Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-01 / 52. szám
Kártyacsata a bankok között szép Még nem mindegyik kibocsátó egyezett meg az elfogadásról A futár kihozza, a vásárló „bekártyázza", s máris eheti a pizzát JÓ TANÁCS Bepalizott a fogyasztói csoport RENDHAGYÓ HITEL Olvasónk októberben hitelszerződést kötött egy fogyasztói csoporttal. A szerződést a hölgy visszamondta, de az előtörlesztő részletet és a regisztrációs díjat nem kapta vissza. számos hirdetés kedvező havi törlesztőrészletek melletti gyors és költségmentes hitelt kínál, amelyet igénybe vehet nyugdíjas vagy BAR- listás is. MINT AZT MEGÍRTUK: január 4-étől hatályos a fogyasztóvédelmi törvény módosítása, mely az ilyen társaságokkal kötött szerződések kapcsán részesíti többletvédelemben a fogyasztókat. Eszerint nem szervezhetnek fogyasztói csoportokat gazdasági társaságok, vállalkozások. Az új törvény kifejezetten tiltja a fogyasztói csoportok szervezését, tehát az, aki erre utaló felhívást közöl, megtéveszti a fogyasztókat, tisztességtelen piaci gyakorlatot folytat. Ha a törvény módosításának hatályba lépése után a fogyasztó ilyen tartalmú szerződést köt, az jogilag semmis. A polgári törvénykönyv szerint az ilyen szerződésből jogok és kötelezettségek nem erednek, a fogyasztót tehát a benne vállalt havi törlesztőrészletek nem terhelik. A pénz- befizetéseket a vállalkozás köteles visszajuttatni. SAJNOS a hölgy a szerződést korábban kötötte. Az érdekelt vállalkozások vagy gazdasági társaságok általában felelősségi szempontból korlátolt felelősségű társaságok, amelyekkel szemben egy esetleges végrehajtási eljárás kimenetele hosszadalmas, és eredménye bizonytalan. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Egyre bosszantóbb a SZÉP kártya tulajdonosainak, hogy a kibocsátó bankok nehezen állapodnak meg egymással a kölcsönös elfogadásról, noha ez kötelező lenne. Vég Márton Bár a SZÉP kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet szerint a kibocsátó bankok (OTP Csoport, MKB, K&H) úgy kötelesek kialakítani az utalványelfogadás rendszerét, hogy az mind a saját, mind pedig más gazdasági társaság által működtetett elektronikus elfogadóhelyi terminálon keresztül elérhető legyen, ez máig nem valósult meg. A bankok nem tudnak megegyezni egymással. Először a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége jelezte lapunknak, hogy ez már problémát jelent a hoteleknek. „A K&H Bank által üzemeltetett bankkártya-elfogadó POS- terminálokon a K&H, illetve az MKB kártyái már elfogadhatók, az OTP Szép kártya elfogadása márciustól megvalósulhat. A K&H Szép kártyáinak elfogadása az OTP Bank bankkártya-elfogadó POS-termináljain keresztül J várhatóan április elejétől, továb- £ bi elfogadó bankok POS-termináljain keresztül a harmadik és negyedik negyedévétől várható”- közölte lapunkkal Lesti Mónika. A K&H Bank kommunikációs igazgatóságának osztályvezetője szerint a bankkártya-elfogadó POS-terminálok alapfunkciójukban nem alkalmasak a plasztikkártya elfogadására, ennek megvalósulásához technikai fejlesztések szükségesek. „Szeptember óta többször, több fórumon, több formában is kértük az OTP-től annak lehetőségét, hogy az ő termináljain is fogadják el a kártyáinkat, de a tárgyalások egyelőre még nem vezettek eredményre. A többi bankkal viszont zavartalan az együttműködésünk” - mondta el lapunknak Lehoczky László, az MKB SZÉP kártya kibocsátásért felelős vezetője. Az MKB kártyáját a K&H, az UniCredit és Takarékbank által kihelyezett terminálok elfogadják, az Erste termináljain az elfogadás a napokban várhatóan megindul. Lehoczky László bízik abban, hogy az internetes és a webshopos fizetési forma terjedése is felgyorsul majd. Vita azért lehet, mert a kormányrendelet szerint a más pénzintézet által működtetett terminálok használatáért a működtető társaság díjat számolhat fel, amely a bankok megállapodásától függ. De ennek mértéke nem haladhatja meg a beváltott elektronikus utalványok összértékének 0,3 százalékát. A SZÉP kártyát Magyarországon elsőként az OTP tette elérhetővé tavaly júliusban. „Az OTP folyamatosan bővülő hálózata jelenleg közel 6000 elfogadóhely- lyel rendelkezik országszerte, ezzel a magyar piacon a legnagyobbnak számít. A kártya még könnyebb felhasználása érdekében azonban tárgyalásokat folytatunk több pénzintézettel a terminálok megosztásáról. Már megszületett a megállapodás a K&H Bankkal, és rövidesen más pénzintézetek hálózata is elfogadja a kártyát. Bízunk abban, hogy miNegyedmillió plasztik talált gazdára KÉT hét alatt megduplázódott a SZÉP kártyával rendelkező munkavállalók száma, így már 250 ezer ember használhatja az új cafetéria- eszközt A Nemzetgazdasági Minisztérium arról tájékoztatta lapunkat, hogy a február 27-ei állapot szerint a kibocsátó bankok 9 ezret meghaladó munkáltatóval, együttesen 11 ezer fölötti elfogadó- hellyel kötöttek már szerződést Az elfogadóhelyeknek azért érte meg szerződést kötniük a kártya kibocsátóival, mert mindössze 1,5 százalék (+áfa) jutalék terheli a költéseket, míg az üdülési csekknél ez 6 százalék volt Sokakat meglepetésként érhet majd viszont, hogy az üdülési csekkel ellentétben SZÉP kártyával egyelőre nem lehet MAV-jegyet venni. Kíváncsi unió az EU tájékoztatást kért az utalványok ügyében, mert az Erzsébet és a SZÉP kártya kedvezőbb adó- és járulékfizetés mellett adható, mint más étkezési és turisztikai utalvány. Brüsszelt az érdekelte, indokolt mértékű-e a piackorlátozás. Gutter Zoltán, a Nemzeti Üdülési Szolgálat vezetője a Magyar Nemzetnek azt mondta: a cafetéria terén az állam arányosan és jogszerűen avatkozik be a piaci viszonyokba. Az Erzsébet utalvány kapcsán keletkező járulékbevételekről lemond, és ezáltal forrást biztosít a szociális üdültetésre és étkeztetésre. hamarabb a kártyatulajdonosok is érzékelik majd a változásokat” - közölte lapunkkal az OTP. A kormányrendelet minderre nem rögzített határidőt. Önkormányzatok: fix árfolyam az OTP-nél, 200 forint a frank az OTP bank árfolyam-rögzítéses konstrukciót indít a svájci frankban kibocsátott kötvénnyel rendelkező önkormányzatoknak. A bank ügyfélkörében az egyeztetések már elkezdődtek - „közölték szerdán Budapesten. Az ön- kormányzatoknak 200 forint/ svájci frank árfolyamon rögzítenék legfeljebb 3 évre a kötvénytartozást. Az afölötti adósságrész külön számlára kerülne, amely 3 havi BUBOR (budapesti bankközi kamatláb) plusz 1,5 százalékon kamatozik a kötvény futamidejének végéig - közölte Kovács Pál ügyvezető igazgató. Megjegyezte: nem tud és nem kíván azonban az OTP konstrukciója a teljes hitelállomány rövid távú árfolyamkockázat kezelésére megoldást kínálni. az OTP-S svájci frank alapú kötvényállomány 98 milliárd forint (19 százalékos piaci hányad). wolf lászlö vezérigazgató-helyettes elmondta: 20 év alatt az önkormányzati pénzügyi egyenleg egyre romlott. A nettó vagyonuk korábban a GDP mintegy ötödét is elérte, mára azonban negatívvá vált. 2007 08-ban volt a legjelentősebb a kötvénykibocsátás, ezen papírok lejárata 2011- ben kezdődött el. az önkormányzatok teljes adósságállománya 1600 milliárd forint volt 2011 végén, ebből a bankszektorral szemben 983 milliárd. Az OTP-vel szemben 292 milliárdos volt az állomány^ ■ Még sok a bizonytalanság az ÚJ önkormányzati törvény egyelőre sok bizonytalanságot rejt, a feladatfinanszírozás bevezetése körül sok minden nem világos a kiadási és a bevételi oldalon sem. Ez a bankokat is óvatosságra készteti. Pozitív fejlemény azonban, hogy a fejlesztési célú hitelfelvételt a kormány külön engedélyhez köti, s az új hitelfelvételek nem haladják meg a bevételek 50 százalékát. BÉT-áruszekció (forint/tonna, 02.29.) Új elszámolási ár MALMI BÚZA 2012. február 56 500 TAKARMÁNYBÚZA 2012. február 49 000 TAKARMÁNYKUKORICA 2012. február 49 760 OLAJ NAPRAFORGÓ 2012. február 117 000 REPCE 2012. február 130 000 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2012. február 29-én: 1€ 1$ 1CHF i i 4 289,88 Ft 215,33 Ft 240,48 Ft-0,50 Ft-0,76 Ft-0,40 Ft HIRDETÉS HONDA P-MAX 7100 Szekszárd, Palánki úti. Telefon: (74) 529 880 E-mail: honda a autoszigetszekszard.co.hu, www.pmax.honda.hu AZ UJ INDULJON ti SA IÁI 1ITA7ÁSÁRA! VARJUK TiS/lVEZETÉSRE MARKAKERESKEDESUNKBEN! HONDA CIVIC NYÍLT HÉTVÉGE: 2012. MÁRCIUS 3-4. Schäuble eljátszik a gondolattal A NÉMET PÉNZÜGYMINISZTER szerint elviselné az Európai Unió, ha az euróövezetből kiválna valamelyik tag. Berlinben nem egyedül ő gondolkodik az euróövezet taglétszámának csökkentésén, a német belügyminiszter is kifejtette, hogy Görögországnak nagyobb esélye lenne a talpra állásra, ha kilépne az övezetből. Wolfgang Schäuble szerint ha a közös fizetőeszközt használó országok egyike úgy döntene, kilép az euróövezetből, az EU-ból, akkor a „döntést sajnálattal tudomásul vennénk, és tiszteletben tartanánk”, hiszen az uniós integráció alapja a szabadság, a jog- államiság és a mentesség a diszkriminációtól. ■