Tolnai Népújság, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-02 / 204. szám
MOZAIK Számos kalandot átélt már a motor nyergében Kamarás Iván. A kilométereket gyűjtve kellemetlen élmények is előfordulnak: a színészt egyszer egy neki ütköző méh csípte meg a nyakán. A sérülés veszélyesebbre is fordulhatott volna, de Kamarás egy kórház felé vette az irányt, ahol megelőzték a nagyobb bajt Emelt díjas számon hívatja fel magát a zaklatások miatt feldühödött férfi Megelégelte a telefonos üzletkötők rendszeres, zaklatásnak is beillő hívásait egy brit férfi, aki lecserélte a hivatalos számát egy emelt díjas vonalra - írja az MTI. Lee Beaumont egy telefon- társágtól vásárolta meg a magyar 90-es körzetszámú számokhoz hasonló szolgáltatást, így ha az ő számát hívják, az a hívónak 10 pennyjébe- 35 forintba - kerül, ennek 70%-a a férfi bevétele. A fizetős számot évek óta használja az összes hivatalos fórumon- cégeknek, banki és egyéb ügyintézőknek adja meg - a saját számát családtagjainak tartja fenn. A legtöbb cég és hivatal elfogadta, hogy a férfi száma emelt díjas, akinek ez nem felel meg, emailen kénytelen elérni. Beaumont eddig 300 fontot - 105 ezer forintot - zsebelt be így csaknem három év alatt. A telemarketinges cégek hívásai emellett nagyjából a felére csökkentek, havi átlagban 25-ről 13-ra. A férfi még közzé is tette a számát az interneten és a hívásokat már sokkal szívesebben fogadja, hiszen a beszélgetések a korábbi bosszúság helyett már bevételt jelentenek neki. ■ Hír ' Harci gázok a konyhából? levegőminőség Szmoggal felérő szennyezettség is lehet odabent Az egészségtelen városi környezet mellett egyre több figyelem irányul az otthonaink belső levegőminőségére is. Nógrádi László Szakértők szerint az otthonokban előforduló levegőszennyezettség sokkal több figyelmet érdemelne. A Berkeley egyetem tanulmányában - amelyet a muanyagnyilaszaroarak.hu oldal idéz - a kutatók 70 különböző vegyület koncentrációját és annak egészségügyi hatását mérték fel. A lehetséges egészségügyi hatások a torokirritá- ciótól az asztmarohamon át a rákos megbetegedésig sorolhatóak. „Számos légszennyező anyag van otthonainkban, ha nem szellőztetünk megfelelően. A rossz levegő közel annyi halálos áldozatot követel, mint a közúti balesetek” - nyilatkozta Jennifer Logue, a kutatás vezetője. Míg korábban a házakban elsősorban a cigarettafüst és a radioaktív radon okozta a fő problémát, a Berkeley kutatásai rámutattak, hogy más lég- szennyező anyagokra is oda A sütéskor felszabaduló égésanyagok is károsak lehetnek kell figyelni. A szálló porként ismert részecskék, és az akro- lein nevű erős méreg szintén jelentős egészségügyi kockázatot jelent. Az akrolein húsok sütésekor és olajok használatakor kerül a konyha légterébe. Ez a sejtek DNS-ét károsító anyag idegméreg, az első világháborúban harci gázok készítéséhez is használták. A kisméretű szálló por hosszú távon károsítja a légzőszerveket és a keringést is, hosszú távon idő előtti halálozást okozhat. A beltéri légszennyezettség a modern, kiválóan szigetelő ablakok korában hangsúlyosabban jelentkezik, hiszen a korábbi itt-ott áteresztő ablakok és ajtók csukva is engedtek minimális légcserét - ezt ma tudatosabb szellőztetéssel kell megoldani. A szennyezett városi környezetben kintről néha egyenesen szmogot engednénk be, ilyenkor a levegőt kezelő légtisztítók használata lehet szükséges. A kutatók a világ több laboratóriumában műszaki szakemberekkel azon dolgoznak, hogy olyan szellőztető rendszert tervezzenek, amely képes kezelni egyszerre a beltéri és kültéri légszennyezettséget is. POÉNPERCEK Új tag a golfklubban, életében először golfozik. Az oktató magyarázza neki:- Látja ott messze azt a zászlót? Arrafelé üsse a labdát! A tag hatalmasat üt, a labda repül és két centire a lyuktól megáll.- És most? - kérdezi az elképedt oktatót.- Most üsse bele a lyukba...- Mondhatta volna előbb is! ■ Egy matematikatanár meg akarja tréfálni osztályát, ezért feltesz egy kérdést:- Na, gyerekek, ha ez a terem 6 méter hosszú és 4 méter széles, a fal színe fehér, csíkos nadrág van rajtam és most fél 12 van, akkor hány éves vagyok én? A gyerekek döbbent csendben ülnek, majd egy kis idő múlva Móricka jelentkezik:- A tanár úr negyvenéves. A tanár meglepődik.- Tényleg annyi vagyok, ezt meg hogy találtad ki?- Hát - mondja Móricka - van egy húszéves bátyám, és ő csak fele ilyen hülye. ■ Az állatkert igazgatója felhívja a talált tárgyak osztályát:- Megszökött tőlünk egy elefánt, nem adták le véletlenül maguknál?- No lássuk csak, milyen színű is volt? Akupunktúrával kezelik az aligátort hófehér A különleges hüllő gerincproblémáin segítenek a tűszúrások Vaskori ruha került elő egy norvég gleccserből Az állatgyógyászatban még ritka módszerrel, akupunktúrával kezelik az egyik brazil állatkert lakóját - írja az MTI. A Bino nevű fehér aligátor nemcsak festékhiányosan, de gerinc-rendellenességekkel is született. Hátsó végtagjait mozgatni sem tudta, nyolcéves korára kilátástalanná vált a helyzete. A szakemberek úgy döntöttek, megpróbálkoznak az akupunktúrával, hátha az segít az állaton - mint ahogy az az akvárium más lakóinál is történt. A kezelés eredményesnek bizonyult, Bino újra tudja mozgatni hátsó lábait és a farkát. A további kezelésekkel - amelyek során biztonsági okokból beragasztják a harapós hüllő száját - a háta kiegyenesítését szeretnék elérni. Az akupunktúra alkalmazása egyre népszerűbb az állatoknál, a Sao Pauló-i szakemberek szerint a tűkkel folytatott kezelés elsősorban házi kedvenceknél, a macskáknál, a kutyáknál, illetve a lovaknál sikeres. ■ Bino jól tűri a tűszúrásokat, bár biztonsági ragtapasz rögzíti az állkapcsát Vaskori öltözék, egy gyapjútunika került elő Norvégiában a hegyekben megolvadt hó alól - írja az MTI. A ruha mellett még régebbi, az újkőkorból származó nyílvesszőket és íjmaradványokat találtak, ezek kora 6 ezer évesre tehető. A tárgyak a légkör általános felmelegedése révén bukkantak elő, olyan helyeken is olvad a hó és a jég, amelyeken - némi túlzással - soha nem szokott. A több évezredes fagy jól megőrizte a tárgyakat. A tunika a Lendbreen glecs- cseren került elő. A régészek beszámolója szerint a ruhát ki- fakította a nap és a szél, de hajdani használója is igencsak sokat hordhatta, sőt, nem kizárt, hogy utolsó viselője előtt más is koptatta. Erre utal két foltozás. Becslések szerint a ruhadarab az időszámítás előtt 390 és 230 között készülhetett. A régészek szerint téli öltözetként szolgált a vastag gyapjúköntös, valószínűleg egy rénszarvasvadász számára. ■ Egyedi Marilyn-fotók sikere egy amerikai árverésen Marilyn Monroe-ról és más hírességről készült filmnega- tívok keltek el 1,8 millió dollárért (407 millió forintért) azon az árverésen, amelyen a neves sztárfotós, Milton Greene munkái a szerzői jogokkal együtt kerültek kalapács alá a közelmúltban - írja az MTI. A gyűjtemény összesen 3700 negatívot és diát tartalmazott a Van, aki forrón szereti sztárjáról. A hétvégi árverést szervező Profiles of History aukciós ház keddi közleménye szerint egy fotósorozat is elkelt, amelyen a hollywoodi szirén Laurence Olivier-vel szerepel az 1957-ben készült A herceg és a táncosnő című filmben. A színes szériáért 42 ezer dollárt (9,5 millió forintot) adott egy gyűjtő. A díva 1956-os Buszmegálló című romantikus vígjátékához készült felvételek 39 ezer dollárért (8,8 millió forintért) keltek el. Greene a múlt század ötvenes és hatvanas éveiben több mint 75 ezer fotót készített hollywoodi sztárokról. Mon- roe-t először 1953-ban fotózta a Look magazin számára. Mikor a színésznő meglátta a képeket, rózsákat küldött a fotósnak, és felhívta, hogy elmondja: még sohasem látott ilyen gyönyörű fotókat. A következő négy évben Greene mintegy ötezer fényképen örökítette meg a sztárt. ■ Újra csillog az aranyforint. Emlékérme alakjában újra elkészítették Nagy Lajos király aranyforintját. A Magyar Nemzeti Bank középkori magyar aranypénzeket felvonultató sorozatának újabb darabját az 50 ezer forintos névértéken szerezhetik be a gyűjtők. A pénzverde hírességek emlékére is kiadott idén különleges értéket képviselő darabokat, ilyen a Robert Capa magyar származású fotográfus születésének 100. évfordulója alkalmából megjelenő arany emlékérme, amely október végén kerül forgalomba Megkezdték a Colosseum rég esedékes felújítását A műemléki övezethez vezető kapuk felújításával együtt megindult a közelmúltban a Colosseum régóta tervezett helyre- állítása - írja az MTI. A római régészeti felügyelőség mellett a kiemelkedően magas közbeszerzési pályázatokat vizsgáló bíróság is szabad utat adott, hogy megkezdődhessen a világ és Olaszország egyik legismertebb ókori műemlékének helyreállítása. A restaurálás első fázisa az amfiteátrum északi oldalának árkádjait érinti. A munkát a Tod's olasz divatcég finanszírozza, a tervek szerint 915 napig tart és 6 és fél millió euróba (mintegy kétmilliárd forint) kerül. A helyreállítás alatt a műemlék folyamatosan látogatható marad. A munkálatokkal egy időben egy harmadik, új bejáratot is nyitottak a Colosseum és a Pala- tinus-domb alkotta régészeti területre. Az új kapu a Forum Ro- manumon levő Titus-diadalív közelében található. Felújítják a Capitolium-dombbal szomszédos régi bejáratot is, amelyet modern csarnokká változtatnak turista találkozóponttal, ajándékbolttal és napelemes energiaszolgáltatással. A Róma központjában levő Colosseumot és a környező ásatási területet évente ötmillió turista keresi fel. ■ » I