Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-27 / 174. szám

2013. JÚLIUS 27., SZOMBAT KOZELET Lázár János kormánybiztosként vezeti augusztus elsejétől a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget - derül ki a pénteki Magyar Közlönyből. A hvg.hu idézi, a Miniszterelnökséget felügyelő államtitkár teljes elnöki jogkört kap, és Orbán Viktornak felelős. Lázár Jánosnál tehát a kassza kulcsa. Lázár a pluszmunkáért egyetlen fillért sem kap. 4 RÍ0 dO Janeiro Ferenc pápa Rióban a Copacabana strandon, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón több százezer ember előtt a pénz hatalmától óvta az ifjúságot. „Hajlamosak vagyunk magunkat a középpontba helyezni, azt hinni, hogy csak mi magunk alakítjuk életünket, és hogy az életünk a hatalom, a pénz és a javak révén lesz boldog. De ez nem így van. A hatalom, a pénz és a javak csak pillanatokra biztosítják a boldogság érzését. A végén pedig ezek birtokolnak minket, és mindig többet akarunk belőlük, sosem vagyunk elégedettek’ - mondta. Hozzátette: Egy „ kopernikuszi fordulattal’ maguk helyezzék Istent a középpontba. Jöhet a luxuscikkek afaja? nyilatkozat Sürgeti a kormányfő a lakáscélú devizahitelek kivezetését HÍRSÁV A Kiilügy óvatosságra inti a tunéziai turistákat Tunéziában az ellenzék és a szakszervezetek sztrájkot hirdettek, és mivel az ellen­zéki megmozdulások köny- nyen erőszakba csaphatnak át, a Külügyminisztérium azt kéri, a turisták vagy a. kint tartózkodók kerüljék el El-Kairuán, Monasztir, Szusza, Szfaksz városok központját, mecsetjeinek körzetét, Tunisz belvárosát és külső negyedeit. Tunisz­ban szélsőséges szalafista fegyveresek meggyilkolták Mohamed Brahmi ellenzéki politikust, ezért törtek ki a megmozdulások. ■ MTI Az Orbánt kísérő autó ütközött baleset érte a bálványo- si nyári szabadegyetemre menet az Orbán Viktor mi­niszterelnököt kísérő konvoj egyik autóját péntek délután a romániai Kelementelke és Erdőszentgyörgy között, a miniszterelnököt szállító kocsi nem érintett a baleset­ben - erősítette meg Havasi Bertalan sajtófőnök. Közölte: a konvoj román rendőri felve­zetéssel haladt Tusnádfürdő felé, amikor a baleset történt. Az érintett autóban a Csík­szeredái főkonzul és helyet­tese, és a Miniszterelnökség három munkatársa utazott, őket kórházba vitték. ■ MTI Három év, 63 milliárd balatoni fejlesztésekre SELMECZI GABRIELLA Fí­desz-szóvivő pénteken Ti­hanyban a felújított kikötő mólóján tartott sajtótájé­koztatón közölte, három év alatt az 1900 Balaton körüli projekt fejlesztésére elnyert kétszázmilliárd forintból ed­dig 62 milliárdot fizettek ki. A tihanyi apátságot is érintő fejlesztéseket, illetve a 450 millió forintos támogatással most épülő balatonfüredi turisztikai központot is ki­emelte. Itt fogják bemutatni édesvízi akváriumokban a Balaton élővilágát. ■ MTI Szabad kezet kapott Varga Mihály a lakáscélú deviza­hitelek kivezetésére a pénz­ügyi rendszerből, de sietnie kell ä megoldással. Éber Sándor A kabinet tárgyalási mandátumot adott a nemzetgazdasági minisz­ternek, hogy kivezesse a lakáscé­lú devizahitel intézményét a pénz­ügyi rendszerből - közölte a mi­niszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban. A határidővel kapcsolat­ban Orbán Viktor azt jelezte: „azt mondtuk neki (mármint Varga Mihálynak), hogy siessen”. A tár­cavezető szabad kezet kapott, hogy nülyen megoldást választ. A kor­mányfő szerint olyan megoldás­ra van szükség, amely nem dön­ti össze a magyar pénzügyi rend­szert, de visszautasítja azt a cini­kus magatartást, hogy „hát ilyen a boksz, így működik a pénzvüág". A miniszterelnök szerint deviza­hitelek konstrukciója rossz a csa­ládoknak és a gazdaságnak is. Ez a legsebezhetőbb oldala ma az or­szágnak, a bankok pedig „mini­mum gondatlan, ha nem rosszhi­szemű magatartást” tanúsítottak, Orbán Gábor adó- és pénzügyi ál­lamtitkár a Bloombergnek azt nyi­latkozta: évekig eltarthat, amíg ki­vezetik a lakáscélú devizahitel in­tézményét Bajnai Gordon szerint az ár­folyamgát volt az egyetlen kor­mányzati intézkedés, amely A svájci Neue Zürcher Zeitung szerint a magyar kormány ter­vei, hogy a bankok terhére se­gítsen az eladósodott háztartá­soknak, szerdán arra indították a legnagyobb bank, az OTP ve­zetőjét, hogy óvjon egy újabb befektetői bizalomvesztéstől. Csányi szerint egy ilyen lépés megnehezítené a bankoknak, hogy növeljék tőkeállományu­átmeneti segítséget jelentett a devizaadósoknak. Az Együtt-PM vezetője szerint azonban az árfo­lyamgát is „ketyegő bomba”. Azt javasolta, a bankokat terhelő kü­lönadó jelentős részéből segítsék az árfolyamgátat igénybe vevő devizahiteleseket, csökkentsék a gyűjtőszámlájukon halmozódó tartozásukat. luxus Orbán ismét felvetette a luxuscikkeket - például luxusau­tókat, ékszereket - terhelő maga­kai. A Financial Times Csányi kijelentését meglepőnek nevez­te, mivel az OTP vezetőjét koráb­ban a miniszterelnök barátjá­nak tartották. A brit lap szerint a bankok ostorozása a politiku­sok kedvenc időtöltése a 2008- as globális pénzügyi válság óta, ám kevés ország méri ki ezeket az ostorcsapásokat olyan lelke­sedéssel, mint Magyarország. sabb, 30-35 százalékos áfakulcs bevezetésének lehetőségét. Koráb­ban az Európai Bizottság „vissza­verte” a kormány ilyen irányú törekvését............... . neuleio ke dvezmény A családi adóked­vezmény kiterjesztését be kell épí­teni a jövő évi adótörvényekbe. A kormányfő szerint ugyanis az a probléma állt elő, hogy aki több gyermeket vállal és kevesebbet keres, az bár rendelkezik az adókedvezmény lehetőségével, de nem tudja azt érvényesíteni. Ilyen esetben igénybe vehetné a kedvezményt a járulék terhére is 250-260 ezer család. felvételí „Emelni kell a felső- oktatási felvételi ponthatárokat" - hangsúlyozta Orbán Viktor. A kormányfő szerint a bekerülés­hez szükséges 240-es ponthatár ugyanis „egy közepes dolog”, már­pedig közpénzből egyetemen ta­níttatni középszerű teljesítmény­re képes fiatalokat nem érdemes, akiknek inkább a szakképzésben lenne a helyük. JÓ TANÁCS Baleset volt, de a biztosító nem fizet CSONTTÖRÉS Olvasónk gyer­mekét két éve otthonában baleset érte. Gyógyszert ka­pott, a csonttörést most- tavasszal állapították meg. A sérültet anno meg sem rönt­genezték. Idén műtétre került sor, ám a biztosító elévülésre hivatkozva nem fizet. A hölgy azt kérdezi, érde- mes-e reklamálni a bizto­sítónál, vagy forduljanak a felügyeleti szervhez. Valószí­nűleg egyik megoldás sem vezet célra. A biztosítóknak szabályzatuk van, amelyet a szerződő fél elfogad akkor, amikor a biztosítást megköti. Másfelől a biztosító nem fe­lelős azért, hogy nem vették idejében észre a csonttörést. a kár okozója az a szakem­ber lehet, aki a baleset után nem látta el megfelelőkép­pen a sérültet. Látatlanban azonban igen nehéz meg­mondani, valóban felelőtlen­ség történt-e. Olvasónk nem említi, hány éves gyermek­ről van szó. Ha már nagyob­bacska, és értelmesen közöl­ni tudja, mi történt, hol fáj, mit érez, akkor lehetséges például, hogy ő nem mondta el elég részletesen a dolgot. A szakember gyakran csak a beteg beszámolójára ha­gyatkozhat. Természetesen a röntgen elmulasztása akkor is hiba lehet. ha sikerül igazolni, hogy az egészségügyi dolgozó okozta a kárt, amely a kártérítés elmaradásával a gyermeket, illetve a családot érte, akkor ez ügyben bíróságon lehet a kártérítési igénynek, akár nem vagyoni jellegűnek is érvényt szerezni. De előbb mindenképpen konzultálja­nak az intézmény vezetőjé­vel és az illetékes betegjogi képviselővel. ■ Rados Virág Kérjük, írja meg fogyasztó- védelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Lelkes ostorcsapások Magyarországról Fiatalkorúakat is bevetnek az ellenőrzéseknél a hétvégén HUNGARORING A Pick lógója is ott lesz Jenson Button McLaren Mercedes autóján - Ideiglenes rendőrőrs Mogyoródon A hétvégi Forma-l-es Magyar Nagydíj idejére az egyik leg­ismertebb, tradicionális hazai márka, a Pick lógója díszíti majd a Vodafone McLaren Mer­cedes versenyautókat. A Voda­fone 2010 után immár második alkalommal kínálta fel a ven­dégszponzori lehetőséget a téli­szalámijáról ismert cég számá­ra. A Pick lógó a 2009-es szezon világbajnok pilótájának, Jenson Button autóján fog megjelenni. Szigorú ellenőrzéssorozatot indít a Pest Megyei Kormány- hivatal Fogyasztóvédelmi Felü­gyelősége a mogyoródi Magyar Nagydíj ideje alatt - közölte a megyei kormánymegbízott. Tárnái Richárd kiemelte, az idén először fiatalkorúak közreműkö­désével fogják ellenőrizni a ren­dezvény helyszínén az alkohol- és dohánytermék értékesítésére vonatkozó rendelkezések betar­tását. A Hungaroring területén lévő és a környékre kitelepült kereskedelmi egységeket, mu­tatványos berendezések üze­meltetőit egyaránt ellenőrizni fogják. A szigorításokat hozó új jogszabályok valódi betartatása, és a hatékonyság növelése érde­kében az ellenőrzéseket a fővá­rosi kormányhivatal fogyasztó- védelmi hatóságával és a NAV Pest Megyei Főigazgatóságával közösen végzik. A rendezvényen az élelmiszerlánc-felügyelet szakemberei is jelen lesznek. Ez a forró hétvége a száguldó cirkuszé lesz - a kánikulában kemény verseny várható Kiemelt figyelmet kap a taxik ellenőrzése is. Nagy hangsúlyt fektetnek a fogyasztókat meg­károsító kereskedelmi trükkök kiszűrésére, a nyugtaadási és ártájékoztatási kötelezettség betartására, és arra, hogy a mé­réshez használt italmércék és mérlegek hitelesek-e. Tavaly a Magyar Nagydíjon az ellenőrzött vállalkozások 68 százalékánál tártak fel jogsértést. A Magyar Nagydíj alatt több kocsival (három helyett hat) közlekedik a 8-as (gödöllői) HÉV, és egyedi, kedvezmé­nyes díjszabást alakítanak ki a Hungaroringre tartóknak. A va­sárnapi versenynapra érvényes speciális, 9990 forintos (állóhe­lyi) és 19 990 forintos (ülőhelyi) Forma-l-es belépővel rendel­kezők - a jegy felmutatásával - mindhárom metróvonalon ingyen utazhatnak, de a belépő más járratokra nem érvényes. A verseny alatt ideiglenes rendőrőrs működik és fogadja a bejelentéseket éjjel-nappal a versenypálya melletti parkoló területén. A Magyar Nagydíj Forma-l­es programja pénteken az első szabadedzésekkel kezdődött meg, amelyet Vettel nyert meg. Szombaton 11.00-kor a harma­dik gyakorlást rendezik, az időmérő edzés 14.00 órakor, a futam vasárnap ugyanebben az időpontban rajtol. ■ •i 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom