Tolnai Népújság, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-26 / 123. szám

2012. MÁJUS 26., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR 3 Maratoni horgászat Minden eddiginél több, harminchat csapat részvételével kezdetét vette tegnap este az Atomerőmű Horgászegyesület maratoni horgászversenye. Kisorsolták a horgászhelyeket, s el is foglalták azokat, 18 órakor pedig eldördült a képzeletbeli startpisztoly. Negyvenkét órán át tart a verseny, ezalatt csapatonként legalább egy főnek mindig horgásznia kell. A több mint tízéves múltra visszatekintő program zárt, azon az egyesület tagjai vehetnek részt. Antal Lajos elnök azt mondta, öröm számára, hogy a tagság egyhetede, közülük sokan családostól a tavon töltik a hétvégét Szépen szerepeltek a szekszárdi borok borászsikerek A brüsszeli versenyen és a Pannon Bormustrán aranyat kaptak mutuum Világnapra várva gyermeknap. Szeleburdi lur­kóként alig vártuk május utolsó vasárnapját. A szülé­ink már kevésbé, mert a napestig tartó krincsózásokkal, célbalövésekkel és vattacuk- rozásokkal alaposan megcsappantottuk a hónap végén amúgy is szegényes családi kasszát. Szédülésig róttuk a köröket a láncos hintán, ügyet sem vetve ar­ra, hogy az ősöknek meny­nyit kell gürcölniük azért, hogy a házi malacpersely­ben visszaállítsák a költség- vetési egyensúlyi. Szóval gond már akkor is volt, a vi­lágnapokkal is, amelyekből most már fel sem lehetne sorolni, hogy mennyi van. A lakáskultúra, a barlangok, vagy éppen a takarítási - csak néhány gyöngyszem a sok közül. Egyet azonban tényleg hiányolok a kronoló­giából: a „megoldódott min­den nagyobb probléma Ma­gyarországon” elnevezésűt szívesen megünnepelném. Mondjuk az októberi lelki egészség és a decemberi megvilágosodás, de legké­sőbb a január elsejei béke világnapja előtt. Az idei Monde Selection nemzet­közi borversenyen ismét szép si­kert arattak megyénk borászai. A brüsszeli rendezvényre 24 or­szágból 550 borral neveztek a vi­lág minden tájáról. Összesen 165 érmet osztott ki a nemzetközi szakemberekből álló zsűri, 2 nagy aranyat, 92 aranyat és 71 ezüstérmet. Tolna megyéből az Eszterbauer Borászat 2009-es év­járatú Tivald bora, valamint a Fritz Borház 2008-as Szekszárdi Medicina Cuvée-je nyert arany­érmet, a Bodri Pince 2009-es Fa­luhely cabernet sauvignon-ja és a tolnai Tűzkő Birtok Pincészet 2007-es évjáratú Tűzkő Tolnai Domb Cuvée-je ezüstérmet nyert. A legnevesebb hazai versenyen, Pannon Bormustrán, Pannonhal­mán négy kategóriában hirdet­tek eredményt. A vörös csúcsbo­rok kategóriában nyert a szek­szárdi Baron von Twickel Szőlő­birtok Chateau Kajmád 2009-es évjáratú cuvée bora, a Mészáros Borház két bora, a 2009-es Bika­vér reserve és a 2009-es Hidaspetre cabernet franc reserve, valamint a Posta Borház 2009-es kadarkája. ■ M. I. HÍR SAV Orbán-hegyi szentmise a szép szőlőtermésért BÁTASZÉK Immár hagyo­mány, hogy az utolsó fagyos­szent, Orbán napján a bátaszékiek az Orbán-hegyi kis kápolnánál hallgatják meg a misét. Tegnap este 6 órakor kezdődött a szent­mise, melyen a hívek kérték Szent Orbán közbenjárását a Mindenhatónál, hogy véd­je meg az időjárás viszon­tagságaitól a szőlő-, és gyü­mölcstermést. Szintén ha­gyomány szerint a misét kö­vetően a termelők közül töb­ben is borral kínálták a töb­bieket. (mi) Gyermeknapot szervez a helyi vöröskereszt Medina Pünkösdi gyermek­napot szervez a Medinai Vö­röskereszt Szervezet május 27-én, vasárnap - tudtuk meg Pálfiné Áment Ágnes elnöktől. Az eseményre a helyi hőskertben, eső esetén a művelődési házban, dél­előtt tíztől délután hatig ke­rül sor. A programban töb­bek között kézműves-foglal­kozások (helyi kézművesek közreműködésével), verse­nyek, játékprogramok, ku­tyás bemutató, arc- és test­festés, légvár, akadálypálya szerepel. Minden résztvevőt ebédre látnak vendégül, lesz tombola és büfé is. A ren­dezvény ideje alatt porcelán­baba kiállítást tartanak a kultúrházban. (sk) Nagy lépés Dunaföldvár életében a bioetanolgyár Mark Turley, a Pannónia Ethanol Zrt. elnöke (balra) és Fergus Murphy, fejlesztési igazgató az új gyár udvarán dunaföldvár A termelést már tavasszal elkezdte, sőt már több tízmillió liter bioetanolt értékesí­tett európai partnereinek a Pannónia Ethanol dunafóldvári üzeme, amelyet tegnap hivatalo­san is felavattak. Az ír és ameri­kai összefogással épült üzem ki­vitelezésén kizárólag hazai al­vállalkozókat foglalkoztattak - mondta el Mark Turley, a Pannónia Ethanol alapító elnö­ke a tegnapi megnyitón. Hozzá­tette, hónapokkal korábban és a tervezettnél kevesebb pénzből készült a gyáregység, amelynek alapkövét 2010 augusztusában tették le. A beruházás költsége 214 millió dollár, hozzávetőleg 40 milliárd forint volt. A Pannónia Ethanol új gyártó­üzeme Magyarországon a legna­gyobb ilyen létesítmény, évi fél­millió tonna kukorica felvásár­lását, 240 millió liternyi bioetanol és 175 ezer tonna ma­gas fehérjetartalmú, jó minősé­gű, génmódosítás-mentes állati takarmány előállítását tervezik. Az ünnepélyes átadáson V. Né­meth Zsolt vidékfejlesztésért fe­lelős államtitkár arról beszélt, hogy a földvári üzem segít Ma­gyarország megújuló energiafel­használásra vonatkozó vállalá­sait teljesíteni, és enyhít a foglal­koztatási gondokon is. Az üzem nyolcvan embert foglalkoztat. Egyrészt ezért, másrészt a helyi adó miatt is fontos a város életé­ben a létesítmény - derült ki Ke­resztes Lajos polgármester sza­vaiból. Mint mondta, bíznak ab­ban, hogy bővítik is a gyáregysé­get. A hírt Mark Turley megerő­sítette. ■ Vida T. HIRDETÉS ÉRTESÍTÉS ÚTLEZÁRÁSOKRÓL Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy Szekszárdon a pünkösdi fesztivál rendezvényei és a 38. Gemenci Nagydíj Országúti Kerékpárosverseny miatt útlezárások lesznek. Az útlezárás ideje alatt a helyi/helyközi járatok a következő terelő útvonalon közlekednek: BIZTONSÁG • PONTOSSÁG • KÉNYELEM A PÜNKÖSDI FESZTIVÁL RENDEZVÉ­NYEI MIATT LEZÁRÁSRA KERÜL a Szent István tér 2012. MÁJUS 24-ÉN (CSÜTÖRTÖK) 0.00 ÓRÁTÓL MÁJUS 29-ÉN (KEDD) 14.00 ÓRÁIG a Holub u.-Mészáros L u. kereszteződéstől az Aranyt, utcáig. 6-os útirányból érkezők terelő útvonala: Újvárosi templom - Rákóczi u. - Széchenyi u. - Wesselényi u. - Holub u.- Autóbusz-állomás. A járatok a Posta és a Wesselényi utcai helyi megállóhelyen állnak meg. 6-os út irányába indulók terelő útvona- ta: Autóbusz-állomás - 56-os út - Má­tyás király u. - Zrínyi u. - Damjanich u.- Újvárosi templom. Bátaszék irányából érkezők terelő útvo­nala.■ Kórház - Wesselényi u. - Holub u.- Hunyadi u. - Autóbusz-állomás. A já­ratok a Gimnázium helyett a Holub ut­cai helyi megállóban állnak meg. A KERÉKPÁROSVERSENY MIATT AZ ALÁBBI KORLÁTOZÁSOK LESZNEK MÁJUS 26. (SZOMBAT): 10.30 ÓRÁTÓL 12.30 ÓRÁIG a Béri Balogh Ádám utca lezárásra kerül. Bátaszék irányából érkezők, indulók te­relő útvonala: Csatári körforgalom - Tartsay V. u. - Pollack M. u. - Autóbusz-állomás. A Bátaszék irányából érkező járatok nem érintik a Szekszárd, Kórház megál­lót. A Bátaszék irányába induló járatok nem érintik a Szekszárd, Kórház és a Csatári torok megállókat. 16.00 ÓRÁTÓL 21.00 ÓRÁIG a Szé­chenyi utca lezárásra kerül. 6-os út irányából érkezők, indulók terelő útvonala: Újvárosi templom - Rákóczi u. - Mátyás király u. - 56-os út - Autóbusz-állomás. A járatok a Tanítóképző és a Gimnázi­um megállók helyett a Szluha György utcai helyi megállóhelyen állnak meg. Bátaszék irányából érkezők terelő útvo­nala: Kórház - Wesselényi u. - Holub u. - Hunyadi u. - Autóbusz-állomás. A járatok a Gimnázium helyett a Holub utcai helyi megállóban állnak meg. Az útlezárás ideje alatt a HELYI JÁRA­TOK A KÖVETKEZŐ TERELŐ ÚTVO­NALON KÖZLEKEDNEK: A pünkösdi fesztivál rendezvényei miatt 2012. MÁJUS 24. (CSÜTÖRTÖK) ÜZEMKEZDÉSTŐL MÁJUS 29-ÉN (KEDD) 14.00 ÓRÁIG A SZENT IST­VÁN TÉR LEZÁRÁSA IDEJÉN 1-ES, 4-ES. 7-ES, 7A, 7B VONALON: Autóbusz-állomás - Holub u. - Wesselényi u. - Nyomda - Szent László u., onnan vissza. 2A VONALON: Palánk - Posta-Nyomda- Wesselényi u. - Holub u. - Autóbusz­állomás. 4A VONALON: Tesco Áruház - Bencze F. u. - Wesselényi u. - Nyomda - Szent László u., onnan tovább a járati útvona­lon és ugyanezen vissza. 4Y VONALON: Tesco Áruház - Kórház - Nyomda - Szent László u„ onnan tovább a járati útvonalon és ugyanezen vissza. 5-ÖS, 5Y, 6-OS VONALON: Autóbusz­állomás - Holub u. - Wesselényi u. - Kórház, onnan tovább a járati útvona­lon és ugyanezen vissza. 6Y VONALON: Autóbusz-állomás - Holub u. - Wesselényi u. - Béla király tér, onnan tovább a járati útvonalon és ugyanezen vissza. Az útlezárás ideje alatt a járatok nem érintik a Szent István téri és a Liszt Fe­renc téri megállóhelyet, helyettük a te­relő útvonalon található megállóhelye­ken - Holub u„ Szövetség u„ Wesselé­nyi u., Nyomda - állnak meg. Az 5,5Y vonal járatai a Szent István téri és a Nyomda megállóhelyet nem érin­tik. MÁJUS 26-ÁN TOVÁBBI ÚTLEZÁRÁS­RA KERÜL SOR A GEMENCI NAGY­DÍJ KERÉKPÁROSVERSENY RENDE­ZÉSE MIATT. A verseny egyes futamai miatt az alábbi időszakokban közleked­nek a fenti terelő útvonaltól eltérő terelő útvonalon a következő vonalak: 10.30 ÓRÁTÓL 12.30 ÓRÁIG a Béla ki­rály tér - Bezerédi u. - Béri Balogh Á. u. - Alisca u. - Munkácsy u. lezárása ideién: 1-ES VONAL: Autóbusz-állomás - Zrínyi u. - Damjanich u. - Rákóczi u. - Szent László u. és tovább a járati útvonalon, vissza irányba ugyanígy. A Béla király téren nem állnak meg a járatok. 4- es vonal: Tesco Áruház - Autóbusz­állomás - Zrínyi u. - Damjanich u. - Rákóczi u. - Szent László u. és tovább a járati útvonalon, vissza irányba ugyanígy. 4A VONAL: Tesco Áruház - Bencze F. u.- Holub u. - Zrínyi u. - Damjanich u. - Rákóczi u. - Szent László u. és tovább a járati útvonalon, vissza irányba ugyanígy. 5- ÖS, 6-OS, 6Y VONAL: Autóbusz­állomás - Tartsay u. - Csatári Üzletház és tovább a járati útvonalon, vissza irányba ugyanígy. 7-ES, 7A VONAL: Autóbusz-állomás - Tartsay u. - Tesco Áruház - Csatári Üz­letház és ugyanezen vissza. A járatok a Csatári Üzletház megállóból a Tesco Áruház megállóra meghirdetett időpontban indulnak. 89-ES VONAL: Tesco Áruház - Tartsay u. - Autóbusz-állomás - Zrínyi u. - Damjanich u. - Szent László u. - Kadarka u„ onnan tovább a járati útvo­nalon és ugyanezen vissza. 9-ES VONAL: Tesco Áruház - Tartsay u.- Autóbusz-állomás - Zrínyi u. - Damjanich u. - Újvárosi templom - Jobbparászta és ugyanezen vissza. 16.00 ÓRÁTÓL 21.00 ÓRÁIG a Béla király tér - Flórián u. - Szent László u.- Széchenyi u. - Bezerédj u. lezárása idején: 1-ES VONAL: Autóbusz-állomás - Zrínyi u. - Damjanich u. - Rákóczi u. - Kadarka u. - Fündőház u. - Mérey u. - Kálvin tér - Bálint köz - Remete u. és tovább a járati útvonalon. Vissza irányban u^aní^. 4-ES VONAL: Tesco Áruház - Autóbusz­állomás - Mátyás király u. - Zrínyi u. - Damjanich u. - Rákóczi u.-Kadarka u. - Fürdőház u. - Mérey u. és tovább a jára­ti útvonalon. Vissza irányban ugyanígy. 4A VONAL: Tesco Áruház - Bencze F. u. - Holub u. - Zrínyi u. - Damjanich u.- Rákóczi u. - Kadarka u. - Fürdőház u. - Mérey u. és tovább a járati útvona­lon. Vissza irányban ugyanígy. 7-ES, 7A VONAL: Tesco Áruház - Alisca u. - Főtőmű - Május 1. u. - Béri Balogh Á. u. - Wesselényi u. - Holub u. - Autóbusz-állomás és ugyanezen vissza. 88- AS VONAL: Tesco Aruház - Béri Ba­logh Á. u. - Kórház - Wesselényi u. - Holub u. - Mészáros L u. - Zrínyi u. - Damjanich u. - Rákóczi u. - Jobb­parászta és tovább a járati útvonalon. Vissza irányban ugyanígy. 89- ES VONAL: Tesco Áruház - Béri Ba­logh Á. u. - Kórház - Wesselényi u. - Holub u. - Mészáros L u. - Zrínyi u. - Damjanich u. - Rákóczi u. - Műszer^ár. Vissza irányban Műszergyár - Jobb­parászta és utána közlekedik a járat a te­relő útvonalon. 9-ES VONAL: Tesco Áruház - Alisca u.- Kórház - Wesselényi u. - Holub u. - Mészáros L. u. - Zrínyi u. - Damjanich u. - Rákóczi u. - Jobbparászta és ugyanezen vissza. A járatok a terelő útvonallal érintett megállóhelyeken megállnak. GEMENC VOLÁN ZRT. SZEKSZÁRD, TARTSAY V. U. 4. INFORMÁCIÓ: +36-74/528-899 WWW.GEMENCVOLAN.HU En még olvasok, olvass te is a Kincskeresőben PAKS Éjszakba nyúló, rendkívül sok izgalmat nyújtó összejöve­tellel fejeződött be a Pákolitz Ist­ván Városi Könyvtár gyermek- részlegének Én még olvasok, ol­vass te is címmel meghirdetett olvasást népszerűsítő program­ja. A Kincskereső Gyermek- könyvtár vezetője, Lázár Ágnes elmondta, hogy a múlt év végén indított akcióra 73 kisgyerek je­lentkezett a város iskoláiból. Kö­zülük 46-an zártak sikerrel, ami annyit tesz, hogy a saját korcso­portjuk számára összeállított lis­tából öt könyvet elolvastak és vá­laszoltak az ezekhez fűződő kér­désekre. A sikerrel teljesítők egy része könyvutalványt kapott ajándékba, a többség, 34 kisisko­lás, pedig a könyvtár éjszakába nyúló rendezvényén vehetett részt. A könyvtárosok és a többi paksi intézmény - múzeum, rendőrség, Ökocsiga Egyesület, munkatársai gondoskodtak a tartalmas időtöltésről. ■ Vida T. Élvezték a hosszú programot

Next

/
Oldalképek
Tartalom