a digitális földfelszíni adás a f ország területének 98‘szá- zalékán elérhető. Összehason­lítva az analóg földfelszíni adással, ez sokkal magasabb arány, hiszen azzal a műsor­továbbítási móddal csak az ország területének 86 százalé­kát fedi le. Azonban a javuló arány ellenére is lehetnek le­fedetlen területek, ilyen pél­dául a Mecsek völgyeiben hú­zódó üdülőtelepülés, Orfű is. Az átállás honlapján, az átál­lás.hu-n elérhető az Antenna Hungária szolgáltatása, amely településre, utcára, házszám­ra lebontva mutatja meg a szolgáltatás elérhetőségének minőségét. Vannak helyek, ahol az antennák irányított beforgatásával lehet javítani az adást. Azoknak a tévéné­zőknek, akik számára nem el­érhető a digitális műsorszó­rás, a műholdas vevőkészülé­kek jelenthetnek megoldást. I. ütem: 2013. július 31 II. ütem: 2013. október 31. Gy0r Tatabánya fVBudapest ™ • • Székesfehérvár Szolnok Kecskemét Kaposvár A digitális átállás ütemterve Miért nem én választok? dr. karl károly hírközlésfel- ügyeleti főosztályvezető elmond­ta, hogy a digitális technológia teljességgel alkalmas lenne ar­ra, hogy a nézők kizárólag az általuk kedvelt csatornákra nyújtsák be igényüket, és csak annyiért is fizessenek, ne cso­magokért. Kiemelte, e módszer megvalósulását a műsorcsoma­gok értékesítésében érdekelt szolgáltatók akadályozzák. Az egyedi igények egyelőre csak a netes tévézésben érvényesülnek. A recesszió ugyan véget ért, de a növekedés még mindig igen szerénynek mondható 0,8 százalékos lesz az idei év második félévében a GKI Gaz­daságkutató Zrt. legfrissebb felmérése szerint. Az adatok alapján a 2013-as év egészé­ben is csak a mezőgazdaság­nak - a tavalyi nagyon rossz után idén viszonylag kedve­zőnek mondható időjárás ál­dásos hatása miatt - lesz kö­szönhető a stagnálásnál jobb eredmény. A külső egyensúly 2014- ben várhatóan szintén kedve­ző lesz, de javulása megáll, a külső finanszírozási képesség a növekvő EU-támogatások ellenére lényegében nem vál­tozik, a GDP 4,7 százaléka kö­rül marad. A keresetek a GKI prognó­zisa szerint 2014-ben a 2013. évi 3,5 százalék után 4,5 százalékkal emelkednek, a reáljövedelem 2 százalékos, a fogyasztás 1,5 százalék kö­rüli emelkedése valószínű. A mezőgazdaságban a 2013. évi viszonylag jó termés után 2014-ben stagnálásra lehet számítani, az ipari termelés pedig 3 százalékkal bővül. Az építőipar 2005 óta tartó szűkülése 2013-ban véget ért, 2014-ben a növekedés kissé gyorsul, 4 százalékról 5 szá­zalékra. , Akíl^kedeimí forga- lom a második eve novekvo reáljövedelmek hatására körülbelül 2 százalékkal emelkedik, a többi szolgálta­tás stagnálni, kissé bővülni fog. A pénzügyi szektor azon­ban továbbra is hibernált állapotban marad, a közszol­gáltatások pedig a növekvő közmunka ellenére továbbra is inkább stagnáló képet mu­tatnak. ■ Venter M. GKI prognózis 2013-2014-re GDP termelés 100,3 1013 Mezőgazdaság 118 100 m . . . 100,5 102,5 Építőipar 104 105 Kereskedelem 100 102 Információ, kommunikáció 101 102 Ingatlanügy letek 100 101 t«*MNl In riyinn áftn fcgyem fogyasztás 100,5 101,5 Export 103 105 Import 103,5 106 Fogyasztói árindex 10L9 102,5 (FORRÁS: GKI) Kevesebb a rossz élmény, ha rendszeresen járunk fogorvoshoz fontos az ellenőrzés A fogszuvasodás mellett gyakori az ínyelváltozás, a fogágybetegség és a szájüregi daganat- Fogorvoshoz senki nem jár szívesen - mondja dr. Kecskés Iván. - Nem célunk, hogy a beteg negatív élménnyel távoz­zon, mégis sajnos sokszor fáj­dalommal járnak a kezelések, viszont akik rendszeresen lá­togatják fogorvosukat, töredék­nyi rossz élménnyel távoznak. A Da Vinci Magánklinikán hetente többször is rendelő fogorvos tapasztalata szerint a leggyakoribb szájüregi beteg­ségek a fogszuvasodás mellett az ínyelváltozások és a fogágy- betegségek.- ínybetegségeket okozhat egyrészt a dentális plakk - bak­tériumokat, levált hámsejteket, fehérjéket, szénhidrátokat tar­talmazó biofilm réteg - jelenléte, az ehhez társuló helyi irritatív tényező, vagy egyes gyógysze­rek szedése, másrészt számos bakteriális, vírusos és gombás fertőzés, trauma és allergia is. A szájnyálkahártya-betegségeken belül mindemellett a szájüregi rák is egyre jelentősebb prob­lémát okoz, folyamatosan nő az új esetek száma - hangsúlyozza dr. Kecskés Iván. A dohányzás és a mértékte­len alkoholfogyasztás fontos hajlamosító tényezők a beteg­ség kialakulásában, akárcsak a genetika, fizikai, kémiai ár­talmak, a napsugárzás, a fertő­zések, a táplálkozási szokások, a rossz szájhigiéné. ■ H. Zs. b f, Dr. Kecskés Iván fogorvos MIK A TÜNETEK? Általános tünet a duzzadt ínyszél, élénkvörös vagy vöröseslilás elszíneződés, a megnövekedett vérzékenysé- gi hajlam, de a kiváltó októl függően a fájdalmatlan fog- ínyduzzanattól a fájdalmas, kifekélyesedő sebekig, a fog­ágybetegség kialakulásáig terjedhet a betegség. A daga­natok is változatos formában jelentkeznek, lehetnek fájdal­masak vagy fájdalmatlanok, különböző méretű kitürem- kedő, kemény vagy krátersze­rű képződmények a szájüreg bármely pontján. MIKOR KELL ORVOS? Erős, fájdalmas gyulladás, duzzanat, kifekélyesedés esetén forduljunk orvoshoz A daganatok felismerése ál­talában nagyobb problémát okoz, azonban a panasz- és tünetmentes, kockázati té­nyezőknek kitett személyek kiszűrése, a korai stádiumban lévő betegség felismerése, fon­tos feladata a fogorvosnak. A korai felismerés a rendszeres sztomatoonkológiai szűrő- vizsgálatokkal lenne megvaló­sítható. Sajnos a betegek nagy része előrehaladott betegség­gel megy orvoshoz. MI A GYÓGYMÓD? Enyhe fogínygyulladás ese­tében segíthet a szájhigiéne javítása, kamillás öblögetés, szájvíz használata. A betegség pontos, korai diagnózisával, a kiváltó ok megtalálásával időben elkezdhető a megfelelő terápia, és ezáltal számos kö­vetkezmény kiküszöbölhető. Ugyanez érvényes a szájüregi daganatokra is. A korai stá­diumban felismert rák gyó­gyítható, az orvos, fogorvos és az egészségügyi szakdolgozók diagnosztikus felkészültségé­nek meghatározó jelentősége van. * j 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom