Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-02 / 152. szám

2013. JÚLIUS 2., KEDD 5 BELFÖLD - KÜLFÖLD Jó üzlet az állateledel válságálló A jövőben felértékelődhet az állati fehérje 49 Az állateledelek körében a sajátmárkás termékek aránya (százalék) 49 49 49 2008 2009 2010 2011 VG-GRAFIKA FORRÁS: NIELSEN m mmmmm■a*)—m *HHM ■■ A magyarországi állateledel- gyártóknak és -forgalmazóknak problémát jelent a magas áfa Újabb pályázat magyar-kínai innovációs együttműködésre high-tech Ebben a negyed­évben hirdeti meg a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) az újabb pályázatot azon hazai cégek számára, amelyek a kutatás-fejlesztés és az inno­váció terén kínai partnerekkel terveznek együttműködést - mondta lapunknak a NIH stra­tégiai elnökhelyettese, akinek nyitóbeszédével kezdődött a tegnapi China Hi-Tech Fair Bu­dapest elnevezésű konferencia. Deák Csaba közölte: a kiírást a két ország között 11 éve meg­kötött Tudományos és Techno­lógiai (TéT) megállapodás kere­tében hirdetik meg. Legutóbb 2012 őszén volt ilyen pályázati lehetőség. A tegnapi budapesti kon­ferenciáról elmondta: nagy megtiszteltetés Magyarország számára, hogy immár hatodik éve rendezik meg Budapes­ten ezt az eseményt, amely az európai beharangozója a minden év novemberében megtartott sencseni China Hi-Tech Fair nek, amely a leg­jelentősebb kínai hi-tech, inno­vációs kiállításnak számít. A dél-kínai metropoliszban idén 15. alkalommal tartják meg az eseményt, amelyre tavaly 67 országból mintegy 3 ezer ki­állító és ugyanennyi befektető érkezett. „Az, hogy a sencseni kiállítás európai promóciójá- ban Budapest ilyen kiemelt szerepet kap, azt jelzi, hogy Kína valóban komolyan gon­dolja, hogy hazánkban hozza létre közép- és kelet-európai hídfőállását, ahol a legnagyobb a kínai befektetés mértéke a régióban” - emelte ki Deák Csaba. A NIH elnökhelyettese hoz­zátette: a NIH-nek külön meg­állapodása van Sencsen váro­sával is. Ennek keretében az elmúlt években két fél 5-5 mil­lió dolláros alapot biztosított a magyar és kínai cégek közötti k+f- és innovációs együttmű­ködésre. Eddig az alapból 12 pályázat kapott támogatást. A Hongkonggal határos Sen- csenben hozták létre 1979-ben az első különleges gazdasá­gi övezetet Kínában. A világ egyik leggyorsabban növekvő városában található számos high-tech cég, köztük a Ma­gyarországon is jelen lévő Hua- wei és ZTE központja. ■ T. G. A kiterjedt export tartja növekedési pályán a hazai állateledel-gyártást, amely a belső piacon hasonló problémákkal küzd, mint a humánélelmiszer-gyártók. A válságálló ágazat egyik leg­fontosabb partnere a barom­fiipar, amely pénzért adná a gyártás melléktermékeit. Braunmüller Lajos A hazai agrobiznisz egyik sta­bil ágazata az európai szinten is jelentős állateledel-gyártás, a sikerek mellett azonban - el­sősorban a hazai piacon - jól ismert problémák is jelen van­nak. „A hazai állateledel-gyártás valóban jelentős exportot bo­nyolít, és évek óta a hazai ag­rárkivitel egyik húzóerejének számít” - nyilatkozta a Világ- gazdaságnak Szórádi Gyöngyi. A magyarországi állateledel- gyártókat és -forgalmazókat képviselő Magyar Állateledel Egyesülés főtitkára lapunknak elmondta: a magas áfa éppúgy problémát jelent az ágazatnak, mint az élelmiszeripar más sze­replőinek. „A feketegazdaság az áfafizetés megkerülésével, illetve az illegálisan működő külföldi webáruházak jelentő­sen lenyomják az árakat, amely komolyan rombolja a hazai gyártású márkás termékek pia­cát. Az alacsonyabb árfekvésű saját márkás termékek kate­góriájában pedig szintén jelen van az a főleg külföldről cég­láncolatokon keresztül olcsób­ban behozott termékkör, amely gyenge minőségű és lenyomja az árakat. A belföldi piacokon ráadásul komolyan meglátszik a gyenge vásárlóerő hatása” - tette hozzá a főtitkár. Szórádi Gyöngyi ugyanak­kor kifejtette: az idehaza műkö­dő gyártók az elmúlt években - elsősorban nem a belföldi piacra, hanem az exportra ala­pozva - jelentős beruházásokat is végrehajtottak. „A piaci sze­replők részben a már működő termelőkapacitásukat bővítik, részben pedig fejlesztenek. Utóbbiak között környezet­Eleve exportra szánták „AZ ÁLLATELEDEL-GYÁRTÓK a kilencvenes években Magyar- országon döntően exportra termelő kapacitást hoztak létre” - nyilatkozta a Világ- gazdaságnak Ács Tamás. A Mars Magyarország ügyve­zetője hozzátette: „ez igaz a mi esetünkben is, a magyar piac kevéssé meghatározó az védelmi beruházások, vagy a csomagolóanyagot érintő fej­lesztések vannak, átállás a modernebb, alutasakos kisze­relésekre. A bővítések a már a kezdettől hangsúlyos export- tevékenységre alapozva jöttek létre” - nyilatkozta lapunknak a főtitkár. Az állati termékeket előállító feldolgozók a gyártás során je­lentős mennyiségű hulladékot termelnek. Magyarországon a húsipar leépülésével a baromfi­ipar válik az állatteledel-gyár- tók egyik legnagyobb partne­révé. A gyártáskor keletkező jelentős mennyiségű mellékter­mék, a vér, a toll és a zsigerek az állatok testsúlyának húsz szá­zalékát teszi ki fajtától függet­lenül, ez évente százezer tonnát tesz ki idehaza. A kacsa- és a li- batoll értékes ugyan, ám a töb­bi melléktermék az állateledel értékesítésünkben, kivite­lünk azonban negyvenöt or­szágba irányul.” Ács szerint az utóbbi idő­ben a belföldi piac növekedé­se jelentősen lelassult. „Az export ezzel szemben dina­mikusan nő, amely képes mindezt ellensúlyozni” - tet­te hozzá Ács Tamás. gyártásán keresztül haszno­sítható. A baromfifeldolgozók számára az ilyen melléktermék gyakran problémát jelent, ezért elszállításukért szolgáltatási díjat fizethetnek, az iparág egé­szére vetítve ez évente 1,5 - 2 milliárd forintot tesz ki. Éppen az állateledel-gyártás felfutása hozhat változást ebben. A jövő­ben ugyanis a jelenleginél is nagyobb kereslet alakulhat ki az állati fehérjére. „A szabályozás változása mi­att június elsejétől megenged­hető, hogy az állati fehérjét hal­takarmányokba keverjék, és ebben felhasználják. Az egész világon felfutó haltenyésztés igényli ezt, és szinte korlátozás nélkül tudja felvenni az állati fehérjét” - nyilatkozta a Világ- gazdaságnak Bárány László. A baromfitenyésztéssel és -feldol­gozással foglalkozó Master Go­od cégcsoport tulajdonos-ügy­vezetője lapunknak kijelentet­te: „azt gondolom, néhány éven belül a szabályozás megengedi majd a keresztetetést is, vagy­is azt, hogy a baromfiiparból eredő hús- és vérlisztet a ser­téstenyésztésen hasznosítsák, és fordítva. Ez csökkenthetné a szójafüggőséget, és mérsékelné a feldolgozók költségeit, hiszen megindulna a verseny a mel­léktermékekért” - nyilatkozta Bárány László. HÍRSÁV A cseheknél is lehet kettős állampolgárság Csehországban is lehetővé teszik a kettős állampolgár­ságot, a prágai parlament által elfogadott törvényt Milos Zeman köztársasági elnök már aláírta - közölte Hana Burianová elnöki szó­vivő hétfőn. A törvény 2014. január elsején lép életbe. A törvény célja, hogy a Cseh Köztársaság volt állampolgá­rainak és az Európai Unió, Svájc, illetve az Európai Gazdasági Térségről szóló szerződést aláíró országok állampolgárainak megköny- nyítse a cseh állampolgár­ság felvételét. A többi ország állampolgárai számára szi­gorítja a cseh állampolgár­ság megszerzésének feltéte­leit. Lehetővé teszi a kettős állampolgárságot azokban az esetekben, amikor vala­ki cseh állampolgárságot kap, illetve amikor a Cseh Köztársaság állampolgára megszerzi más ország állam- polgárságát. ■ MTI Orosz akció az illegális bevándorlók ellen NAGYSZABÁSÚ AKCIÓBA kez­dett hétfőn az orosz migráci­ós szolgálat a rendőrséggel közösen, hogy megtisztítsa a várost az illegális bevándor­lóktól, és megelőzze a hozzá­juk kötődő bűnözést - írta hétfőn a Vedomosztyi orosz napilap. Anatolij Jakunyin, a moszkvai belügyi igazga­tóság parancsnoka közölte, hogy főleg a piacokon és építkezéseken akcióznak. Elsősorban a közép-ázsiáfés kaukázusi országokból, de Vietnámból is tömegesen ér­keznek illegális bevándorlók az orosz fővárosba. ■ MTI Magyar rendőrök a horvát tengerparton TEGNAPTÓL két hónapon át magyar rendőrök is járőröz- nek horvát kollégáikkal az Adriai-tengernél, Zadar tér­ségében. Az augusztus 30-ig tartó szolgálat idején kéthe­tes váltásokban, időszakon­ként két-két rendőr tartózko­dik az Adriánál. A rendőrök részt vesznek a magyarokat érintő közlekedési balesetek hatósági eljárásaiban, segít­séget nyújtanak az ügyinté­zésben. ■ MTI Kanadai kormányzó a brit jegybank elén Euróövezet: rekordszintű munkanélküliség Londoni elemzők: mi a baj a magyar gazdasággal? ÁTVETTE HÉTFŐN a Bank of Eng­land (BoE) irányítását Mark Carney, a brit jegybank új, ka­nadai kormányzója. Személyé­ben először áll külföldi vezető a 319 éves intézmény élén. A 48 éves Carney előzőleg a kanadai jegybank kormányzója volt, ám ottani mandátuma tavasszal szintén lejárt. Az új kormányzó tavaly novemberben bejelentett ki­nevezését londoni elemzők meglepetéssel fogadták, mert Carney nem sokkal korábban, a BBC-nek nyilatkozva gyakor­latilag kizárta, hogy indulna a tisztségért. Komoly meglepe­tést keltett az is, hogy külföldi jelöltre esett a brit kormány választása. Carney kanadai állampolgár, ám mivel Kanada egyike azoknak a nemzetkö­zösségi tagállamoknak, ame­lyek a brit uralkodót ismerik el államfőjüknek, a BoE új kormányzója brit alattvalónak számít. A brit kormány közöl­te: Carney kérelmezte a brit állampolgárságot. Carney sze­mélyében a világ egyik legte­kintélyesebb jegybanki vezető­je került a BoE élére. Jórészt az ő monetáris politikai irányítá­sának tulajdonítják, hogy a ka­nadai bankrendszer - sok más gazdaság bankrendszerétől eltérően - a pénzügyi válság mélypontján sem szorult álla­mi tőkejuttatásra. ■ MTI az euróövezeti munkanélkü­liségi ráta rekordszintre nőtt májusban, de így is kisebb lett a vártnál - közölte az EU sta­tisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn. Májusban az elemzők által várt 12,3 százalék helyett 12,1 százalékra emelkedett a 17 tagú euróövezetben a mun­kanélküliségi ráta az előző ha­vi 12,0 százalékról. A 27 tagú Európai Unióban májusban az áprilisival megegyező 10,9 százalékos munkanélküliségi rátát regisztráltak. A legalacso­nyabb munkanélküliségi rátát májusban Ausztriában (4,7 szá­zalék) és Németországban (5,3 százalék) regisztrálták. A ráta a legmagasabb májusban Spa­nyolországban volt (26,9 száza­lék). Az Eurostat adatai szerint Magyarországon (áprilisban) 10,5 százalékos volt a munka­nélküliségi ráta, alacsonyabb az uniós átlagnál. Új keretek között, de tovább­ra is válságban van az eurózó- na és nem lehet megmondani, milyen intézkedésekkel lehet túljutni a krízisen - mondta Rácz Margit, az MTA Közgazda­ság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézet kutatási igazgatója. A szakértő közölte: amíg nincse­nek beruházások és gazdasági növekedés, addig a nemzetál­lamoknak tűzoltással, kell azt túlélniük. ■ MTI A magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának legutób­bi, a korábbiaknál valamivel óvatosabb hangvételű közlemé­nye ellenére sem túl magasak a további kamatcsökkentések előtt álló akadályok. A jegy­bank várhatóan már a harma­dik negyedév végére jóval 4,00 százalék alá csökkenti alapka­matát - jósolták budapesti lá­togatásuk alapján összeállított hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. (Az alapkamat jelenleg 4,25 száza­lék.) A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakoso­dott közgazdászai, akik a múlt héten tárgyaltak Budapesten gazdaságpolitikai illetéke­sekkel és piaci szereplőkkel, tapasztalataikról beszámoló elemzésükben közölték azt is, hogy véleményük szerint a kor­mány és a bankrendszer közöt­ti feszültség a magyar gazda­ság növekedésének legnagyobb egyedi akadálya. A ház londoni elemzői a ta­karékszövetkezeti szektor át­alakítását „érdekes kezdemé­nyezésnek” nevezték. Hangot adtak annak a véleményüknek is, hogy valószínűleg évekbe telik, mire e kezdeményezés gyümölcsei növekedési szem­pontból beérnek. ■ MTI V i I f

Next

/
Oldalképek
Tartalom