Tolnai Népújság, 2013. július (24. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-02 / 152. szám
TAMASI JÁRÁS 2013. JULIUS 2., KEDD HIESAV Elismerést kapott a német testvérváros SIMONTORNYA-MARPINGEN Európa-díjat kapott marpin- gen, Simontomya németországi partnertelepülése. Ezt kétévente ítélik oda Németországban olyan önkormányzatnak, amely sokat tett a népek barátsága érdekében. Idén 32 település pályázott. Külön öröm, hogy az elismerést a Marpingen és Simon- tornya közti testvérvárosi kapcsolat múltjának, jelenének és jövőjének bemutatása eredményezte. ■ V. M. Gondoskodtak a megfelelő helyettesről tamási Helyettesítésről döntött a testület. Tamási a Délnyugat Balatoni Hulladékgazdálkodási Társuláshoz csatlakozott, ennek értelmében a társulási tanácsba, mint döntéshozó szervbe, valamennyi tag egy képviselő delegálására jogosult. A határozat értelmében az önkormányzatot a polgármester képviseli. A társulási megállapodás értelmében eseti jelleggel egy alkalomra szólóan az önkormányzat meghatalmazást adhat a képviselő helyettesítésére. Tamási önkormányzata úgy határozott, hogy esetleges akadályoztatás esetén Tamási polgármesterét Újireg polgár- mestere helyettesítse. ■ V. M. Nagyszabású ünnepség az évforduló alkalmából siMONTORNYA Várossá válásának 18. évfordulóját a várban ünnepli Simontomya június 6-án, 19 órai kezdettel. Az ünnepségen Csőszné Kacz Edit polgármester mond köszöntőt, ezt követi majd a városi kitüntetések és a Simontomya város bora díj átadása. ■ V. M. Csőszné Kacz Edit polgármester Visszaadjak az önbizalmat diszlexia tagozat Egyre többen vannak, akiket tanulási probléma érint gyünk A Tolnai Lajos kéttany- nyelvű gimnázium az ország azon három középiskoláinak egyike, ahol diszlexia tagozat működik. Venter Marianna- Több mint tíz éve működik a diszlexiás tagozat a gimnáziumban, és már több mint nyolcva- nan tettek sikeres érettségi vizsgát az oda járó diákok közül. Hogyan telt ez az időszak? - kérdeztük dr. Humné Szentesi Katalintól, az iskola igazgatójától.- Tanulási zavarokra specializált tagozatunkon olyan képzési formát kínálunk közel száz diák részére, aminek szerves része a komplex gyógypedagógiai, pszichoszociális rehabilitáció. Országos szinten a részképesség zavaros diákok számára két intézményben nyílik lehetőség gimnáziumi formában, kiemelt tagozaton megszerezni az érettségit. A két intézmény közül mi vagyunk az egyik iskola. Tíz éve dolgozunk a tagozaton azért, hogy minél sikeresebb és korszerűbb terápiás foglalkozásokkal segítsük az érintett - diszlexiás, diszgráfiás, diszkal- kuliás, tanulási nehézséges - diákokat a tanulásban, és az érettségi megszerzésében.- Miért döntöttek a tagozat beindítása mellett?- Az utóbbi időszakban megfogyatkozott a gyermeklétszám, ugyanakkor egyre szaporodik a sajátos nevelési igényű fiatalok száma. Mint kis gimnázium, úgy tudunk talpon maradni, hogy maximálisan igazodunk a szülők, illetve a diákok igényeihez. Kéttannyelvű gimnáziumként szép sikereket tudhatunk magunk mögött, és a diszlexia tagozat bevezetésével pedig egy A gimnáziumban hangsúlyt helyeznek a diákok személyiségfejlesztésére, amelynek része a kreatív nevelés olyan igényt kívántunk kielégíteni, amely egyre több családot érint.- Hogyan működik ez a tagozat? "< - A gimnázium diszlexia tagozata hat osztályos, hat év áll ren delkezésre az érettségi vizsga tudástartalmának elsajátítására. A kis létszámú osztályokban a tanulók jól érzik magukat, az ösz- szetartás érzését élik meg, az egymásnak való segítségnyújtás, együttműködés és egymás elfogadásának képessége is fejlődik. A speciális nevelési igényű tanulók összefogása, barátsága tartós, azáltal pedig, hogy né- hányan a tanulók közül hasonló problémával küzdenek, mindezek mélyebbé is válhatnak. A tanulók visszajelzéseik alapján jól érzik magukat a diszlexia tagozatos osztályokban, tapasztalják a tanárok és osztálytársaik elfogadó, segítő szemléletét.- Mire a legbüszkébb az elmúlt időszak eredményei közül?- Büszke vagyok a diszlexiás tanulók produkcióira a "Mutasd magad!" kreatív vetélkedőn, ahol Az iskola története dióhéjban az 1812-ben Nagyszékelyből áttelepített „Helvétziai Vallástételű Centrális Iskola", a mai Tolna Lajos Gimnázium, a település határain túlmutató tevékenységet fejtett ki. 1941- ben a fenntartó testület elhatározza az V osztály megnyitását. A gimnázium 1948-ban állami intézménnyé lett. 1968/69-ben elkezdődött az építkezés, amelynek során a szűk- és balesetveszélyes csigalépcsőt megszüntették, földszinti és emeleti zsibongót alakítottak ki. Az 1986/87-es tanévben megindult a kéttany- nyelvű (magyar-német) képzés, 2000-ben pedig a diszlexiás tagozat. Folyamatosan bővülő lehetőségek a 2012/2013-AS tanévben a diszlexiás tagozat és az iskola- vezetés közös eredményeként két új terápiás lehetőséggel bővült a gimnázium kínálata. Az egyik egy többfunkciós mozgásfejlesztő terem, ahol elsősorban tanulási és magatartási zavarokkal küzdő, 12-19 éves diákok részére tartanak mozgásfejlesztő órákat. Ennek során óriáslabdákon - soft-ball, fit-ball - végeznek tornát, gerincgimnasztikát, mozgás improvizációt. A függőbútorokban, valamint a földön fekve változatos fényforrások mellett pedig különféle technikákkal relaxálhatnak a fiatalok. Ismét nagy siker volt a simontomyai Vár napja siMONTORNYA Nagy sikerrel zárult a III. Vár napja. Varga Lászlótól, a város kommunikációs munkatársától megtudtuk, a látogatók száma a nap végéig elérte az ezret. Délelőtt a várudvarban és a kőtárban a gyermekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt: ékszereket, kulcstartókat, lovagsisakokat, emléklapokat készíthettek. A vár előtti téren 10 órától kézműves sátrak között sétálgathattak az érdeklődők, 11 órakor pedig ünnepélyes megnyitóval, lant- és dudaszóval vette kezdetét az egész napos programsorozat, melynek gerincét a helyi hagyományőrzők és a vendégcsapatok harci bemutatói alkották. A falszorosban kialakított középkori konyhában hiteles korabeli receptek alapján készült szabadtűzön az ínycsiklandó reneszánsz menü, amit bárki megkóstolhatott. A nap zárásaként a várudvar színházzá alakult át, ahol a Vak Bottyán ÁMK tanulóiból álló társulat A lovászbáró című színművet mutatta be. ■ V. M. saját tervezésű és varrott ruhákat mutattak be, saját készítésű süteményeket kínáltak, és remek filmetűdjeikben, fotóikban gyönyörködhettünk. Rendkívül ötletes némafilmet készítettek tanári segítséggel Tolnai Lajos Tógyer farkasából. Igen színvonalasan szerepeltek többen a gimnázium jótékonysági estjén, és nagyon megdicsérte őket az érettségi elnök az idei vizsgák után. Tizenhárom tanuló tett rendes, tizenegy pedig előrehozott érettségi vizsgát, és senkit sem kellett elmarasztalni. Hatvan éve, hogy együtt jártak az iskolába nagykónyi A korábbi neves labdarúgó játékvezető, Dravecz István sípjelére újra felsorakoztak a nagykónyi általános iskolában 1953-ban végzett öregdiákok. Az akkori 23 ballagóból 16-an vettek részt a 60. évforduló tiszteletére megtartott összejövetelen. A tanteremben felelevenítették a - ma már lassan feledésbe merülő - diákévek élményeit, és az azóta eltelt időben történteket, egyéni sorsokat. Azokra a diáktársakra, akik már nem lehettek jelen, gyertyagyújtással emlékeztek. Hálaadásra, közös imádságra a római katolikus templomban került sor, a megemlékezés a Himnusz eléneklé- sével ért véget. Ezt követően az iskola éttermében tálalták fel a kiváló ebédet, és a beszélgetés, visszaemlékezés a fehér asztal mellett folytatódott, egészen a délutáni órákig. A hat évtizeddel ezelőtt elballagott nagykónyi diákok megfogadták, hogy a találkozónak lesz folytatása. ■ M. V. Jól teljesített tavaly a vízmű beszámoló Pozitív mérleggel zárt az önkormányzati cég tamási Eredményesen gazdálkodott a Tamási Közös Víz- és Csatornamű Kft. 2012-ben. A cég gazdálkodásáról a legutóbbi testületi ülésen számolt be Barkóczy Ferenc ügyvezető. Mint elhangzott, tavaly az értékesített víz mennyisége lakossági szinten 2,35 százalékkal nőtt a tervezetthez képest, a kö- zületeket illetően viszont a gazdasági recesszió miatt 8,73 százalékkal lett kevesebb. A csatornaszolgáltatás a tervezett meny- nyiségnél lakossági viszonylatban fél százalékkal több, közületi téren pedig 6,44 százalékkal csökkent. A társaság szolgáltatási területén jelentős, tartós vízhiány nem volt, csőtörések alkalmával, és vezérlés meghibásodások alkalmával fordult elő rövid idejű lokális vízhiány. A szennyvízelvezetés, -tisztítás zavartalan volt. Az átlagos évi állományi létszám 35 fő volt, eggyel kevesebb, mint az azt megelőző évben. A cég szolgáltatási területén közel 1200 darab lejárt hitelesítésű vízórát cseréltek ki. Az alaptevékenységek árbevételét külső megrendeléses munkák vállalásával egészítették ki, több mint 10 millió forint értékben. A társaság 2012-es mérleg szerinti eredménye 12 millió forint. Az előző évi gazdálkodást illető pozitív eredmény elérésében közrejátszott, hogy likviditási okokból számos indokolt kiadást mellőzni kellett a szolgáltatás biztonságának fenntartása érdekében. Rekonstrukciót 9,5 millió forint értékben hajtottak végre, a társaság szolgáltatási feladatait mennyiségi és minőségi szempontból is kielégítő módon el tudta látni. Idén eddig a szokásos üzemeltetési és hibaelhárítási feladatok mellett vízóra cserét, csőtörés kapcsán szükségessé váló hálózati javításokat végeztek. A Tamási Közös Víz- és Csatornamű Kft. 2012-es gazdálkodásáról készült tájékoztatót a képviselő-testület tudomásul vette és jóváhagyta. ■ Venter M. Megújul a hőgyészi pálya sport Korszerű létesítmény várja augusztustól a csapatokat hőgyész Sikeres uniós pályázatnak köszönhetően több évtizedes álom valósult meg a községben: teljesen megújul a sportpálya. Tavaly renoválták az öltözőt, új, korszerű vizesblokkot kapott, kicserélték a nyílászárókat és a padozatot is. Idén pedig megújul a lelátó, a futópálya, korszerűsítik az öltöző fűtését és melegvíz ellátását. A mintegy 17 millió forintos költséggel zajló rekonstrukciót júliusban fejezik be. A megye Il-es bajnokságban játszó hőgyészi focicsapat így jobb körülmények között készülhet, játszhat, de vállalhatják atlétikai versenyek lebonyolítását is a községben. ■ V. M. Várhatóan július végéig tart majd a munka a hőgyészi sportpályánál J