Tolnai Népújság, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-02 / 231. szám
KOZELET Minden viszonylatban meg kell erősíteni a tíz évvel ezelőtt aláírt stratégiai partnerségi együttműködést Magyarország és Románia között - hangoztatta tegnap a román külügyminiszter Budapesten, miután kollégájával, Martonyi Jánossal tárgyalt. Titus Corlateán szerint a meglévő vitás kérdésekre a párbeszéd lehet a megadás. HÍRSÁV LMP: referendumot a regisztrációról! csak akkor lépjen hatályba az alaptörvény módosítása a választási regisztráció bevezetéséről, ha azt népszavazás erősíti meg - hangoztatta tegnap Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese. A választójogi kérdésben nem lehet aláírásgyűjtéssel népszavazást kezdeményezni, így az LMP azt várja, hogy az Országgyűlés kezdeményezze a referendumot. Bírák nyugdíjaztatása: Brüsszel nem enged A magyar Alkotmánybíróság ugyan visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a bírák nyugdíjkorhatárát 70 évről 62 évre leszállító intézkedéseket, de az Európai Unió Bírósága Luxembourgban tárgyalta az ügyet. Brüsszel fenntartja a keresetét. A bizottság szerint a nyugdíjkorhatár leszállítása az érintett bírákkal szemben életkoron alapuló eltérő bánásmódot jelent, ami ütközik a diszkrimináció uniós tilalmával. Strasbourghoz fordult Hagyó panaszt tett az Emberi Jogok Európai Bíróságánál a bűnszövetkezetben hűtlen ,A kezeléssel vádolt Hagyó Miklós - értesült a Blikk. A volt MSZP-s főpolgármester-helyettes szerint az őt fogva tartó hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének cikkelyeit, mivel indokolatlanul helyezték előzetes letartóztatásba, és hosszabbították meg azt romló egészségi állapota ellenére többször is. Hagyó: „az egészségem rámegy” Vesztettek a nyerőgépek kockázata kormány betiltotta a játékautomatákat - Kivétel 2 kaszinó Nem indult jól a hetük a sze- rencsejáték-piac szereplőinek, ugyanis a kormány váratlanul a nyerőgépek üzemeltetésének teljes megszüntetését javasolta. Vég Márton Januártól indulhatott volna el a pénznyerő automaták szerveralapú üzemeltetése Magyar- országon. A központi szerver működése fölött a hatóságok teljes, valós idejű ellenőrzési lehetőséggel rendelkeztek volna. Ehhez képest egy hétfő reggeli rendkívüli kormányülésen úgy döntött a kabinet, hogy a játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését javasolja. Lázár János, a Miniszter- elnökséget vezető államtitkár indoklásul kifejtette: egyrészt a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket, másrészt súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban. A parlament várhatóan már ma elfogadja a Navracsics Tibor igazságügyi miniszter által jegyzett törvényjavaslatot, mely még ebben a hónapban hatályba léphet, így „a koncesz- szióban működő játékkaszinókat leszámítva a következő hetektől Magyarországon nem működhetnek majd pénznyerő játékgépek” - mondta az államtitkár. A Szerencsejáték Zrt. jelenleg két ilyen kaszinóban érdekelt. A kieső költségvetési bevételeket a kormány az online szerencsejáték megadóztatásából fedezné. A kabinet a korábbi 25 ezer játékgép helyett ma 4500 működő automatáról tud, a szakma ellenben legfeljebb 1500-ról. A pénznyerő automaták üzemeltetése után fizetendő játékadóból a kormány 37,2 milliárd forint bevétellel számolt 2012-ben, ez csaknem megegyezik a 2011-es 33,15 milliárd forintos előírással. „Döbbenten és értetlenül áll a nyerőgépiparág összes szereplője a rendkívüli kormányülésen született döntés előtt” - mondta lapunknak a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) elnöke. Schreiber István szerint a jogállamiság alap- követelménye a jogbiztonság és á kiszámíthatóság, ezért ért„úgy tudom, hogy Ukrajnában és Kínában van teljes tiltás. A szerencsejáték ettől nem fog megszűnni, csak a fekete- gazdaságot fogja erősíteni” - mondta lapunknak Vaszil Krisztián. Az E-Casino Szakmai Szövetség elnöke szerint az online szerencsejáték adóztatásából egy fillért sem tud majd beszedni a kormány. „egy éve az új törvény alapján készült a szakma, több százhetetlen számára, hogy az Or- bán-kormány által hozott szerveralapú üzemeltetést biztosító törvényt és júniusi végrehajtási rendeletét, melyre a piac már fel is készült, miért akarják megszüntetni. „Közel 1200 magyar vállalkozás készült, befektetett, rengeteg pénzt ölt az átállásba. Engedély és audit előtt állnak a szerverüzemeltetők, akik az alapján jártak el, amire a jogalkotó lehetőséget adott” millió forintos beruházások voltak, ez ablakon kidobott pénznek bizonyult" - mondta Vaszil Krisztián. nemzetbiztonsági kockázatról nem tud, szerinte a szerveralapú működés a legbiztonságosabb a világon, ellenben 80 ezer munkahely került veszélybe. Hangsúlyozta: a játéktermekbe nem a kocsmák közönsége jár, így nem a segélyüket tették kockára a játék során.- fogalmazott Schreiber István. Hozzátette: egyetlen uniós tagállamban sincs betiltva a helyhez kötött szerencsejáték, ezért nem érti, miért kell egy eddig komoly költségvetési tételt jelentő ágazati tevékenységet betiltani. Egy felmérésük szerint az ötezer fő alatti településeken a játékhajlam 1 százalék körüli, és a játékra fordítható összeg havi 2 ezer forint körül mozog. A kormány döntése azért is váratlan, mert a Nemzetgazdasági Minisztérium nemrég még azt ígérte: néhány hónapon belül elindulhat a szerveralapú üzemeltetés, az engedélyezési eljárást pedig felgyorsítják. Az első központi szerencse- játékszerver-üzemeltető (Web- gam Központi Játékszerver) már a folyamat végén járt. A WSG Kft. ügyvezetője, Szabó József még bízik abban, hogy a kormány újragondolja szándékait, és a benyújtott javaslatot vagy módosítják, vagy a Fidesz-frakció elutasítja azt, és érvényben marad az eredeti jogalkotói szándék. Nem csak a segélyből élők játszanak JÓ TANÁCS Azt hiszik, lopom az áramot nem csináltam semmit Olvasónkhoz az áramszolgáltatójától ellenőrök érkeztek. Mivel az árammérő plombája elszakadt, szerződésszegésért magas kötbért követelnek. AZ áramszolgáltatók időnként véletlenszerűen ellenőrizhetik a felhasználók árammérőjét. Ha elszakítva találják a plombát, az üzlet- szabályzat és a végrehajtási rendelet szerint az szerződésszegésnek minősülhet. A szakadt plomba ugyanis lehetővé teszi, hogy „megbabrálják” a mérőt, szabálytalanul vételezzenek áramot. ilyenkor a felhasználóval kötbért fizettetnek. Ha olvasónk ezt vitatja, bejelentheti tiltakozását a szolgáltatónak. Mellékelje az üggyel kapcsolatos dokumentumokat: mikor ellenőrizték a mérőt utoljára, s minden olyan tényt, amellyel bizonyíthatja igazát. A szolgáltatónak kötelessége kivizsgálni az ügyet. de panasszal is lehet élni a Magyar Energia Hivatalnál (MÉH) - mondta el a hivatal fogyasztóvédelemmel foglalkozó munkatársa. A MÉH szintén megvizsgálja a Kör. rülményeket, az iratokat, szakértői véleményeket, majd határozatban dönt. súlyos esetben a szolgáltató lopás miatt feljelentést is tehet a rendőrségen. Tehát nyomozást is kezdeményezhet. a gyakorlat szerint amíg a MEH-nél a vizsgálatok zajlanak, a kötbér követelését felfüggesztik a szolgáltatók. OLVASÓNK ÁRAMMÉRŐJE egyébként a folyosón van, ahol bárki hozzáférhet. Ha valaki hasonló hibát észlel árammérőjénél, köteles azt rögtön bejelenteni a szolgáltatónak. ■ Rados Virág Kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu Sztojka öt évvel többet ül cozma-per A Kúria Raffael és Németh büntetését meghagyta PROMÓCIÓ Kölcsönözz videót az okostelefonodra! MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2012. október 1-jén: é) €/ Ft 285,60 0,23 Ft $/Ft 221,26-0,75 Ft CHF/Ft 236,09 0,00 Ft « /* 1,2905 V V 0,0055 USD BÉT-áruszekció (forint/tonna, 10.1.) Dátum Új élsz. ár (Ft) Malmi búza 2012. dec. 67 000 Malmi búza index 2012. dec. 67000 Takarmánybúza 2012. dec. 68100 Takarmánykukorica 2012. nov. 65000 Tak.kukorica index 2012. nov. 65000 Takarmányárpa 2012. dec. 66 000 Olajnapraforgó 2012. okt. 140100 Olajnapraforgó index 2012. okt. 140100 Repce 2012. nov. 134000 FORRÁS: BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE Részben megváltoztatta a jogerős ítéletet a Cozma-ügyben hétfőn a Kúria. Sztojka Iván harmadrendű vádlott büntetését 8 évről 13 évre súlyosbította, mivel a férfi bűnsegédként részt vett a kézilabdázó Marian Cozma megölésében 2009. február 8-án. Az első- és a másodrendű vádlott jogerősen kiszabott 18-18 éves szabadságvesztését helyben hagyta a legfelsőbb bírói fórum. A Veszprém Megyei Bíróság 2011 júniusában első fokon életfogytiglant szabott ki minősített, több emberen elkövetett emberölés és testi sértés miatt az első- és a másodrendű vádlottra, Raffael Sándorra és Németh Győzőre azzal, hogy a leghamarabb 30 év múlva bocsáthatók feltételes szabadságra. Sztojka 20 éves fegyházbüntetést kapott. Védői fellebbezések után Győrben az idén április 27-én jelentősen enyhítették a büntetéseket: emberölés alapesete miatt Raffaelt és Némethet 18-18 év, Sztojkát pedig többrendbeli testi sértés miatt 8 év börtönre ítélték. A Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és új másodfokú eljárást indítványozott indoklási kötelezettség megsértése, törvénysértő minősítés és törvénysértően enyhe büntetések miatt. ■ Vonulnak a vádlottak a bíróságon már nem csak a tévé képernyőjén keresztül lehet megtekinteni a T-Home Interaktív TV Videotékájában található tartalmakat: a Moziaréna filmkölcsönző szolgáltatással több száz film a számítógép képernyőjén, a szolgáltatás igénybevételére alkalmas okostelefonokon és táblagépeken is elérhetővé válik. A legújabb, képernyők közötti átjárhatóságot biztosító fejlesztésnek köszönhetően mostantól a kedvenc Videotéka-filmek laptopon, tableten vagy akár okostelefonon is megtekinthetők. A filmkölcsönzés roppant egyszerű: a Moziaréna portálon történő díjmentes regisztrációt követően máris szabadon lehet válogatni a legjobb mozifilmek között. Ha valamelyik film elnyerte az ügyfél tetszését, a számítógép Moziaréna felületén azonnal ki lehet kölcsönözni. A kölcsönzés díja utólag, a T-Home Interaktív TV szolgáltatásra vonatkozó havi rendszeres számlában kerül kiszámlázásra. A www.moziarena.hu oldalon lehetőség nyílik filmelőzetesek lejátszására, ingyenes és fizetős tartalmak kölcsönzésére. A kikölcsönzött tartalmak nemcsak számítógépről a böngészőben, hanem arra alkalmas hordozható mobil eszközökön is megtekinthetők, lejátszhatók a Moziaréna okostelefon-alkalma- zás segítségével. ■ CS. E.