Tolnai Népújság, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-06 / 80. szám
2013. ÁPRILIS 6., SZOMBAT Lecsukták a rablótámadás két Hiú gyanúsítottját tolna Előzetes letartóztatásba helyezte 30 napra a Szekszárdi Járásbíróság a tolnai rablás két gyanúsítottját. Az egyik fiatalember a bűncselekmény elkövetésének időpontjában alighogy betöltötte 18., évét, másik még éppen fiatalkorú volt. A megalapozott gyanú szerint ők mentek be az ablakot felfeszítve március 30-án éjszaka Tolnán egy férfi házába. A megtámadott egy korábbi betörés miatt fejszét tartott az ágya mellett. Mint beismerő vallomásukból is kiderült, ennek a baltának a fokával ütötték fejbe a sértettet, majd elvitték 165 ezer forintját. A megtámadottnak eltörött az arccsontja. A két fiatalembert társtettesként, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítja a rendőrség. Előbbinek a büntetési tétele 5-10, a másodiké pedig 2-8 évig terjedő szabadságvesztés. Az előzetes letartóztatás indokai közt szerepelt, miszerint számolni lehet azzal, hogy a súlyos büntetéssel fenyegetett bűncselekmények gyanúsítottjai megszöknek, elrejtőznek. Tartani lehet attól is, hogy megfélemlítenek tanúkat, családtagokat, vagy még fel nem lelt bizonyítékokat semmisítenek meg. Alappal feltételezhető a bűnismétlés veszélye is. ■ 1.1. Hétfon és kedden lehet beiratkozni tolna megye A 2013/2014-es tanévre az általános iskolák első osztályaiba április 8-án (hétfőn) és április 9-én (kedden) 8 órától 18 óráig lehet beiratkozni. A megyei kormányhivatal közleménye szerint az iskolai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas dokumentumot (ez lehet anyagkönyvi kivonat, útlevél is), a lakcímkártyát, továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást (óvodai igazolást). A felvételről az iskola igazgatója dönt. ■ V. M. MEGYEI TÜKÖR PROMÓCIÓ , Dombóvár az elsők között város hete Újra fellendülésre készül a héten ünneplő település Várossá avatásának 43. évfordulóját ünnepli idén Dombóvár. Szabó Loránd polgármester úgy véli, kellő idő ez az eddigiek értékelésére. Hanoi Erzsébet Elveszettnek hitt, majd a közelmúltban megtalált, a hetvenes, nyolcvanas évek emlékeit megörökítő fotókból nyílt kiállítás a héten a dombóvári polgármesteri hivatal Ujváry Termében. A képek is arról tanúskodnak, és a megnyitó vendégeinek beszélgetései is azt támasztják alá, hogy ez az időszak volt a város aranykora. Lakások épültek, gyárak létesültek, bővültek az iskolák, megnyitott a művelődési ház, nőtt a népességszám és Gunaras ekkoriban vált kedvelt üdülőhellyé. - Dombóvár mezővárosból járási székhellyé fejlődött ebben az időben - fogalmazott Szabó Loránd. A rendszerváltás után megjelenő piacgazdaság azonban nehézségek elé állította a várost, amely hiába vasúti csomópont, ebből fakadó előnye lecsökkent. A privatizáció a helyi üzemeket sem kímélte, az újonnan alakuló kis- és középvállalkozások jó része pedig az ezredfordulóra kifáradt - mondta a városvezető. A népesedési adatokban is fordulat következett be. Ennek csak egyik oka az évek óta csökkenő születésszám, ugyanis a Szabó Loránd által sokkolónak nevezett elvándorlás szintén a lakosság fogyását okozza és a magas munkanélküliségi arány ugyancsak aggasztó. Dombóvárnak ezekre a problémákra kell mielőbb választ adnia. Az újbóli fellendülés irányát a megyei területfejlesztési koncepció adhatja meg, amely a, 2014-2020. közötti időszakban várható uniós források fel- használásához jelent útmutatót. A tervezetben azonban Szabó Loránd szerint a város egyelőre alulreprezentált. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az energetikai kérdésekre, hiszen a már most is működő biogáz- és etanolüzem fejlesztése, az ott felhasznált alapanyagok helyi termesztése sokaknak biztosítana megélhetést. Dombóvár fürdővárosi imázsát pedig erősíteni szeretnék a jövőben. Szabó Loránd polgármester: erősítenék Dombóvár fürdőimázsát Ugyanakkor a város javát szolgáló eddigi EU-s támogatások egy főre eső arányát tekintve,- Dombóvár az első tíz település közé tartozik Magyarországon, így a nehézségek mellett azért van mire büszkének lennie az itt élőknek - hangsúlyozta a polgármester. Az elmúlt évek eredménye a művelődési ház és az oktatási intézmények felújítása és a közlekedési csomópontok biztonságosabbá tétele. Előrelépés történt a környezet- és természetvédelem terén, a gazdasági gondok ellenére számos vállalkozás járult hozzá a város fejlődéséhez, valamint a Start mintaprogram beindításáról is említést tett a városvezető, hiszen jó néhány közfoglalkoztatott jutott így hosszú távon munkához. Azt, hogy a közigazgatás átalakítása, az oktatási intézmények államosítása, a kórház átszervezése jó kormányzati húA Város Hetén idén elismertek a kapós Kórus 1972 őszén alakult Kóvács Ildikó vezetésével. Az első években a városi és a városkörnyéki ünnepségeken léptek fel, később számos helyen és országban vendégszerepeitek. A kórus fennállásának negyven éve alatt jó pár elismerést gyűjtött, ikonikus szereplővé váltak Dombóvár életében. molnár Ferenc Dalmandon született, de a sors Dombóvárra hozta. Ebben nagyszerepe van a sakkozásnak. Munkája, elkötelezettsége a dombóvári sakk- sport iránt példamutatását és eredményességét tekintve is kiemelkedő. Húsz éve versenyez, a sakkcsapat vezetője, gyerekeket és felnőtteket egyaránt treníroz. tarr IMRE és Fazekas Gáspár neve szinte egyet jelent a dombóvári atlétikával. Több évtizedes munkájuk eredményeként városunk a sportág egyik meghatározó települése lett. Tekintélyükkel óriási hatással vannak a gyerekekre, akik tisztelik és szeretik, emberi hozzáállásukért példaképüknek tekintik őket. fenyvesi Béla 4-5 éves kora óta foglalkozik zenével. Alapító tagja volt a Kapos Kórusnak, népművelői munkája mellett egy éven keresztül tanított éneket a Zrínyi Ilona Általános Iskolában, esküvőkön énekelt gitárkísérettel. A Ki mit tud?-nyer- tes Szélkiáltó együttesben 38 éve zenél: jelenleg Pécsen él. zás volt-e, a jövő dönti el. Szabó Loránd szerint ezek a vonások nagyban meghatározzák egy város arculatát. A változások után viszont félő, hogy csökken az önkormányzat beleszólása ezek alakításába. Példaként az idén százéves gimnáziumot említette a polgármester. Az ott végzők többnyire magasan képzett értelmiségiként találják meg a helyüket, az ő elvándorlásukat nem szabad és nem is lehet megakadályozni, hiszen a város jó hírnevét viszik tovább. A szakképzett munkaerőnek azonban helyben kell a boldogulás feltételeit megteremteni, ahhoz, hogy az eddig elért eredmények ne legyenek hiábavalóak. Biztató a jegybank gazdaságélénkítő programja vidék A Hungária Takarék készen áll arra, hogy Tolna és Baranya megyében szerepet vállaljon bonyhád - Régóta várnak arra a mikro-, kis- és közepes vállalkozások, hogy pozitív hatások érjék őket, ez most ilyennek tűnik, bár majd a részletszabályozások ismeretében lehet kategorikus kijelentéseket tenni - vélekedett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa által életre hívott növekedési hitelprogramról Brauer János, a Hungária Takarék elnök-ügyvezető igazgatója. Mint ismeretes, Matolcsy György jegybankelnök csütörtökön jelentette be, hogy az MNB a gazdasági növekedés támogatására és a hitelezés bővítésére három intézkedésből Brauer János elnök-ügyvezető álló programot indít el, amely a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat célozza meg. Ugyanis ezen szektor résztvevői jelenleg sokszor nehezen és kedvezőtlen feltételek mellett jutnak hitelhez. A koncepció szerint a jegybank 250 milliárd forintos forrást nyújt a pénzintézeteknek a kisvállalkozások hitelezésére. További 250 milliárdos keretből - ugyancsak ezeknek a cégeknek - a devizehitel-ki- váltásukat segíti az MNB, aktuális árfolyamon, az előzővel megegyező kamatfeltételekkel. Matolcsy György arra is kitért, hogy a bankok mindkét hiteltípus esetében maximum kétszázalékos kamattal kölcsönözhetik tovább a forrást. - A Tolna és Baranya megyében működő Hungária Takarék készen áll erre a feladatra - folytatta Brauer János. A pénzintézet vezetője hangsúlyozta, bár a program végrehajtásának részletei még nem kerültek nyilvánosságra, annyi már bizonyos, hogy június 1-jé- vel indul és a bankok fogják eldönteni: hitelképes-e az adott vállalkozás, vagy sem. Tehát a kockázat kezelése a hitelintézetek feladata lesz, és az ebből adódó költségeket is figyelembe kell majd venni. Brauer János szerint az hozhatna még gyökeres változást a gazdaságélénkítési törekvésekben, ha az ügyfelek kamattámogatásokat és költségkímélő garancia lehetőségeket kapnának. így a Takarékok a már rendelkezésre álló saját forrásaik terhére könnyebben hitelezhetnének. - Közös célunk van: a vidék talpra állítása - biztosított az elnök. ■ Vízin B. ■ Ön bízik a gazdaságélénkítő intézkedésekben? Szavazzon hírportálunkon —• ma 16 óráig: > TE0L.hu a A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. nMUjaiWBSBwawwwmíiwwFgiiiBiwiiiismiBWKMrawmwBBBí»!» 3 Nem működnek a lámpák a központban szekszárd Csőtörés történt a Széchenyi utcában a Garay térnél, ami miatt a külső sáv egy részét a posta-kórház irányában le kellett zárni. A sérült közmű kijavítása és az utómunkálatok előreláthatólag április 13-ig be is fejeződnek. A közlekedési lámpákat addig kikapcsolják a Széchenyi utca és a Szent István tér kereszteződésében. ■ M. Á. Négyszázötven liter gázolajat loptak el tolna Közel kétszázezer forint értékben loptak el április 4-én hajnalban egy tolnai telephelyről gázolajat A mintegy 450 liter üzemanyagot a jelenleg még ismeretlen tettes a parkoló kombájnokból vitte el, közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A Szekszárdi Rendőrkapitányság megindította az eljárást betöréses lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt. ■ I. I. Fiatal fotósok képei láthatók az előtérben dombóvár Keddig látható még az Előtér-tárlat Hazajárók című kiállítása a Művelődési Házban. Fiatal dombóvári fotósok, Bese- nyei Nelli, Genye Helga, Takács Tamara, Kása István és Szabó L. András mutatkoznak be, ki-ki személyiségéhez közel álló témákat felVóiiuItatva az intézmény3 előcsarnokában. A kiállítást Nagy Roland önkormányzati képviselő nyitotta meg. ■ H. E. Hetven százalékot finanszíroz az állam gerjen Harminchat fő vesz részt idén közfoglalkoztatásban a településben. A 3,3 millió forintos állami támogatás a teljes költség 70 százalékát fedezi, az önkormányzatnak 1,5 millió forintot kell az összeghez hozzátennie. A közfoglalkoztatásban várhatóan 35 fő vesz majd részt Gerjenben az idei évben. ■ V. M. Kedden nem lesz ügyfélfogadás tolna megye Verzóváltás- sal egybekötött informatikai karbantartás miatt szünetel az ügyfélfogadás április 9-én minden okmányirodában - tájékoztatott a megyei kormányhivatal. ■ T. N. Képünk archív felvétel t i *1