Tolnai Népújság, 2013. augusztus (24. évfolyam,178-203. szám)

2013-08-09 / 185. szám

2013. AUGUSZTUS 9., PÉNTEK 5 ALMANACH 2013 - GYÖRKÖNY A fenntarthatóság a céljuk elv Nagy körültekintéssel, pályázati forrásokkal fejlesztenek A jövő generációnak fejlesztik a települést, és a helyiek komfortérzetét igyekeznek növelni. Az ifjak például nemrégiben új játszóteret kaptak MEGKÉRDEZTÜK Hogyan változott a településkép? GANGELNÉ SÜMEGI ZITA:- Hat éve élek itt, Apostagról jöttem, az is szép, de nem esett nehezemre a váltás, hi­szen Györköny is az. Szerin­tem szépen fejlődik, én kü­lönösen a pincehegyet szere­tem, minden rendezvényen ott vagyunk. Van egy terület, a hivatal fölött, ahol valaki építési törmeléket halmozott fel, azt szerintem el kellene szállítani, de összességében nagyon szép, ajánlom min­denkinek, akár kiránduló, akár lakóhelynek. BINDERNÉ TRAUTMANN ADRIENN:- Örülök, hogy új játszóteret építettek. Eddig még mi nem használtuk, de a kisfiam most már akkora, hogy fog­juk. Remélem meg is marad ilyen szépnek és nem lesz lerombolva. Látom, hogy az épületekkel is foglalkoznak, szép az iskola, az óvodánál is szép lett. Tetszik, hogy mindig szép virágokkal díszítik az utcákat és a fű mindig le van nyírva, rendezett a falu, nincs szemét. PÁNCZÉL ÉVA:- Lassan szépül, amennyit a lehetőségek engednek. Jó lenne, ha több lenne a keret és jutna a járdákra, utakra, mert azok nagyon rosszak. Elkészült a játszótér, a hiva­talt újították, most az iroda­házat. Szép lesz, jó lesz. Erre szükség van, mert munkát ad sok embernek, ezért fon­tos, hogy megmentsük, és hát itt van a központban, nem mindegy hogy néz ki. Lépésről lépésre haladnak a településkép javításában. Hála annak, hogy a község viszonylag jó helyzetben van, lehetőség nyílik most már sajáterős fejlesztésekre is, de a pályázati források kiakná­zása továbbra is fontos cél. Vida Tünde Egymást érik a pályázatok, hol a pincehegyen indul egy újabb munka, hol a faluban. Utóbbi he­lyen most éppen a központban álló, volt alsó tagozatos iskola, ma - mondjuk úgy - irodaház épületéhez fogtak hozzá, cseré­lik a nyílászárókat, megújítják a homlokzatot. A felújítás ékes példája a község fejlesztését jel­lemző vezérelvnek, olyan be­ruházásokba fognak, amik a braun ZOLTÁN polgármester alapelve, hogy csak olyan fej­lesztéseket kell elvégezni, ami a település értékét és a lakosság komfortérzetét növeli, eközben nem ró a lakosságra pluszterhe­ket. - Ebben a nehéz helyzetben legfontosabb alapelv a fenntart­hatóság, a lakosság nem terhel­hető tovább. Az önkormányzat fenntarthatóságot növelik, nem a fenntartási költségeket. Fontos cél ezzel együtt, hogy a lakos­ság komfortérzete növekedjen, ma divatos kifejezéssel élhető legyen a falu. Ezt szolgálta egye­bek mellett a tavaly átadott mű­füves pálya is. Itt, mármint a sportte­lepen, tovább foly­tatódik a fejlesztés. A sportegyesület az egész létesítményt körbekeríti. Természetesen pá­lyázati forrás felhasználásával. A pályázati aktivitás jellemző a községre legyen szó az önkor­mányzatról vagy civil szerveze­tekről. Mindig az él a lehetőség­gel, aki előtt az megnyílik, hol a hagyományőrző egyesület, hol a településfejlesztési alapítvány, hol a Györkönyi Pincehegyért Egyesület. Utóbbi természetesen most nagyobb terhet tud vállal­ni, mert az iskola állami fenn­tartásba került. györkönyben tógazdasági hely­zet jó, vannak a településnek bevételei, például az iparűzési adó - vázolta a polgármester hozzáfűzve, hogy így nyűik le­hetőségsaját beruházások meg­valósítására. a pincehegyre fókuszál, amelyre büszkék a györkönyiek. Van egy nyertes pályázat, ami a vizes­blokk felújítását teszi lehetővé illetve zúzott köves sétány ki­alakítását, azaz a közlekedés fel­tételeinek javítását. De van több folyamatban lévő terv, program. Ezek hosszabb távon az egész pincehegy teljes rendezettsé­gét és funkcionális bővítését idézik elő, ezzel együtt egy látványos és hasznos turisz­tikai attrakció jön létre. Mint Braun Zoltán polgármes­ter mondja, a település gazdasági állapota a helyzethez képest jó. A tekintetben, hogy a településkép megfeleljen a mai kor elvárásai­nak, van még tennivaló. Jelenleg az infrastrukturális beruházá­sokra koncentrálnak. Az ivóvíz Braun Zoltán polgármester YAjí ____ mi nőségének javítását célzó pá­lyázat második körénél tartanak, a remények szerint ősszel kez­dődhet a fejlesztés, ami együtt jár az elavult hálózat rekonstruk­ciójával, így üzembiztosabb lesz a rendszer, a csapokból pedig egészségesebb, az előírt normák­nak megfelelő ivóvíz folyik majd. A másik kérdés a szennyvíz, de sajnos nincs pályázati lehetőség. -Keressük azt a megoldást, amit a település mérete és a lakosság elbír - hangsúlyozza a polgár- mester. Az utak, járdák javítása égető kérdés, önerőből idén egy útszakasz már elkészült, tavasz- szal járdát akarnak építeni, árko­kat rendbe hozni. Fontos eredmény, hogy az in­tézmények stabilan működnek, az óvoda teljes külső-belső fel­újítására van egy pályázat, ami­nek sikerében bíznak. A műve­lődési házra már sikerült for­rásokat nyerni, a hivatal hátsó felében pedig önerőből alakítják ki az új orvosi, védőnői rendelőt. A közös gondolkodás nemcsak a fejlesztésekre, a programokra, így az e hétvégi Falu és Nemzeti­ségi Napra is igaz. Harmincadik alkalommal tartják meg ezt a rendezvényt. A jubileumra gaz­dag programot állítottak össze bízva abban, hogy sokan lesznek kíváncsiak a györkönyi vendég­szeretetre, hagyományokra. Nem szeretnénk növelni a lakosság terheit ■ A falunapra láto­gatók ízelítőt kapnak a ven­dégszeretetből Györköny, a munka bázisa leader Közel egymilliárd forint áramlott eddig a térségbe Tíz éve segíti a település fejlesztését az alapítvány Amikor Paks térségében is létre­jött a helyi Leader akciócsoport, Györkönyt választotta székhe­lyül. Nemcsak a paksi kistérség, azaz a mai járás falvait gyűjtötte csokorba, hanem összesen hu­szonegy települést a Duna két partján. Az iroda, s az ott mű­ködő munkacsoport e 21 telepü­lés céljainak elérését igyekszik elősegíteni. A székhely rövid át­meneti időszak után a falu köz­pontjában kapott helyet. Az itt dolgozó maroknyi csapat tevé­kenysége nyomán az érintett tér­ség ebben az európai uniós cik­lusban eddig 800 millió forinttal gazdagodott. Most is vannak fo­lyamatban fejlesztések és dönté­sek, nagyjából 300 millió forint Mérei Melinda és Vigan Gyula értékben. - Ez fontos Györköny és a bővebb közösség számára - emelte ki Braun Zoltán. A polgár- mester hozzáfűzte, büszke arra, hogy Györkönyből irányítják ezt a környék számára fontos mun­kát. A település egyébként mint minden más lehetőséget, ezt is igyekszik kiaknázni a telepü­lés fejlesztése érdekében. Mérei Melinda a munkacsoport veze­tője kiemelte, hogy megfelelő munkakörülmények, kényelmes irodák állnak rendelkezésükre, a munkaerő is helyi, illetve kör­nyékbeli. A pályázatokkal kap­csolatos feladatokon túl, a Duna Összeköt egyesület dolgozik egy e térséget és a beletartozó 21 tele­pülést népszerűsítő projekten is. Magánszemélyek hozták létre tíz évvel ezelőtt a Györkönyért Településfejlesztési Alapítványt, amelynek kuratóriuma a min­denkori képviselő testület. Azt, hogy a lakosság is látja a településfej­lesztés fontosságát és szükségességét, illetve azt, hogy ezt az alapítvány tes­tesíti meg, az is jelzi, hogy min­dig ez a szervezet kapja helyben a legtöbb adó forintot az egy százalékos rendelkezésből. A településfejlesztési alapítvány az elmúlt években sok civil szer­vezetet segített hozzá pályázati sikerhez átadott pénzzel. Sok pá­lyázat ugyanis utófmanszírozott, s ha nem lenne kölcsönadó, nem tudnák a civil szervezetek közös­séget szolgáló elképzeléseiket tető alá hozni. A Györkönyért Településfejlesztési Alapítvány ezúttal nem mást segít, hanem önma­ga pályázott a Duna Összeköt Egyesüle­ten keresztül vidék- fejlesztési forrásra. A volt alsó tagozati épületet újít­ják fel, ami, mivel a település központjában lévő egyik megha­tározó épület, sokat javít a telepü­lésképen. Itt egyébként két mun­kahelyeket is biztosító szervezet működik, egyik hosszú évek óta foglalkoztat 40 megváltozott munkaképességű dolgozót. ■ Javulnak a mun­kakörülmények, csökkennek a költségek * * I HÍRSÁV Van elég munkahely, így kévés az állástalan györkönyben a foglalkoztatá­si adatok messze jobbak, mint a környező kistelepüléseken, amelyek között nem egy akad, ahol 30 százalék körüli a munkanélküliek száma. Ez az érték Györkönyben június­ban 8,9 százalék volt. Tavaly 98 adózó 17,2 millió forint adót fizettek be a legnagyobb munkáltatók a Zambelli CO- LORFERR Kft. és a Beanett Bt., amelyek körülbelül 120 illetve 30 főt alkalmaznak. Ma kezdődik, három napig tart a falunap az elmúlt 30 év falunapi ké­peiből nyílt fotókiállítással és retro bulival kezdődik a 30. Falu és Nemzetiségi Napok ma. Jól bevált recept szerint állították össze a további prog­ramot. Szombat délelőtt főző­verseny, gyerekprogramok várják a vendégeket, délután lesz bortúra, és hagyományos svábbál. Vasárnap Györköny történelmének legfontosabb eseményeit idézik fel a be­településtől a kitelepítésig, miközben a résztvevők a régi lakodalmak hangulatával is megismerkedhetnek. A prog­ram a falu több pontjára el­kalauzolja a vendégeket, akik jelentkezhetnek a programot záró lakodalmas ebédre, amit a pincehegyen költhetnek el. A program délelőtt 10-kor kez­dődik, a lakodalmas menet 15 órakor indul el, a rendezvényt záró lakodalom helyszíne szintén a pincehegy lesz. A lakosság korösszetétele: Elérhetőségek Polgármesteri hivatal, Fő u. 53-55. Tel.: 75/552-008; Fax: 75/5554)07 Polgármester, Braun Zoltán fogadó órája: kedd 13.00-16.00 ___ Em ail: polgarmester@gyorkony.hu Körjegyző: Erdei Tamás ügyfélfogadás: hétfő és szerda 07.30-16.00_______________' Ga zdasági, munkaügyi ügyintézés: Szűszné Gutermuth Erika Igazgatás, szociális ügyek, anyakönyv: Hadiné Száraz Mária Pénztár, adó és hagyatéki ügyintézés: Lückl Ervinné____________________ Pé nztári órák: hétfő 08.00-12.00; szerda 13.00-16.00 ___ AZ ÍRÁSOKAT ÉS A fotókat VIDA TÜNDE KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A GYÖRKÖNYI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA I *

Next

/
Oldalképek
Tartalom