Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-06 / 80. szám
2 KÖRKÉP 2013. ÁPRILIS 6., SZOMBAT Életért életet p. László tegnap is úgy ült a tárgyalóteremben, mintha nem is saját sorsáról készülnének dönteni, arról, hogy szabadulhat-e valaha, vagy egész életét, jó negyven évet börtönben kell-e töltenie. Frissen borotválva, gondosan zselézett hajjal érkezett, mint mindig, s pókerarccal bámult a semmibe. nos, ideje bőven lesz a töprengésre, ez már bizonyos. a társadalom igazságérzete találkozott a bíróságéval, mondta a bíró az ítélet indoklásakor. Szeretném hinni, hogy igaza van, de sokan alighanem ezt is keveslik, függetlenül attól, hogy ennél súlyosabb ítélet Magyarországon egyszerűen nem lehetséges, p. Lászlót ők kivégeznék, felnégyelnék, válogatott kínzásoknak vetnék alá, de legalább minimum olyan halált kívánnak neki, mint amilyen áldozatának volt. csakhogy p. Lászlónak rosz- szabb halála lesz, mint Bándy Katának: azért, mert neki innentől kezdve nincs élete. A rácsok között ébred és tér nyugovóra úgy, hogy felesleges vágnia a centit, mert az végtelen és ezért soha sem ér az utolsó darabkájához. Közben gyermeke felnő, megnősül, unokái lesznek, szülei meghalnak, „feleségei” új férjeket találnak, néha talán meglátogatják, de lehet, hogy sohasem. Karácsonyok, húsvétok, születésnapok a börtönben, évtizedeken át, a legjobb dolog, ami történhet vele, hogy a séták alkalmával, amikor az udvaron láthatja a napot és beszűrődik az utcák zaja, esetleg nem kötnek bele rabtársai. Mert P. László a börtöntársadalomban is ugyanolyan megvetett, mint idekint: ő a legalja. így hát az életfogytig tartó életre ítélés neki valóban a lehető legnagyobb büntetés. „Becserkészte áldozatát” bándy-ügy Élete végéig fegyházban kell maradnia P. Lászlónak P. Lászlót Komoly biztonsági intézkedések közepette vezették be a pécsi bíróságra - a rácsok és a láncok élete végéig elkísérik pécs ítéletet hirdetett tegnap a Pécsi Törvényszék a Bándy Kata meggyilkolásával vádolt P. László büntetőperében: a nem jogerős döntés szerint a férfi soha nem hagyhatja el a fegyházat, feltételesen sem kerülhet szabadlábra. Máté Balázs Bűnösnek mondta ki a Pécsi Törvényszék tegnap P. Lászlót Bándy Kata pécsi rendőrségi pszichológus meggyilkolásában és kifosztás bűntettében. A huszonhét éves férfit életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételesen sem bocsátható szabadlábra. Ez azt jelenti, hogy P. László soha nem hagyhatja el a börtönt - ez a Magyarországon kiszabható legsúlyosabb büntetés. Ezenfelül tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, s a több mint tizenkétmilliós perköltséget is viselnie kell. A döntés nem jogerős, a vádlott és a védője enyhítésért fellebbezett, így a végső szót az ügyben a Pécsi ítélőtábla mondhatja majd ki.- A társadalom igazságérzete találkozott a bíróságéval - mondta dr. Antal Gábor bíró az ítélet indoklása során. - A bíróság azt reméli ettől a súlyos, tényleges életfogytiglani büntetéstől, hogy preventív jellege lesz - tette hozzá. P. László azt állította, hogy nem a gyilkosság éjszakáján ismerte meg Bándy Katát, hanem korábban, sőt, intim kapcsolat is volt közöttük. Ez azonban a bíróság szerint nem így volt. Antal Gábor kiemelte, hogy Bándy neve Kata és nem Kati, ahogy a vádlott emlegette, története legerősebb cáfolata pedig az volt, hogy Bándy Kata nem is volt Magyarországon akkor, amikor szerinte megismerkedtek, azaz semmiféle kapcsolat nem volt az elítélt és a sértett között korábban. A vádlott a bíró szerint szinte becserkészte áldozatát, hogy megerőszakolja, egyre agresz- szívabban és agresszívabban közeledett. Ezt megelőzően az utolsó szó jogán P. László - aki a semmibe Meseszerű bejelentések a cd-felvétel kapcsán a bíró arról is beszélt, hogy nem csak egy ilyen meseszerű bejelentést kapott a bíróság: egy ember például Brazíliából bombázza e-mailekkel a bíróságot, a kormányzati szerveket és talán még az USA elnökét is, azt javasolva, hogy a műholdak felvételeit elemezzék úgy, hogy az összes pécsi ember mozgását feltérképezzék. Másvalaki azt tanácsolta, bámulva, rezzenéstelen arccal ülte végig a tárgyalási napokat - bocsánatot kért.- Bocsánatot szeretnék kérni a családtagoktól, a barátoktól, mindenkitől. Tény és való, hogy elkövettem, a gondolataimat a mai napig sem tudtam rendezni. Pszichológus foglalkozik velem, korábban gyógyszeres kezelést is kaptam. A múltamban voltak fennakadások, nehéz gyerekkorom volt, nem gondoltam, hogy ilyet fogok tenni, nem is volt szándékomban. Nagyon bánom - tette hozzá. A férfi arcán sem ekkor, sem később, az ítélet kihirdetésekor sem látszottak érzelmek. A fejét leszegte, s nem nézett senki szemébe. is érkeztek az ügyről hogy a pécsi mentőautókat ellenőrizzék, ugyanis szerinte Bándy Katát szervkereskedők rabolták el. egy harmadik bejelentő szerint látópálcával nézte a tévét Bándy Kata eltűnésekor, s azt állapította meg, hogy Debrecenben tartózkodik. Végül egy budapesti férfi azt állította, kihallgatta két roma beszélgetését, akik azt mondták, a lányt tam- burával verték agyon. Kiderült, hogy ki a „titokzatos” tanú a tegnapi tárgyaláson lejátszották azt a CD-felvételt is, amelyen egy tanú arról beszélt, hogy tavaly nyáron, a gyilkosság éjjelén látta Bándy Katát és P. Lászlót a Széchenyi téren veszekedni. A férfi alpári stílusban lényegében egy összeesküvés-elméletet állított fel, ami szöges ellentétben áll minden korábbi vallomással. P. László a felvételről azt mondta, hogy „a DVD tartalmával (valamiért DVD-nek nevezte a CD-t) nem ért egyet, s változatlanul fenntartotta, hogy a sértettet ismerte korábbról”. kiderült, hogy a titokzatos körülmények között a közelmúltban felbukkant tanú nem is any- nyira titokzatos, korábban ugyanis a rendőrségre is bement. „A rendőrség kihallgatta a felvételen szereplő tanút, de nem pevezném tanúnak" - mondta a bíró. Bonyhádra jöttek tapasztalatokért a Kiskunhalasi pedagógusok bonyhád Kiskunhalasi vendégek látogattak pénteken a BONI Széchenyi István Általános Iskolába. A Felsővárosi Általános Iskolából érkezett delegáció a völgységi intézményben zajló oktatást vette szemügyre, különösen az angol, illetve a német nemzetiségi tanórák menetére voltak kíváncsiak. Emellett egy matematika, valamint egy magyar nyelv és irodalom órát néztek végig. Szabó Béláné tájékoztatása szerint a Bonyhádra érkezett 45 pedagógus a program végén elismerően nyilatkozott a látottakról. Kiemelték a tanárok jó óravezetését, a gyerekek felkészültségét, az intézmény informatikai felszereltségét, amelyet remekül hasznosítanak a tanórák során. A mindennapos testnevelés is elnyerte a tetszésüket, amelyet a völgységi iskola három évvel ezelőtt vezetett be. De az intézmény kialakításáról, közösségi tereiről és uszodájáról is pozitív véleménnyel voltak. ■ V. B. Nagykövet jön csütörtökön Szekszárdra szekszárd A megyeszékhelyre érkezik csütörtökön lián Mór, Izrael magyarországi nagykövete. Programját a kormányhivatalban kezdi, ahol találkozik Tóth Ferenc kormánymegbízottal, majd dr. Puskás Imré^-a megyei közgyűlés elnökét keresi fel. Ebéd előtt pedig Horváth István polgármesternél tesz látogatást a hivatalban. Délután Modem Izrael témában a Pécsi Tudomány- egyetem Illyés Gyula Karán tart előadást, ezt követően aztán az Eszter Izraelben című gyermekrajz kiállítás megnyitóján lesz jelen a Dienes iskolában. Szekszárdi napját a Mészáros Borházban zárja lián Mór, ahol a Vállalkozói Szalon közönségének beszél hazája gazdasági fejlődéséről. Őexcellenciája legutóbb tavaly májusban látogatott el Tolna megyébe. Akkor Dombóváron a Holokauszt emlékműnél koszorúzott, ellátogatott a zsinagógához és a Gettó Emléksziklához. ■ H. E. Csak vészhelyzetben, vagy olyankor, ha lemerül a mobil telefonfülke Talán meglepő, de egyes helyeken még mindig sokan használják a nyilvános távbeszélő-állomásokat dél-dunántúl Sokan még mindig használják, de varrnak olyanok is, akik egyfajta retroma- radványként tekintenek az utcai telefonfülkékre. A Magyar Telekom adatai szerint - ha nem is akkora intenzitással, mint 5-10 évvel ezelőtt - sokan továbbra is használják a nyilvános telefonszolgáltatást. Akik egyedül a nyilvános telefonokról tudják biztosítani kommunikációs igényeik teljesítését (például nem rendelkeznek mobil-, vagy saját vezetékes telefonnal), továbbra is használják a nyilvános telefonokat. Ezenkívül a helyettesítő használat a jellemző, azaz ha például lemerül a mobil, vagy nagyon fontos telefonálni, esetleg vészhelyzetben.- A nyilvános telefonfülkék, -készülékek forgalma nagymértékben függ azok elhelyezkedésétől. Nyilvánvalóan Budapest vagy megyeszékhelyek belvárosában, az üzletközpontokban, közlekedési csomópontokban lévő készülékeket többen és többször veszik igénybe, mint például egy néhány tízfős településen üzemelő készüléket. A Magyar Telekom minden közigazgatásilag önálló településen biztosítja a szolgáltatást érmés vagy kártyás nyilvános készülékkel. A vállalat a nyilvános telefonok kihasználtságát, forgalmát folyamatosan vizsgálja, Utcai telefonfülke: sokan vannak, akik még használják és a veszteségesen működőket, a szolgáltatási kötelezettség teljesítésének figyelembevételével megszünteti. A leszerelt telefon- fülkék elsősorban a működők alkatrész-utánpótlását biztosítják. Az tizemen kívüli telefonfülkék alternatív felhasználását folyamatosan vizsgálja, egyelőre ötletek szintjén - mondta érdeklődésünkre a Telekom illetékese. A távközlési társaság a régióban több száz - Baranya megyében összesen 499 - közterületi és megközelítőleg száz szerződéses (fodrászatban, étteremben működő) nyilvános állomást üzemeltet. ■ Kaszás E. Búcsú a levéltől? az utcai telefonok forgalom-visz- szaeséséhez fogható egyes postai küldemények forgalmának elapadása. Az elektronikus levelek és sms-ek elterjedésével a privát levelek száma gyakorlatilag a töredékére csökkent. A háztartások levélforgalmának legnagyobb részét a hivatalos értesítések, a számlákat tartalmazó borítékok teszik ki. Ugyanez a helyzet a képeslapokkal - manapság már a nyaralásról sem ilyet, hanem mms-t küldenek -, illetőleg a táviratokkal is. Utóbbi retrosze- repbe került, hangulatelemként használják családi eseményeken, esküvőkön, keresztelőkön. I » i