Tolnai Népújság, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-03 / 257. szám

2 SZEKSZARD 2012. NOVEMBER 3., SZOMBAT HÍRSÁV Várják a sorstársakat az ügyfélfogadásra dombóvár Kihelyezett ügyfél­fogadást tart a látássérültek megyei egyesülete november 5-én, hétfőn, 10 órai kezdettel a művelődési házban. A ki­helyezett ügyfélfogadás során az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak támogatások és pályázatok ügyében, vala­mint segítséget egyéni prob­lémáikkal és kérdéseikkel kapcsolatban. ■ V. M. Új tárlattal bővült a Sárközi Tájház decs „Rejtett kincseink” cím­mel a sárközi mintatár faze­kas emlékanyaga kapott he­lyet pincegalériában, a kéz­műves ház pincéjében Zrínyi Miklós szódásüveg gyűjte­ménye látható, a vitrintárlat a minta- és dokumentumtár eddig ismeretlen darabjait őrzi, illetve Oláh Márta sár­közi gyöngygallérjaiból nyílt emlékkiállítás. ■ H. E. Megfelelő színvonalú volt a gyakorlat pincehely Belső védelmi terv gyakorlatot tartottak szerdán Pincehelyen a me­gyei katasztrófavédelemi igazgatóság képviselőinek részvételével. A gyakorlat helyszínén, egy pincehelyi gázlefejtő telepen, a megyei igazgatóság és a Dombóvári kirendeltség iparbiztonsági felügyelője tartotta az ellen­őrzést, és a gyakorlat végre­hajtását megfelelőnek érté- >( kelték. ■ V. M. rioi .............; ^ A Körös-Maros Nemzeti Parkról kérdeznek PAKS A Körös-Maros Nemze­ti Parkot választotta az ÖKO Munkacsoport Alapítvány idei Szeresd, óvd és védd el­nevezésű környezetvédelmi vetélkedője kiemelt témá­jául. A verseny felnőtteknek szól, november 21-én lesz a Csengey Dénes Kulturális Központban. Négyfős csa­patok vehetnek részt rajta. A győztes jutalma egy Kö­rös-Maros Nemzeti Parkba szervezett tanulmányúton való részvétel, de a munka- csoport vezetője, Jantnerné Oláh Ilona tájékoztatása sze­rint egyéb értékes díjak is várnak a csapatokra. ■ V. T. Erősödik a királyi jelleg beruházás A térről jövőre a vármegyeháza kertjébe sétálhatunk Ideiglenesen zárva tart Szekszárdon a Béla király tér. Beindult a rehabilitáció. Az egész terület új köntöst kap, érződni fog a királyi vá­ros jelleg is. Szeri Árpád Építkezési nagyüzem van a megyeszékhely legpatinásabb területén, a forgalom elől át­menetileg elzárt Béla király téren. Most nem a legszebb ar­cát mutatja az erre járóknak: mély munkaárkok és aszfalt darabok alkotta dombok szab­dalják. A majdani szépségnek ára van, nemcsak idő és ener­gia, hanem pénz ráfordításban is: a beruházás összesen közel félmilliárd forintba kerül.- Több helyszínen és fázis­ban zajlik a munka - mutatott körbe Kerekes László, a lebo­nyolítást végző és a felügyeletet ellátó Szekszárdi Városfejlesz­tési Kft. ügyvezető igazgatója. - Itt, a polgármesteri hivatal előtti területen most cserélik ki a burkolat alatti, régi közműve­ket, például a szennyvíz- illet­ve csapadék csatornahálózat bizonyos elemeit. Ez a rész, ideiglenes javítással, a tervek szerint két hét alatt elkészül, tehát hamarosan ismét megin­dulhat itt a forgalom. Az úttest szintjét később a hivatal előtti járda szintjéhez emelik, és ez a szakasz is sétálóutca jelleget ölthet. Végleges fedettséget vár­hatóan jövő tavaszi határidővel kap a tér, a macskaköveket díszburkolat váltja. A vármegyeháza előtti terü­let rendezése hosszabb időt vesz igénybe, itt a tennivalók sora is terjedelmesebb. A jövő nyárig tartó befejezés után nem lesz hiány látványelemben: a járóke­lők egy támfalon kis csobogót találhatnak majd, medencével. Ide költözik a buszfordulónál emelkedő Szent László szobor, az egész kompozíció így utal majd az uralkodóhoz kötött, sziklából vízfakasztás mondá­ra. Az országzászló beljebb ke­rül, a tér közepe felé, a lábazata monumentálisabb lesz.- A vármegyeháza előtti par­kolók zöme megszűnik, erre a részre is díszburkolat kerül, a terület gyalogos zóna arculatot nyer A folytatta Kerekes Lász­Sír a kora Árpád-korból. Ismeretlen ősünk -12 most megtalált társával együtt - közel ezer éve pihen nagyjából egy méterrel a föld alatt a Béla téren Tizenhárom sír nyílt meg az új feltáráskor árpád-kori lelet került elő ta­valy Szekszárdon, a vármegye- háza melletti munkaterületen. A felújítandó épület falával párhu­zamosan futó árokban ár. Vízi Márta 3 sírt talált. A Wosinsky Mór Múzeum régész-főmuzeoló- gusa akkor lapunknak azt nyi­latkozta, hogy az egyik XI. száza­dilehet. Véleményét most meg­erősítette: ugyanis a jelenleg zaj­ló rehabilitációnak köszönhetően folytatódhatott a feltárás, ami 13 sírt eredményezett. Ezekben rész­ben, vagy teljes egészben meg­maradt - nagy valószínűséggel az első Árpádok idejéből szárma­zó - csontváz pihen úgy egy mé­terrel a föld alatt. Tárgyi emlék mégnem került elő, de a leletek sokasága is bizonyítja az Ár­pád-kori temető létét. ló. - A vármegyeháza udvarát övező fal egy részének helyét lépcsős teraszok foglalják el. A főépület felé közeledve ezek a teraszok - a kerítésként szolgá­ló falszakasz lebontása révén - a kertbe vezetnek. A kert túlsó oldalán, a Várköznek nevezett részen egy kis gyalogos híd és lépcső vezet majd le az ugyan­csak új burkolattal ellátott ut­cácskába. A Várköz jelenlegi lejárója is új, rámpával ellátott formát mutat majd. Magát a vármegyeházi kertet nem ala­kítjuk át különösebben, néhány gyermekjátékot telepítünk a helyszínre; a kert alapjaiban így marad, azzal a különbség­gel, hogy sokkal nyitottabbá vá­lik a sétálni kívánók számára. Horváth István azt hangsú­lyozta, hogy a központ reha­bilitációjával immár valóban nyílt tér lesz a Vármegyeháza eddig a helybeliek és a turis­ták elől némileg elzárt kertje. - Átgondolt célt szolgál Szent László szobrának áthelyezése is; emellett a vizualitás eszkö­zével arra is utalni kívánunk, hogy I. Béla sírja egyes forrá­sok szerint valahol errefelé található - mondta Szekszárd polgármestere. - A beruházás révén és eredményeként tehát arra is törekszünk, hogy erő­södjön a város egykori királyi település jellege. Dr. Bayer József tart előadást a médiáról és a kilátásokról Dr. Bayer József lesz a szekszár­di Vállalkozói Szalon következő vendége. Az Axel Springer-Ma- gyarország Kft. ügyvezető igazgatója november 7-én, szerdán 18 órától tart előadást a Mészáros Borházban, közös szervezésben a Tolnai Nép­újsággal. A közönség az ország kilátásairól, gazdaság és média kapcsolatáról kap átfogó képet. Dr. Bayer József 1974-ben szerzett diplomát a Marx Ká­roly Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1976 óta egyetemi doktor, 1985 óta a közgazda­ságtudományok kandidátusa. 1983- 1984 között ösztöndíjas volt a Stuttgarti Egyetemen, 1984- 1989 között a Magyar Te­levízió kereskedelmi főigazgatói tisztét töltötte be. 1989 és 2005 között egyetemi docens, majd magántanár a közgazdaságtu­dományi egyetemen. 1989-ben lett az AS-Budapest Kft. ügy­vezető igazgatója, immár 23 éve tartósan vezető személyisége a hazai médiavilágnak. ■ SZ. A. Még a horrorfej sem riasztja el az enyveskezűeket Kellemetlenséggel járt a Hal­loween megemlékezés a szek­szárdi dr, Gaál Attila portáján. A nyugalmazott múzeumi igazgató mint gyakorló szülő számolt be a tünetértékű záró epizódról. Gyermekével együtt faragott szemet, szájat orrot a leendő horrorfejnek. „A mű idő­re elkészült, és el is helyeztük a derékmagasságig érő kerí­tésünk belső oldalán, csendes zsákutcabéli házunk kertjében” - írta lapunknak. „Onnan mo­solygott gyertyafényes arcával az utcán közlekedőkre. Nem sokáig! Egy óra sem telt el, és addig elégedett gyermekem az alkotásnak hűlt helyét találta. A leleményes tettes csak negyven­hármas cipőjének talpnyomát hagyta nálunk, és egy síró, csa­lódott kislány minden bánatát. Családunk csak annyit kíván a tolvajnak és a hozzá hasonló lel­ketlen enyveskezűeknek, hogy száradjon le...! No, ha nem is az ünnep nevezetes jelképe, de leg­alább annak indája.” ■ Á. SZ. HIRDETÉS Szeretettel várjuk a 2012. november 14-én nyíló METALLOPONT fém,- és műanyag nagy,- és kiskereskedelmi Áruházunkba! ül HÁZ Centrum SZ+C STUDIO KFT. Az első héten vásárlók között vásárlási utalványt sorsolunk ki! Szekszárd, Palanki út 11. (volt Motolloglobus áruház.) rovi « i" Ha az elmúlás jeleit látja szerettei sírkövén, „ Mindenszentek után is rendelkt Kedvező árakon szakszerűen, garanciával! Süveges Zoltán • Tel.: +36 30 322 1510 Paks, Fehérvári út (Katolikus temető mellett) e-mail: paksirko(á)invitel.hu • www.paksirko.hu Négy szobor és a székház környékét tették rendbe Tizennyolc zsáknyi levelet ge­reblyéztek össze nemrég a Ba­bits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Háza dolgozói, akik csatlakoztak a Szépítsük együtt Szekszárdot! programhoz. Se­rényen söpörtek, gazoltak, és két óra alatt négy belvárosi - az 1956-os-, a II. világháborús-, a Szent István király- és a Babits Mihály - szobor, valamint a je­lenlegi székház környékét tet­ték rendbe. Sajnálattal vették tudomásul, hogy a II. világhábo­rús emlékművet sem kímélték a színesfém tolvajok. A kerámia tábla színe ugyanis megtévesz­tette őket és bronznak vélhet­ték, amikor felfeszítették, így eltörték azt. ■ Szeri Á. Matókné Kapási Júlia is takarított § * * A 4 4 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom