Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-02 / 152. szám

HIRSAV Orbán-Fico-csúcs Budapesten BUDAPESTEN TÁRGYAL ma délelőtt Orbán Viktor mi­niszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő. A négy- szemközti tárgyalás után a magyar és a szlovák kor­mány több tagja részt vesz az Országházban tartandó plenáris egyeztetésen, majd kétoldalú megállapodásokat írnak alá. Orbán ezután Strasbourgba indul, ahol fel­szólal az Európai Parlament (EP) Magyarországgal foglal­kozó vitájában. Az EP szer­dán szavaz az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló jelentésről. ■ MTI Pápai bázis: polgári célokra is használják anders fogh Rasmussen NATO-főtitkár és Hende Csa­ba honvédelmi miniszter hétfőn átadta a pápai légi bázison a NATO nehéz légi szállító ezred új hangár­komplexumának építési területét. Hende Csaba be­jelentette, hogy a repülőteret megnyitják a polgári légi szállítás előtt is. ■ MTI Nőtt a fogyatékossági támogatás liug 0.1 list 3< JÚLIUSTÓL már az 5,2 szá­zajékkal megemelt fogyaj#-, kossági támogatást, illetve vakoknak járó személyi járadékot kapja a csaknem 120 ezer érintett. A támoga­tás összege 19 500, illetve 24 ezer forintra nőtt, a vakok já­radéka 15 360 forint helyett 16 160 forint lett. ■ MTI Elkészült Ferenc pápa első enciklikája LUMEN FIDEI (A hit fénye) címmel pénteken jelenik meg Ferenc pápa első encik­likája (körlevele), amelyet a katolikus egyházfő elődjével, XVI. Benedekkel közösen írt. Ferenc pápa a megvá­lasztása utáni 113. napon közli első enciklikáját, ami rekord gyorsaságúnak szá­mít. ■ MTI Béremelés újabb feszültséggel félpénz Ősztől növekednek a tanárok terhei, ám a fizetésük csak félig nő A PDSZ szerint, ha már beve­zetik a tanárok kötelezettsé­geinek növelésével járó élet- pályamodellt, akkor ősztől ne csak a béremelésük felét kapják, miután túlóradíjra sem számíthatnak. Éber Sándor A pedagógus-életpályamodell- hez nemcsak a munkaterhelés növekedése tartozik hozzá, ha­nem a béremelés is, ezért annak minden elemét egyszerre kelle­ne bevezetni a kormányzatnak - mondta lapunknak a Pedagó­gusok Demokratikus Szakszer­vezetének (PDSZ) elnöke. Mend- rey László meglepőnek nevezte Balog Zoltán bejelentését, mi­szerint a kormány a béremelést két részletben kívánja végrehaj­tani, miközben a terhelésük ez év szeptemberétől növekszik. Az emberi erőforrások mi­niszter a hétvégén jelentette be a Pedagógusok Szakszerve­zetének kongresszusán, hogy szeptember elsején bevezetik az életpályamodellt a béremeléssel együtt. Balog azt is közölte, hogy a nemzetgazdasági tárca még számolja, hogy a béremelést mi­lyen ütemezésben tudják kivite­lezni. Ezek szerintszeptember­től a béremelés 50 százalékát kapják meg a pedagógusok, a másik felét jövőre. Elképzelhető, hogy január 1-jével és jövő szep­tember 1-jével, két ütemben ren­dezik a fennmaradó béremelést. Az is lehet, hogy egy ütemben, vagy január 1-jén, vagy szep­tember 1-jén kapják meg a bér­emelés fennmaradó felét. Az emelés mindenkire vonat­kozik, a pedagógiai szakmai és szakszolgálatokban dolgozók­ra is, így a logopédusokra, az iskolapszichológusokra és pá­lyaválasztási tanácsadókra, az óvónőkre, közülük a középfokú végzettségűekre is. Mendrey szerint az élet- pályamodellnek a kormány szándéka szerinti ütemezése a törvény módosítását, illetve az életpályamodell átdolgozását A főfoglalkozású pedagógusok száma képesítés és beosztás szerint (2011/2012) Képesítés Pedagógusok Ebből vezető, Óvodapedagógus, Egyéb beosztású összesen vezető-helyettes tanító, tanár pedagógus Középiskolai tanár 44187 4396 37310 2481 Általános iskolai tanár 43489 3902 31300 8287 Tanító 33484 1798 23 256 8430 Óvodapedagógus 29375 4 542 24 518 315 Szakoktató és egyéb felsőfokú végzettségű 11059 1187 8105 1767 Pedagógiai képzettséggel nem rendelkezők 4 242 192 3410 640 Összesen 165836 16017 127 899 21920 Ebből nő (%) 81,7 76,7 81,3 87,6 ÜT kell, hogy maga után vonja. A PDSZ elnöke lapunkat arra em­lékeztette, hogy a pedagógusok heti kötelező munkaideje heti 40 óra. Ebből korábban a kor­mányzat a munkaidejük 55 százalékát osztotta be, a kötele­ző órák száma heti 22 óra volt. A maradék 18 óra felett a tanár saját időbeosztása alapján ren­delkezett. A PDSZ elnöke sze­rint ennél jóval többet dolgoz­nak a tanárok, mivel a Tárki felmérése alapján átlagos mun­katerhelésük 51 óra volt heten­te. Egy tanár az órái mellett többek között szakköröket tart, órákra készül fel, dolgozatokat javít, kirándulásokat szervez, gyár-, vagy múzeumlátogatás­ra viszi a gyerekeket, kapcsola­tot tart a szülőkkel. Az életpályamodell bevezeté­sével a heti 40 óra 80 százalé- kát, azaz 32 órát szabályozták le. A kötelező órák száma heti 22-26 között van. A tanév végi tantárgyfelosztásokban álta­lában 22 órában állapították meg az intézményfenntartók a kötelező órák számát. így négy órában kell egyéb foglalkozá­Mennyit visznek haza a tanárok? a pedagógusoknál ű bér­emelés mértéke attól függ, eddig hány évet töltöttek a pedagógusok a pályán, illet­ve attól, hogy milyen a vég­zettségük. A PDSZ elnöke szerint a béremelés egy 30 éve pályán lévő tanár jelenle­gi nettó bére 130-140 ezer forint, ez 180-190 ezerre emelkedett volna a teljes emeléssel. Szeptemberben ezek a tanárok egyelőre 150- 160 ezer forint nettót fognak kapni. Egy főiskolás végzett­ségű pályakezdő bruttó 128 ezer forintot kap jelenleg, ő a teljes béremeléssel mintegy bruttól80 ezer forintot keres­het. Egyetemi végzettségű pályakezdő bruttó 132 ezer forintot kap, az ő béremelése bruttó 195 ezer forintot je­lenthet, de csak jövőre. sokat, szakköröket tartaniuk, összesen 32 óra erejéig lesznek beoszthatóak például ügyelet­re. Mendrey azt hangoztatta, hogy korábban a 22 óra feletti teljesítményért túlóradíjat fi­zettek, ami most megszűnt. Ezt kompenzálnák a béremeléssel, amit viszont nem kapnának meg teljesen. „A szakszervezetek fontos követelése teljesül a minden pedagógusra kiterjedő béreme­léssel” - közölte a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) vasárnap újraválasztott elnöke. Galló Ist­vánná szerint ahhoz képest, hogy csak jövő januártól emelik meg a béreket, a szeptemberi béremelés „a semmihez képest mindenféleképpen több”, azon­ban csak a pontos számítások mutatják majd meg, hogy az egyes kollégák számára ezek mekkora összegek lesznek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az életpályamodell be­vezetésével megszűnik a túl­óradíj kifizetése, így egyesek a szeptemberi béremeléssel mindössze az eddigi túlóradí­jukat kapnák meg. Ezért elő­fordulhat, hogy a túlóradíjak fokozatos kivezetését javasol­ják, átmeneti rendelkezéseket kezdeményeznek, mivel nem engedhető meg, hogy az állan­dó rendszeres túlórát végzők rosszabbul járjanak. Galloné úgy vélte, az eseti helyettesítést sem fizeti majd az új Rendszer, ezt a heti 26, illetve 32 óra ter­hére kell majd ellátni. A PSZ elnöke szerint biztos, hogy lesz bérfeszültség a pedagógusok és az iskolákban nem pedagógiai munkát végzők (mintegy 40 ezer fő) között, akik nem kap­nak béremelést. Hoffmann Rózsa korábban átlagosan 40, Balog 40-50 szá­zalékos fizetésemelést említett. A közoktatásért felelős állam­titkár lapunknak korábban azt nyilatkozta, hogy erre az idén 73 milliárd forintot tervezett a kormányzat. A PDSZ szerint szó van az idei keret 60,5, illet­ve 30-40 milliárd forintra való csökkentéséről is, ami nem is szerepel az idei büdzsében. Jö­vőre már egy teljes évben 150- 210 milliárd forintra lehet szük­ség a béremelés fedezetére. Ellenőrzik a nemzeti dohányboltokat nyitás A kisebb településeken a mozgóárusítást tartják átmeneti megoldásnak Több mint 5000 nemzeti do­hánybolt nyílt meg tegnap, július 15-től már csak ezek­ben lehet dohányárut kapni Magyarországon. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságai a be­érkezett 5310 kérelemből 5258 engedélyt már kiadtak. Lég- rádi Petra, a Nemzeti Dohány­kereskedelmi Nonprofit Zrt. marketing- és kommunikáci­ós vezetője elmondta: 5297-en vállalták a július 1-jei nyitást, amelyet a zrt. ellenőriz. Jelen­leg 1415 olyan település van, ahol nem volt eredményes pá­lyázat az első kör után. Ezeken a főleg kisebb helyeken Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője szerint átmenetileg jó lehetőség a moz­góárusítás. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) úgy látja: fel­forgatja az élelmiszerüzletek rendjét, hogy a trafikok élve­zeti cikkeket is árulhatnak. Az OKSZ szerint az átlagvásárló 100 forintból 40 forintot élve­zeti cikkekre fordított a bol­tokban. A trafikok kínálatában megjelenhet a lottó, a szeszes­ital, a kávé, az energiaital, az ásványvíz, az üdítőital, a fagyi- és az újság. A szövetség szerint a trafikosok, mivel cigarettát csak náluk lehet vásárolni, ki­vételezett helyzetben vannak ugyan, de a versenytől nem mentesülnek teljesen. ■ VG Indul a trafikbiznisz - csak 18 éven felülieknek! A hadsereg ultimátuma az egyiptomi pártoknak Kairóban A Tahrír téren tünte­tő tömeg kedd délután 5 óráig adott haladékot Mohammed Morszi elnöknek, hogy lemond­jon hatalmáról. A hadsereg be­jelentette, hogy a pártoknak 48 órán belül megoldást kell találniuk a politikai válságra. Hétfőre virradóra Egyiptom több városában a megmozdu­lások gyújtogatásokba és erő­szakba torkolltak. A hangulat a két évvel ezelőtti arab tavaszt idézi, amikor Hoszni Mubarak hatalmának megdöntése volt a cél. Morszi egy éve lépett hiva­talba. Most a gazdasági nehéz­ségek és a közbiztonság rom­lása miatt vonultak az utcára, többek között a benzinhiány és az áramkimaradások miatt demonstrálnak. Hétfőn fel­gyújtották Morszi pártjának, a Muszlim Testvériség kairói székházát. Az elnök azt állítja, hiába hívta egyeztetésre az ellenzéki csoportokat. Hívei szerint bár­milyen problémával szembesül is Egyiptom, az ország stabili­tása szempontjából létfontos­ságú, hogy Morszi kitölthesse elnöki ciklusát - írja a BBC. Az ellenzéki Nemzeti Megmenté- si Front a Tamarud mozgalom mellé állt, petíciójukat 22 mil­lióan írták alá: rendkívüli vá­lasztásokat sürgetnek. A tün­tetők szerint az összecsapások­ban nyolcán meghaltak. ■ VG

Next

/
Oldalképek
Tartalom