Tolnai Népújság, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-02 / 204. szám

KOZELET HÍRSÁV A francia diplomáciát is megfigyelte az NSA A francia diplomácia és az al-Dzsazíra arab hírtelevízió belső kommunikációját is megfigyelte az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) - írja a Der Spiegel. A kiszivárog­tatott anyagok szerint az Egyesült Államok csak négy országban - Kanadában, Nagy-Britanniában, Ausztrá­liában és Új-Zélandban - bí­zik annyira, hogy nem gyűjt róluk információkat. ■ MTI Elhagyta a kórházat Nelson Mandela több hónapos kezelés után visszatérhetett johannesbur­gi otthonába Nelson Mande­la. A 95 éves volt dél-afrikai elnököt júniusban tüdőfertő­zéssel szállították kórházba, állapota azóta kritikus, de stabil. Mandela otthonában is intenzív kezelésben része­sül majd - közölte az elnöki hivatal. ■ BBC Számos törvény, módosul a PSZAF miatt az egész jogrendszeren átvezeti a Pénzügyi Szer­vezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) funkcióinak MNB általi átvételével kapcsolatos módosításokat az a törvény- javaslat, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyújtott be. A ja­vaslat a PSZÁF helyébe az MNB-t írja, de több helyütt a felügyeletet a „pénzügyi közvetítőrendszer felügye­letét ellátó szervinek ne­vezi. A törvények többsége pénzügyi jellegű, de változik az önkormányzati, a ver­seny- és a fogyasztóvédelmi törvény is. ■ MTI Vadhús is lesz a közétkeztetésben ÉVENTE TARTÓSAN 12 ezer tonna vadhús kerül piacra, ennek értékesítését a ke­reslet élénkítésével lehet megoldani, de a tárca vizs­gálja annak lehetőségét is, hogy bevonják a vadhúst a közétkeztetésbe - mondta el a Vidékfejlesztési Miniszté­rium államtitkára a Zala me­gyei Bakon. Kardeván Endre hozzátette: soha nem látott mértékűre duzzadt a vad­disznó országos terítéke, a 2012/13-as vadászati évben 148 ezer vaddisznót lőttek ki Magyarországon. ■ MTI Távozik a HÖOK elnöke távozik a Hallgatói Önkor­mányzatok Országos Konfe­renciájának (HÖOK) elnöke. Nagy Dávid azt mondta, azért döntött a lemondás mellett, mert a megválasztása óta eltelt három évben minden energiáját a szervezet irányí­tása kötötte le. A HÖOK ve­zetését ügyvezető elnökként Körösparti Péter elnökhelyet­tes veszi át. ■ MTI Tarol az importbor szüret A minőség javulóban, a mennyiséggel azonban baj van Százhatvan iskola vág neki igazgató nélkül az ú| tanévnek Bortermelés (ezer hektoliter) VG-GRAF1KA FORRÁS: KSH A szőlő jól átvészelte az aszályt, ám így is csak erős közepes mennyiségre szá­mítanak idén a borászok. Az ágazat számára létkérdés lenne a több termés, az el­múlt évek gyengélkedése miatt ugyanis az import nagy teret nyert a piacon. Braunmüller Lajos Jó minőséget, de csak erős kö­zepes termést várnak a borá­szok, pedig az ágazat rá lenne szorulva a mennyiségi növeke­désére. A hazai borászat hely­zete az elmúlt években jelen­tősen megváltozott. A magyar bortermelés a szokásosnál jóval kevesebb volt az elmúlt néhány évben, ezért a Magyarországra irányuló borimport fokozato­san nőtt. Ezt a tendenciát csak felerősítette, hogy a vásárlóerő gyenge volt, ezért a fogyasztók az olcsóbb, jellemzően olasz bo­rok felé fordultak. Az ágazat pozitív folyamato­kat is átélt: az elmúlt években az uniós forrásoknak köszön­hetően számos borászati fej­lesztés valósult meg, ez sokat segített abban, hogy javult a minőség. A mennyiség idén sem lesz kiemelkedő, de a mi­nőség jól alakulhat 2013-ban. „A szőlőt kevésbé viselte meg a nyári aszály és forróság, mint más mezőgazdasági kultúrá­kat. A szőlő gyökere mélyebbre nyúlik, ezért jobban ellenáll a szárazságnak, különösen azok után, hogy télen és tavasszal jelentős mennyiségű csapadék hullott, így a talaj nedvesség- tartalma alapvetően jó volt” - nyilatkozta a Világgazdaság­nak Marcinké Ferenc. A Hegy­községek Nemzeti Tanácsának elnöke lapunknak hozzátette: a tavalyi év szélsőséges idő­járása miatt csaknem félmil­lió hektoliterrel kevesebb ter­mett, mint az ország igénye, és a korábbi szintén félmillió hektoliternyi exportárualap is hiányzott. A tavaly tavaszi fagy és a 2012-es nyári aszály a minőségre nem volt nagyon rossz hatással, de a mennyiséget jelentősen csök­kentette. Kiemelkedő teljesít­mény ugyanakkor nem ho­a szőlő tehát nem szenvedett komoly károkat. Igaz ugyan, hogy a korai érésű fajtákkal nem volt kegyes az időjárás. „A virágzás idején hűvös, csa­padékos idő volt, ezért egyes korai érésű fajták, muskotá- lyosok, vagy például az irsai Olivér beporzása nem volt elég­séges mértékű. A fürtszámhoz képest a termés mennyisége aránylag kevés, a minőséggel azonban várhatóan ezen fajták esetében sem lesz komoly baj” - tette hozzá az elnök. Marcinké Ferenc példaként a Tokaji Borvidéket hozta, ahol a szokásos 33-35 ton­zotta 2012-es évjárat. TAVALY MAGYARORSZÁGON 1,9 millió hektoliter bor ter­mett, ez a mennyiség a hazai fogyasztást sem éri el, hiszen az 2,3 millió hektoliter körül alakul évente. Eezen felül más években a magyar ter­melők 0,5-0,6 millió hekto­liter bort exportálni is szok­tak. Vagyis tavaly egymillió hektoliter körül volt az éves deficit. nás szőlőtermés helyett idén 30 tonnás termés várnak a szakemberek. Mindez azt je­lenti, hogy valamivel 10 szá­zalék feletti mínusz várható a termés mennyiségét illetően. „A terméskiesés azonban az ország egyes régióiban eltérő mértékű, de alapvetően köze­pes termésre számítunk idén”- fogalmazott az elnök, aki szerint az idén a minőséggel nem lesznek gondok. „Az időjárás hatásai miatt J kissé előbbre jöhet a szüret ide­je, és egyes fajták szüretelési ideje összecsúszhat. Ez okoz­hat problémákat a gazdáknak, akiknek ebben az eseten jól meg szervezniük az erőforrá­sok felhasználását” - tette hoz­zá Marcinké. „Az elmúlt napok esőzése a legtöbb fajtának jót tett, de néhányra kifejezetten rossz hatással volt. A késői fajták­nak azonban kellett a csapa- | dék” - jelentette ki lapunk­nak Ruppert Ákos. A villányi borász hozzátette: „amennyi­ben a hátralévő időban az ősz napsütésesnek bizonyul, ak­kor egy egyenletes jó időjárás | akár parádés évjáratot is ered- | ményezhet.” 2012: egymillió hektoliter mínusz kinevezések „Országszerte 160 intézmény esetében volt si­kertelen az igazgatói pályázat, ezeket az iskolákat megbízott vezető irányítja majd” - ismer­te el a köznevelésért felelős államtitkár. Hoffmann Rózsa a közelmúltban 428 köznevelési intézményvezető kinevezésé­ről döntött. Elmondása szerint a 455 kinevezés közül 430 volt egyértelmű, a többinél mérle­gelnie kellett. Tudomása sze­rint egy volt plágiumgyanú (a sajtó több esetről is tudósított), ott új felhívást tesznek közzé. A 2613 intézményt felügyelő Klebelsberg Intézményfenntar­tó Központ (Klik) 588 közokta­tási intézményben hirdetetett pályázatot, mivel lejárt az igaz­gatói mandátum. Korábban 95 iskola (190 jelentkezővel) kap­csán írtak, hogy nincs vezető­je. Az államtitkár automatiku­san kinevezte azt a 65 főt, akik a második ciklusukra pályáz­tak, s kétharmados többséggel támogatott a tantestületük. Hoffmann szerint nincs irányítatlan intézmény, mivel általában az iskolaigazgató-he­lyettesek a működési szabá­lyoknak megfelelően megbí­zással átveszik az irányítást. Ahol nincs igazgató, ott akár még szeptemberben megoldás, de ez felboríthatja a tantárgy- felosztást, mivel lehet, hogy új szaktanárt kell keresni. A hátrányos helyzetű gye­rekeket nevelő és speciális pedagógiai munkát végző magániskolákkal kapcsolatban Hoffmann megemlítette, hogy a köznevelési szerződés ötéves időtartamát módosították egy­től öt évig terjedő időtartamra. A nem állami fenntartású isko­lákkal tavaly megkötött szerző­dések ugyanis kimerítették a támogatásukra szóló pénzügyi keretet, ugyanakkor sok igény valamilyen támogatásra. Az egyéves megállapodással, mód nyílt arra, hogy akár egy évre segítsék az intézményeket. A magániskolák finanszírozását várhatóan októberre oldják meg jogszabályban. ■ É. S. Kongresszusi jóváhagyásra vár Barack Obama Szíria Az amerikai külügyminiszter szerint bizonyítható, hogy szarint vetettek be Az Egyesült Államok felkészült arra, hogy támadást intézzen a szíriai rezsim ellen, ám ehhez a kongresszus felhatalmazását' kéri Barack Obama - az ame­rikai elnök szombaton beszélt erről. A bejelentés meglepe­tést keltett, különösen annak fényében, hogy John Kerry külügyminiszter pénteken és vasárnap is azt közölte: Was­hingtonnak bizonyítékai van­nak, hogy a szíriai rezsim ve­gyi fegyveres támadást intézett népe ellen. Kerry tegnap azt is hozzátette: haj- és vérminták alapján arra jutottak, hogy az augusztus 21-én Damaszkusz- ban elkövetett bombázásnál szarint alkalmaztak. Az erős Az elnök Joe Biden alelnökkel állt ki a Fehér Ház rózsakertjében idegméreg használatát - a töb­bi vegyi fegyverhez hasonlóan - egy 1997-ben hatályba lépett ENSZ-egyezmény tiltja. Szombati, a Fehér Ház kert­jéből sugárzott beszédében Ba­rack Obama is megerősítette Kerry állításait, ahogy azt is, a Bassar el-Aszad elnök elleni korlátozott légitámadás megin­dításához nem várnak az ENSZ felhatalmazására - a Bizton­sági Tanács két állandó tagja, Oroszország és Kína minden bizonnyal elutasítana egy kato­nai beavatkozást. Gyors táma­dással mégsem kell számolni, mivel a kongresszusi jóváha­gyás legkorábban a jövő héten várható. A britekkel ellentétben ugyanis Washingtonban nincs szó rendkívüli ülésről, a képvi­selőház pedig szeptember 9-én tér vissza a nyári szünetről. Obama lépése értékelhető időhúzásként, ám az vélhetően az amerikai vezetést is meglep­te, hogy a brit parlament alsó­házában David Cameron kor­mányfőnek nem sikerült támo­gatást szerezni a támadáshoz. A következő hétben pedig nem csak a kongresszus felhatalma­zását harcolhatja ki Obama, de addig az ENSZ szakértői is pub­likálhatják szíriai vizsgálatuk eredményeit. A hétvégén pedig a G20 szentpétervári csúcsta­lálkozóján is egyeztethetnek a világ vezetői a kérdésről. ■ VG if * a * t t t 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom