Tolnai Népújság, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-11 / 109. szám
2013. MÁJUS 11., SZOMBAT KORKÉP 5 Angelina Jolie-val is találkozott már álomhajsza A húszas évei elején járó Hadi Zsófia céltudatosan lépdel az általa megálmodott úton Zsófi (a zászlóval) a barátnőjével, Roszík Annával szurkolt a magyaroknak a kajak-kenupályán a londoni olimpián Az ünnep a legrosszabb, távol a családtól Bár az első gondolatai között szerepelt, hogy a következő géppel haza is jön, a várdombi Hadi Zsófia már másfél éve él Angliában. A kezdeti időszak nehéz volt, de ő keményen állta a sarat. Molnár Ágnes- Hajtott a kalandvágy, meg akartam ismerni más embereket, más kultúrát, másrészt pedig a pénz volt az oka, hogy másfél éve úgy döntöttem, külföldre költözöm - meséli a húszas évei elején járó Hadi Zsófia, aki szerint Magyarországon nehéz boldogulni, legalábbis az átlagnak. Mindössze másfél nap alatt határozott végül, hogy utazik, mégpedig Angliába. A bátyja, Balázs is ott él, na meg beszélt is valamelyest angolul. A filmek alapján úgy képzelte, hogy egy divatmagazinnál dolgozik majd, az álommunka azonban még várat magára. Az indulásnál rögtön hidegzuhanyként érte a Malév aznap bejelentett csődje. Aztán a reptéren töltött éjszaka után kissé gyűrötten vágott bele az új életbe. Eleinte többször megfordult a fejében, hogy a következő géppel hazajön. Ám a bátyja mindenben segítette őt, és a család miatt sem volt lelkiismeret furdalása, azt mondták neki útravalóul, hogy addig maradjon, amíg jól érzi magát, ők mindig hazavárják.- Mindenkinek el kell kezdenie valahol, el kell vállalni olyan munkákat is, mint például a mosogatás vagy takarítás - vallja Zsófi az álláskeresésről. Majd hozzáteszi, az első félév nagyon kemény volt. Hiányzott a családja, és az idegen nyelv használata is nehezebbnek bizonyult, mint ahogy azt elsőre hitte. Az eltelt másfél év ellenére még mindig vannak olyan napjai, amikor olyan honvágy gyötri, hogy legszívesebben azonnal hazajönne. A pénz azonban nagy úr, és mivel ott többet keres, mint itthon, kénytelen belátni, hogy momentán nincs más választása. Bár Angliában is meg kell dolgozni a keresetért, a boltokban nem kell mérlegelni, hogy mit engedhet meg magának. Mint minden fiatal lány, imád vásárolni, és kint a szabadidejében kedvére hódolhat ennek, lelkiismeret furdalás nélkül. Amikor pedig hazajön, szép és értékes ajándékokkal lepheti meg a szeretteit. Már több helyen lakott, többek között Londonban is. Fél éve kiköltözött a reptér mellé, nem a kemény, munkával töltőd napok jelentik a kintlét árnyoldalát Zsófi számára. A legrosszabb élménye az volt, hogy karácsonykor nem tudott hazajönni a családjához. Ez volt az első ilyen ünnep, amit nélkülük kellett töltenie, és nazsófi büszkén meséli, hogy már sok sztárral találkozott, ami mindig óriási élményt jelent neki. - Összefutottam Angelina Jolié val, Kylie Minogue-gal és Harry herceggel is, Josh Hartnett pedig úgy levett a lábamról, hogy lefejeltem egy csapóott dolgozik egy szállodában. Úgy érzi, a munkaadók nem tesznek különbséget helyi és külföldi alkalmazottak között, ő sem részesül hátrányos megkülönböztetésben. Zsófival egyébként állandóan történik valami, sok barátot szerzett, és velük gyakran jár csavarogni, szórakozni. Bár ha rajta múlna, sokkal többet lenne itthon, egy évben maximum két hétre tud hazarepülni. - Ilyenkor olyan, mintha el sem mentem volna - mondja Zsófi, majd úgy folytatja, amikor itthon van testileg és lelkileg is feltöltődik, így újult erővel térhet vissza Angliába. gyón reméli, hogy ilyen többet nem fordul elő. Nem engedték el a munkahelyéről a bátyját sem, aki ráadásul éjjel is dolgozott, így Zsófi egyedül ücsörgött Szenteste. Ezen kívül azonban szerencsére nem történtek rossz dolgok vele. ajtót - meséli nevetve. Felejthetetlen emlék számára, hogy ott lehetett az olimpián, és a magyarzászló színeit magán viselve szurkolhatott hazánk sportolóinak. A kedvence Berki Krisztián volt, akivel közös fotó is készült. Persze előbb vagy utóbb szeretne hazaköltözni Magyarországra, de erre nagy valószínűséggel csak utóbb kerül sor. Zsófi azt javasolja azoknak, akik szintén kacérkodnak a gondolattal, hogy más országban próbáljanak szerencsét, hogy vágjanak bele. Szerinte külföldön főleg azok találják meg a számításaikat, akikben van kalandvágy. A nehézségek ellenére máig úgy gondolja, jól tette, hogy elindult. - Angliában az embernek számtalan lehetősége van, és nem kell lemondani az álmairól sem. Itt biztosan valóra lehet őket váltani - kacsint Zsófi. Világsztárokkal is gyakran össze szokott futni PROMÓCIÓ Egészséges víz évtizedekig minőség Ötmilliárd forintos beruházásba kezdenek PROMÓCIÓ ' Borturizmus a középpontban szakmai konferencia Nagy érdeklődés övezte a rendezvényt szekszárd Rövidesen megoldódik a megyeszékhely hosszú távú, egészséges és költséghatékony ivóvízellátása, ugyanis új víztisztító bázist és rendszert építenek ki. A „Szekszárd Megyei Jogú Város hosszú távon egészséges ivóvízzel való ellátású” címet viselő projekt nyitórendezvényét pénteken tartották a polgármesteri hivatalban. Az érintettek számára rendezett konferenciát megelőzően Ács Rezső alpolgármester, Märcz László, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságának vezetője és Dzsogán József projektmenedzser tartott sajtótájékoztatót. Ács Rezső elmondta: már 1993-ban észlelték, hogy a kutakban szennyező anyagok jelentek meg, de mint hangsúlyozta, az ivóvíz nyugodtan fogyasztható, hiszen tisztításáról eddig is gondoskodtak. Csakhogy a jelenleg alkalmazott módszer igen költséges, így új lehetőségek után kellett nézni. A tervezés 2007-ben kezdődött el, és az önkormányzat 2011- ben nyújtott be pályázatot a KE- OP-1.3.0/B/2F/09-11-2011-0002 azonosító számú kiírásra. A 4.7 milliárd forintos beruházáshoz nettó költség alapon 3.7 milliárd forint támogatást nyert a város, az alpolgármester ugyanakkor azt is kiemelte, hogy az önerőhöz szintén sikerrel pályáztak, és annak a jogi feltételei is adottak, hogy az áfát vissza tudják igényelni. DÉL-DUNÁNTÚLI BORTURISZTIKAI KLASZTER Az ivóvízminőség javításban résztvevő szervezetek munkatársai Dr. Horváth Béla, az egyetemi kar dékánja nyitotta meg az első napon a színvonalas rendezvényt A műszaki tartalomról Dzsogán József elmondta, hogy nyolc termelőkutat fúrnak, illetve létesítenek egy telepet Fadd-Dombori külterületén. Itt végzik majd a tisztítást, vagyis a megengedett határérték alá viszik a víz vas-, mangán- és ammóniumtartalmát. Innen 17 kilométer hosszú vezetékek szállítják a vizet a már meglévő bogyiszlói bázisra, és onnan jut el az ivóvíz a lakossághoz. A Szekszárdon élők napi átlag vízfogyasztása 7000 köbméter, de igény esetén napi 10 ezer köbméternyi víz kezelésére is képes lesz az új tisztítótelep - egészítette ki Märcz László. A rendszer műszaki élettartama ötven év, ám folyamatos karbantartás mellett ez 80-100 évre is kitolható. A projektmenedzser azt is hozzátette, hogy hamarosan lezárul a kivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás, az év hátralévő részében pedig SZÉCHENYI TERV a műszaki tervek elkészítése és a hatósági engedélyek beszerzése vár a nyertes cégre. A földmunkák jövő tavasszal kezdődhetnek, egy évvel későbbre, 2015-re pedig már a próbaüzemet tervezik. A probléma észlelése óta egyébként mintegy hetven tanulmány készült a témában, és a modellezések alapján arra jutottak a szakemberek, hogy 2017-re további veszélyes anyagok juthatnak el a szekszárdiak ivóvizét jelenleg biztosító nyolc kútba, így mielőbb elejét kell venni a vízminőség romlásának. ■ H. E. N«nu«tl FsjltutKi ügynökiig M(64MÖ3* A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. szekszárd Sikeres konferenciát szervezett a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar Gazdaságtudományi és Turisztikai Intézetével együttműködve május 7-től 9-ig. A konferencia a „Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter fejlesztése” DDOP-2.1.3/A-12-2012-0003 azonosítószámú pályázat támogatásával valósulhatott meg. A rendezvénynek az egyetemi kar konferenciaközpontja adott otthont, ahol a május 8-ai plenáris ülés, és az azt követő nap szekcióelőadásai zajlottak. A nulladik napon a Magyar Földrajzi Társaság Duna-völgyi Területi Osztályának köszönhetően az Európai Unió Du- na-stratégiájáról is szó esett. A konferenciára nagy érdeklődés mutatkozott nemcsak az egyetemi hallgatóság és a turisztikai szakemberek körében, de a helyi szolgáltatók közül is többen ellátogattak a szakmai programokra. A plenáris ülésen főként a térség új turisztikai szereplői, a TDM-ek (Türisztikai Desztiná- ció Menedzsment) és turisztikai klaszterek képviselői mutatták be régiós fejlesztési elképzeléseiket, míg a szekciók napján turisztikai termékfejlesztés, a borászat tudománya és a fiatal kutatók szekcióiból válogathatott az érdeklődő közönség. A rendezvény több kellemes és színvonalas szakmai program kíséretében zajlott, úgy mint a plenáris ülést megelőző mixerbemutató, ami a pécsi METRO Áruház támogatásával valósulhatott meg, az ülést követő Borkultúra SzabadEgyetem keretében lezajló Kékfrankos Párbaj, vagy az egész programot lezáró Mészáros borebéd. A rendezvényt sikeréhez hozzájárult a BASF Kft. és Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata is. A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter kiemelten fonSZÉCHENYITERV Kumlötl F*jUuté«i Ügynökség ■■■ MÁGYÁüOPSZAG megújul NMUtUt A profok! u Európai UnM lómogottoévot. ai Európai Bogion! lit Fojtoutési Alap tónfmanuírotóaéval valósul mag. tosnak tartja az ilyen és hasonló szakmai rendezvények megszervezését, ahol a turizmusban érintett szolgáltatók, turisztikai szakemberek, valamint a szőlészeti és borászati ágazatban érintett szakemberek találkozására és eszmecseréjére nyílik lehetőség. Több workshop is megvalósításra kerül a klaszter munkaprogramjában az elkövetkezendő két évben, ahol a cél az olyan szakmai rendezvények megvalósítása a Pannon borrégióban, ami népszerűsíti a klaszter tevékenységét, erősíti a klaszter- tagok közötti együttműködést, közös projektek generálását idézi elő, és lehetővé teszi a jó gyakorlat átvételét. ■ M. Ä. I k i 4 1 I i