Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-27 / 174. szám

2013. JÚLIUS 27., SZOMBAT GAZDASAG 7 Tartós nyomás alatt az élelmiszeripar válság Tavaly a cégek 7,67 százaléka ellen indult felszámolás, csőd vagy végelszámolás Minden tizenharmadik élel­miszer-ipari társaság ellen felszámolás, végelszámolás vagy csődeljárás indult ta­valy Magyarországon. Az alapvető okok a korszerűtlen termelés, a gazdaságtalan üzemméret, a gyenge piaci alkuerő, a szürke- és fekete- gazdaság térnyerése, vala­mint az ágazatba vetett hit gyengülése. AS-összeállítás Az élelmiszer-ipari cégek ta­valy 7,67 százaléka ellen in­dult valamilyen eljárás, ami közel 40 százalékkal több, mint 2010-ben - derül ki az OTP Bank Agrárágazati Üzlet­ágának friss - az Opten cégin­formációs szolgáltató adataira épülő - iparági elemzéséből. A helyzetet jól jellemzi, hogy a 6168 élelmiszer-ipari vállal­kozásból - amelynek jelentős része mikrovállalkozás - min­den tizenharmadik nehéz hely­zetbe került 2012-ben, és vala­milyen módon kénytelen volt befejezni működését. A statisz­tikák szerint az összes eljárás 60 százaléka csőd vagy felszá­molás (főként felszámolás), 40 százaléka pedig végelszámolás. ■ Vidéken Bács-Kiskun, Heves és Békés megye ve­zeti az élelmiszer-ipari felszámolások, csődeljá­rások és végelszámolások statisztikáját. A legtöbb bajba került élel­miszer-ipari vállalkozás az el­múlt években a fővárosra és Pest megyére jutott, ami nem meglepő, hiszen a legtöbb vál­lalkozás székhelybejegyzése is ide esik az országban, köszön­hetően többek között a kedvező Nógrád Heves Esztergom Budapest Jász-Nagykun Szolnok Békés Bács-Kiskun Somogy Csongrád Baranya infrastrukturális feltételeknek. Vidéken Bács-Kiskun, Heves és Békés megye vezeti az élel­miszer-ipari felszámolások, csődeljárások és végelszámolá­sok statisztikáját. A probléma kiterjedtségét mutatja, hogy mindössze három megyében mérséklődött 2010 és 2012 kö­a rátája” - mutat rá Szabó Ist­ván, az OTP Bank Agrárágazati Üzletágának igazgatója. Az OTP Bank elemzése sze­rint a magyar élelmiszeripar gondjai mögött számos ok hú­zódik meg. Többek között a korszerűtlen a termelés, a gaz­daságtalan üzemméret, a gyen­ge piaci alkuerő, az alacsony kapacitáskihasználtság, az egyre kiterjedtebb szürke- és feketegazdaság, valamint - az élelmiszeriparra oly jellemző - rendkívüli alultőkésítettség. További probléma, hogy a hazai élelmiszeripar átfogó techno­lógiai megújításához az előző uniós ciklusban az ágazat sú­lyához képest kevés támogatá­si lehetőség állt rendelkezésre. „Az élelmiszeripar jövedelem­termelő-képessége gyengül, ami kedvezőtlen hatással van Felszámolási, csőd- és végelszámolási eljárások száma 2010 2011 2012 Felszámolás 215 227 276 Csőd 7 3 6 Végelszámolás 118 214 191 FORRÁS: OPTEN, OTP BANK zött a bajba került cégek szá­ma, miközben több megyében három- vagy akár négyszere­sére is emelkedett ez az arány. Az élelmiszer-ipari számok jól jellemzik az igen borús hely­zetet. „A mezőgazdaságban az elmúlt években 2 százalék kö­rül ingadozott a felszámolási eljárások aránya, ami elég ked­vezőnek mondható, ezzel szem­ben az élelmiszeriparnak csak­nem két és félszer ilyen magas a finanszírozhatóságra, és ez megmutatkozik a szektor hi­telállományának folyamatosan csökkenésében is” - fejti ki Szabó István.* Fény ugyanakkor az alagút végén, hogy a következő 7 éves uniós költségvetési ciklusban már jelentősebb támogatási for­rás juthat az élelmiszeriparra, mivel a vidékfejlesztési célok közé sikerült felvetetni az élel­miszeripar fejlesztését, illetve lehetőség van támogatási for­rás igénylésére a strukturális alapokból is, ami friss tőkét je­lenthet mind a kisebb, mind a nagyobb élelmiszergyártó üze­meknek. „Mindemellett a bankszektor is sokat tehet annak érdeké­ben, hogy a magyar agrárium visszanyerje versenyképessé­gét. Ezt felismerve a bankszek­tor is egyre inkább kiemelt, stratégiai iparágként tekint az agráriumra” - húzza alá Szabó István, az OTP Bank Agrárága­zati Üzletágának igazgatója. Nagy bajban a húsipar - ingadozó takarmányárak A húsipar vezeti a legnehezebb helyzetű élelmiszer-ipari ágaza­tok listáját - derül ki a statiszti­kákból. A közvélemény számá­ra a tavalyi év közepére vált nyilvánvalóvá, hogy a hazai húsfeldolgozók súlyos pénzügyi problémákkal küzdenek. A kor­mány ugyan több húsipari vál­lalatot nemzetstratégiai szem­pontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított, ám az alapvető problémák továbbra is jelen vannak. A takarmányárak erő­sen ingadoznak, és a kapcsoló­dó egyéb költségek is emelked­nek, miközben a magasabb faj­lagos költségekkel előállított magyar termékek versenyképes­sége kedvezőtlenebbül alakul. Gyengült az ágazat jövedelemtermelő képessége Induló felszámolások, csődeljárások és végelszámolások száma (2012) V / Győr-Mosön- t Sopron Borsod-Abauj Zemplén Szabolcs­Szatmár-Bereg Komarom­veszprem Zala FORRÁS: OPTEN, OTP BANK PROMÓCIÓ HD minőségben szól már a mobil a Telekomnál sikeres budapesti teszteket követően, Magyarországon el­sőként a Magyar Telekom teszi elérhetővé a HD Hang techno­lógiát. Az országosan elérhető HD Hang tisztaságát díjmen­tesen és automati­kusan évezhetik a Telekom szélessá­vú mobil hálózatát (3G és 4G/LTE le­fedettség) használó ügyfelek a megfelelő okostelefonnal. Az új HD hangzásnak kö­szönhetően a telefonbeszélge­tések minősége tovább javul. Teljesebb, tisztább és élesebb hangzást nyújt az innovatív megoldás, és ezen előnyöket a Telekom ügyfelei a jövőben is díjmentesen élvezhetik. A HD Hang kiváló hangmi­nőséget kínál, az új hangátvi­teli szabvány szélesebb akusz­tikus frekvenciatartományban még több beszédjelet képes továbbítani: a beszédkódolók 300-3400 Hz közti frekvencia­átviteli tartományát 50-7000 Hz-re terjeszti ki. Az ügyfelek­nek nincs további teendője, a kristálytiszta és újszerű hang­zás egyértelműen és azonnal érezhető, ha mindkét fél ren­delkezik HD Hang-képes okos­telefonnal és a Telekom széles­sávú mobilhálózatát használja. A HD hang bevezetésének mű­szaki hátterét az Ericsson biz­tosította. Jelenleg a Telekom által kí­nált okostelefonok jelentős részével elérhető a HD mi­nőségű hangszolgáltatás: ilyen készülék többek között az iPho­ne 5, Samsung Galaxy S4, S3, Nokia Lumia 820 és 920. Hosszú tesztidőszak után 2009 szeptemberében Moldá­viában az Orange vezette be először a HD Voice-t a mobil­szolgáltatásban. Az első ké­szülék, amely támogatta a HD Hang átvitelét, a Nokia 6720c. A Deutsche Telekom csoport ügyfelei már Ausztriában, Len­gyelországban, Csehországban, Romániában és Németország­ban is a most Magyarországon is bevezetésre kerülő HD Hang minőségét élvezhetik. A legutóbbi GSA-jelentés sze­rint már 41 mobilszolgáltató 33 országban nyújt hálózatán HD minőségű hangszolgáltatást. ■ ■ A Telekom szol­gáltatása orszá­gosan elérhető PROMÓCIÓ Miért ne tartsuk a pénzt párnacihában? Nagy összegű készpénzt több szempontból sem éri meg otthon tartani: egyrészt nagy annak a kockázata, hogy elvész vagy meg­semmisül, másrészt így le kell mondanunk a pénzügyi szolgálta­tóknál elérhető kamatokról is. Fon­tos emellett, hogy a bankszámla segítségével egy sor területen meg- könnyíthetjük életünket. A hazai lakosság jelentős része még mindig nagy mennyiségű készpénzt tart otthon, és egyáltalán nem áll kapcsolatban pénz­ügyi szolgáltatókkal, így még bankszámlája sincs. A készpénz otthon tartásának pedig több hátránya is van: egyrészt egy lakástűz vagy betörés során könnyen megsemmisül­het vagy eltűnhet az összegyűjtött összeg. (Ráadásul a lakásbiztosítások készpénz eltűnésére csak korlátozottan nyújtanak fe­dezetet.) A másik fő hátrány, hogy az otthon tartás révén pénzünk nem termel hozamot, folyamatosan veszítve így az értékéből. Eze­ket a körülményeket mérlegelve mindenkép­pen érdemes bankszámlát nyitni valamelyik pénzügyi szolgáltatónál, hiszen amellett, hogy pénzünket biztonságban tudhatjuk, jelentősen megkönnyíthetjük mindennapi pénzügyeink intézését is. A bankszámlaszerződésben a bank arra vállal kötelezettséget, hogy az ügyfél nála el­helyezett pénzét kezeli és nyilvántartja, azok terhére kifizetéseket és átutalási megbízáso­kat teljesít, a számlatulajdonost pedig a szám­lája javára és terhére írt összegekről, valamint a számla egyenlegéről értesíti. bankkal vagy takarékszövetkezettel szerző­dést kell kötni, így első alkalommal személye­sen kell bemenni valamelyik fiókba, a szük­séges dokumentumok kitöltése és aláírása céljából. A bankszámla nem ingyenes szolgálta­tás, költségei akkor is vannak, ha semmire nem használjuk. A bankok eltérően árazzák a számla állandó, illetve a forgalomtól függően változó költségeit. Az alacsony számlavezetési díj azoknak előnyös, akik ritkábban használ­ják a számlát és viszonylag kis összegeket for­galmaznak rajta. Aki viszont gyakran hasz­nálja a számlát, a nagyobb forgalom miatt elő­nyösebb számára, ha alacsonyabb forgalmi dí­jakat fizet, még ha a számla állandó költségei magasabbak is. A számlanyitás előtt célszerű tehát átgondolni, mire kívánjuk használni. Mielőtt kiválasztjuk a számunkra meg­felelő bankszámlát, érdemes legalább 3-4 in­tézmény kínálatát összehasonlítani. A bank­számlák közötti tájékozódáshoz nyújt segítsé­get a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) honlapján található ingyenes bankszámlaválasztó prog­ram. A programban a bankszámla-használati szokások megadásával könnyen kiválaszthat­juk a megfelelő bankszámlát, továbbá a prog­ram kiszámolja a bankszámlahasználat havi, átlagos becsült költségét is, amellyel összeha- sonlíthatóbbá válnak az egyes konstrukciók. A megfelelő bankszámla kiválasztásában természetesen segítséget kaphatunk a bank­fiókokban is: ha itt választjuk ki az adott bank termékei közül a konkrét számlakonstrukci­ót, akkor is hasznos átgondolni, hogy milyen, a számlához kapcsolódó szolgáltatásokat kí­vánunk használni, és ezt milyen intenzitással tervezzük megtenni, hogy az ügyintéző segít­ségével a számunkra legmegfelelőbb termé­ket választhassuk ki. A bankszámla egy sor olyan dologra hasz­nálható, amely megkönnyíti életünket. Bank­számlánkra készpénzt fizethetünk be vagy ezen átutalást fogadhatunk. Számlánk terhé­re erről készpénzt vehetünk fel bankfiókok­ban, vagy bankkártyával bankjegy-automa­tákban, postahivatalokban. Fizethetünk róla bankkártyával vagy internetes vásárláskor. Megbízást adhatunk a banknak eseti és rend­szeres átutalásokra - például közüzemi díjak fizetésére - akár belföldre, akár külföldre. A közüzemi díjak megfizetéséhez használhat­juk a csoportos beszedési megbízást, amikor meghatalmazzuk a bankot, hogy teljesítse az adott (pl. közüzemi) szolgáltató felé az esedé­kes díjat, a véletlen túlszámlázás ellen pedig teljesítési összeghatárt szabhatunk meg. Természetesen tudnunk kell, hogy a bank­számlán elvégzett pénzügyi műveletek - át­utalások, készpénzfelvét - legtöbb esetben nincsenek ingyen: ám a bankszámlánk költ­ségeiért cserébe a pénzünknek biztonságot, magunknak kényelmet biztosíthatunk, rá­adásul lekötött betétként kamatoztathatjuk is megtakarításainkat. Választékban nincs hiány A PÁRNACIHA valójában a legrosszabb megoldás a megtakarításra - tudtuk meg Kuhárszki Andrástól, az OTP Bank Lakos­sági Bankszámla és Betét Főosztályának igazgatójától. Az otthon tartott pénz nem hoz kamatot, így-ha figyelembe vesszük az inflációt is - gyakorlatilag veszteséget termel a tulajdonosának. Elveszhet, ellop­hatják, így kockázatos is. A megtakarított pénz legbiztosabb helye a bankban van, ahol kamatozik, és 100 ezer euró (kb. 29 millió forint) értékig betétbiztosítás is vo­natkozik rá. PERSZE JOGGAL merülhet fel a kérdés, hogy milyen típusú bankszámlát nyissunk, ahova például a jövedelmünket utaltathat­juk. A bankolásnál fontos, hogy megfelelő számlacsomagot válasszunk - hívta fel a figyelmet Kuhárszki András. Van olyan számlacsomag, ahol a számlavezetés ol­csóbb, máshol a készpénzfelvétel, vagy az átutalások költsége a legkedvezőbb. Vá­lasztás előtt érdemes végiggondolni, hogy mennyi pénzt mozgatunk havonta, ragasz­kodunk-e a fióki személyes ügyintézéshez vagy szívesen használunk elektronikus csatornákat, vásárolunk-e interneten ke­resztül. Mivel nincs mindenki számára legjobb univerzális bankszámla, érdemes a banki ügyintézők segítségét is igénybe ven­ni, illetve a hirdetmények átböngészésével is sok hasznos információhoz juthatunk. www.penziranytu.hu A Pénziránytű Alapítvány kezdeményezésére megvalósuló „Pénzügyi Iránytű Programot” támogatják: iiiiiIi ING iá) ^EGON 8 BUDAPEST bank [^1 ci BEÁNK cíti ERSTE É MetLifé El © otpbank £ GENERALI PROVIDENT Gazdasági Versenyhivatal ] Raiffeisen _ Tal#aruU BANK ^ 1 flKartfK

Next

/
Oldalképek
Tartalom