Tolnai Népújság, 2013. október (24. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-02 / 230. szám
2013. OKTÓBER 2., SZERDA HBSBHHBHEMi MEGYEI TŰKOR MNMMMMHMBHMi 3 Méteres rúddal verte agyon a kóbor kutyát bátaszék Egyre komolyabban veszik az emberek az állatkínzást és feljelentést tesznek, a tettesek pedig bíróság elé kerülnek. A bátaszéki férfi tavaly október 23-án este hét óra körül meglátott az udvarában egy zsemleszínű, vélhetően kóbor kutyát. Szegény eb szelíd volt, a férfi azonban ahelyett, hogy kizavarta volna az udvarból, fogott egy méteres gerendát és össze-vissza verte a kutyát. Amikor szegény pára elpusztult zsákba rakta és kidobta a kukába, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó a Szekszárdi Járás- Bíróság sajtószóvivője. A bíróság a 44 éves, büntetlen előéletű férfit állatkínzás vétségében mondta ki bűnösnek, és ezért egy év fogházbüntetést szabott ki rá, amelynek a végrehajtását két évre felfüggesztette. Mivel az ítéletet sem az ügyész sem a vádlott nem fellebbezte meg, így az kihirdetésekor jogerőre emelkedett. ■ 1.1. Kifosztotta az ivócimboráját, ezért elítélték szekszárd Együtt ivott tavaly február 16-án az egyszer már közérdekű munkára ítélt, 30 éves szekszárdi vádlott a sértettel egy bárban. Amikor az utóbbi olyan részeg lett, hogy elaludt az asztalnál, a vádlott elvette a pulóverét, mobiltelefonját, pénztárcáját, bankkártyáját. Hajnalban, amikor már zárni akart, a tulajdonos ébresztette fel a sértettet, aki ekkor vette észre, eltűntek a holmijai. A vádlott 41 ezer forintot felvett a bankkártyáról, majd eldobta. A Szekszárdi Járásbíróság a férfit kifosztás és bankkártyával visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért, halmazati büntetésül egy év nyolc hónap börtönre ítélte. A büntetés végrehajtását 3 évre felfüggesztették, ami azt jelenti, hogy ha a ezen időn belül újabb bűncselekményt követne el, akkor az egy év nyolc hónapot is le kell ülnie. A bíróság a vádlottat pártfogói felügyelet alá helyezte, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó, a járás- bíróság sajtószóvivője. ■ 1.1. Fenntartható megoldások tanácskozás A szegénység kezelését járták körül az előadók Mi a szegénység? A szegénységről másként - ezzel a címmel tartott kedden gondolatébresztő tudományos konferenciát a PTE Illyés Gyula Kar. Az előadóknak köszönhetően több területről is megvilágították a témát. Vízin Balázs- A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács egy olyan keretstratégiát dolgozott ki, amely meghatározza az elkövetkező években nemcsak a magyar társadalom egésze, hanem a tudományterületek, így a szociális képzések számára is a követendő irányt - nyilatkozta lapunknak dr. Nagy Janka Teodóra. A PTE Illyés Gyula Karának dékán-helyettese, a Szociális Munka és Szociálpolitikai Intézet igazgatója rávüágított: a konferencián a szegénységgel kapcsolatos témákat járták körül a meghívott előadók segítségével. Köves Alexandra a fenntartható foglakoztatásra tért ki, Hollósi Szabolcs a vállalkozások társadalmi szerepvállalására. Szibig Marianna a Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyei Arlón működtetett felzárkóztatási program tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, dr. Málovics György és Szabó Nóra pedig arról a szegedi akcióról beszélt, amely újszerű formát jelent a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben. Az eseményt megelőzően dr. Nagy Janka Teodóra arra emlékeztetett, karuk egy komplex modult hívott életre a nappali tagozaton, amely a szociális képzések legmodernebb irányzatait fogalalja magába. A dékán-helyettes hozzátette, a terveik között szerepel a szociális gazdaságokat célzó továbbképzés akkreditálása is. - Úgy tűnik, hogy a szociáüs vállalkozások, gazdaságok térnyerése alternatívául szolgálhat a szegénység kezelésében. A segélyek, támogatások sorozata helyett, inkább az önfenntartó közösségek megteremtése, erősítése a cél. Például Spanyolországban már magától értetődő, hogy az egyetemi menzát a hallgatókból álló szociális szövetkezet működteti. Szerinte egy oktatási intézménynek arra kell törekednie, hogy piacképes képzéseket kínáljon, illetve közvetett módon a munkahelyteremtésben is szerepet vállaljon.- szerintem nagyon messze vagyunk az esélyegyenlőségtől. Saját bőrömön tapasztaltam, mennyire meghatározza az embersorsát, hogy hova, milyen anyagi körülmények közé születik. Kínkeserves kitörni onnan. Szeretném, ha az én gyerekem jobb sorban élne, de mindig falakba ütközöm. Attól félek, hogy pénz és kapcsolatok nélkül a lányomra és a fiamra is ugyanolyan sors vár, mint rám- mondja Éva. Úgy érzi, már az általános iskolában bélyeget kapnak a gyerekei, segíteni nem tud nekik a tanulásban, pénze pedig nincs különórákra, korrepetálásra. A legtöbb energiáját egyébként is az köti le, hogy rengeteget dolgozik ő is, a férje is, mégsem tudnak kijönni a fizetésükből. MAGYARORSZÁGON 4,6 millió ember él szegénységben, állapítja mega Tárki áprilisban készített kutatása. A nélkülözők aránya 2007-hez viszonyítva 2012- re 3,8 százalékról 8 százalékra ugrott, a hónapról hónapra megélhetési gondokkal küzdők aránya 18 százalékról 26 százalékra nőtt. A szegénységi ráta a fiataloknál a legmagasabb: 26 százalék. A háztartások 80 százalékának nincs annyi tartaléka, hogy egy váratlan nagyobb, százezer forintos kiadást állni tudjon. Ez az érték 2007-ben még nem érte el a 60 százalékot. A fűtés hiánya húszról 27 százalékra nőtt az elmúlt két év alatt. Saját bevallásuk szerint a családok 45 százaléka még két-' naponta sem képes húsfélét fogyasztani, ez az érték 2007-ben negyven százalék alatt volt. az adatok azt mutatják, hogy a magyar társadalom végzetesen kettészakadt, és a válsághatására megindult az alsó közép- osztály lecsúszása. Az alsó három tizedben egyre nagyobb azoknak a családoknak száma, ahol még közmunkás sincs. Köves Alexandra foglalkoztatáspolitikai szakértő előadás közben Az alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete 2012 2013 Megye 1. negyedév 1. félév 1. negyedév 1. félév Baranya _______ 12 0.678 11&967 127.542 124548 Somogy 112.411 113.169 119286 119260 Tolna 126296 126.089 132.044 (FORRÁS; KSH) ■ On szerint hogyan csökkenthető a szegények száma? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Megbecsült es szeretett lakói a településeknek idősek világnapja Megyeszerte változatos programokkal köszöntötték kedden a szépkorúakat tolna megye - Egy városnak csak akkor van jövője, ha megbecsüli a jelenét és a múltját; nagyon sokat köszönhetünk önöknek, hálánk jeléül fogadják szeretettel a mai gálaműsort - hangsúlyozta beszédében Horváth István kedden a Babits Mihály Kulturális Központban, az idősek világnapja alkalmából tartott rendezvényen. A megyeszékhely polgármestere azt is megosztotta a hallgatósággal, hogy ő egy olyan családban nőtt fel, amelyben az idősek tisztelete nagyon fontos volt és a mai napig kitart ezen értékrend mellett. - A város nevében mondok köszönetét önöknek mindazért, amit Zsúfolásig megtelt a Babits Mihály Kulturális Központ színházterme értünk, Szekszárdért tettek az elmúlt évtizedekben - fűzte hozzá Horváth István, aki egyúttal a közelmúltban megvalósult fejlesztéseket is sorra vette, kiemelve a rendezvénynek helyt adó gyönyörű kulturális központot, a Béla király tér felújítását és a fürdő megépítését. A gálaműsoron Kovács Kati énekes és Nádas György humorista lépett fel. Megyénkben számos helyen tartottak programokat az idősek tiszteletére. Bonyhádon is egy szívmelengető rendezvénnyel kedveskedett az önkormányzat a nyugdíjasoknak, akiket az ünnepi műsor után megvendégelt a település. ■ Vízin B. A megbecsülés jele az ensz közgyűlése 1991-ben nyilvánította október l-jét az idősek világnapjává. A világ hét- milliárd lakosa közül több mint hatszázmillió a 60 évnél idősebb, becslések szerint 2050-re az öregek száma kétmilliárdra nő. Magyarországon a 21. század elején körülbelül kétmillió a 60 év feletti népesség száma, 1993 óta több a 60 éven felüli, minta 15 éven aluli. az idősek hasznos tagjai a társadalomnak. A nyugdíjas klubok számos településen aktívan részt vesznek a helyi közösség mindennapjaiban, a rendezvények megszervezésében. HIRSAV A kerek évfordulósokat köszönti a polgármester őcsény A település 80, 85, 90 és 95 éves lakóit köszönti a napokban Fülöp János polgármester. Az évfordulósok oklevelet és egy kis ajándékot is kapnak. A községben eddig ilyen módon nem volt idősek napi ünnep. ■ B. K. Parkolót építettek, kerítést javítottak gerjen Zúzottköves, több autó befogadására alkalmas parkolók készültek az óvoda, az iskola és a napközi konyha előtt Gerjen- ben. így lehetővé vált, hogy esős időben ne kelljen a sárban megállni és parkolni a járműveknek. Az óvodánál még egy bejáratot készítettek a községháza felől, és kijavították, valamint átfestették a téglakerítést, és biztonságosabbá tették az esővíz elvezetését is. A munkálatokat az önkormányzat finanszírozta. ■ V. M. Zenés foglalkozások a legkisebbeknek bölcske Mini süni és Süni ovi foglalkozásokra várják a kicsiket szeptembertől júniusig egy sikeres uniós programnak köszönhetően. A kicsiknek való zenés foglalkozásokat Cseke Klára zenepedagógus tartja. ■ V. M. Játékos pénzügyi vetélkedő gyerekeknek Magyarország - Zsebpénztől a bankszámláig mottóval hirdette meg idén negyedik alkalommal a K$amp;H Bank a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt. A háromfordulós versenyre 3-5 fős általános iskolás csapatok nevezhetnek 2014. január 10-ig. A diákok játékos formában, korosztályuknak, tudásuknak megfelelő szintű, a mindennapi pénzügyeket érintő feladatokat kapnak. Idén először van lehetőség online regisztrációs felületen is nevezni, a www. kh-vigyazzkeszpenz.hu web- oldalon keresztül. ■ M. K. Zenés műsor a nyugdíjasoknak bölcske Vidám, zenés műsorral köszöntötték a szépkorúakat Bölcskén az idősek napja alkalmából. Az IKSZT-ben tartott rendezvényen operett részletek, magyar nóták és slágerek hangzottak el Magyar Rózsa előadásában. ■ V. M.