Tolnai Népújság, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-11 / 109. szám
PAKSI JÁRÁS 2013. MÁJUS 11., SZOMBAT HIRSAV Szomszéd falvakat is érintő döntések PAKS Rendkívüli ülésén döntött a képviselő-testület, hogy kezességet vállal a Paksi Hulladékgazdálkodási Kft. 50 millió forintos likvidhitel-fel- vételéhez. Döntöttek a mado- csai „agglomeráció” szennyvíz-elvezetésével és szennyvíz-kezelésével kapcsolatos társulási megállapodás jóváhagyásáról, illetve jóváhagyásukat adták a Pusztahen- csével és Németkérrel közös óvodai intézményfenntartó társulás megszüntetéséhez, mert már nem érdemes azt fenntartani. ■ V. T. Társasházak tárolóit fosztogató férfit fogtak PAKS Őrizetbe vett a rendőrség egy 39 éves paksi férfit, aki megalapozottan gyanúsítható, hogy több lépcsőház tárolójából különböző értéktárgyakat tulajdonított el. A részletekről sajtótájékoztatót tartanak jövő héten a Paksi Rendőrkapitányságon. ■ V. T. Újságírókat hívtak, hogy népszerűsítsék a várost PAKS Tíz - az ország különböző pontjairól érkező - újságíró vesz részt a hét végén egy másfélnapos paksi tanulmányúton. A vendéglátók célja, hogy megismertessék velük a várost, elsősorban azokat a helyszíneket, ahol majd a Kenyér-, hal- és borünnep valamint az Atomfutás programjai zajlanak szeptember közepén. A résztvevők népszerűsíteni fogják az eseményt más városokban, más megyékben illetve az országos sajtóban. ■ V. T. Az első Pálfai Pinceszer a borokért pálfa Új programot hívott életre a Pálfai Borkedvelők Köre, hogy megismertesse, népszerűsítse a településhez tartozó szőlőterület és az ott álló présházak értékeit, a pálfai borokat. Az első Pálfai Pinceszert június elsején a Szakács Mesterek Versenye nyitja. Lesz bortúra, erdei séta, íjászat és persze mulatozás is. Utóbbiban a Cecei Búzavirág Népdal Egyesület ci- terásai lesznek a résztvevők segítségére. ■ V. T. Pazar panoráma nyílik a Prelátusról a Dunára. Néhány ház már épült itt, szomszédságukban újabb telkek kialakítását fontolgatja az önkormányzat Villanegyed a Malomhegyen beépítés Alaposan elő szeretnék készíteni a telekkialakítást Új építési telkek kialakításának lehetőség vizsgálja az önkormányzat. Két egymással szomszédos, de paramétereit tekintve eltérő terület beépítésének lehetőségét fontolgatják. Vida Tünde PAKS A Malomhegy és a Prelá- tus térségének beépítési lehetőségét fontolgatja a paksi önkormányzat. Egyelőre nincs többről szó, mint elképzelésről, hiszen döntés még nincs a kérdésben, az önkormányzat egy szakértő céget bízott meg a lehetőségek vizsgálatával. A településrendezési tervek módosítását igénylő munka egyik kezdeti lépése volt a környék ingatlan-tulajdonosai részére tartott lakossági fórum. Itt Honftth András tájékoztatta az érintetteket, akik viszonylag sokan gyűltek össze a városházán. Most mégis egy új terület bevonásának lehetőségét vizsgálják. Ez a város északi határán lévő, rendkívül jó adottságú terület, a Sánchegy „nyúlványa” gyönyörű panorámával a Dunára. Horváth András azt mondta, az utolsó, azaz az Arany János utca mögötti rész mezőgazdasági terület. Az itt lévő parcellák magántulajdonban vannak. Első lépés a szabályozási terv felülvizsgálata. Kiemelte, hogy A kertvárosias építkezést folytatva 300-400 otthon jöhetne létre nem önmagában a területet - például annak talajtani tulajdonságait - kell vizsgálni, hanem azt is, hogyan lehet ellátni közművel, úttal. A mostani keresztmetszetek ugyanis szűkösek, nem biztos, hogy egy új lakóövezetet ki tudnak szolgálni. A fórum egyik résztvevőjének felvetésére a szakember hangsúlyozta, hogy a közművesítés nem a város feladata, a törvény a már beépített területek esetében kötelezi az önkormányzatokat út- és közműhálózat kiépítésére, nem abban az esetben, ha a tulajdonosok szeretnék mezőgazdasági területüket értékes lakótelkekké alakítani. A Prelátus területén egészen más a helyzet, az az önkormányzat tulajdonában van, helyi természeti védett érték. Horváth András főépítész szavai szerint tájképi értéke is van a teraszos művelésű szőlőterületnek, de gondozása egyre nagyobb teher. Itt az előzetes elképzelések szerint tizenhat villaépítésre alkalmas, viszonylag nagy, értékes telket lehetne kialakítani ragaszkodva a magas építészeti minőséghez. A Malomhegyi ingatlanokon a szomszédos utcákra jellemző kertvárosias építkezést folytatva 300-400 otthon jöhetne létre. A főépítész azt mondta, a vizsgálat részét képezi egy esetleges elkerülő útnak a megépítése is, ami egyébként már régóta újra és újra napirendre kerül. A fenntarthatóság fontos vezérelve a rendezésnek horváth andrás főépítést kiemelte, hogy az elmúlt, nagyjából másfél évtizedben az volt az alapelv, hogy nem hagyják feleslegesen terjeszkedni a várost, nem nyitnak új utcákat, megakadályozva ezzel a régi városrészek elnéptelenedését. Ennek áldásos hatása eredményeként a város ingatlanjai jó karban vannak, értékük magas. A közhiedelemmel ellentétben nem is jelentkezett jelentős igény telekkialakításra. A fenntarthatóság szempontjából nagyon fontos, hogy csak akkora területet foglaljon el egy település, amekkora feltétlenül szükséges, hangsúlyozta a főépítész. Hozzátette, hogy az üzemeltetés szemszögéből sem mellékes, hiszen a közlekedést, közműveket is hozzá kell igazítani. Nem mindenki támogatja a telekkialakítást kritikus pont a közlekedés, emelte ki az egyik ingatlantulajdonos, dr. Strasszer Tamás. Jelenleg éppen az ő házuk mellett lehet megközelíteni azt a három-négy villát, ami az említett területen van, de az út keskeny, nagy terhelést nem bírna el. Dr. Strasszer Tamás azok közé tartozik, akik nem örülnek annak, hogy felmerült a telekkialakítás lehetősége. Pillanatnyilag magánérdekek állnak egymással szemben, és nem látszik olyan közösségi érdek, ami felülírná a mi érdekeinket - fogalmazott. Mint mondta, nem biztos, hogy érdemes és gazdaságilag indokolt megválnia az önkormányzatnak különösebb hasznosítási elképzelés híján a Prelátus területétől, még ha most szőlő van is benne. Paks és környezete flóráját és faunáját kapja lencsevégre PAKS Nem álmodott gyerekkorában arról, hogy természet- fotós lesz. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy viszonylag későn vált azzá Vincze Bálint. Képei azóta - nem túlzás állítani - bejárták a világot, volt kiállítása Moszkvában, Bécsben, Prágában és persze az ország sok településén. Többnyire nem önmagukban, hanem az atomerőművel összefüggésben láthatja fotóit a közönség, hiszen annak kiadványait illusztrálják elsősorban. A fotós azt mondta, a szerencsének kulcsszerepe van abban, hogy tanúja, megörökítő- je lehet a természet csodáinak. Mint mondta, szerencsés, hogy olyan városban él, amit tér- ■ mészetvédelmi területek ölelnek körbe, és „elég a kert végébe kimennie”, hogy csodálatos élővilágot kapjon lencsevégre. Hozzátette, ez persze nem jelenti azt, hogy ne vágyna távoli világ csodáinak megörökítésére. A szerencse abban a tekintetben is mellette áll, hogy ugyan nem munkaköri kötelessége és nem munkaidőben készíti a fotókat, az atomerőmű mégis mindenben támogatja annak fejében, hogy kommunikációjában használja képeit. Ez roppant nagy felelősség, éppen ezért számára a hitelesség a legfontosabb. Sokan bűnbe esnek és manipulálják képeiket a pillanatnyi siker érdekében, de ezt ő az atomerőmű miatt sem engedheti meg magának. A jövőbeni terveiről elárulta, hogy legközelebb a dunaszent- györgyi láperdő élővilágát örökíti meg, illetve egyik kedvenc témáját, a Pakson emblemati- kus állatnak számító ürgét is lencsevégre kapja ismét, mert ezzel kapcsolatban komolyabb tervei vannak. ■ V. T. zjfm.t A' Egyik kedvenc témája az ürge Sillerversenyt, konferenciát tartanak fesztivál Folytatják a paksi bor népszerűsítését sváb hangulattal fűszerezve Paks A német önkormányzat is csatlakozott a városihoz és a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületéhez, így idén az Országos Sillerfesztivál és a Német Nemzetiségi Nap közös rendezvény lesz. Előbbit hatodszor, utóbbit már tizenötödször rendezik. Tegnap a program zömének leendő helyszínén, a Sárgödör téren tartottak sajtótájékoztatót a rendező szervek vezetői. A rendezvény május 31-én Siller Konferenciával kezdődik, ennek házigazdája a városi ön- kormányzat, témája pedig elsősorban a siller, annak készítése, szerepe a gasztronómiában, de szó esik majd a bormarke, jv Féhr György (balról), Leber Ferenc és Hajdú János a sajtótájékoztatón tingről is. Másnap, június 1-jén megrendezik a sillerhez illő ételek versenyét, kitárják kapuikat a pincék, amelyeket pincelátogató jeggyel bárki felkereshet. A borverseny - ez is szerves része a programnak - eredmény- hirdetése után a sváb virtus veszi át a szerepet a Roger Schilling zenekar „ráhangolójával”. Átadják az Arany Rozmaring Díjat is, a német hagyományok ápolása terén végzett munkát jutalmazva, s várják a nyugdíjasokat, akik ezúttal egy ajándék korsó sör és ajándék paksi siller között választhatnak. A fesztiválhoz kötődő borversenyre az ország egész területéről várják a nevezőket. ■ Vida T. Társadalmi munkában szépítik a pincehegyet györköny Évente legalább egy, de lehetőség és szükség szerint több alkalommal is összegyűlnek a pincetulajdonosok, egyesületi tagok a Györkönyi Pincehegyért Egyesület szervezésében, hogy a közterületeket rendbe tegyék. Braun Zoltán elnök - aki egyben a település polgármestere - arról számolt be, hogy 11 hektárnyi közterület van a pincehegyen, amit az önkormányzat már csak azért sem tud gondozni, mert az alacsony munkanélküliségi ráta miatt nincs lehetősége közmunkásokat foglalkoztatni, más forrása pedig nincs a szükséges munkaerő biztosítására. A legtöbb tulajdonos nemcsak a saját, hanem a szomszédos közterületet is rendbe teszi, nyírja a füvet, de vannak olyan helyek, ahol erre sincs mód, itt kell a közösség összefogása. Hozzátette, mindig az időszakhoz, igényekhez igazítják, hogy mit végeznek el közös erővel: hol fűnyírást, hol bozótirtást, hol famunkát. A közös munkát rendre közös asztalnál fejezik be. A tegnapelőttre tervezett teendőket átütemezték, és egy héttel később, jövő csütörtökön végzik el. Bár a szervező a Györkönyi Pincehegyért Egyesület, várnak mindenkit, akinek nem közömbös, hogy a falu frekventált helye miként fest. ■ T. V.